• Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében

    0

    2001 októberében a számvetés jegyében megrendezett X. Kézművesipar-történeti szimpóziumon vetődött fel, hogy néprajzosok, történészek, levéltárosok, régészek és az ásványi nyersanyagok történetének kutatói részvételével időszerű volna közös tudományos tanácskozást rendezni egy-egy iparág múltjáról. A javaslatot támogató egyetértés fogadta, hiszen az ilyen alkalmak remek lehetőséget nyújthatnak az egyes tudományágak legújabb eredményeinek kölcsönös megismerésére, s erősíthetik az interdiszciplináris szemléletet. Ráadásul e szimpóziumok kötetbe rendezett anyaga nemcsak a szakemberek, hanem az érdeklődő nagyközönség igényes tájékoztatását is jól szolgálhatja.
    E megfontolások alapján rendezte meg 2004. április 28-án és 29-én Budapesten, a Néprajzi Múzeum dísztermében a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Kézművesipar-történeti Munkabizottsága az Archeometriai és Iparrégészeti Munkabizottsággal karöltve Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében című első közös konferenciáját.
    E tanácskozás írásos változata mozaikosságával együtt is hiánypótló kerámiatörténeti áttekintést nyújt a rézkortól egészen napjainkig a Kárpát-medence anyagi kultúrájának e jelentős szeletéről.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Az alföldi páncéloscsata

    0

    Ma már nem igényel különösebb bizonyítást, hogy a második világháború 1944–1945. évi magyarországi harcai elválaszthatatlan részét képezték a német–szovjet arcvonalon folyó, és a háború végső kimenetele szempontjából is döntő jelentőségű küzdelemnek. Ezen belül a Tiszántúlon tomboló, 1944. októberi ütközetek (szovjet szóhasználatban a „debreceni támadó hadművelet”) története különösen érdekes. Ebben a hadműveletben ugyanis a harcoló felek a döntés kierőszakolása érdekében főként páncélosokkal felszerelt alakulatokat vetettek be. A sokáig pontatlanul „debreceninek” nevezett alföldi páncéloscsata meglehetősen összetett és helyenként nehezen követhető manőverek sorozatából állt. Ám éppen ez az állandóan változó, sokszor a résztvevők számára is váratlan fordulatokat tartogató mozgóharc teszi olyan egyedivé és izgalmassá a tiszántúli összecsapásokat. Az 1944. októberi harcokat feldolgozó Az alföldi páncéloscsata első kiadása több mint 13 éve jelent meg. A jelenlegi kötet ennek jelentősen kibővített és átdolgozott kiadása. A téma ismételt feldolgozását az elmúlt évtizedben is tovább folytatódó kutatás és az ennek keretében fellelt újabb jelentős mennyiségű – főként elsődleges, azaz korabeli – forrásanyag indokolta. Különösen fontos ebben a vonatkozásban, hogy csak pár éve váltak nagyobb számban kutathatóvá az oroszországi levéltárakban őrzött anyagok. Az új forrásokból számtalan, eddig ismeretlen tény állapítható meg az egyes alakulatok harcértékével, részletes harctevékenységével, eredményeivel és veszteségeivel kapcsolatosan, amelyek a harcokról alkotott összképünket is módosítják. A harci események követését fényképmelléklet és térképvázlatok segítik.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Az Amerikai Egyesült Államok demokráciája

    0

    E fordítás nyomtatásával a nyomda már elkészült, amikor a szerzőnek, James Bryce-nek halálhíre bejárta a világsajtót. Hosszú, sikerekben és eredményekben gazdag életpálya ért véget e halállal. James Bryce úgyszólván utolsó képviselője volt az angol klasszikus liberalizmusnak, annak a nemzedéknek, amely Gladstone-t tekintette mesterének.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az angol forradalom története Dahlmanntól

    0

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Arany Horda kancelláriája

    0

    Amikor ​a világhódító Dzsingisz kán birodalmán fiai osztoztak, a négy fiúgyermek közül a legidősebb Dzsocsinak jutott a birodalom nyugati fele örökül. De a mongol világbirodalom nyugati része gyakorlatilag még meghódítandó volt. Ezt a feladatot Dzsocsi fia, az energikus Batu végezte el 1236 és 1256 között. Az 1236-os nyugati hadjárat során a Volga vidéki Bulgária, Dast-i Qipcaq (azaz a délorosz sztyepvidék), a Krím félsziget és Észak-Kaukázus egészen Derbendig a mondol hódítás áldozata lesz. 1238-ban az orosz fejedelemségek egész sora (Rjazany, Vlagyimir stb.) jut mongol kézre, 1240-ben Kijev esik el, 1240-42-ben pedig Lengyelországot, Magyarországot és Dalmáciát rohanják le a tatárok. E hadjáratok során születik meg és válik valósággá Dzsocsi öröksége, a nyugati mongol birodalom, melyet az orosz források Dzsocsi ulusza vagy Arany Horda néven ismernek. A birodalom tulajdonképpeni megteremtője, Dzsocsi fia Batu de jure még az egységes, Ázsia hatalmas részét magába foglaló Mongol Birodalom nagykánjának van alávetve, de facto azonban már önálló. Batu halála után nemsokkal, mikor Kína meghódításával a nagykáni székhely Karakorumból Pekingbe kerül át, az 1260-as években az Arany Horda de jure is önálló lesz.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az aranyláz

    0

    Kalifornia 1849-ben felpezsdül. Megkezdődik az aranyláz különös eposza, amelyben hívők és gazemberek, szabadkőművesek és utópista szocialisták, volt negyvennyolcasok és tengeri kalózok a szereplők. Erőszak, nyomor, hősiesség, szenvedés. És igen kevesen vannak, akik vagyont szereznek. Titokzatos megszállottság lesz úrrá mindenkin, s vakon követik az arany hívó szavát…

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Árpádok [2. kiad.]

    0

    16 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ausztriai birodalom némely részeiben tett utazásom jegyzetei 1830

    0

    Szeretett, Kedves Testvérem!
    Messze tájokat, idegen földeket vándorolék öszve, s mindazon virágokat, melyeket Hunnai Duna s Tisza mosta gazdag térein vagy Ausztria sziklaváros halmain, Stíria és Illíria setétített, szirtos havassain, vagy az adriai kies tengerpart s édeni olasz föld gyönyörködtető környékein rövid utamban leszakíthaték, koszorúba fűztem, hogy azzal Tenéked szerencsés visszatérésemmel kedveskedjem. Virágim csak ősziek – belőlek font ajándék koszorúm hullékony vala, de hogy hervadhatatlanná tégyem azt a szeretet oltárán, ím, e könyvecskében nyújtom kezeidbe.
    Te valál – bátor rám nézt néha kedvetlen, de mégis szép – utazásom legfőbb eszköze. Fogadd örök hálám emlékéül annak rövid rajzoltját. Olvasd egyszerű betűimet azon gyönyörrel, mellyel tollam azokat számodra munkás szereteted kicsin, de szíves jutalmául e néma lapokra tevé!
    Kolozsvárt, május 1. napjáníbr>Szerető testvéred,
    Pákei Lajos

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ​Caius Crispus Sallustiusnak két históriája

    0

    Reprint kiadás, mellékelt tanulmánnyal

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az elittől a nómenklatúráig

    0

    Az ELTE szociológiaprofesszorának új könyve a magyar szocialista korszak, ezen belül főként a Kádár-kor politikai vezetőinek összetételét térképezi fel a szociológia módszereivel. Kimutatja és megmagyarázza, milyen hátterű, milyen művettségű, iskolázottságú rétegekből jöttek az új elit, a pártvezetés új nómenklatúrájának tagjai.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ellenforradalom támadása Győr megyében

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az első ötvenmillió év

    0

    1967-ben szenzációs hírt közöltek a napilapok: Rudabányán 10-12 millió éves emberszerű ősmajom állkapcsát találták meg a paleontológusok. A kihalt lényt Rudapithecus hungaricus néven „anyakönyvezték”.
    Kötetünk szerzője azon szerencsés emberek közé tartozik, aki személyesen vehetett részt az ásatásokon, így első kézből tudósíthat.
    Könyvének első feléből a felfedezés körülményeit, az ásatások olykor romantikus eseményeit, a hangyaszorgalommal végzett munka célját, módszereit, eredményeit, a fogadtatás útvesztőit ismerheti meg az olvasó. Kordos László avatott kézzel vezeti az érdeklődőt a leletek szinte kibogozhatatlannak látszó összefüggései között. Leírása nyomán képet kapunk a Rudapithecusokat körülvevő növényekről, állatokról, valamint a felszín geológiai arculatáról, hiszen ezekből tudjuk meg, hol éltek, hogyan éltek, mit ettek ezek a lények.
    Ha az olvasó kedvet kapott arra, hogy a fordulatokban bővelkedő történeten túlmenően elmélyedjen az emberré válás folyamatának kérdésében, bizonyára részletesen tanulmányozza majd kötetünk második felét, és – megismerkedvén a Rudapithecus elődjeivel, rokonaival, leszármazottjaival – felfedezi a kapcsolatot a rudabányai lelet és a világ más pontjain előkerült maradványok között.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az elsodort ország

    0

    Fenyő Miksa (1877-1972) a Nyugat egyik alapítója, szerkesztője és kritikusa. 1944. március 19-től, az ország német megszállásától 1945. január 19-ig, Pest felszabadulásáig ismerősöknél bujkált. 1948-ban elhagyta Magyarországot, előbb Rómába, majd Párizsba, végül 1953-ban New Yorkba költözött. Élete utolsó éveit Bécsben élte, ott is hunyt el. Nekünk igenis fel kell tárnunk a múltat a magunk számára, hogy tisztán lássuk az okokat, melyek bennünket ebbe a katasztrófába taszítottak egyszóval a felelősséget, mely bennünket terhel. S ebben egyes-egyedül a magunk erejére vagyunk utalva. Ha pedig ez a belátás nem száll meg igazán bennünket, ha abban a meggyőződésben fogunk élni, hogy minket semmi felelősség nem terhel, akkor félő, hogy az új magyar történelem sorozatos katasztrófák seregszemléje lesz. 1944. szeptember 23.
    Egyetlen zsidó vére sem tapadt magyar kézhez. Mert végül is a magyar csendőr azt a százezer vagy kétszázezer vagy háromszázezer zsidót csak a vasúti kocsikba gyömöszölte hogy a németek ezeket üdülőhelyekre vitték vagy gázkamrákba, az nem tartozik ránk. A mi kezünk nem véreződött be.1944. július 28.
    A német szövetséges fosztogatja, gyilkolja a magyart, de tán a németnél kegyetlenebbül a magyar a magyart és a zsidót mindenki. Nem, ez elől a látomás elől nincs hova menekülnöm. Egy legyilkolt ország. 1944. december 16.

    2 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Az emberi mivelődés történetei

    0

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az én igazságom

    0

    „Alapelveim ma is ugyanazok, mint amelyek a múltban vezéreltek: békés egymás mellett élés, el nem kötelezettség, egyenlőségre és önállóságra alapozott nemzetközi együttműködés, teljes függetlenség, az uralkodás és megfélemlítés mellőzése, közös munka a többi országgal az egész világra kiterjedő béke és barátság megteremtése.”

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az etruszkok nyomában

    0

    Az etruszkok iránt érdeklődő szinte kivétel nélkül valamennyi lexikonban a következő ingerlően rövid mondattal találkozik: eredetük ismeretlen; még nem felderített; vitatott.” Könyvünk szerzője „[…] felkerekedett, és az etruszkok nyomába eredt. Éveken keresztül barangolt az egykori Etruriában, makacs kitartással felkutatott minden etruszk emléket, faggatta őket, és faggatta az olasz etruszkológusokat. E könyvében az így szerzett tapasztalatait olvashatjuk, a kutatásai alapján felállított saját hipotézisét az etruszkok származásáról. Miközben végigkalauzolja az olvasót a hajdani Etruria csodás tájain, megismertet bennünket e nagy kultúrájú nép történetével, művészetének ma már zömmel múzeumban őrzött emlékeivel.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ezeréves Magyarország

    0

    „1200 oldalon 1031 mélynyomásu fényképpel és képpel, két színes térképmelléklettel és 82 szövegközti térképpel”

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az igazi szociáldemokrácia

    0

    A ​történelmet szinte mindig a nyertesek vagy a nyertesek szempontjából írják. Ez a fontos, hézagpótló és olvasmányos könyv – amely új részleteket tár fel a Szociáldemokrata Párt szétforgácsolásáról, valamint az ÁVO és a többi erőszakszervezet működéséről – nem ezt teszi. Itt az igazi Szociáldemokrata Párt egy bátor harcosa, Gábor Róbert feltárja a Peyer Károly vezette párt történelmi útját, beleértve Marosán György, Szakasits Árpád és a többiek áruló tevékenységét. Arra a Szociáldemokrata Pártra, amelyben Gábor is vezető szerephez jutott, büszke lehet a magyar történelem.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Isonzótól a Duna-csatornáig

    0

    „Könyvemben két történet került egymás mellé. Az egyik egy család kálváriáját eleveníti föl. Árván maradt édesapámat az Isonzó mellől hozta haza ott katonáskodó nagyapám, hogy Bihar megyében számára teljesen új környezetben a Trianon utáni Romániához került Szent jobbon alapítson családot, próbáljon boldogulni. 1951-ben aztán családjával együtt a Duna-csatornához deportálták. En hatéves gyerekként éltem át a száműze A másik történet szülőfalumról, Szentjobb községről szól, áttekintem tés nyomorúságát, erről ad számot könyvem első része. küzdelmekkel teli históriáját, a felvillantom mai arculatát. Szeretném, hogy ez a könyv tanulságul szolgálna minden korosztálynak, de főleg a mai fiataloknak, mert jöhetnek még az ő életükben is olyan nehéz pillanatok, hogy választani kell a jó és rossz között. Mindig a jó utat válasszák, még akkor is, ha az a nehezebb. A mi családunk példája is azt mutatja, hogy a nagyon nehéz helyzetből is fel lehet állni és továbblépni. Ezen könyvet ajánlom két fiamnak, két menyemnek és négy drága unokámnak, örök emlékül, tanulságul. Mindenki segítségét köszönöm, aki hozzájárult e könyv megjelenéséhez. Továbbá tisztelettel emlékezem minden szentjobbi lakosra, családtagjainkra, akik nem élték túl a háborúk és a kommunizmus rémtetteit. Emlékük legyen áldott.”

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Istenes Honfoglalók

    0

    Annak ellenére, hogy az elmúlt ezer év alatt már igen lekopott róluk ez az elnevezés, az utóbbi évek alatt azonban megintcsak kialakult egy szervezett irányzat, mely a „pogányságot” ismét rájuk akarja illeszteni azért, hogy az ú. n.” nyugatbahelyezés”-sel járó magyarirtást indokolják. Ilyen „kárhozatra és pusztulásra szánt pogány népségről (mint ahogyan 1945-ben Páter Leibert, XII. Pius pápa szószólója nevezte az árpádi magyarságot) (1) – nem is érdemes történelmet írni és így ez az Árpád-ellenes irányzat Szent Istvánról indítja a magyarok történetét és mindent pogánynak és barbárnak nevez, ami előtte volt.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ister-gami oroszlánok titka

    0

    Kérem ​a kedves olvasót, aki hozzáfog az elkövetkezendő írásom tanulmányozásához, hogy először elmélkedjen egy kérdésem felett. Ugyanis arra kérek feleletet, „hol észlelheti az ember a teremtő Isten Hatalmasságának teljes és tökéletes megnyilvánulását?” Azt hiszem, a helyes felelet erre a kérdésre így hangzik: „a Természetben”. Korunk sokat tudó embere ezt így folytatja: „A Természet a makro- és a mikrokozmoszból áll.” Igen, de ez mindig attól a mérettől függ, amit egymással szembeállítunk. A világmindenség, mint makrokozmosz, mindig csak ugyanaz marad a kifürkészhetetlen titkaival és vele szemben Földünk, vagy talán saját magunk személye lehet a mikrokozmosz. Akárhogyan is magyarázzuk ezt az összefüggést, végeredményben annak a feltétlen elismerése marad eredményként, hogy: az ember a világmindenség – a Természet – szerves tagja, alkotó eleme. Ebből a sarkigazságból pedig az a logikus következtetés származik, hogy Isten, a maga valóságában, megmérhetetlenségében és hatalmasságában csak a Természetben lelhető meg, vagyis a „kozmosz világában” keresendő. Ezt a „keresést” nevezi a szakirodalom „kozmikus világszemléletnek.” Mint majd olvassuk – a „kozmikus világszemlélettel látók” önmagukat Isten gyermekeinek vallják, és ez az Atya-Gyermeki szoros kapcsolat nem igényel semmiféle „közvetítőt”. A nem kozmikus világszemléletűek, hanem azok, akik másokon uralkodni akarnak, kitalálták az „egyházi világszemléletet”, vagyis azt az Isten-látást, amikor a hívő – aki nem a „kozmosz szerves tagjának”, hanem egyháza tagjának vallja magát – úgy hiszi és látja az Istent, amint neki azt az egyháza tanítja. Ilyen szemléletű az összes judai-keresztény egyház, a zsidóság és az iszlám is. Ezek a vallások mind közvetítők. Az Isten-Gyermek és az Isten-Atya között állnak. A „gyermek” tehát csak azt Tudja az Istenről, amit neki a „közvetítő” mond.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Az iszlám hódítások és a kalifák uralma

    0

    A klasszikus angol történetírói iskola egyik legnagyobb alakjának, Edward Gibbonnak a monumentális művéből – a Mohamed életéről és az általa alapított iszlám vallás kialakulásáról szóló rész után – az arab hódítások kezdeteiről szóló rész jelenik meg, magyarul először. A szöveget alapos jegyzetapparátus és utószó kíséri.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ókori civilizáció bukása

    0

    Az Előszóból: Az ókori civilizáció a szokványos nézet szerint abba pusztult bele, hogy erői századokon át tartó halálküzdelemben lassanként egészen felőrlődtek. Ez a felfogás azonban, legalább a nyugati világra vonatkozólag, egyáltalában nem áll helyt a mélyebben kutató történeti kritika előtt. Mikor Alexander Severust lázongó légiói időszámitásunk 235-ik évében meggyilkolták, az antik civilizáció épülete még mind a három világrészben, Európában, Afrikában és Ázsiában, rendületlenül állott. A templomokban, amelyeket az utolsó századok folyamán az egyre fokozódó jólét minden elgondolható pompával emelt vagy állitott helyre, a görög és római politheizmus istenei s a se görög, se római eredetű, de görögösitett vagy rómaiasitott provinciális istenségek őrködtek az egész világbirodalom eddigi társadalmi rendje felett. Sőt a politheizmus termékeny talajából az utolsó két század folyamán uj kultusz sarjadt ki, amely mint a birodalmi egység hódolatot parancsoló szimbóluma még a harmadik század kezdetén a Rajnától az Eufrátig uralkodott a sziveken. Felületes, de fényes civilizáció, a hellénizmus, románizmus és orientálizmus elegyének világpolgári jellegű terméke, vonta be az egész birodalmat – mint drága máz a fayence-edény durva felületét

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Az óromániai magyarság

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem