„Úgy döntöttem, hogy elmesélek néhány hagyományos történetet, amit Indiában jól ismernek az emberek. Ezeket a történeteket nem én találtam ki. Spirituális mesterekről szólnak, akik olyan könnyedén és gyakran szemléltették okkult erejüket, mint ahogy mi vizet iszunk. Én azok közé tartozom, akik nem értékelik a csodákat, mert a csodák elég gyakran csak a kíváncsiságot táplálják. A kíváncsiság és a törekvés között pedig hatalmas szakadék tátong. Ugyanakkor vannak spirituális mesterek, akik úgy gondolják, hogy az embernek akkor is tanácsos elkezdenie a spirituális utazást, ha azt kíváncsisággal kell elkezdenie. Végül ugyanaz az ember be fog lépni a valódi törekvés világába. Az okkultisták néha be akarják bizonyítani, hogy nem korunk tudományáé az utolsó szó Isten teremtését illetően. Meg akarják mutatni, hogy a belső világ határtalan kincsei könnyűszerrel elhallgattatják az emberiség és a külső világ vívmányait. Csak hogy tudjuk, amit mi csodának nevezünk, az az érzékeinken túli világban mindennapos esemény. Belsőleg tanulhatunk ezektől a nagy mesterektől, lenyűgöző csodáikból, lélekemelő életükből. Ezért gondoltam, hogy elmondom ezeket a történeteket.” Sri Chinmoy

A kabbalisták titkos tudományuk használatát öt részre osztották. A természetes kabbalát a természet misztériumainak tanulmányozására használták. Az analogikus kabbalát azért alapították meg, hogy segítségével azt a kapcsolatot mutassák be, mely a Természetben található összes dolog között fennáll, és a bölcseknek megmutattatott, hogy minden teremtmény és szubsztancia lényege egy, és hogy az ember – a Kis Univerzum – Isten kicsinyített mása – aki a Hatalmas Univerzum. Az elmélkedő kabbala azon okból lett kifejlesztve, hogy feltáruljanak általa a magasabb szellemi képességek, a mennyei szférák misztériumai. Az absztrakt ítélőképességek általa segítenek megérteni a végtelenség mérhetetlenségét, és megismerni azokat a teremtményeket, amik a végtelenségben léteznek. A asztrológiai kabbalát azok ismerték meg, akik az erőben és a nagyságban tanulmányozták tanait, valamint a valós testek szubsztanciáját, és a bolygók misztikus szervezetét. Az ötödik, vagy mágikus kabbalát azok tanulták, akik uralkodni akartak a démonok, és az embernél alacsonyabb szellemek felett, melyek a láthatatlan világhoz tartoznak. A talizmánok, amulettek, varázslatok és könyörgések által történő gyógymódok is nagyon becsesek voltak. Adolph Franck szerint a Széfer Jecirá abban különbözik más szent könyvektől, hogy az nem magyarázza meg a világot, és azt a csodát, ami Isten gondolatán nyugszik, vagyis nem akar az Isteni akarat lefordítója lenni. Az ősi művek Istent színes alkotásai alapján mutatják be. A kabbala azt tanítja, hogy a világegyetem szervesen és meghatározott rend szerint fejlődött, követve a Lángoló Kard útját. Így szimbolikus magyarázattal szolgál a világegyetem eredetére, az ember és Isten kapcsolatára, magát a teremtést emanációként fogva fel, amelyben a Végtelen Fény az Élet Fáján ke-resztül manifesztálódik.