Ez a műfordítás-gyűjtemény, mely már első megjelenésekor, 1921-ben is önálló egészként látott napvilágot, merész költői vállalkozás eredménye. A vágyakozás elementáris lírai megfogalmazásainak s a profán kívánságok himnuszainak gazdag világirodalmi örökségéből válogatta és fordította Babits Mihály a neki leginkább tetsző verseket, s ebből a nálunk mindmáig páratlan vállalkozásból izgalmasan eredeti, a különböző korok szerelmi kultúráját ragyogóan érzékeltető antológia született.
A bukolikus háttér, a sokszor emlegetett pogány életöröm fényei világítják be a görög szerelmi idilleket, Anakreón, Theokritosz verseinek világát. Szellemes-élveteg epigrammákban villan fel a késő-római kor kiemelkedő költőinek arca; vaskos-nyers adomák jellemzik a francia, programosan hirdetett élvezetvallások az olasz reneszánsz költészetét. A barokk, majd a romantika pedig a mindenséget mozgató szenvedélyek misztikus ködébe burkolja a szerelmet; a zaklatott sorok, a sejtelmes képek mélyéről azonban ebben a korszakban is minduntalan felparázslik a nagyon is földi vágyakozás tüze. A XIX. század második felében ismét programmá válik a szerelem, de egészen új tartalommal: a hazug erkölcsű polgári világ tagadása, a menekülés vágya rejtőzik mögötte. Ennek a koronként is sokszínű szerelemnek hű és tiszta tükre az Erato; a költő a nagy költészet eszközeivel teremti újjá magyar nyelven az örök-egy téma színeiben és tartalmaiban folyton megújuló változatait.