-
Kós Károly
01 500 FtKós Károly meggyőződése szerint az igaz embernek „a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét, megbecsült hagyományaik szellemében, hűségesen szolgálja. Ezt vállaltam és cselekedtem, nem mást és nem többet.” Megpróbáltatásokkal terhes, nehéz tusakodásokkal tarkított élete mindenki számára üzenetet hordoz. Egy hosszú életet leélt, bölcs öregember egyszerűnek tűnő, de filozófiai mélységeket hordozó mondatát: „És megtanultam megelégedni azzal, amit a sors számomra juttatott: az egészséget, a családomat és az Úristennek azt a sok-sok szépségét, amit az emberek nem tudnak elrontani és megcsúfolni, s ami ingyen ajándékként jut minden embernek, csak a szemét kell kinyitnia a látásra, fülét a hallásra és lelkét a befogadásra…” Fogadjuk meg ezt a kilenc évtizednyi tapasztalatot visszatükröző tanácsot. Élesítsük meg szemünket és lássuk meg épületeiben mindazt, amit köveivel be akart mutatni; nyissuk ki fülünket és halljuk ki műveiből mindazt, amit szavaival el akart mondani; és tárjuk ki lelkünket, hogy befogadhassuk mindazt, amit immár halhatatlan szellemisége örökíteni akart. Erdélyt, Ardealt, Siebenbürgent, akárhogy nevezze a világ. Erdélynek ez az érdek nélküli vállalása és szolgálata – ez reánk hagyott és folytatásra váró öröksége.
-
Kós Károly műhelye/The workshop of Károly Kós
018 000 FtA magyar építészet történetében igen kevés olyan építész ismert, akiket tartósan mindmáig számon tart a nagyvilág. Kós Károlyt néhány külföldi kortársával együtt a század eleji és népi hatásokat magába olvasztó újromantikus hullám jeles képviselõjeként jegyez a nemzetközi építészeti tudomány. A most megjelenõ életmûalbum nem részleteket közöl, hanem Kós Károly teljes építészeti tevékenységét tekinti át. Másrészt sokrétû leírások, kritikák, adatanyagok, illetve gazdag fotómelléklet alapján valamennyi máig ismertté vált épületét, tervezését bemutatja, idõrendi sorrendben, lexikális teljességre törekedve.
-
Kós Károly Művészete
04 000 FtKós Károlyt elsősorban építő- és íróművészként tartják számon. Tevékenységi formáiban mindig a művész-jelleg uralkodott. Látásmódját így fogalmazta meg: „Én képben gondolkozom, az irodalmi élmény is mindig képi formában rögződött meg bennem. Amikor írtam, akkor is képben gondolkoztam, láttam a képet és azt írtam le. Írás közben örökké rajzolgattam.” Munkásságában az építőművész, íróművész és grafikusművész hármas egysége érvényesült. A kötetben összegyűjtött képzőművészeti alkotásainak többsége kevéssé ismert. Több, a hagyatékából származó grafika közreadásával az eddigi legteljesebb képet nyerhetjük képzőművészeti munkásságáról, melyet a témához szorosan kapcsolódó írásai teljesítenek ki.
-
-
Középkori falképek a Szepességben
07 000 FtKözépkori falképek a Szepességben című munkájukkal Prokopp Mária művészettörténész és Méry Gábor kiadó, fotóművész újabb közös szellemi kalandra vállalkoztak. A 2002-ben megjelent, Gömörország többé-kevésbé ismeretlen, rejtőzködő gótikus templomainak freskóit bemutató könyvük után most a „mosoly, derű, halk szívesség” Gömörtől északra fekvő vármegyéjében, a Szepességben kalauzolják végig az olvasót.
-
-
-
Leletek
04 500 FtMásfél évszázaddal ezelőtt – a fényképezés feltalálásával – megszületett az emlékek rögzítésének az a módja, amellyel megmenthetővé lettek az egyéni és kollektív emlékezet múlandó élményei…
…A szerkesztők – mint a régészek – leletfeltárást és gyűjtést végeztek és ennek eredményét kapja kézhez az olvasó. Időrendben, egymásra épülő metszetekben rétegződik az anyag, mely nem a nevek, hanem a teljesítmény, s az új, időteremtette jelentések érvénye alapján rendeződött össze. Sok fényképezőről – akiket valaha oly nagy tisztelet övezett -, kiderült hogy esetlegeset alkotott, másokról, akiket korábban számba se vettek, hogy maradandót.
Kötetünk nem törekszik, hisz nem is törekedhet a teljességre. Igénye egy van csupán: a magyar fotográfia még meglehetősen ismeretlen múltjából, képanyagából olyan válogatást nyújtani át az olvasónak, amelyet kedvvel és sokszor lapozhat át; amely klasszikus művek és új felfedezések élményét ígéri; képeskönyv, mint vállalt elődei: Rosner Károly 1939-es és Kaukovszky Tamás 1945-ös Magyar fényképezése, a Magyar fotóművészet 1961-62-es kötetei, melyeket Vadas Ernő szerkesztett, vagy az 1971-ben megjelent Fotografia Hungarica (Szántó Tibor összeállításában). Tükör, amely önnön képünket adja vissza. Híradás, amely másokról tudósít. Nyom, amely jelen (és volt) létünkről őríz üzenetet. -
Leonardo
0750 FtNapjainkban egyre nagyobb az érdeklődés a reneszánsz izgalmas művészegyéniségei iránt. Ledőltek a bálványok, nem normák többé, amihez a tökéletességet mérik, nem lehet őket utánozni. Ezért talán annál feszélyezetlenebbül lehet titkukat kutatni, ami valószínűleg éppen abban rejlik, hogy koruk és minden idők nagy kutatói ők, fáradhatatlan és sokoldalú intellektusok, akiknek életműve máig hatóan az emberi szellem és akaraterő nagyszerű eredményeiről tanúskodik. Friedenthal, akinek Goethéről és Lutherről írott művét már ismerheti a magyar olvasó, sok képpel illusztrált könyvében élvezetes bevezetőt nyújt Leonardo varázslatos világába minden érdeklődő számára.
-
-
Mába érő tegnapok
0600 FtÉk Sándort eddig az ecset, rajz, a grafika nemzetközileg ismert és elismert mestereként tartottuk számon. Ez a könyve arról tanúskodik, hogy a tollnak is művésze. Derűsen, játékos humorral idézi ifjúkori önmagát, az angyalföldi kis süvölvényt,aki a szoba-konyhás lakás kopár falai mögött egy szebb világról álmodik. A gyermeki képzelet megszínesíti a sivár környezetet is. Vidám pajtások, csínyek, nincstelenségben is boldog gyermekkor…
-
Magyar art deco kerámiák
011 000 FtNincs könnyű helyzetben az a gyűjtő vagy művészettörténész, aki a magyar kerámiaművészet 1900-1945 közötti alkotóművészeit, kisebb kerámiaműhelyeit szeretné felkutatni. Az elmúlt évtizedek művészettörténet-írása szinte teljesen elhanyagolta a polgári Magyarország háború előtti kerámiaművészeinek bemutatását. Századunk itthon maradt és mindkét politikai rendszerben élő, kiállító alkotóinak kivételével szinte semilyen hiteles információ nem áll rendelkezésre róluk. Könyvemben megpróbáltam az elfelejtett keramikusok fellelhető étetrajzi adatait és a szétszóródott életműveik magángyűjteményekben megtalálható, eddig nem publikált műveikből egy válogatást bemutatni.
-
-
Magyar fotográfiai évkönyv és adattár 1998
0800 FtMiért gazdag a magyar fotókultúra?
Azért, mert sokan gazdagítják! Sokkal többen, mint ahány alkotóról a televízióból és az országos napilapok tudósításaiból tudhat a közvélemény. Ezért itt az ideje, hogy az önmaguk fontosságát és jelentőségét oly hangosan hirdetők nevén kívül megismerjünk másokat is, akik csendesebben, szerényebben, de hozzájárulnak a kortárs fotográfia gyarapításához.
Az idén első alkalommal készül kulturális leltár erről a területről, amelynek egyetlen célja van: felsorolni mindazokat az eseményeket – kiállításokat, előadásokat, alkotótáborokat -, amelyeket 1998-ban rendeztek a fényképezés iránt érdeklődők számára. A naplószerű összefoglalásból természetesen nem hiányoznak majd az események szereplői sem. Név szerint említve az alkotókat, akik vizuális élményeiket és mondanivalójukat fényképpé formálva hozták nyilvánosságra. -
Magyar karikatúrák adat- és szignótára
04 500 FtA grafika legvidámabb „mostohagyermekét, a karikatúrát, illetve azok művelőit, a magyar karikaturistákat veszi lajstromba szerény lexikonunk. Magyarországon az újságkarikatúra-rajzolást 1848-tól, a Charivari (Dongó) című vicclap megjelenésétől eredeztetjük. A képzőművészek számára a képes vicc műfaja – az éppenhogy megtűrt, inkább csupán a megélhetést biztosító, esetenként az egymással bolondozó, avagy éppen egy harmadikat ugrató – de semmiképpen sem a „valódi” művészi – időtöltést jelentette.
Az első híres pályaelhagyó – s egyben a művészeti tanulmányait is feladó -, ám a karikatúráival nevet, rangot és országos ismertséget szerző művész Jankó János (1833-1896) volt. Az újonnan induló bal- és jobboldali vicclapok majd’ egy évtizeden át egyaránt (!) az ő munkásságára alapozták népszerűségüket. Jankó elévülhetetlen érdeme továbbá, hogy felfedezte számunkra az autodidakta Homicskó Atanázt, aki az orvosi táskáját hagyta hátra egy plajbászért cserébe. Talán ennek a két markáns egyéniségnek köszönhető, hogy a XIX. század második felében egyre több grafikus mérte meg tehetségét a karikatúra műfajában.” -
-
Magyarország múzeumai
02 000 FtBemutatja az ország valamennyi múzeumát: képzőművészeti, történelmi, régészeti, néprajzi, technikatörténeti gyűjteményeket éppúgy, mint irodalmi emlékhelyeket, falusi tájházakat és kuriózum-kollekciókat. • Ismerteti a híres gyűjtemények történetét, olykor kalandos sorsát. • Végigkalauzol a nevezetes múzeumépületekben, felhívja a figyelmet az építészeti különlegességekre. • A nemzetközi viszonylatban is páratlan értékű műkincseknek kiemelt figyelmet szentel. • Tájékoztat az állandó kiállításokról, közli a múzeumlátogatók számára legfontosabb információkat. • Több mint 200 színes fotó, reprodukció hívja fel a figyelmet a legbecsesebb műtárgyakra, a különleges múzeumépületekre.
-
Mai Manó fotográfiái – Photographs by Manó Mai
04 000 FtMai Manó az emberi élet kivételes napjain készítette a képeit, az első áldozás vagy a bar-micvo, az eljegyzés, az esküvő és a keresztelő napján. A nagy nap egyetlen pillanatát örökítette meg, ám nem a köznapiság, hanem a reprezentáció és a feltörekvés jegyében. Annak az elképzelésnek a jegyében, hogy minden embernek vannak nagy napjai.
Nádas Péter
Mai Manó császári és királyi fotográfus a 19. és 20. század fordulójának egyik kiemelkedő fényképésze, 1906-ban alapítója A Fény című fotográfiai szaklapnak. És mindenek előtt neki köszönhető Budapest egyik építészeti ékessége, a Nagymező utca 20. alatt álló gyönyörű szecessziós napfényműterem, a Mai Manó Ház, ahol néhány éve a Magyar Fotográfusok Háza is működik. Az e kötetben található százegynéhány felvétel amellett, hogy fotótörténeti ritkaság, egy letűnt világ izgalmas és értékes dokumentuma is.
Kincses Károly -
Maradandóság és változás
02 000 FtA kötet a Maradandóság és változás címmel, 2000 őszén Ráckevén, a Savoyai-kastélyban megrendezett háromnapos művészettörténeti konferencia előadásait tartalmazza, néhány további tanulmány kíséretében. A ráckevei konferenciával az akkor hatvanéves, nagy művészettörténész nemzedéket köszöntötte a szakma, fiatalabbak és idősebbek. Az esemény egyszerre volt kötetlen és ünnepélyes, a tudományos színvonalat és sokféleséget pedig dokumentálja – kollektív „Festschrift” gyanánt Askercz Éva, Dávid Ferenc, Galavics Géza, Kovács Péter, Kovalovszky Márta, László Emőke, Marosi Ernő, Nagy Ildikó, Néray Katalin, Péter Márta, Prokopp Mária, Szabó Júlia, Tímár Árpád, Tóth Melinda, Tóth Sándor tiszteletére – maga a tanulmánykötet.
-
Marc Chagall
0360 FtVannak olyan képek, amelyeket úgy szemlélünk, hogy észre sem vesszük különös vonásaikat, előzménynélküliségüket, irracionális voltukat. Pedig éppen ebben rejlik a csoda, egyszóval a költészet… Ennél a festőnél a kompozíció pontossága a kompozíció szabadsága. Hajlandó volnék azt hinni, hogy nem is az foglalkoztatja, amit ábrázol, hanem az az öröm amellyel fest, az az öröm, amelyet a színek hegemóniája kelt benne… Most csak azt az új képét említem meg példaképpen, amelyiken egy mélykék éjszakában fekete a hold, a föld hátán pedig megint egy belorusz falu látható: mintha egy ülő alak köré szerveződne az ég tébolya valami becsapódó villámhoz hasonló jelenség formájában. Nézzék csak meg jól, és semmit sem fognak látni abból, amit itt most leírtam, de áldassék meg a tekintetük, és fejtse meg kedve szerint az éjszaka talányát… Ne ébresszék fel a festőt! Álmodik, márpedig az álom szent dolog. Titokzatos dolog. Chagall álmodta a festészetét és az életét. A világ az ő éjszakája…
-
Masterpieces of the Louvre
02 400 FtThis guide to the Louvre masterpieces presents over 150 major works and views of the most spectacular rooms. Renowned specialists from the museum contributed their knowledge and passion to re-create the magic of the Louvre. Internationally famous works, along with lesser-known or recently acquired pieces, illustrate the awesome diversity and wealth of the world’s largest museum. This authoritative work includes commentaries by the museum’s curators and a spectacular selection of illustrated works, as a souvenir of an unforgettable visit.
-
Máté Olga fotóművész
02 200 FtMáté Olga (1878-1961) a 20. század első felében alkotó fotóművész, akinek munkásságát, egybevetve férfikollégáiéval is, a legelsők között emlegethetjük. Írók, művészek, szabad gondolkodók, önmegvalósításra törekvő nők keresték fel szalonként is működő Veres Pálné utcai műtermét. Máté kapcsolatot tartott a társművészetek alkotóival, nyomon követte az ott felbukkanó modern törekvéseket, dokumentálta a modern tánc születését, a modern építészet első jelentős produkcióit Szinte egyedülállónak mondható műfaji sokoldalúsága, portré, gyerekfelvétel, csendélet, városkép, reklámfelvétel egyaránt kikerül műterméből. Szakmai pályafutása végéig megújulni kész természete hazai és külföldi kiállítások eredményes résztvevőjévé avatta. Anya, asszony és művész hármasságát egységben megvalósító szándéka kereknek, teljesnek mondható életet, mű-együttest hagyott maga után.
-
Mátyás király öröksége
08 000 FtA Magyar Nemzeti Galéria kiállításának (2008. március 28 – 2008. július 27.) katalógusa, illetve ehhez kapcsolódó tanulmányok
-
Medgyessy Ferenc
02 400 FtMedgyessy Ferenc szobraiban sajátos, kissé paraszti szépséggel gazdagodva éled újjá a művészet őskorának öröksége. Ezt becsülik művészetében mind idehaza, mind pedig külföldön, s ez igézte meg fiatal szobrásznemzedékünket is. A párizsi világkiállítás aranyérme, a Grand Prix, a legnagyobb francia szobrászoknak, Maillolnak és Despiaunka művészi rangjával mérte Medgyessy alkotásait. Idehaza elsők között kapott Kossuth-díjat, nemrégiben megkapta a „kiváló művész” címet, legutóbb, 75 éves születésnapján pedig a „Munka Vörös Zászló Érdemrendet”. Népünk és a nagyvilág egyre jobban megismeri, szereti és becsüli Medgyessy Ferenc művészetét.
-
Mesterek köszöntése
02 400 FtKassák Lajos új verseskönyvében a modern festészet nagy úttörőiről írott költeményeit gyűjtötte össze. Picasso, Matisse, Braque, Léger, Franz Marc, Chagall, Klee, Rousseau a hősei ennek a könyvnek, akik ma már a modern piktúra halhatatlan klasszikusai közé számítanak, akiknek a műve – ha nem is ültek még el a róluk és körülöttük zajló viták – maradandó és megbecsülést érdemlő közös érték. Kassák versei tiszteletadások, szubjektív élménybeszámolók, de ugyanakkor szinte műtörténeti tanulmányok is e mesterek munkásságáról. Kassák avatott kalauz a modern művészet útvesztőkkel teli birodalmában. A tíz verset tíz színes reprodukció kíséri.
-
Michelangelo és a vatikáni Pietá
02 400 FtMindig izgalmas kihívás a nagy mesterek és halhatatlan remekműveik vizsgálata a másolók, a követők szemszögéből, akik alkotásaikban erejüket a fölülmúlhatatlan példaképpel szerették volna összemérni. Ilyen például az a mester, aki a vatikáni Pietà nyomán a római Palazzo Barberini monokróm képét festette, és talán együtt tanult Michelangelóval a Giardino di San Marcóban. De ki lehetett az, akinek a Londonban lévő Krisztus sírba tétele tulajdonítható? A könyv szerzője szerint semmiképpen sem azonos Michelangelo Buonarrotival, ahogyan azt a művészettörténészek többsége ma gondolja.
A kötet magyarázatot keres arra is, hogy miért volt fontos a teológusoknak Mária szüzessége, és miért ábrázolta Michelangelo a nőket férfiasnak. Mi az értelme a halott Krisztus látszólag mozgó ujjainak? Hogyan tekintettek a korban Krisztus siratására? Mindeközben megelevenedik az olvasó előtt a quattrocentóvégi Firenze és Róma, valamint az időszak meghatározó alakja, Girolamo Savonarola, akinek prédikációi s azok morális üzenetei a fiatal Michelangelót is megérintették. -
-
Millet Angelusának tragikus mítosza
0800 FtDalí elméleti jellegű írásai hozzátartoznak életművéhez. Közülük az egyik legérdekesebb az általa elméletírói főműként interpretált Angelus-tanulmánya, amely 1932-ben született, de csak több évtizedes kallódás után, 1963-ban került a nyilvánosság elé. Millet képe Dalí több festményét is megihlette, mégis kevésbé konkrét hatása, mint inkább az általa kiváltott asszociációk és szürrealista munkamódszerének „megtermékenyítése” miatt vált Dalí egész szemléletére nézve korszakos jelentőségűvé. Dalí az Angelusban alkalmazott módszerét „paranoia-kritikai” analízisnek minősíti, amely lényegében nem más, mint egy kissé popularizált pszichoanalitikus módszer; alapja a mindenben rejtett szexuális szimbolikát kereső freudi tétel.
-
Minimal art
02 400 FtÁtlósan a falhoz rögzített hétköznapi neoncső; megmunkálatlan fagerendák vagy fémlemezek mintázata a padlón; egyszerűen elrendezett, fémből vagy plexiből készült dobozok; rétegelt lemezből, alumíniumból vagy acélból készült kockák és más alapvető geometriai alakzatok – így lehetne leírni számos képzőművésznek a hatvanas évek elején New Yorkban és Los Angelesben született műveit. A minimal art egyik legjellemzőbb vonása a hasonló elemek hierarchiát nélkülöző geometrikus egymás mellé rendelése. A minimal art az absztrakt expresszionizmus és a pop art irányzataira adott válaszként jelentkezett az Egyesült Államokban. A „Minimal Art” kifejezés Richard Wollheim művészetfilozófusnak tulajdonítható, 1965-ben írt, azonos című cikkében nem a legújabb amerikai művészeti irányzat leírására, hanem a 20. század általános jelenségének, a művészi tartalom minimalizálásának megragadására tesz kísérletet.
-
Mítosz vagy siker? A magyaros stílus
03 600 FtA magyar művészettörténet, fotóhistória egyik legnagyobb adóssága – a sok közül – a magyaros stílussal való érdemi foglalkozás. Amig tartott, nagyon népszerű volt itthon és külföldön egyaránt, sokat beszéltek róla, még ha nem is mindig a valóságnak megfelelően, hisz gyakran tódítottak, hangsúlyoztak érdemein felül dolgokat, szakítottak ki kontextusukból idézett mondatokat. Amikor véget ért, már nem lehetett igazán beszélni róla. Erről gondoskodott a politika. A szocializmus kultúrideológusai, ha szóba került, gyakran lefiasisztázták, nacionalizmussal, hamis álromantikával, revansizmussal, miegyébbel vádolták. A rendszerváltást követő tíz évben pedig hiába erősödött a magyaros, néha a magyarosch szellem, a fotográfiában senki nem nyúlt vissza akár csak egy elemzés erejéig sem, ehhez az időszakhoz.
A Fotómúzeum most megpróbál törleszteni valamit a régi adósságból. Könyvünk és a 2000 nyarán megrendezett kiállítás címében hordozza azt a Janus-arcúságot, aminek megfejtésére kísérletet teszünk. Egyrészről ugye a siker. Aligha van olyan magyar fényképész, aki legalább a közhely szintjén ne tudná – akár álmából felébresztve is – fotográfiánk aranykora, legsikeresebb időszaka a magyaros stílusnak nevezett periódus volt a két háború között. Kiállítási érmek százai, pályadíjak, oklevelek, sajtóközlemények mutatják a tényleg páratlan diadalmenetet. És a hozzá kapcsolódó legendák, mítoszok Mit kezdhetünk ma a magyar stilussal? Erről szól ez a könyv, melynek a végén angol nyelvű összegzés található. -
Modern magyar fémművesség
02 400 FtAz ötvösművészet valamikor a drága anyagok és a nemesfémek megmunkálását jelentette, közönsége is igen szűk réteg volt, a társadalom legtehetősebbjei. A modern életforma és a mai öltözködési- és lakáskultúra teljesen átalakította az egykori ötvösművészet képét, nemcsak az olcsó fémek, a réz, vas, sőt az alumínium vonultak be a az új művészet nyersanyagai közé, de a formálás módja, a stílus is teljesen megváltozott. Koczogh Ákos tanulmánya áttekintést ad a mai modern fémművesség mestereinek munkájáról. Részletesen elemzi azokat az új igényeket, amelyek a mai ötvösséget átalakították, és ismerteti a technikai eljárások új vonásait, esztétikai eredményeit is. A gazdag képanyag segítségével bebizonyítja, hogy bár a mai fémművesség az egyszerű anyagok és az egyszerű formák művészete, mondanivalójának tartalmassága és művészei színvonala nem marad alatta a régi ötvösségének.
-
Molnár Imre bőrműves iparművész
01 200 FtMolnár Imre (Budapest, 1942) Ferenczy Noémi-díjas bőrműves iparművész. Alkotói életútjára nagy hatással volt az 1970-es években induló táncházmozgalom, valamint a Fiatalok Népművészeti Stúdiója, amelynek maga is tagja, aktív résztvevője volt. 1973-ban lett a Népművészet Ifjú Mestere, 1974-ben pedig Népi Iparművész. 1976-tól mind a mai napig Csepelen, a saját műhelyében dolgozik. 1979-ben a Művészeti Alap, 1992-ben a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége tagja lett. 1995-ben csatlakozott a Modern Etnika (későbbi nevén Tradíció) öltözéktervező művészcsoporthoz – textilművészek öltözeteihez készített bőrtárgyakat: táskákat, öveket, mellényeket, fejfedőket és egyéb kiegészítőket. 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Az Iparművészek – Tervezőművészek sorozat legújabb kötetében Molnár Imre pályaképét Dr. Horváth Hilda művészettörténész a legfontosabb műveket is elemző tanulmányban és a művésszel készült interjúban mutatja be. Az életmű kiemelkedő alkotásairól készült színes képmelléklet és az életutat adatszerűen feldolgozó függelék teszi teljessé a kismonográfiát.