Albert Ernő könyve a cári beavatkozás történetét részletesen feldolgozza, s az orosz katonák viselkedéséről reális képet rajzol az olvasók számára. Élt ugyanis az elmúlt évtizedekben egy olyan mítosz, hogy a cári haderő nem is volt annyira ellenséges a magyar lakossággal szemben, mint a korabeli források állították azt. Albert Ernő eredeti kutatások alapján erőteljesen cáfolja ezt a mítoszfélét.
A szerző jól ismeri a kérdés szakirodalmát, azt elmélyülten tanulmányozta, és a bevett szokás szerint hivatkozik a felhasznált munkákra. A könyv értékét mégis elsősorban a szerző által az eredeti forrásból merített adatok bősége s megbízhatósága jelenti.
Egyed Ákos

Erdély története három nép története – három népé, amelyek hosszú évszázadokon át éltek egymás mellett. A három nép mindegyike számára fontos e terület múltja. Volt idő, mikor a magyar állami élet és a magyar kultúra utolsó mentsvára volt a hajdani országrészből lett fejedelemség. A románok itt keresik népük bölcsőjét, itt nyomtatták az első román nyelvű könyvet, itt született a mai román nemzettudat. Az erdélyi németek saját népük legkeletibb előőrseként éltek egy tőlük merőben különböző világban, amelynek nagyon sokat átadtak a nyugati életmód eredményeiből, s amelytől maguk is sokat tanultak, kialakítva egyéni kultúrájukat. Az évszázados együttélés a megértés mellett ellentéteket is szült, ellentéteket, melyek egy részét már feloldotta az idő, más részük viszont fölerősödött, olykor egyenesen a gyűlöletig. A nemzettudatok egyik legfontosabb építőköve a történelem: ezen ellentétek legtöbbjének van – valódi vagy csak elképzelt – történeti magva. Napjainkban, mikor az egyes ember és a közösségek jogai, jövőjük biztosítása a civilizált világ számára lassan kulcskérdéssé válik, egy ilyen sok évszázados együttélés s az azzal járó feszültségek története, a történelem mindenkor tanulságain túl különös érdeklődésre tarthat számot. Ezért vállalta az Akadémiai Kiadó az 1986 óta három kiadásban is megjelent Erdély története három kötetben rövidebb változatának közreadását, abban a reményben, hogy indulatoktól mentes mondanivalója így még szélesebb olvasóközönséghez is eljut.

Számtalan ​könyv született már Erzsébetről, de ilyen, mint ez, még nem. Még senki nem írta meg ennyire regényesen, de egyben korabeli tudósítások, visszaemlékezések, naplóbejegyzések és magánlevelek alapján – azaz a lehető leghitelesebb források segítségével – Erzsébet történetét arra koncentrálva, ami az ő életében az egyik legfontosabb dolog volt: hogy Magyarország királynéja! Azzal a szeretettel, amit magyarként érezhetünk iránta, aki, mondhatjuk, szívében is magyar volt. Erzsébet kétszer tért magához eszméletvesztést követően, és mindkétszer magyarul szólalt meg először. Szerette férjét, Ferenc Józsefet, de szerette Andrássy Gyula grófot is – igazi, mély barátsággal, amelyet, ahogy egyszer fogalmazott, „nem mérgezett meg a szerelem”. Szerette magyar udvarhölgyeit, szeretett hazánkban tartózkodni (jobban, mint Bécsben), és mindent megtett azért, hogy Ausztria kiegyezzen Magyarországgal.