1967-ben, július havában halt meg Füst Milán, a XX. század egyik legnagyobb magyar költője. 79 évet élt; költő volt, író és pedagógus. Drámái, regényei, esztétikai tanulmányai immár világhírűek, de legmaradandóbbat mint költő alkotott – egész életműve lírájában sűrűsödik. Indulatának, szenvedélyének irtózatos izzása s a logikának, a lét teljes logikájának egymásra feszülő ívei; a groteszk-gyönyörűséges, félelmetes és megindítő víziók; a szélsüvítésnek és muzsikának sűrű, oldódó s újból és újból egymásnak feszülő szövevénye – minden érzékszervünket kielégítik. Izzásba hozzák a fantáziát és a gondolatot, kényszerítenek, hogy teljes énünkkel odafigyeljünk, és az összpontosított figyelemben teljes énünket éljük azonosulásra kényszerítenek, emléke-ket idéznek, és vágyakat valami után, ami maga a tömény lét, a boldogság; ahogy létezni még nem adatott meg emberfiának.

Születésének századik évfordulójára jelentetjük meg az első, igazán nagyvárosi költő, Heltai Jenő verseit. Szakítva a népieskedők korszerűtlen lírájával, a Modern dalokban (1892) egy sajátos nagyvárosi réteg, a pesti művészfiatalok világát eleveníti meg; a romantika és pátosz tagadását, az élcelődést és játékosságot, a könnyeden maliciózus szerelmet, a francia sanzonok szellemétől átitatott nagyvárosi portrékat. Kabarédalaival iskolát teremtett. Könnyed iróniája, dallamos verselése, újszerű, nagyvárosi stílusa felfrissítette a költészet nyelvét -meg-teremtve az igazi modern lira jelentős előz-ményeit. Nem véletlen tehát, hogy dalait nemcsak szavalták, hanem énekelték is, s szinte minden egyes új verse egyszersmind új szenzációt keltett.
Korai versei után viszonylag hosszú időn át nem ír verset, csupán színpadi játékaiba menti át költői fantáziáját, csillogó ötlet-gazdagságát. Öregkori lírájában a személyes érzések mellett már a más sorsúak iránti részvét, a háború és fasizmus elleni tiltakozás, a felszabadulást követte őszinte lelkesedés hangja is helyet kap. Ezek a költemények méltó befejezői egy olyan költői pályának, költői világnak, amelyben a jóság, a meleg emberi érzés mindig ott búvik a keserű fintorok mögött is; humanizmusa nem kötelező póz, hanem átélt, megélt emberi valóság.

Goethe az újabb századoknak kétségkívül legnagyobb költő geniusa. Mint lyrikusnak, nincs párja a világirodalomban; de a dráma s még inkább az epos terén is elsőrangú alkotásai vannak. Herrmann und Dorotheá-ja, melynek magyar fordítását veszi itt az olvasó, a maga nemében a német irodalom legtökéletesebb műve, legkészebb compositiója. Igaz, hogy eleinte (1797-ben jelent meg) az elfogultság, a hiú irigység és a boszú nem tudta vagy nem akarta látni hasonlíthatatlan jelességét; voltak, kik Voss Luise-jával mérték össze, sőt ezt elébe is tették (mint valamikor nálunk Hiadort s egyebeket Petőfi fölé).

Jim Morrison (1943-1971) verseit (angolul és magyarul) és a vele készített interjúkat tartalmazza a könyv.

Egyetlenegy ​magyar nyelvű verssor sem maradt utána, mégis a magyar líra első nagy, korszakos alakja, Balassi, Csokonai, Petőfi, Ady és József Attila rangos elődje, „drága és jeles tudós … kinek mása ő előtte nem volt Magyarországba, kiváltképpen az versek szörzéseibe…” (Heltai Gáspár), ez az ízig-vérig humanista ifjú, aki „nemzetségére nézve magyar, erkölcsében olasz, tudományában csodálatos, sőt inkább bámulatot keltő” (Guarino de Verona), az első magyar költő, kinek „szép híre, neve” nem állt meg az országhatárnál, kinek munkásságát olyan világhírű gondolkodók tartották nagyra, mint Erasmus és Carducci; az első magyar költő, akinek műveiben az emberi személyiség a maga természetes pompájában valósul meg, a testi szenvedély, a személyes öröm és a személyes fájdalom, a köznapi tragédia éppógy témája, mint az országos kataklizmák, az apokaliptikus víziók sora, az első egyéni hangú, mély érzésekben és gondolatokban gazdag európai, aki mégis sajátosan magyar, noha latin nyelven alkotta műveit, elsőként fedezve fel a magyar tájat a maga termésuetes szépségében, a magyar várost a maga sajátos kulturális értékeivel, aki „költészetének kiválóságával nem csupán kortársait múlta felül, hanem az egész régiséggel is felvette a versenyt” (Zsámboki János), példa és követendő minta a magyar humanista költőnemzedéknek, s végig kísérhető, töretlen fényű hatás a későbbi korok magyar nyelvű irodalmában.

A népszerű költő verseinek sajátos gyűjteménye a Jövőbúvárok. Nem a közismert s oly sok élvezetet okozó, játékos gyerekversek kerültek bele- bár néhány kimagasló közülük itt is megtalálható –, hanem Tamkó Sirató felnőttköltészetének azok a „darabjai”, amelyekben a tudományával magasra nőtt ember már a XXI. század új lehetőségeit kutatja. A tudást és az emberiséget megsokszorozó, az űrt birtokba vevő fantasztikus jövő képei villannak itt fel, egy olyan gyönyörű reménység, amelyet egy valójában „képtelen”, de mélyen költői fejlődéshit éltet:” Volt víz- tüdőm/ van lég- tüdőm/ lesz űr- tüdőm… Kúszni fogok a fénysugáron.” Tamkó Sirató szemléletében és formában is merészen új költészetének a leglelke szól itt a fiatal, jövőt váró olvasóhoz.