„A lélek útjai Istenhez” ennek a könyvecskének a címe. Szent Ferenc Atyánk tanított meg rá, hogy minden teremtményben Istent keressük, s minden dologban az Isten képmását lássuk. Ha valaki, a Naphimnusz költője s a teremtés dalnoka értett ahhoz, hogyan lehet a gyarló teremtmények lépcsőjén Istenhez emelkedni. Amit Szent Ferenc a maga életében megvalósított és fiaiban sürgetett, ahhoz írt útikalauzt Szent Bonaventúra a középkor tudományos nyelvén. A világ az ő szemében csak lépcső és zarándokút Isten felé, akiben egyedül nyugszik meg a lélek s találja meg a békét.

A ​misztikus jelző mára profanilázódott, s így inkább az érthetetlent jelenti, mint az Isten belső, fogalmak nélküli szeretetét. Ezért tesz nagy szolgálatot Walter Nigg könyve, mert megmutatja, hogy a keresztény misztika kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes, sőt bizonyos értelemben logikus. Eckhart, Suso, Tauler elkötelezett misztikus. Jó dolog „mester” és „példa” híján lévő korunkban rájuk nyitni a szemünk. Olyan embereket ismerhetünk meg bennük, akik izgalmas, szenvedélyes életet éltek. Nem mások asztaláról leesett „istenmorzsákat” keresgéltek, hanem teljesen átadták magukat a nagy kalandnak, ami átformálta és mások, a mi táplálékunkká is tette őket. Keresztény misztikusok ők. Nem volt szükségük bármilyen „anyagra” ahhoz, hogy a látható világon túl tudjanak látni, s nem kellett állandóan új isteneket hajszolniuk, hogy spirituális tapasztalatuk legyen. S ami ma talán a legfontosabb, nem menekültek egy életen át a szenvedés és fájdalom elől, hogy boldogok legyenek, hanem Krisztus ismerete miatt vállalni tudtak mindent, ami az élettel és a szeretettel együtt járt. Mellesleg pedig gyönyörűen tudtak Istenről beszélni, Vele élni, úgy hogy talán mi is kedvet kapunk arra, hogy kiássuk a „szántóföldbe rejtett kincset”.