William ​Dalrymple skót történész és újságíró, aki számos díjat nyert indiai témájú könyveiért, különös vállalkozásba kezdett. Jóannész Moszkhosz 6. századi bizánci szerzetes nyomába eredt, és végigjárta az egykori Levantét, a mai Közel-Keletet, hogy felkeresse az ortodox kereszténységnek azokat a monostorait, amelyekről a szerzetes megemlékezik az iszlám megjelenése előtti egyik utolsó útleírásban.

Aki nem képes két órára a hétköznap hiábavaló nyüzsgéséből kilépni, s a kinyilatkoztatás mondatain elmélkedni, ne is vegye kezébe ezt a könyvet, mert semmit sem használ neki, idejét elvesztegeti. Akinek van rá módja, akit hív a vágy, hogy a felszín mögé tekintsen, tengernyi mélységbe pillant, s azzal az idővel találkozhat, amelyben egy pillanat vagy ezer év ugyanannyi.

„A tisztaság testvérei” – 51 értekezésből álló – enciklopédiája az arab irodalom egyedülálló alkotása, amelynek egyéb premodern kultúrában sem találjuk párját. E sajátos és egyedülálló enciklopédiából a legmaradandóbb hatást az állatok és emberek „ökológiai meséje” gyakorolta. A híres történet ma időszerűbb, mint valaha, hiszen arról szól, hogy az Istentől elrendelt ökológiai egyensúlyt az ember miként veszi semmibe, az élőlények számára rendelt életteret hogyan hágja át azzal, hogy határtalan és zabolátlan fogyasztási igényeit kiterjeszti a földön kívül a levegőre és a tengerekre is, és az állatok természetes egymásra utaltságát és egymást kiegészítő életmódját kíméletlenül felborítja. A történet szerint az állatok a dzsinnek királya elé viszik az ügyet, bevádolják az embereket, és szabályos bírósági tárgyalás folyik le a szemünk előtt, amelyben az ember lépten-nyomon a rövidebbet húzza, és végső felmentése voltaképpen a Jób-történet végéhez hasonlítható, amelyben a nem-igazságos és nem-racionális isteni elrendelés lenne a végső érv.

Alexander Schemann a XX. századi ortodox teológiai gondolkodás egyik nagyformátumú egyénisége, eredeti alakja. Kötetének céljáról írja: „Jelen írással egyetlen célom az volt, hogy körvonalazzam a keresztény világszemléletet, vagyis a világ és az ember életének keresztény közelítését.” A kötet témája a szekularizáció – vagyis kultúránk egyre erősödő és gyorsuló elidegenedése attól a keresztény világszemlélettől, amely kezdettől fogva meghatározó befolyást gyakorolt e kultúrára – valamint az a mélyreható megosztottság, amit a szekularizáció maguk között a keresztények között idéz elő. Némelyek a kereszténység eredményeként üdvözlik, míg mások igazolva látják benne a világ elvetésének gondolatát. Mindkét szemlélet meghamisítja az eredeti ortodox hagyomány katolicitását, amely mindig határozottan állította mind a világ jóságát mind pedig bűnösségét, és vasárnaponként szakadatlanul hirdette és hirdeti, hogy „a kereszt által öröm áradt a világba”.

„Azoknak, akik e lapokat forgatják
Közel félszázaddal ezelőtt, még kispap koromban kezdtem gyűjteni ez Adatokat.
Négy évtized fáradozásának eredményét semmisítette meg az aradi rendházban, 1935 július 5-én tartott házkutatás. Az ott letett egyéb kézirataimmal együtt, a román Állambiztonsági Rendőrség lefoglalta összes feljegyzéseimet, összegyűjtött könyveket, füzeteket, ujságcikkeket, amelyek e munka anyagát tették volna. Sohasem kaptam többé vissza azokat.
Régi tervemről mégsem mondtam le.
Sok tekintetben csak emlékezetemre voltam utalva, de mégis újra kezdtem a gyűjtést. Nagy segítségemre voltak T. Rendtársaim: Kőhalmi Szevér, Pál József, akik a szilágysomlyói, illetve a kézdivásárhelyi gimnáziumaink Értesitőiben megjelent értekezések jegyzékét küldték meg, és Szendrey Bonaventura, aki a marosvásárhelyi rendházunk könyvtárában készített bibliografiai jegyzeteit bocsátotta rendelkezésemre. Testvéri készségükért fogadják azúttal is őszinte köszönetemet.
Az idevágó irodalomból pedig felhasználtam mindazt, amihez a vatikáni könyvtár magyar gyűjteményében, a római Magyar Akadémia és a rendi hittudományi központi főiskola könyvtárában hozzájuthattam. Hazulról is kaptam néhány hasznos és értékes segédkönyvet. Ladányi László tartományfőnökömet és Dr. Gruber Emő volt növendékemet illeti ezekért köszönet.
Sorra veszem e lapokon a magyarországi és az ebből később kialakult erdélyi konventuális minorita rendtartományok valamennyi íróját, az 1300-as évektől napjainkig, már akiket újra kutatva sikerült találnom, számszerint összesen 171-et.
Felvettem ezekhez még 12 olyan írót, akik bár más, külföldi provinciánk tagjai voltak, de hosszabb, rövidebb ideig köztünk éltek, velünk munkálkodtak, vagy egyébb szoros, jogi és szellemi kapocs fűzi őket hozzánk.
Felsorolom a végén azokat a kódexeket, kéziratokat, füzeteket és könyveket is, amelyeknek írói elhallgatták nevüket, de minden bizonyitékunk megvan hozzá, hogy Rendünk tagjai közé tartoztak.
A névsort vagy a munkák felsorolását azonban igy sem tartom teljesnek, azért mondom a cimben is csak ezt: Adatok. Ha otthon újra láthatnám valamennyi rendházunk könyvtárait, teljesebb, tökéletesebb munkát nyujthatnék az érdeklődőknek.
A nevek, amint itt sorban, egymásután következnek, a mindennapi élet 183 igénytelen munkásának nevei. Szerény szerzetesek mindannyian, akik hivatásuknak éltek: imádkoztak, prédikáltak, tanitottak, neveltek…”
P. Monay Ferenc