Informális hálózatok, átláthatatlan kapcsolatrendszerek és ellenséges titkosszolgálatok küzdenek egymással vagy játszanak össze annak függvényében, hogy a tőke érdeke éppen mit követel. Az Egyesült Államokból érkező pénzekből kapitalista üzletemberek építik a Szovjetunió totális diktatúráját, üzemeltetik a vörös polip csápjait, amelyek azonnal rátelepszenek a kulturális élet és a gazdaság ütőerére. Nácik és tegnapi üldözöttjeik kötnek szövetséget azért, hogy a lezáruló vasfüggönyön keresztül biztosíthassák a vadkapitalista tőke áramlását. Háborús bűnösök múltját vonják jótékony homályba, hogy erkölcsi gát nélkül üzletelhessenek velük a hatalmukat antifasiszta jelszavakkal legitimáló kommunista erők. Svájci központból magyarországi kereskedők irányítják a nyugati baloldali mozgalmak fellazító tevékenységét, és kialakítják a hidegháború megosztottságához illeszkedő sajátos külkereskedelmi formákat, amelyek segítségével lerabolják a megszállás alatt sínylődő ország szerény gazdaságát. Mindez nem fikció, hanem az elmúlt évszázad megrázó, rideg valósága. Levéltári forrásokból, az amerikai és a magyarországi hírszerzés fennmaradt dokumentumaiból bontakozik ki az a kém- és gengszterfilmekbe illő rejtett hálózati működés, amelyben a huszadik század két ordas diktatúrájának funkcionáriusai a nyugati hatalmakkal együttműködve építették ki a világtörténelem talán legsötétebb és legelvtelenebb érdekszövetségét.

A kötetbe csaknem húsz esztendő írásai közül válogatott a szerző. A tanulmányok a két világháború közötti időszak magyarországi kultúrpolitikájáról, történettudományának fejlődéséről, a külföldi magyar intézetekről készültek az elsődleges, levéltári és kézirattári források alapján. Többek között Klebelsberg Kuno, Hóman Bálint, Gragger Róbert, Gerevich Tibor, Károlyi Árpád, Angyal Dávid, Miskolczi Gyula, Szekfű Gyula pályáját és tevékenységét, az osztrák-magyar, a német-magyar és az olasz-magyar tudományos kapcsolatokat, ezen belül mindenekelőtt a bécsi, a berlini és a római Collegium Hungaricumok, a bécsi és a római magyar történeti intézetek munkáját elemzik és dolgozzák föl.

Megállapíthatjuk, hogy judaizmus és szemitizmus is létezik, és nagyrészt ez a szemitizmus váltja ki válaszreakcióként az antiszemitizmust. A szemitizmus mélyén a kiválasztottság tudata húzódik meg, amely kikényszeríti a kiválasztottak elkülönülését azoktól, akik nem kiválasztottak. A kiválasztottság történhet vallási-ideológiai, továbbá genetikai-etnikai elvek szerint, végül egy zárt érdekközösséghez tartozás alapján. A kiválasztott nép misztikus elképzelése központi helyet foglal el a zsidó hagyományban és liturgiában. Ezért a vallási alapon történő kiválasztottságot a judaizmus vagy szemitizmus egyik kulcsfontosságú meghatározó koncepciójának tekinthetjük. Ez a mai napig megmaradt a zsidók és a nem zsidók közti viszony egyik központi elemének és gyúanyaggal teli pszichológiai, történelmi és teológiai problémájának. A kiválasztottság státuszáért folytatott küzdelem a világ és a zsidóság közti viszony történelmének az egyik hajtóereje volt, és ma is az. A kiválasztottság napjainkban az antiszemitizmus, valamint az Izrael állam támogatásával, területének nagyságával – Jeruzsálem hovatartozásával – kapcsolatos közel-keleti konfliktus egyik meghatározó eleme.

A politikai élet területén tapasztalt korrupciós esetek egyre-másra megrendítik a demokráciába vetett bizalmat. Jens Ivo Engels nagy ívű könyvében szemléletesen leírja, milyen szorosan összefonódott a politikai korrupció a modern állam kialakulásával. A protekcionizmus és a hivatalvásárlás az ancien régime idején még megszokott eszköze volt a politikának, a 19. században viszont már korrupcióként bélyegezték meg ugyanezt. A politikai hálózatok, a kivételezések, a gazdaság és a politika közötti kapcsolatok azonban mégsem tűntek el: botrányok sora rengette meg az új politikai elitbe vetett bizalmat. A fasiszta mozgalmak a tarthatatlan helyzet felszámolását ígérték ám sosem váltották valóra ígéretüket. Jens Ivo Engels (1971), a Darmstadti Műszaki Egyetem újkorral és legújabb korral foglalkozó professzora elmésen érvelő könyvében új megvilágításba helyezi a hatalomgyakorlás mechanizmusait, és rávilágít, hogy milyen szerepet játszik a korrupció a politikában mindmáig.

Milyen diktatúrát épített ki a Fidesz a magyar kultúrában az elmúlt években? Hogyan tiltották be és lehetetlenítették el a balliberális oldalhoz kötődő értelmiséget? Minden idők legkegyetlenebb rendszere miként kergette nélkülözésbe a kultúrában tevékenykedők tízezreit csak azért, mert a baloldalhoz tartoznak? Mások mellett ezekre keresi a választ a Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozat. A megállapítások pedig sokakat megleptek eddig is, nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb visszhangot kiváltó tényfeltáró sorozata nemcsak a hazai sajtóban verte ki a biztosítékot, hanem terítékre került a Reuters, BBC és más külföldi sajtóorgánumok oldalain is. Egy társadalom lerombolása szinte mindig a kultúrán keresztül kezdődik. Az állam tradicionális tartópilléreinek szétverése, erejének meggyengítése, erkölcsének megsemmisítése a kultúrán keresztül ugyanolyan stratégiai művelet, mint a hadászatban alkalmazott egyéb taktikák. A kultúra is egy módszer a sok közül: felkészíti a társadalmat a változásra, hozzászoktat ahhoz, hogy a rossz tulajdonképpen jó, az aberrált szép, a bizarr gyönyörű, a deviancia kívánatos, a nemi identitás káros. Ebbe, a történelmi folyamatokat is bemutató kulturális térfoglalásba, a mindenkor alkalmazott kettős mércékbe enged bepillantást Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent Tűrhetetlen és Szakács Árpádnak a Magyar Időkben publikált Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata. Szigorúan tabumentesen!