A száz titkos érzék Amy Tan lebilincselően izgalmas remekműve Kínáról és Amerikáról, a szeretetről és a hűségről, a képzeletünkben élő önmagunkról és a múló évek során fölfedezett igazi énünkről. Bár Olivia Laguni félig kínai származású, szedett-vedett családjához fűződő vegyes érzelmeiben mégis jellegzetesen amerikai: kissé feszélyezi a kínai rokonság, s e rokonságon belül is elsősorban féltestvére – színtiszta kínai nővére –, Kuan Li.

A ​Szélhárfa lakói száműzöttek. Hazájukból, gyerek- és ifjúkorukból, jobbításra váró sorsukból tiltották ki őket. A hatvanas évek Münchenjében öt magyar fiatal küszködik, hogy saját életet teremtsen, s eközben családjuk, elveszett szülőföldjük emlékeivel és fogva tartó örökségével is szembe kell nézniük, s megmaradni általa. Körülöttük a világ 1968-ban megtapasztalja a forradalom, az anarchizmus, a káosz és az ideálokkal való leszámolás újabb történelmi leckéit, míg ők ’56 kiirthatatlan képeit őrzik zsigereikben. a magyar titkosszolgálat beszivárog napjaikba, részt követel barátságukból, amiként a német terrorista-elhárítók is berobbannak, drámai fordulatot hozva életükbe.

„Wedekindet az új német irodalom egyik legérdekesebb, legizgatóbb problémájának tekintem” – írta Karinthy Frigyes 1912-ben Frank Wedekindről (1864-1918), akit ma Magyarországon leginkább színműveiről, például a Luluról vagy (erotikus részletei miatt) a szerző egymás után betiltott darabjai közé tartozó, először csak az 1960-as években előadott Tavasz ébredése című művéről ismernek. Változatos figurákat felvonultató rövidebb novellái, amelyekből e kötet is válogat, a maguk idejében rendkívül népszerűek voltak, különösen az író hazájában, Németországban. A néha tragikus elemeket tartalmazó, de többnyire inkább szórakoztató, ugyanakkor mindig fordulatos, ötletes s (ahogy annak idején mondták) indiszkrét cselekményt általában egy-egy szereplő elbeszéléséből ismerjük meg. Válogatásunkban a novellákat Wedekind néhány verse egészíti ki.

A szerelem története – egy rég elvesztett könyv felbukkan, hogy titokzatos módon összekapcsolja egy öregember és egy tizenéves kislány sorsát. Leo hetven évvel ezelőtt egy lengyel kisvárosban beleszeretett egy lányba és megírta A szerelem történetét. A könyv, bár nem tud róla, túlélte a háborús időket, mesés helyzeteket, nagy szerelmeket idézett elő. Alma, a tizennégy éves New York-i kislány, a regény főhőséről kapta nevét, s egy napon nekiindul, hogy felkutassa névadóját, és jóra fordítsa családja sorsát. E sorsok találkozása A szerelem története – örömmel és fájdalommal, sírással és nevetéssel átszőtt mese, amely Nicole Krausst napjaink legjobb írói közé emelte.

„1902 ​kora nyarán John Barrington Ashley coaltowni lakost bíróság elé állították azzal a váddal, hogy megölte Breckenridge Lansinget, aki ugyancsak Coaltownban, ebben a dél-illinoisi bányavároskában lakott. Bírái bűnösnek találták, és halálra ítélték. Öt nappal ezután, kedden, július 22-én hajnali egy órakkor megszökött őreitől a vonatról, amely a kivégzés helyszínére szállította.

„Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a nyom, amit követnem kell.” (Részlet a könyvből)

„Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a nyom, amit követnem kell.” (Részlet a könyvből)

Az utószót Heller Ágnes írta.

A háború utáni finn költészet és próza kiemelkedő alakja, Lauri Viita 1916. december 17-én született Tampere elővárosában, Pispalában. Úgyszólván minden írásának cselekménye szülővárosában játszódik. A végtelen bennünk van című regényben is a szülőhely tájait örökíti meg.

Kötetünk Simonffy András (1941-1995) kétszeres József Attila-díjas író születésének 60. évfordulója alkalmából lát napvilágot. Ugyanakkor illeszkedik a Kiadó azon törekvéseibe, hogy az 1970-es évek magyar prózájából ismét hozzáférhetővé és megbecsültté tegye az akkor „fiatal irodalom”-nak nevezett hullám java teljesítményeit.