Egy korszakot jellemezni, tükröt tartani a kortársak elé, utólag magyarázatot adni a következő nemzedéknek, ki tgadná, hogy a legnehezebb feladatok közé tartozik. Mégis megkísérelhető, de azt is kockáztatjuk, hogy felemásan sikerül a jellemzés, torzít a tükör, sommás lesz az indoklás.
Ez a naplótöredék, amelyet az olvasó most a kezébe vesz, a magyar nép huszadik századi történetének legkritikusabb éveiben íródott. Sajnos, csak töredék. Két füzet maradt meg számunkra, az 1938. november 19-től 1939. december 31-ig és az 1941. november 16-tól 1943. április 17-ig terjedő időszak feljegyzéseivel.
A napló, amit egy személy az események frisseségében feljegyez a maga emlékezetének, az utódok figyelmeztetésére, szubjektivitástól egyáltalán nem mentes, de kizárja az utólagos szépítések, formálások lehetőségét.
A korszak és önmaga krónikása, dr. Andorka Rudolf, 1939 májusáig a vezérkari főnökség 2. (kémelhárítással is foglalkozó) osztályának vezetője, majd Horthy első madridi követe Franco mellett és végül a politikától hivatalosan „visszavonultan” élő nyugalmazott tábornok és követ. 1944. március 19-e után a mauthauseni koncentrációs tábor foglya.
Nem érdektelen szemtanú és szemlélő, és bár mindaz, amiről szól; az 1938. őszi kárpátukrán akció, a hitleri Németországtól megcsömörlő, az angolszász hatalmakkal szorosabb kapcsolatot igénylő uralkodó réteg önellentmondásokkal terhes és eleve kudarcra ítélt útkeresései nem ismeretlenek történészeink, sőt, a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasótábor előtt sem, mégis számtalan új momentumot tárnak fel a naplórészletek az eseményekről úgy, hogy közben képet kapunk egy érdekes egyéniségről is.

Memoárok és interjúk, könyvek és filmszalagok gyakori szeperlői voltak az utóbbi évtizedben a második világháború magyar tábornokai és tisztjei. Tárgyilagos megállapítások, szélsőséges nézetek, különböző előítéletek egyaránt kapcsolódnak e hatalmi csoport megítéléséhez.
Szakály Sándor új módszerrel, a történettudomány és a szociológia határterületéről közelít a magyar katonai elit, a katonai felső vezetés kérdéseihez. A kötet az elithez számító 414 magas rangú katona eddig alig ismert életrajzi adatainak statisztikai vizsgálatával újszerű ismereteket ad a szűk körű társadalmi csoport tagjainak származásáról, mobilitásáról, összetételéről; új szempontokkal egészíti ki világháborús szerepük történeti értékelését.

E munka kizárólagos célja a valódi magyar alkotmányos igazság keresése.
Nem tudományos mű, mert nem önálló forráskutatások alapján, hanem közkézen forgó könyvek adataiból készült; de nem is propagandairat, mert semmiféle halandó érdekében nem íródott.
Tanulmányaim mindjobban érlelték ki bennem azt a meggyőződést, hogy az iskolai tankönyvek hiperlojális történetírása az utolsó fél évszázad nemzedékét fölötte sok helytelenséggel telítette és különösen a nemzet szabadságharcaival kapcsolatos eseményeket nem a magyar géniusz szellemében ismertette.
Megbékülés volt a jelszó s ezért nem akartak sebeket fölszaggatni, melyekkel az idegen uralkodóház magyarellenes politikája évszázadokon át sűrűn borította be a nemzet testét. Ma már azonban minden, ami bennünket kapcsolatba hozott velük, a multé és igy mi sem gátol abban, hogy igyekezzünk a valóságot a lehetőséghez híven megismerni.
Polónyi Dezső

Igazi szenzáció ez a kis könyv Badiny Jós Ferenc olvasóinak, rajongóinak. A neves őstörténész hagyatékából került elő. A mű egyik legsikeresebb írásának folytatása, ˝A magyar nemzet történetének kis tükre˝ második kötete. Így e két rész együtt ad ki egy egészet, egy teljes gondolatsort mindnyájunk okulására, gyönyörűségére.