A költő első kötete 1970-ben jelent meg. Az üveg árnyéka címmel: az első kötethez képest ez a második kötet valóban új, más. Elsősorban talán a szemlélet megváltozása érdemel figyelmet: nagyobb önfegyelemre, önmagának és környezetének kritikusabb és tárgyilagosabb szemlélésére törekszik ezekben a versekben a költő. S éppen ezért másként kell értelmeznünk játékosságát, hol a meséssel, hol a logikával ingerkedő, de mindig egyénit produkáló fantáziáját is. A játék spontán gyönyörűségén túl még valamiért hasznosak ezek a logikai bakugrások, a kancsal s az első pillanatban értelmetlennek tűnő képek: furcsaságuk, szokatlanságuk s épp ezért nagyobb szuggesztivitásuk miatt sokszor többet árulnak el a megsejtett, fölismert összefüggésekről, mint a hagyományosabban, „közérthetőbben” megfogalmazott képek. Szepesi lírája tematikailag is gazdagodott: elsősorban az intenzív népköltészeti hatást emelnénk ki. Igen sok versében használja föl hozzáértően, ízléssel – a régi táncdalok, virágénekek, kuruc nóták szerkezetét, ritmusát és képeit. S a nyelv és a kulturális hagyomány iránti ragaszkodás természetes velejárója az az őszinte, pózmentes szülőföld- és tájszeretet, amelyet oly sok szép vers – a Mezőségi táj, az Árpád-kori templom romjai stb. – reprezentál a kötetben.
Olyan kötetet ajánlunk az olvasónak, amelynek szerzője tudatosan fejleszti tovább tehetségét, s a következtetéseket nem csupán levonja, hanem gyakorlattá is teszi képes megújítani, mássá tenni költészetét.

Születésének századik évfordulójára jelentetjük meg az első, igazán nagyvárosi költő, Heltai Jenő verseit. Szakítva a népieskedők korszerűtlen lírájával, a Modern dalokban (1892) egy sajátos nagyvárosi réteg, a pesti művészfiatalok világát eleveníti meg; a romantika és pátosz tagadását, az élcelődést és játékosságot, a könnyeden maliciózus szerelmet, a francia sanzonok szellemétől átitatott nagyvárosi portrékat. Kabarédalaival iskolát teremtett. Könnyed iróniája, dallamos verselése, újszerű, nagyvárosi stílusa felfrissítette a költészet nyelvét -meg-teremtve az igazi modern lira jelentős előz-ményeit. Nem véletlen tehát, hogy dalait nemcsak szavalták, hanem énekelték is, s szinte minden egyes új verse egyszersmind új szenzációt keltett.
Korai versei után viszonylag hosszú időn át nem ír verset, csupán színpadi játékaiba menti át költői fantáziáját, csillogó ötlet-gazdagságát. Öregkori lírájában a személyes érzések mellett már a más sorsúak iránti részvét, a háború és fasizmus elleni tiltakozás, a felszabadulást követte őszinte lelkesedés hangja is helyet kap. Ezek a költemények méltó befejezői egy olyan költői pályának, költői világnak, amelyben a jóság, a meleg emberi érzés mindig ott búvik a keserű fintorok mögött is; humanizmusa nem kötelező póz, hanem átélt, megélt emberi valóság.

Jim Morrison (1943-1971) verseit (angolul és magyarul) és a vele készített interjúkat tartalmazza a könyv.

Az ​idősebb nemzedék úgy ismerte Reményik Sándort és szerette verseit, hogy nevét és költői munkásságát a legnagyobbakéval együtt emlegette. Különösen igaz ez a protestáns egyházak híveire. Reményik Sándor Erdélyben élt, erdélyi magyar költő volt, akinek munkássága a két világháború között teljesedett ki. Magyarságtudata, istenhite világító fáklyaként mutatta az utat, a megmaradás lehetőségeit és Istenben való megnyugvás békéjét az erdélyi és az itthoni magyarságnak. Azután évtizedekig – különböző politikai meggondolásokból – nem volt „divat” róla beszélni, verseivel megismertetni az újabb nemzedéket. Születésének századik, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából az Unikornis Kiadó és az Evangélikus Egyház Sajtóosztálya közös kiadásban egy válogatást nyújt át Reményik Sándor istenes verseiből. E versek gyönyörűek. De ezen túlmenően ezekben a versekben a mai istenkereső embert találjuk meg, mondhatnánk azt is, hogy saját magunkat, ki hívő hitetlenségével, meggyötörten, de mégis reménykedve keresi az Urat, akiben megkapaszkodhat, akiben feloldódhat, aki reményt ad a reménytelenségben, értelmet ad az értelmetlen életnek, célt ad az egyéni és nemzeti céltalanságban. Ady költészetével rokon minden tusakodása, hinni akarása, Istenre, a megváltó Krisztusra találása. A legkeresztényibb magyar költő vallásos verseinek e kis gyűjteményét meleg szívvel ajánljuk azoknak, akik maguk is talán sokszor így imádkoznak: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!

Kondor Béla költészete zseniális életművének egyenrangú része. Verseiben nem a festő vízióját fordítja a szavak nyelvére; a színek és formák fontos szerephez jutnak lírájában, de a képekkel takarékosan bánik. A költő nem ismétli a festőt. Azt mondja el versben, amit képben nem lehet, aminek festői világában nem juthat hely. Látomását a világról a festő az ikonok objektivitásával fogalmazza meg. Képei szigorú közegében nincs helye semmilyen esetleges motívumnak, még a személyes panasznak sem. Az ember szorongása, küzdelme a szeretetért, tudása jóról és rosszról a festészetben világképpé nő, de mint személyes szenvedés fel is oldódik az ábrázolás monumentalitásában. A versek a „privát” szomorúságából szakadnak ki, szinte formátlanul, tartózkodó fájdalmukkal mégis fölötte a köznapoknak. Halk döccenéseik kikopogják, amit a képeken elfojt a fekete robbanása, elnémít az arany csendje: a művész szívhangjait.

Finn rokonaink közt a népies hagyományok iránt való érdeklődés igen régi. Első nyilvánulása összeesik az irodalom kezdeteivel. Agricola püspök, a finn írók őse, már figyelmére méltatja az ősvallás emlékeit és hosszú versben ismerteti a finn istenek sorsát. Porthan Henrik Gábor pedig, a finn történetírás atyamestere, buzgón gyűjti a finn népköltési termékeket már ugyanabban az időben, midőn Macpherson kiadja Ossian dalait, Percy az angol népdalok gyűjtésében fárad, és Herdertől megjelenik a Stimmen der Völker in Liedern című szép gyűjtemény.
Vikár Béla