Sziművek, novellák, filmforgatókönyv, egy párbeszéd esszéregénye, valamint tanulmányok, esszék, cikkek, az élet és a gondolkodás, a művek és a művészet korunkat foglalkoztató nagy kérdései fölött való töprengések, amelyeket több mint három évtizeden át (s 1957-től az Új Ember szerkesztőségi munkatársaként) vetett papírra, egyszóval: Pilinszky János szinte láthatatlanul, korallszigetszerűen növekedett s nagyrészt ismeretlen prózai munkásságának gyűjteménye ez a kettős kötet, amely mind stílusának, mind pedig a gondolkodásmódjának és ihletének tekintetében a Trapéz és korlát, a Harmadnapon és a Szálkák költőjének költészetével egynemű szöveg. „A versek-ből ismert Pilinszky-hang ezekben is megszólal – állapítja meg költészet es próza kapcsolatáról a kiadvány előszavában Jelenits István, a gyűjtemény összeállítója, s szinte az aláírásnál is meggyőzőbben hitelesiti őket.” Ami pedig ezt a prózairói magatartást illeti, Pilinszky, „mióta tollat fogott a kezébe – olvashatjuk az előszóban, a Szent Ágoston-i vallomás-irodalmat művelte, akár verset írt, akár prózát. Nem úgy, hogy folyton önmagát elemezte, árulta volna: Rousseau magamutogató híúsága teljesen įdegen tőle. A szó megszokott értelmében nem is föltétlenul lírai a prózája, inkább tartozkodó, tárgyilagosságra törekvő. Mégis minden írása vallomás, gyónás, s az olvasót is arra készteti, hogy öszinte legyen önmagához, s nézzen szembe az emberi lét végső kérdéseivel.”

Három elbeszélés és egy elmélkedés.
A kötet nem mindennapi és nem mindennapi módon megírt történetek gyűjteménye.