Az Embervásár Mexikóban (a hatkötetes Mahagóni-sorozat egyik kötete) az emlékezetes Díaz-diktatúra korszakát eleveníti fel. A kormányzat kifelé igyekezett a demokrácia látszatát kelteni, belül az országban azonban dühöngött a despotizmus. A kormányzó, a jegyző, a katonaság, a kereskedő, a földbirtokos és a montériák ügynöke lábbal tiporta a „szabad” indián parasztok jogait. Egy lényeges dolgot azonban kifelejtettek számításukból; az egyes indiánt meg lehetett ugyan téveszteni, el lehetett pusztítani a montériákon, de az indián közösségek fölött őrködött a sok évezredes hagyomány, s ez a hagyomány dacolt a hatalom képviselőinek minden jogtiprásával.

„1973 ​tavaszán – írja Passuth László – egy regénnyel, Zsigmond királyunk fél évszázadának summázásával, lezártam a hazai sors egy fejezetét. A történelmi regények szigorúbb folyamatossága, kronológiája után vágyódtam a forrásművektől függetlenebb történet megírására. Így találkoztam újból 1946 tavaszán megjelent regényemnek a Felhő és oázis-nak szereplőivel, hogy szinte három évtized távolságából építsem újra az 1945 és 1947 közötti évek budapesti és európai valóságát, mely számomra akkor megélt mindennap volt (és sok tragikus ágával viszonyult az előző esztendőkbe) de ma a fiatalabbak szemében mégiscsak inkább lezárt történelmi korszak. Két lány és két férfi sorsában próbáltam megállítani az időt, mint egy pillanatképben – az emlékek felvillantásával, a túlélt háborús napok felidézésével.

Az Erdélyi Helikon íróinak tíz éves találkozója számára – 1935

Fülszöveg:
Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a legszebb könyv, amelyet Magyarországról külföldön valaha írtak. Egy tizenkilenc éves angol fiú 1934-ben, útban Londonból Konstantinápoly felé, fél év alatt gyalogszerrel keresztülvág az országon, majd évtizedek múlva, már mint a nagy hagyományú angol útleírás világszerte ismert, élő klasszikusa, nekiül, és emlékezetből, valamint naplója és egy újabb, önellenőrző látogatás alapján fölidézi és megírja fiatalkori utazását. A művelt angol, sőt amerikai és nyugat-európai olvasóközönség tekintélyes része ma ennek a sok kiadást megért könyvnek az alapján képzeli el Magyarországot és Erdélyt, vagy indul el, hogy közelebbről is megnézze magának.
Az angol útirajz legjobb hagyománya az előítélet nélküli szemlélődés, a mindenre nyitott kíváncsiság, tényszerűség és személyes hang ötvözése. Leigh Fermor is ezt követi. Remek megfigyelő, minden érdekli a bejárt országokban: a táj és földrajza, a természeti környezet, a helyi történelem, a nyelv, az életforma, a társadalom, az elképesztő fényűzés, a feudális szokások láttán, de roppantul élvezi, hogy még isten háta mögötti helyeken is minduntalan angolul kiválóan beszélő, nagy műveltségű, világot járt, bölcs öreg arisztokratákkal cseveghet.

A Nobel-díjas amerikai író főműve, az Érik a gyümölcs a harmincas évek Amerikájának nagy gazdasági és társadalmi válságáról mond kemény ítéletet, és megrázó képet fest a földjükről elűzött bérlők hányattatásairól. A Joad család sok-sok ezer sorstársával együtt a munkalehetőség reményében vág neki egy rozoga, használt teherkocsin a hosszú útnak Kaliforniába, ahol megvetés és terror fogadja őket. Munka csak szórványosan adódik, a bérek egyre alacsonyabbak. A történet mégsem a reménytelenség jegyében fejeződik be: az elnyomottakban érlelődik a felismerés, hogy közös erejükkel szemben az elnyomó hatalom tehetetlen, és az emberség alapjait az embertelen körülmények sem kezdhetik ki.
A Kék öböl ugyancsak Steinbeck szülőföldjén, Kaliforniában játszódik, de ezúttal más oldaláról mutatja meg az író tehetségét. Szereplői remekül megrajzolt különc figurák – zárt közösségük életének mulatságos epizódjaiból kerekedik ki a könyv cselekménye, sok humorral és leleménnyel.

Száz esztendeje már hogy a Sisinek becézett Erzsébet királyné a gyilkos merénylet áldozata lett. A feltűnni vágyó anarchista egy történelmi legendát lendített ás a múlandó és szomorúságos földi létezésből a hallhatatlanságba. Wittelsbachi Erzsébet a magyarok pártfogójából a nemzet védőszentjévé vált. Krúdy Gyula XIX.századi történelmünk valamennyi nagyságát megörökítő négy évtizedet átívelő pályafutása során többször visszatér a királyné regényes alakjához. Múltidéző beleélő készségével újra meg újra megidézte, azt hívén hogy szavaival életre varázsolhatja a kedves halottat.

„Csupa olyan kérdést vet fel a könyv, amit nem lehet megúszni. Mindezt érzékenységgel, mindent átható figyelemmel. Kapunk, és van veszteségünk is. És mi marad a végén? Egy kulcs az életünkhöz, egy dilemma, egy Tolsztoj-kötet, egy vallomás, egy mindent megváltoztató élő közvetítés, vagy a pont, amikor megtanulunk gondoskodni. Szerelmek, anyák, apák és fiúk, és a történelem. Az életünk – közelről.” – Juhász Anna irodalmár

1866. december 21-én született Tömörkény István, a századelő nagy elbeszélője, a zsellérek, kubikosok, vízenjárók és kétkezi munkások, a célszerű szegény emberek életének hűséges krónikása, aki – ahogy Móricz Zsigmond írta róla – „a tudós alaposságával, a gyűjtő szenvedélyével, a művész újrateremtő géniuszával s az igaz ember emberségével” rögzítette örökérvényűen egy immár letűnt világ, a régi paraszti élet tragikumát és szépségét, fájdalmait és örömét, kegyetlen törvényeit és fénylő derűjét. Születése századik évfordulóján legjobb novelláinak e válogatásával tisztelgünk Tömörkény emléke előtt.