Előszó: Az olvasó könnyen megkérdezheti: nem korai kísérlet-e a magyar történet valamelyik korszakáról összefoglaló marxista munkát írni? S nem lehet elvitatni, hogy a kérdés jogosult. A magyar történet marxista feldolgozása végeleges eredményekre csak akkor fog vezetni, amikor Magyarországon egész marxista történésznemzedék nevelkedett fel, amely azután tervszerű, kollektív munkával lát hozzá az előtte álló feladatok megoldásához. A feladatok nagyok. Felszínre kell hozni a még ismeretlen forrásanyagot, át kell vizsgálni mindazt, amit a polgári történetírás ténynek állított, hiánytalanul el kell sajátítani a történeti kutatás marxista-leninista módszerét, és alaposan meg kell ismerkedni a vezető marxista-leninista történettudomány, a Szovjetunió történettudományának a problémáival és eredményeivel. A közvetlen feladat még igy is részkérdések megoldása lesz. Szilárd összefoglaló eredményekre csak akkor számíthatunk, ha a részkérdések egész sorát a teljes és kritikusan átvizsgált tényanyag birtokában és a marxista-leninista módszer helyes alkalmazásával megoldottuk.

Előszó: A második kiadás az elsőtől több tekintetben eltér. Ennek oka nemcsak az, hogy a felhasznált anyag bővült. A változásokat főleg elméleti megfontolások tették szükségessé, melyek részben a szovjet történettudomány eredményeinek a figyelembevételén alapulnak. A fontosabb módosítások a következők:
A munka, átdolgozott formájában, kiküszöböli a finnugor vagy ugor ősnyelv feltevését. E feltevés mellőzésével, mely a modern ősnyelvészet megvilágításában tarthatatlannak bizonyul, kísérli meg, hogy a magyar nyelv fejlődésének társadalmi feltételeire rámutasson. Ezzel kapcsolatban a magyar etnikum kialakulásával az eddiginél behatóbban foglalkozik.
A magyar őstörténet területi kezdeteit nem nyelvföldrajzi adalékok alapján kívánja felderíteni, hanem e kérdésben a történeti tényeket tartja szem előtt. Beiktatja az anyaninói kulturát a magyar őstörténet korszakai közé, s egyúttal konkréten elemzi ezt a társadalmi alakzatot, amely a vadásztársadalmat a pásztortársadalommal összeköti.

Bonfininek sikerült olyan művet alkotnia, amelyet évszázadokig nem lehetett megismételni. Hogy az utókor mire tartotta, nemcsak a seregnyi kiadás jelzi, hanem az a tény is, hogy adataiban, a magyar történelemről alkotott felfogásában jószerivel a XIX. századig iránymutató maradt. Jelzi az is, hogy pótlására, felváltására senki sem tudott vállalkozni, legnagyobb historikusaink évszázadokon keresztül csak a folytatására merészkedtek. Még a XVIII. században kibontakozó jezsuita történésziskola is csak addig ment el, hogy adatokat gyűjtött és publikált egy majdan megírandó nagy magyar történet számára. Végül is a teljes hazai história modern módszertani, nyelvi és stiláris színvonalon álló, új kutatási eredményeket felvonultató, korszerű szellemiséget sugárzó, a tárgyhoz terjedelemben is illő – tehát a Bonfiniét tényleg felváltó – összefoglalását legközelebb Horváth Mihálynak sikerült megalkotnia a XIX. század hatvanas-hetvenes éveiben, majdnem 400 évvel Bonfini Antal után.

Volt magyar ellenállási mozgalom? A következő lapokon nemcsak azt bizonyítjuk a tények és az adatok erejével, hogy volt, hanem ennél többet is: a hivatalos ország, a németekkel kollaboráló magyar állam mellett volt egy „másik” Magyarország és ez az igazi, ez fejezi ki a magyar nép és a magyar szellem valódi jellegét. Az „egyik” Magyarország Horthy, Bethlen, Gömbös, Bárdossy, Imrédy, Sztójay és Szálasi Magyarországa. Ez megcsinálta Európa első jobboldali ellenforradalmát, azután elnyomta a népet, politikáját a feudális nagybirtokos szempontok irányították, belevetette magát a revizionizmus illuzióiba, majd csatlakozott a németekhez és belesodorta a magyar népet a nácik háborújába…