HA MŰVELT MAGYAR TÁRSASÁGBAN a velünk egy hazában élő németekre terelődik a szó, olykor atyai módon vállveregető vagy szelíden csipkelődő, de általában őszinte rokonszenvre valló megjegyzéseket hallunk. Mindenki szívesen eleveníti fel és ápolja tovább rokoni vagy baráti kapcsolatait a derék cipszerekkel, a nyugatmagyarországi hiencekkel, a dunántúli és bácskai „svábok”-kal, sőt még bánátiakkal is, akik a rangsor végére szorulnak. De mihelyt valaki az erdélyi szászokat emlegeti, a beszélgetés megakad vagy más hangulatba csap át.

Számtalan ​könyv született már Erzsébetről, de ilyen, mint ez, még nem. Még senki nem írta meg ennyire regényesen, de egyben korabeli tudósítások, visszaemlékezések, naplóbejegyzések és magánlevelek alapján – azaz a lehető leghitelesebb források segítségével – Erzsébet történetét arra koncentrálva, ami az ő életében az egyik legfontosabb dolog volt: hogy Magyarország királynéja! Azzal a szeretettel, amit magyarként érezhetünk iránta, aki, mondhatjuk, szívében is magyar volt. Erzsébet kétszer tért magához eszméletvesztést követően, és mindkétszer magyarul szólalt meg először. Szerette férjét, Ferenc Józsefet, de szerette Andrássy Gyula grófot is – igazi, mély barátsággal, amelyet, ahogy egyszer fogalmazott, „nem mérgezett meg a szerelem”. Szerette magyar udvarhölgyeit, szeretett hazánkban tartózkodni (jobban, mint Bécsben), és mindent megtett azért, hogy Ausztria kiegyezzen Magyarországgal.

Lehetne ​az is a könyv címe, hogy Trianon képekben. Ez a kötet olyasmit is elénk tár, amit eddig nemigen láthattunk: Trianon, az irredenta, a revízió vizuális emlékeit. Az irredenta nagy emlékművei, a szobrok, a félárbócra eresztett országzászlók mellett ebben a könyvben helyet kaptak a mindennapok tárgyai is. „Nem, nem soha!” feliratú ceruzák és hamvvedrek, porcelánszobrocskák, Trianon rajzszeg és Trianon injekciós tű, irredenta jelvények és jelvényárusok, bélyegek és bélyegzők, emlékérmek, zászlók, konyhai falvédők és képeslapok, irredenta frizura. Érdekes mindez? Nagyon. És szánnivaló. Már-már nevetséges. Egyszersmind borzasztóan fájdalmas. Akár így, akár úgy, egy korszak hétköznapjainak tárgyai. A történelmünk. A könyvben képek, szövegek egyformán fontosak: a magyar irodalom legjobbjai szólalnak meg az oldalain. Rövidebb publicisztikák, versek, riport- és novellarészletek. Trianonról, irredentáról és revízióról. Ady, Babits, Bibó, Füst Milán, Gárdonyi, József Attila, Illyés, Juhász Gyula, Karinthy, Kosztolányi, Krúdy, Márai, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Németh László, Cs. Szabó László… És nem mindig letörten. Nem mindig kétségbeesetten. Legalább annyiszor dühösen, számonkérően, vádlón. Leginkább önnön restségünket, kishitűségünket, közönyünket ostorozva, keresve az okokat, előrevetítve a jövőt… Végül a kronológia, ami ezt a kis könyvet nemcsak érdekessé, de praktikussá is teszi. Az időrend, a többé-kevésbé rövid és szenvtelen sorok egymásutánja érdekes összefüggéseket világiít meg. A Trianon-kronológia 1918-ban kezdődik. És hogy meddig tart? Hogy hol ér véget? Azt ma még senki sem tudja. A könyvben 2011-es az utolsó dátum.