• Bennünk élő istennők

    0

    Jean Shinoda Bolen japán származású amerikai pszichiáter, a San Francisco-i Pszichiátriai Klinika professzora, C. G. Jung követője. A görög mitológia istennő-alakjaiban az örök női szerepek máig erős ösztönkésztetéseit ismerte föl. A könyv anyagából Amerika-szerte sikeres előadássorozatot tartott. Arra tanít, hogy jellemük gazdagításával, belső „istennőink” megszólításával vegyük a magunk kezébe sorsunkat, váljunk életünk főszereplőjévé. Bolen segítségével ráismerünk önmagunkra és nő-társainkra: könyve egyszeriben megértővé tesz a magunk és nőtársaink olykor logikátlannak látszó viselkedése iránt, sőt, még a lelki betegségek kialakulására is magyarázatot ad. Legfőbb tanulsága, hogy önmagunkon, ha kell, bármikor változtathatunk, nem vagyunk kiszolgáltatva sem a saját lelki alkatunknak, sem a sorsunknak. Férfiak számára különösen ajánlható, igen hasznos olvasmány!

    4 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus

    0

    Berzeviczy Gergely munkásságával történetírásunk eddig is foglalkozott, de úgyszólván kizárólag közgazdasági nézeteit ismertette. H. Balázs Éva monográfiájából most új, történetileg is jelentős alak lép elénk: a magyar felvilágosodás sokoldalú, a tudományok és művészetek iránt fogékony, politikai síkon igen tevékeny képviselője. A szerző túlmegy a szűk értelemben vett életrajzon: a XVIII. századvégi nemesi vezetőréteg társadalomrajzát adja. Az iskolai tanulmányok, a jurátusság bemutatása után az életrajz európaivá tágul. Berzeviczy a göttingai egyetemen tanul, majd megjárja Franciaországot, Angliát, közelről látja a belga forradalmi eseményeket. Ekkor már szabadkőműves, és rajta keresztül a szerző bemutathatja a magyar szabadkőművesség fontos politikai szerepét. A magyar jakobinusok reformátor szárnya, köztük Berzeviczy is, szabadkőműves. 1795-ben a letartóztatást elkerüli, de állásáról lemond, és ezentúl a haladásért elméleti, irodalmi eszközökkel harcol. A hazai és külföldi levéltárak, kézirattárak eddig feltáratlan leglényegesebb anyagát a szerző iratfüggelékben teszi közzé.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Beszélgetések nem csak szexről

    0

    Révai Gábor legújabb beszélgetős könyvében két ismert és elismert pszichológussal, Lux Elvírával és Mohás Líviával, valamint fiatalokkal beszélget nemiségről, szexualitásról, szerelemről, párkapcsolatokról.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Bevezetés a szociológiába

    0

    A jelen tankönyv több mint húszéves oktatási tapasztalat terméke, a rendszerváltás után végzett legfontosabb szociológiai vizsgálatok eredményeivel. A szociológia tudományának alapkérdéseit, a szociológia történetét és módszertanát tárgyaló első három fejezet után tizenhat további fejezetben egy-egy társadalmi jelenséggel foglalkozik. Röviden bemutatja a jelenségre vonatkozó elméleteket, a vizsgálatra használt módszertant, más országokban megfigyelhető tendenciákat. Részletesen tárgyalja a magyarországi helyzetet, s végül utal a jelenség társadalompolitikai eszközökkel való alakításának lehetőségeire. A szerző a makroszociológiától halad a mikroszociológia felé: a társadalmi szerkezet és az egyenlőtlenségek tárgyalásából indul ki, és az emberi viselkedés és a kultúra jelenségeivel fejezi be a szociológiai jelenségek bemutatását.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Bolondok (űr)hajója – a szcientológia titkai

    0

    „Nehéz egy könyvet elkezdeni, de befejezni sem könnyű. Még nagyon sok mondanivalónk lenne, hisz az Internet, az MTI, a különböző hírközlő szervek ontják a szcientológusokról szóló információkat, bírósági eljárásokat, a híres emberek támogató csapatának akcióit. Valahol azonban már csak a kézirat leadási határideje miatt is önmérsékletet kellett mutatnunk. Igyekeztünk azonban befejezni az első részt azokkal az anyagokkal, amik még szeptemberben hozzáférhetők voltak. Mintha világszerte offenzívában lenne a szervezet. Lehet, hogy a könyv megjelenése időpontjában már újabb botrányokról szólnak a napilapok. Mindezek elemzése azonban nem marad el. A téma kimeríthetetlen… Hogy mekkora a baj idehaza, azt követő könyvünkből megtudhatják.”

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Brexit

    0

    2016 nyarán rendezett népszavazáson a résztvevők több mint fele arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. Az eredmény nemcsak a nemzetközi közvéleményt, hanem magát David Cameron akkori miniszterelnököt is meglepte. Mi vezetett odáig, hogy egyáltalán felvetődjön a távozás lehetősége, és hogy a többség a kilépés mellett döntsön? Hogy kezelték a helyzetet a későbbi brit miniszterelnökök, Theresa May és Boris Johnson? Mik voltak az Európai Unióval folytatott tárgyalok főbb állomásai? Milyen hatással lesz a kilépés az Egyesült Királyság gazdaságára, társadalmára és területi integrációjára? Mi lesz Skócia és Észak-Írország sorsa? Losoncz Miklós könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Burgenland az európai politikában 1918-1921

    0

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Cölöpök

    0

    1988 ​májusa és 1990 májusa között szinte hihetetlen változások mentek végbe hazánkban, de tágabb környezetünkben, Közép-Kelet- Európában is. Két esztendő, amely „megrengette a világot”. E korszak egyik koronatanúja (nemegyszer közvetlen alakítója) az a magyar politikus,aki államtitkárként, majd külügyminiszterként része a magyar-koreai kapcsolatok rendezésének, aláírója a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulását megvalósító szerződésnek, főszereplője annak a drámának, amelynek szerencsés végkifejleteként elhagyhatják hazánkat a keletnémet menekültek, majd ledőlhet a berlini fal, sőt megtörténhet az, amire pár hónappal korábban senki nem számított: egyesül a két Németország. E szédítő történelmi vágta hiteles tanúja vall ebben a könyvben politikáról, emberekről, saját küzdelmeiről. Könyve mottója lehetne: Így láttam én. Horn Gyula ugyanis ügyel arra, hogy csak azokról az eseményekről, tanácskozásokról írjon, melyeken személyesen részt vett; a két sorsfordító esztendő olyan szereplőiről nyilatkozzék, akikkel közvetlen kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár így is számtalan, eddig ismeretlen információhoz jut, bár nem ún. „szenzációhajhász” könyvet kap a kezébe. Mértéktartó a stílusa, akár önmaga és családja sorsáról szól a szerző, akár az évtized legjelentősebb magyar és európai politikusait jellemzi.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Csapdák és egerek

    0

    „Hankiss Elemér mindig szellemes. Szinte mindent tud a magyar társadalom régi-új történelmi csapdáiról, posztkommunista átalakulásáról, mai rezdüléseiről. Mindig meghökkentő. Itt és most új Reformkort jósol Magyarországnak. Igen, ma, amikor csikorog az állkapcsunk, ha mosolyognunk kell, bénít minket a bizalmatlanság, a kisebbrendűség, valamint a zéró összegű (ki kit győz le) játszmák neurózisa, a nemzetközi hírű világpolgár szociológus a csapdák mellett az egérutakat is bemutatja. Válság és neurózis ellen olvasson Hankisst!” Martin József Péter – közgazdász, újságíró, a Figyelő volt főszerkesztője

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Csukjátok le Tévémacit!

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Daktiloszkópia

    0

    Részlet a könyvből:
    Személyazonosítás a múltban és ma
    A SZEMÉLYAZONOSÍTÁS KÉRDÉSE hosszú évszázadok óta foglalkoztatta a rendészeti szerveket. E kérdés megoldására a kutatás olyan egyéni, meg nem változtatható sajátosságok felismerésére irányult, melyeknek alapján kétségtelenné válik a személyek pontos azonosítása. Mielőtt az ujj nyomatokat és a személyazonosítás ma használt egyéb módjait (fényképezés, testmérés, személyleírás) személyazonosításra felhasználták volna, a homlokra, vállra, s a test különböző részére sütött bélyegek, különböző testcsonkítások, hajlevágás, tetoválások, végtagcsonkolások, a nyakra kovácsolt fémgyűrűk szolgálták a felismerést. A személyazonosításnak ezeket a minden emberiességet nélkülöző, kegyetlen eszközeit az osztálytársadalomban az elnyomás és kizsákmányolás, az osztályharc egyik eszközeként használták fel az uralkodó osztályok.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy árva tollal

    0

    Faragó László publicisztikáinak gyűjteménye.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy előítélet nyomában

    0

    Szemérmes mottó. De vád rejtezik mögötte és történelmi igény. Nem kér, nem követel: bejelent. Jogosan. Hogyan kell írni az 1944-es évről? Sebeket tépő szenvedéllyel, vagy óvatos tapintattal? Literátus pátosszal, vagy tárgyilagos, koppanó mondatokban? Kortársi iszonyattal, a túlélő alázatával, az akaratlan cinkos bűntudatával, vagy a vétlenek hűvös nyugalmával? Hisz valamennyiünknek köze volt hozzá. A nézőknek, mert nézők voltak, a hóhéroknak, mert hóhérok voltak, az áldozatoknak, mert áldozatok voltak. Valamennyiünknek köze van hozzá: a túlélőknek, a szemtanúknak, a később születetteknek és az ezután születendőknek, mert ami akkor történt: immár csakugyan magyar történelem.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy vereség diadala

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Együttélésre ítélve

    0

    Rostoványi Zsolt professzor, Közel-Kelet szakértő új könyvében a palesztin-izraeli kapcsolatok történetét és jelenét vizsgálja. Az elemzést a bibliai időkbe visszanyúlva, „Ábrahám fiai”-nál kezdi, részletesen bemutatva a „Szentföldet”, Palesztinát, a zsidó honfoglalástól az iszlám hódítás koráig. Szót ejt az iszlám és a zsidók kapcsolatáról, a judoizmus és az iszlám mitikus színhelyéről. A következőkben a diaszpórával, a zsidóság szétszóródásával foglalkozik, felvetve a kérdést: létezik-e zsidó civilizáció? Ezután – Theodor Herzl és a korai teoretikusok munkássága nyomán – a cionizmus problémájára tér át, eljutva a 20. század első feléig, Palesztina brit megszállásáig. Nyomon követhetjük, miként alakult meg Izrael állam, és ezzel együtt hogyan bontakozott ki a palesztin nemzeti mozgalom. Kitér az arab-izraeli háborúkra, a hatvanas évek különféle békeszerződéseire, béketerveire. A szemben álló felek részletes jellemzésénél kényes témák is szóba kerülnek: így a szélsőséges zsidó radikalizmus vagy a palesztin mozgalom megosztottsága. Mindezeket a jelenségeket a szerző szervesen beilleszti a nemzetközi folyamatokba, jellemezve a nagyhatalmaknak a közelkeleti folyamatokban játszott szerepét, az USA-nak a térségben folytatott politikáját vagy az Európai Unió és a Közel-Kelet viszonyát. Vizsgálódásában eljut egészen napjainkig, feltéve a kérdést: hogyan tovább, van-e megoldás a palesztin-izraeli (és egyáltalán a közel-keleti) válság rendezésére? Az elemzés egész sor problémát vet fel: Jeruzsálem státusát, a menekültkérdést, a zsidó telepek helyzetét, a gazdaság állapotát stb. Vajon eljön-e valaha az az idő amikor a közel-keleti válságról már múlt időben beszélhetünk? Könyvének záró részében ennek megválaszoIására tesz kísérletet a szerző. Munkájában számos dokumentumot közöl, hatalmas szakirodalommal dolgozva fel a témát. A kötetet több térkép teszi szemléletessé.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Eladó az egész (szocialista) világ

    0

    Különös legenda övezte a szocializmusban a külkereskedelemben dolgozókat. Ebben az időszakban, egy igazából nem teljesítmény centrikus világban, nem piac eszközökkel kellett sikert elérni. a szerző, aki negyedszázadon keresztül belülről látta az alapvető folyamatokat, olvasmányos stílusban számol be emlékeiről, és megvilágítja, elemzi a történéseket, okokat és eredményeket.
    Könyvének olvasása közben úti élményeivel is megismerkedhetünk, többek között olyan egzotikus országokkal mint India, Algéria és Szíria.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Elfogult beszélgetéseim

    0

    Dedikált példány

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Előretekintő élettartam

    0

    A ​társadalmak öregedése összetett, többdimenziós jelenség. Azonban annak ellenére, hogy a mindennapok számos területén észrevehető az életkor kitolódása, továbbá az adatok elérhetőségében és a számítások elvégzésére képes technológiában is jelentős fejlődés ment végbe, az idősödést legtöbbször továbbra is csupán egyetlen dimenzió mentén, a kronológiai értelemben vett életkor alapján vizsgáljuk. Warren C. Sanderson, aki a Stony Brook Egyetemen a közgazdaságtan professor emeritusa, és Sergei Scherbov professzor, a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet Világnépesség programjának igazgatóhelyettese kötetükben a népesség öregedését egy új dimenzió beemelésével, az úgynevezett előretekintô élettartam mentén is elemzik.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Eltaszítva a hazától

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Eltemetett dicsőség

    0

    20. ​század egyik legnagyobb horderejű fejleménye a Szovjetunió kialakulása és világhatalmi státuszra való emelkedése. Ez utóbbiban döntő szerepet játszottak a szovjet tudósok. A Szovjetunió technológiai-katonai vetélkedése az Egyesült Államokkal, amellett hogy izgalmas, fordulatokban gazdag történet (a szovjet atombomba az amerikai hű mása a sikeres kémkedésnek köszönhetően), alapvetően határozta meg az emberiség közelmúltjának történelmét.
    Hargittai István tizennégy nagy szovjet tudóst kelt életre legújabb könyvében, személyes ismeretségeire, interjúkra, levéltári és egyéb anyagokra támaszkodva. A hátteret a szovjet történelem meghatározó korszakai nyújtják, a szovjet hatalmi rendszer kialakulása, a Nagy Honvédő Háború, a háború előtti és háború utáni sztálini terror, a hidegháború évtizedei, köztük az olvadás, majd a stagnálás kora.

    2 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Emberi játszmák

    0

    Eric Berne (1910-1970) amerikai pszichiáter eredetileg segédkönyvnek szánta az Emberi játszmákat szakemberek számára, így őt magát is meglepte, amikor kötete a művelt laikusok körében is villámgyorsan bestsellerré vált. A siker nemcsak drámaian újszerű elméletének volt köszönhető, hanem a könyv nyelvezetének is, mely frappáns, izgalmas, „letehetetlen” olvasmánnyá avatja a mindnyájunk által mindennap elszenvedett, de soha korábban néven nem nevezett „játszmákat”.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Emberi potenciál mint tőke

    0

    Hogyan működik egy társadalmi rendszer, amikor gazdasági működése nem független többé a benne ténykedő emberek pszichikus működésétől? A könyv azzal a válasszal foglalkozik, amelyet a XX. századi második modernizáció ad erre a kérdésre: amiképp a modernizáció XVIII-XIX. századi első szakaszában a működés anyagi feltételeit maga a rendszer termeli, a XX. században termelni kezdik a működés emberi feltételeit is. Ugyanazzal a számítással, mint amilyennel az anyagi termelést is végzik: hogy a lehető legkisebb ráfordítással olyan tőke képződjék a tulajdonosánál, amelynek a továbbiakban a lehető legnagyobb hozama lesz. A könyv bemutatja, hogy a két kérdést – ki eszközli a ráfordítást és ki a haszonélvező – hogyan teszi fatálissá a harmadik: ki az emberi tőke tulajdonosa? Az ezzel kapcsolatos dilemma: minél magasabban kvalifikált emberi potenciálról van szó, annál nagyobb tőke lekötését igényli a gyártása, másfelől annál nagyobb autonómiát az üzemeltetése. így amikor a gyártás feltételét javítja, hogy az állam a humán fejlesztéshez biztosítja a forrásokat, ugyanakkor az üzemeltetés feltételét rontja, hogy ennek érdekében az emberi tőkét a maga tulajdonaként kezeli. Ennek a dilemmának a szemszögéből tárgyalja a könyv zárófejezete a ,,létezett szocializmus” rendszerét mint olyan nagyüzemet, amely emberi tőkével való gazdálkodásra képződött – amelynek vesztét is ez okozta.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Embert ültettél a nyakunkra

    0

    Ez ​a könyv visszaemlékezéseket tartalmaz. A napjainkban még élő valamikor kuláknak csúfolt befogadók és a Budapestről kitelepített befogadottak visszaemlékezéseit. Emlékezve egy embertelen diktatúra máig feldolgozatlan, orvoslás nélkül maradt, szigorúan titokban tartott, és az érintettek által a levéltárakban még ma is csak különleges engedéllyel kutatható bűneire.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem