• Amerika: társadalom és oktatás

    0

    Az amerikai oktatás elválaszthatatlan az Egyesült Államok alkotmányától és történelmétől. Az alkotmány és kiegészítései, módosításai nem foglalkoznak az oktatás kérdésével, a közoktatás és a felsőoktatás az egyes szövetségi államokra hárul. A szerző meggyőzően mutatja be, hogy csak az Egyesült Államok „kivételes”, unique történelmének ismeretében lehet megérteni a mai amerikai közoktatás problémáit: az esélyegyenlőség; a faji megkülönböztetés és a diszkriminációmentesség; az elit- és a tömegoktatás; a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása; az élethosszig tartó tanulás kereteinek megteremtése és a felnőttoktatás; a követelményrendszer és a standardok; az oktatás finanszírozása és az iskola piacosítása; az állam és az egyház viszonya; az oktatásügy központosított, illetve decentralizált irányításának kérdéseit. A tudományos-technikai haladás, az információs társadalom, a globalizáció követelményei minden országban, így az Egyesült Államokban is megkövetelik az oktatás irányításának, struktúrájának és tartalmának megváltoztatását. A magasan képzett munkaerő egy ország világgazdasági versenyképességének záloga. A közoktatás elõtti kihívások új oktatáspolitikát sürgetnek az Egyesült Államokban.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Amilyen a mi időnk

    0

    Dedikált példány

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Angol jogelmélet

    0

    A feladat csupán az lehet: néhány olyan vonását kidomborítani az angol jogi kultúrának, amely hatott, vagy legalábbis valószínűleg hathatott az elmélet különleges! fejlődésmenetéire. Persze nem mindig könnyű megvonni azokat a szellemtörténeti és -kritikai összekötő vonalakat, amelyek a jogfejlődés egy-egy sajátságát akár az ortodox, akár a revoltáló elmélet egy-egy ugyancsak különleges változatával okozati kapcsolatban mutatják.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század. A mindennapi élet struktúrái

    0

    A magyar könyvkiadás nagy adósságát rója le Braudel világhírű munkája első kötetének megjelenésével, amely a többi kötettől függetlenül is megállja helyét: önmagában zárt egységet alkot. A szerző a mai francia és egyben egyetemes történetírás egyik legnagyobb alakja, iskolateremtő tudós művében az összehasonlító történetírás keretében az egész világ XV-XVIII. század közötti életéről rajzol fel szinkronikus képet. Könyvét olyan témák demográfia, betegségek, táplálkozás, öltözködés, lakás, energiaforrások, technika, közlekedés, pénz, városok stb. együttes tárgyalása jellemzi, amelyek a hagyományos történetírás margójára szorultak, vagy egymástól elszigetelten, külön-külön kerültek feldolgozásra. Európa-centrikus látásmódunk szemszögéből feltétlen újdonsága a könyvnek Braudel rendkívül tág látóköre: a vizsgált jelenségeket világméretekben veszi szemügyre; az anyagi műveltség kínai vagy amerikai megnyilvánulásait éppúgy ismerteti, mint az európait.

    8 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Apokalipszis! és ismét a Paradicsomban / Apocalypse! and back to the Paradise!

    0

    Környezetpusztítás, csökkenő foglalkoztatottság, adóharmonizáció vagy adóháború

    2 100 Ft
    Kosárba teszem
  • Árulás-kor

    0

    Dedikált példány

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Átvilágítás

    0

    „Könyvemben – amely a hidegháborús évtizedek krónikája is – ablakot nyitok egy másik világra: betekinthetünk magyar és külföldi (szovjet, NDK, román, illetve brit, amerikai és svájci) titkosszolgálatok történetébe, tevékenységébe, ügyeibe, játszmáiba, melléfogásaiba. A levéltári dokumentumokból titkosszolgák és besúgók pályafutását, a hatalom célkeresztjébe került áldozatok sorsát rekonstruálom. Megidéződik a XX. századi diktatúrák brutalitása, s a hidegháborús időszak paranoiás, nyomasztó légköre, de a hétköznapok valósága is: képet kaphatunk az emberek kiszolgáltatottságáról, félelmeiről, vágyairól. Megrajzolom néhány áruló mesterkém portréját is, elemzem a KGB, Stasi és a Securitate egy-egy vezetőjének memoárját, a kémregényíró-klasszikus, John le Carré munkásságát, s végigkísérem Friedrich Dürrenmatt több évtizedes megfigyelésének folyamatát. A levéltári dokumentumok mellett korabeli napi-, és hetilapokat, memoárokat, életrajzokat, naplókat, levelezéseket, történelmi munkákat, s az oral historyt is felhasználtam, s a sokféle anyagot igyekeztem szépirodalmi eszközökkel megformálni. Történeteket akartam elmesélni.”

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Az 1777-iki Ratio Educationis

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az 1930. évi népszámlálás. 1. rész. Demográfiai adatok községek és külterületi lakotthelyek szerint

    Az 1930. évi népszámlálás. 1. rész. Demográfiai adatok községek és külterületi lakotthelyek szerint

    0

    Az 1869. esztendő óta Magyarországon tíz évenkint megismétlődő népszámlálások sorában a hetedik, az ország határainak Trianonban történt oktalan megcsonkítása óta a második népszámlálás főbb demografiai adatait adjuk közre e kötetben községek, városi és egyes községi kerületek, valamint külterületi lakotthelyek szerint.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az 1947. évi szeptember hó 16-ára összehívott Országgyűlés Naplója

    0

    1-24. ülés (1947. IX. 16 – 1947. XI. 21.)

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Alföld parasztsága

    0

    Ez az írás nem teljes, aminthogy nincs is teljesség, mert a folyton változó életnek mindig új arca van. A világ változik, benne az emberek, tehát a parasztok is. Épen ezért reménytelen kísérlet egyszersmindenkorra érvényes leírást adni bármely társadalmi rétegről. Külön’ben is a leírást úgy néprajzi, mint szociográfiai téren megcsinálták már mások. Ez a mű tehát nem azt akarja bemutatni, hogy milyen az alföldi parasztság, hanem azt, hogy miért olyan, amilyen. Szempontjaim épen ezért határozottan társadalmiak. Meggyőződésem ugyanis, hogy a kollektív népi tulajdonságokat csak társadalomtudományi szemszögből lehet igazán meglátni és értékelni. Ez ad értelmet az esetleg helyesen meglátott dolgoknak. De épen ezért bizonyos, hogy nem mindenütt hasonlít a képhez a mai — polgári — valóság. Az, amit én keresek és bemutatok, az a felszín alatti igazi paraszti valóság, amely azonban ma már a paraszti osztálytagozódás és polgári kapitalista álkultúra behatolása miatt csak itt-ott, kis, falusi, tanyai és parasztkülvárosi népszigetekben van meg. De az bizonyos, hogy csak ezek a kis népszigetek mutatják már ma meg, hogy mi volt az alföldi parasztság. Azok a tulajdonságok hát, amiket felsorolok, nem az egész parasztság, hanem az igazi parasztságot jelentő kisparasztság és földmunkásság — ahogy én nevezem: „rideg paraszt- 6 ság“ tulajdonságai. De mert ebből áll az alföldi parasztság nagy többsége s ennek a sorsa érdekel ma mindenkit, ezért nem túlzás, ha azt mondom, hogy amit felsorolok, azok nemcsak az alföldi parasztság társadalmi, hanem egyben faji jellegét is meghatározzák. És ha így, ezen az úton sikerül az eredeti felszín alatti néparcot megmutatni, akkor nem vesznek kárba még az osztály- vagy faji elfogultság esetleges túlzásai sem, mert igazi értékeik a megismerés útján tudatosulnak. Ez az útja uí^anis annak, hogy önmagunkat megismerjük s hogy azt, ami bennünket kifejez, ami a miénk, vállaljuk, és kiteljesítsük, ami pedig idegen, ránkragadt, helyesebben hamis, nem hozzánkillő, azt mint kultúrpelyvát, társadalmi szemetet átengedjük a történelem szelének. Csak így teremthetünk magunknak saját létet és ezt kifejező saját kultúrát.

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az általános pszichológia alapjai II.

    0

    A kiváló szovjet pszichológus munkája az általános pszichológia valamennyi problémakörét felöleli: foglalkozik a pszichológia tárgyával, módszereivel és történetével; a viselkedés és a pszichikum fejlődésével; az érzékeléssel és az észleléssel, az emlékezettel, a képzelettel, a gondolkodással, a beszéddel, a figyelemmel, az érzelmekkel és az akarattal; a cselekvéssel és a tevékenységgel; a személyiség kialakulásával, a képességekkel, a temperamentummal és a jellemmel, valamint a személyiség öntudatával. A mű összegezi és a dialektikus materializmus filozófiai alapján általánosítja a pszichológia fejlődése során elért eredményeket.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az átalakulás szimbólumai

    0

    A vallás problémája központi helyet foglal el Jung életművében. E kötet olyan, főként érett korában született munkáit tartalmazza, amelyek kifejezetten vallási kérdéseket tárgyalnak. Tanulmányaiban feltárja a különböző nyugati és keleti vallások alapját képező egyetemes ősi elképzeléseket, az emberi léleknek az istenihez való viszonyát előre mintázó archetípusos tartalmakat.

    7 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Az életmód az időben, a tárgyakban és az értékekben

    0

    ˝Losonczi Ágnes könyve konkrét történetszociológiai kifejtése annak, hogyan mutatkozik meg az életmódban az ember. Magában hordja mindazt, amit feltételekben, lehetőségekben és képességekben számára történelme és jelene kötöttségeként és a választás szabadságaként adott, s amit cselekvéseivel és vágyaival formál tovább. Ezt a gondolatot a könyv az emberi életmód vizsgálata során gazdagon árnyalva tárja elénk. Alapállása mély humánum, s az emberek, az emberi tettek és mozgatóerők megítélése helyett azok megértésére és megértetésére vállalkozik.˝

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az elittől a nómenklatúráig

    0

    Az ELTE szociológiaprofesszorának új könyve a magyar szocialista korszak, ezen belül főként a Kádár-kor politikai vezetőinek összetételét térképezi fel a szociológia módszereivel. Kimutatja és megmagyarázza, milyen hátterű, milyen művettségű, iskolázottságú rétegekből jöttek az új elit, a pártvezetés új nómenklatúrájának tagjai.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Az emberi emlékezet

    0

    Az emberi emlékezet az emlékezet vizsgálatának minden területét lefedi, hatalmas szakirodalmat mozgat meg, mégis jól olvasható, világos szerkezetű könyv. A kötet szerkezetére jellemző, hogy a legszárazabb laboratóriumi vizsgálatokat is a hétköznapi alkalmazhatóság szempontjából elemzi. Kitűnő példa erre, hogy három fejezet foglalkozik a rövid távú emlékezet (munkamemória) kutatásának legfrissebb eredményeivel, és nagyszerűen mutatja be, hogy ennek a terminusnak milyen szerepe van a nyelvtanulás, az öregedés, valamint a térben történő tájékozódás zavarainak megértésében. A szerző több fejezetet szentel a kísérleti pszichológia eredményeinek, a szenvedélybetegségek terápiájának, az emlékezeti torzításoknak, az emlékek megzavarhatóságával kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeknek a bemutatására.

    3 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Az én igazságom

    0

    „Alapelveim ma is ugyanazok, mint amelyek a múltban vezéreltek: békés egymás mellett élés, el nem kötelezettség, egyenlőségre és önállóságra alapozott nemzetközi együttműködés, teljes függetlenség, az uralkodás és megfélemlítés mellőzése, közös munka a többi országgal az egész világra kiterjedő béke és barátság megteremtése.”

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az én iskolám

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Az enneagram bölcsessége

    0

    Az amerikai szerzőpáros nagy sikerű Személyiségtípusok című könyvének folytatása Az enneagram bölcsessége. E kötet legfőbb mondanivalója, hogy a lelki fejlődés hatékonysága a kilenc személyiségtípus (enneagram) ismeretén alapul: az emberek különbözőek, ami az egyiknek segít, az a másiknak árt. De az enneagram csak akkor segíthet, ha őszinték vagyunk önmagunkkal és az önmegfigyelés és önvizsgálat kalauzaként használjuk. Rendszeréből megérthetjük az egyes személyiségtípusok gyógyító képességeit, adottságait, konkrét fejlődési folyamatait. Megtanulhatjuk megfigyelni és tudatosítani az egyes típusok kellemetlen, káros szokásait és reakcióit. Megérthetjük, hogy folyamatos lelki fejlődésünkhöz miképpen kell értelmezni és felhasználni a motivációkat, a tudattalan gyermekkori üzeneteket és a különböző terápiás stratégiákat.

    10 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Az idők jelei

    0

    500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ifjúkor válságai

    0

    „Az ifjúság emléke a legtöbb emberben nosztalgiát kelt valamilyen elveszett boldogság után. Holott ennek az életkornak a kutatója ismételten nehéz problémákkal, gyötrõ küzdelmekkel, keserû szenvedésekkel találkozik. Felnõttek kamaszkori emlékeit hallgatva kiderül, hogy jól vissza tudják idézni ennek az idõszaknak az eseményeit, de szinte képtelenek akkori érzelmi állapotukat újraélni.” Az ifjúkorról tudós szinten, ám közérthetõ stílusban keveset olvashatunk. A szerzõ, a serdülõterápiák híres mûvelõje több évtizedes tapasztalatára támaszkodva írta-írhatta meg hiánypótló mûvét. Az új kiadást két frissebb munka zárja: az ígért tanulmány, valamint a témához immáron szépíróként közelítõ szakember lírikus hangvételû, mûves prózába foglalt esszéje.

    1 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Az igazi szociáldemokrácia

    0

    A ​történelmet szinte mindig a nyertesek vagy a nyertesek szempontjából írják. Ez a fontos, hézagpótló és olvasmányos könyv – amely új részleteket tár fel a Szociáldemokrata Párt szétforgácsolásáról, valamint az ÁVO és a többi erőszakszervezet működéséről – nem ezt teszi. Itt az igazi Szociáldemokrata Párt egy bátor harcosa, Gábor Róbert feltárja a Peyer Károly vezette párt történelmi útját, beleértve Marosán György, Szakasits Árpád és a többiek áruló tevékenységét. Arra a Szociáldemokrata Pártra, amelyben Gábor is vezető szerephez jutott, büszke lehet a magyar történelem.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az információ uralma

    0

    Szerencsének érezzük, hogy mi írhattuk meg ezt a könyvet. Mindketten azért lettünk közgazdászok, mert elméleti képzettségünket arra akartuk használni, hogy jobban megértsük a társadalom működését. Amikor szakmai pályafutásunkat megkezdtük, az információgazdaság, a technológiai változások, a játékelmélet és a versenystratégia gyorsan bővülő kutatási területek voltak. Nagy szerencsénkre mi is hozzájárulhattunk e területek fejlődéséhez. Nem képzeltük, hogy húsz évvel később az információs forradalom kellős közepén találjuk magunkat. Ami kezdetben egyetemi – elsősorban kutatói és publikációs – munka volt, hamarosan előadások tartásával, tanácsadói és szakértői munkával, állami megbízásokkal, sőt dékáni kinevezéssel bővült. (…) Célunk az, hogy közreadjuk a közgazdaságtani kutatásokból és saját tapasztalatainkból származó felismeréseket. Ezeket akkor szereztük, amikor megpróbáltuk a közgazdaságtant olyan formában alkalmazni a hálózati gazdaságra, hogy az információs technológiával kapcsolatos stratégiai döntéseket hozó gazdasági vezetők és politikusok hasznosítani tudják. Hiszünk abban, hogy az itt leírt számos gondolat, fogalom, modell és az egész gondolkodásmód elősegíti a jó döntést. Abban is hiszünk, hogy elemzésünk még évekig hasznos támaszt nyújt. Bár a technológiai fejlődés lélegzetelállító, időtálló közgazdaságtani alapelvekre támaszkodhatunk. A példák idővel változhatnak, de az alapgondolatok nem avulnak el a jövőben sem.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Isonzótól a Duna-csatornáig

    0

    „Könyvemben két történet került egymás mellé. Az egyik egy család kálváriáját eleveníti föl. Árván maradt édesapámat az Isonzó mellől hozta haza ott katonáskodó nagyapám, hogy Bihar megyében számára teljesen új környezetben a Trianon utáni Romániához került Szent jobbon alapítson családot, próbáljon boldogulni. 1951-ben aztán családjával együtt a Duna-csatornához deportálták. En hatéves gyerekként éltem át a száműze A másik történet szülőfalumról, Szentjobb községről szól, áttekintem tés nyomorúságát, erről ad számot könyvem első része. küzdelmekkel teli históriáját, a felvillantom mai arculatát. Szeretném, hogy ez a könyv tanulságul szolgálna minden korosztálynak, de főleg a mai fiataloknak, mert jöhetnek még az ő életükben is olyan nehéz pillanatok, hogy választani kell a jó és rossz között. Mindig a jó utat válasszák, még akkor is, ha az a nehezebb. A mi családunk példája is azt mutatja, hogy a nagyon nehéz helyzetből is fel lehet állni és továbblépni. Ezen könyvet ajánlom két fiamnak, két menyemnek és négy drága unokámnak, örök emlékül, tanulságul. Mindenki segítségét köszönöm, aki hozzájárult e könyv megjelenéséhez. Továbbá tisztelettel emlékezem minden szentjobbi lakosra, családtagjainkra, akik nem élték túl a háborúk és a kommunizmus rémtetteit. Emlékük legyen áldott.”

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Iszlám Állam rabszolgája voltam

    0

    2014 nyaráig Farída egy átlagos életet élő, 18 éves jazídí lány volt. Amikor azonban az Iszlám Állam rajtaütött iraki faluján, az addig ismert világ darabjaira hullott: a dzsihádisták minden férfit – köztük Farída apját és fivéreit – megöltek, a nőket pedig magukkal hurcolták. Farída kegyetlen őszinteséggel mesél rabsága körülményeiről: a mindennapos verésektől és erőszaktól kezdve a lelki terroron át a piacokig, ahol a nőket úgy bocsájtják áruba, mintha csak marhák lennének. A bátor lány lelkileg és fizikailag is kemény harcot folytatott fogva tartóival, míg végül többedmagával a sivatagon keresztül sikerült megszöknie. Története itt azonban nem ért még véget: a menekülttáborban rá kellett döbbennie, hogy sajátjai kiközösítették, megvetésük tárgyává vált. Farída azonban nem adta fel. Tovább harcolva az Iszlám Állam, a megbélyegzés és a kirekesztés ellen, az egész világgal megosztja a történetét.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az ügynök arcai

    0

    III/III, Stasi, Securitate, KGB a kommunista korszak közismert rövidítései. Miért váltak az ügynökügyek fontossá 1989 után? Mire jók és mire nem az akták? Hogyan őrzik a Stasi, a Securitate vagy a lengyel állambiztonság iratait? Miben segítettek a szovjet ügynökök a magyar állambiztonságnak? Mit és miért fényképezett a politikai rendőrség? Milyen szerepet kaptak a nők és a városi terek az állambiztonsági megfigyelésben? Hogyan követték Mindszenty Józsefet és a Beatrice együttes tagjait? A kötet arra keresi a választ, mit tudhatunk meg a társadalomról és a mindennapokról a féltve őrzött aktákból.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Barátkozni jó!

    0

    Dr. Shaw, aki mély együttérzéssel kezeli a gátlásos emberek problémáit, meleg és bizalomkeltő, ám a legkevésbé sem gyógypedagógiai hangvétellel közelít a témához. Érinti azokat a társadalmi változásokat, amelyek a gátlásosságot már-már népbetegséggé teszik: megváltozott az életritmusunk, életvitelünk, a környezet, amiben élünk; változott a társadalom toleranciája és megítélése a társas viselkedés számos vonatkozásában. Mindezek, jóllehet könnyebbé is teszik a társas érintkezést, más oldalról viszont elveszik az embertől azokat a biztos fogódzókat, melyek segítenék az eligazodást, és ezáltal megnövelik azoknak a táborát, akik elveszettnek, kiszolgáltatottnak érzik magukat. A szerző javaslatai, praktikus tanácsai, szemlélete szerint az új játékszabályok megtanulhatók, sőt, ha rosszul tanultuk volna meg azokat, újratanulhatók, korrigálhatók. Okosan figyelmeztet a nehézségekre, de a nehézségekkel szembeállítja azt, amit nyerhetünk. Hangsúlyozza az egyéni adottságok figyelembevételének és elfogadásának fontosságát, szemben a divatos sztereotípiákkal. Bátorít, hogy vállaljuk egyéni arcunkat. A problémákat mélyen átérző, érzékeny ember szól mindvégig az olvasóhoz.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Behálózva

    0

    „Kicsi a világ!”, szoktuk mondogatni, ha kiderül, hogy valamilyen módon közünk van egy ismeretlen emberhez. Valóban kicsi a világ, hiszen az emberiség hatmilliárd tagja közül alig pár lépésnyi kapcsolati távolságban mindenki mindenkit ismer! Az emberi társadalomban is, a világban is: minden mindennel összefügg. Ha így van, nyilvánvaló a kérdés: Miképpen béníthatja meg egy gimnazista a legnagyobb internetes cégek oldalait? Miként lehetséges, hogy az Egyesült Államok jól szervezett demokratikus társadalma látványosan felkészületlennek bizonyult a 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás idején? Miben rejlik a terrorszervezetek ereje? Hogyan viselkednek és terjednek a vírusok? Milyen a legveszedelmesebb betegség, a rák igazi természete? A kulcsszó: HÁLÓZAT. Barabási Albert-László, az USA-ban élő, magyar származású fizikus rendkívül izgalmas és érdekfeszítő könyvében lebilincselő könnyedséggel világítja meg egy új, mostanában kibontakozó tudományág, a komplex hálózatok kutatásának…

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Bennünk élő istenek

    0

    JEAN SHINODA BOLEN nőkről írt, BENNÜNK ÉLŐ ISTENNŐK című könyve óriási sikert aratott. Ennek folytatásaként, párjaként ebben a könyvében a férfiak személyiségét formáló, viselkedését meghatározó archetípusokkal, belső mintákkal foglalkozik. Nyolc jól elkülöníthető alaptípussal találkozhatunk a görög mitológia istenei között: a tekintélyelvű Zeusszal, az emocionális Poszeidónnal, az érzéki és eksztatikus Dionüszosszal, az introvertált Hádésszal, a kézműves Héphaisztosszal, az ösztönlény Arésszal, a kommunikátor Hermésszel, valamint az előrelátó Apollónnal. DR. BOLEN segítségével azonosíthatjuk a meghatározó tipusunkat. Eldönthetjük, összeegyeztethetőek-e az életcéljaink az adottságainkkal, kiválaszthatjuk, mely „isteneket” kell megerősítenünk, vagy épp legyőznünk magunkban. A szerző bebizonyítja, hogy a teljes és integrált személyiség feltétele a külső elvárásoknak való megfelelés (sztereotípiák) és a belső hajlamok (archetípusok) összhangja.

    4 500 Ft
    Kosárba teszem