Mindenekelőtt imádkoznia, elmélkednie, szemlélődnie szükséges annak, aki üdvözülni szeretne. Ez bizony rögös út, keresztjárás a kísértések őserdeiben, eredménye viszont Isten boldogító színe látása a Jézus Krisztus iránt való tökéletes szeretet rendszeres gyakorlásában. A keresztény lelkiségi írók e rögös utat választva továbbá azt is felismerték, hogy a „via crucis” egyáltalán nem elérhetetlen, hiszen a mi bölcs Teremtőnk minden egyes embernek megadja erre a lehetőséget, a kegyelmi életet, éspedig a katolikus Anyaszentegyház szentségeinek méltó vétele által, amelyhez azonban Isten iránti végtelen szeretet, türelem és alázat kell. Ezen írók művei közül leginkább Kempis Tamás világhírű könyvéhez, a „Krisztus követésé”-hez hasonlítható Alkantarai Szent Péter (1499-1562) ferences szerzetes jelen kötete. A benne való elmélyülés méltán ér fel egy jól elvégzett lelkigyakorlattal. Szerzője ráadásul Budapest leglátogatottabb szakrális építménye, a Belvárosi Ferences Templom védőszentje. (Ifj. Tompó László)

Amikor a magyar olvasó – három évvel a francia megjelenés után és tizenhárom évvel keletkezése után – kézbe veszi Jacques Ellul posztumusz művét, a benne foglalt gondolatok már a keresztény teológia iszlámmal kapcsolatos reflexiójának tág és meglehetősen polarizált kontextusában nyerik el értelmüket. A szerző arra vállalkozik, hogy megvizsgálja, megfelelnek-e a valóságnak azok a közhelyek (nevezetesen: hogy mindannyian „Ábrahám fiai”, mindannyian „monoteisták” és „könyvvallás hívei” vagyunk), amelyekre hivatkozva a keresztények számára esetleg túlontúl leegyszerűsödik és elodázódik az iszlám vallás megértésének sürgetése és vele való párbeszéd valóságos alapjainak kutatása.