Előszó: Az olvasó könnyen megkérdezheti: nem korai kísérlet-e a magyar történet valamelyik korszakáról összefoglaló marxista munkát írni? S nem lehet elvitatni, hogy a kérdés jogosult. A magyar történet marxista feldolgozása végeleges eredményekre csak akkor fog vezetni, amikor Magyarországon egész marxista történésznemzedék nevelkedett fel, amely azután tervszerű, kollektív munkával lát hozzá az előtte álló feladatok megoldásához. A feladatok nagyok. Felszínre kell hozni a még ismeretlen forrásanyagot, át kell vizsgálni mindazt, amit a polgári történetírás ténynek állított, hiánytalanul el kell sajátítani a történeti kutatás marxista-leninista módszerét, és alaposan meg kell ismerkedni a vezető marxista-leninista történettudomány, a Szovjetunió történettudományának a problémáival és eredményeivel. A közvetlen feladat még igy is részkérdések megoldása lesz. Szilárd összefoglaló eredményekre csak akkor számíthatunk, ha a részkérdések egész sorát a teljes és kritikusan átvizsgált tényanyag birtokában és a marxista-leninista módszer helyes alkalmazásával megoldottuk.

18-19. századi magyar szellemi élet hőseit vonultatja föl: a Rákóczi-szabadságharc bukását követő évtizedektől Arany János haláláig, a dualista Monarchia idejéig. A szerző célja ezúttal is az volt, hogy hőseit példaképül állítsa a tanulóifjúság és az érdeklődő fiatalok elé, ezért elsődlegesen szereplőinek lelki alkatát, szorgalmát, akaraterejét, munkabírását, önfeláldozását, jellemét, hazafias érzületét, nemzeti tudatát szemlélteti. A húsz életrajz túlnyomó többsége íróé, költőé, tudósé (Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Bolyai Farkas, Horváth Mihály, Eötvös József, Toldy Ferenc stb.), politikai személyiség, történelmi nagyság csak egy van közöttük (Batthyány Lajos) – ezért kifejezőbb az eredeti, Benedek Elek adta cím, a Nagy magyarok élete. ; A biográfiák ezúttal terjedelmesebbek, hiszen írójuk nem csupán egy-egy szálat gombolyít végig hősei életéből, hanem teljes képet igyekszik adni; kevesebb a fiktív-epikus elem és több a konkrét históriai-irodalomtörténeti tényadat, az idézet és műre való hivatkozás. Mindezzel együtt a portrék sora nem tudományos igényű írások gyűjteménye, de a legszínvonalasabb ismeretterjesztést reprezentáló, szórakoztatva tanító – műveltségszerző és jellemábrázoló – pedagógiai segédlet. – Minden fiatalnak és felnőttnek jó szívvel ajánlható.

A kiadás egy latin nyelvű reprint kiadást és egy magyar fordítást tartalmaz.

Előszó: A Kárpátok koszorúzta medencének füves pusztaságai már igen ősi időkben felkeltették a kelet felől nyugatra vonuló lovas pásztornépek figyelmét. A Kr. e. VII. században európai Oroszország óriási füves térségein egy közelebbről ma sem ismert, de emlékeiből azonnal, határozottan felismerhető népnek a kultúrája bontakozott ki. A század végére ez a nép a mai magyar medencét is birtokába kerítette. Ezt a, kabátot, nadrágot, csizmaszerű lábbelit viselő, nyilas lovasnépet a görög írók szkítának nevezik. Háromszáz évig voltak urak a mai magyar földön, majd a Kr. e. III. század elején a városépítő kelták kiszorították őket innét.
Ám a kelták uralma sem bizonyult tartósnak, mert a Kr. e. I. évszázadban ugyancsak egy lovas pásztornép, a szarmáta-jazygok törték meg hatalmukat. Ők később a germán népcsaládhoz tartozó népeknek (vandálok, gepidák, nyugati és keleti gótok) adták át helyüket. A gótok nyugati irányú vándorlására a kínai határok felől mindinkább előre nyomuló húnok adtak okot.