• Egy mítosz születése

    0

    Kálnoky László mostani kötete három hónapon át folyamatosan, napról napra vezetett verses napló, melynek első része, illetve egyharmada már szerepelt a Bálnák a parton c. legutóbbi könyvében is. A három hónap anyaga így együtt minőségileg mégis egészen más, szerves, megbonthatatlan egésszé állt össze. S noha verses naplóról van szó, a formailag feszes, látszólag egyszerű, szűkszavú és szikár, ám lényegretörően érzékletes darabok korántsem hétköznapi eseményeket vagy ötletszerű vélekedéseket rögzítenek. Ellenkezőleg. Létélményeket és sajgó fájdalmakat, baljós látomásokat és példázatokat tárnak elénk, egy betegségekkel sújtott hosszú élet és tapasztalatokban gazdag alkotópálya feszültségekkel, ellentmondásokkal terhes élményeit és emlékeit, izgalmas gondolati, érzelmi eredményeit, kételyeit és reményeit összegzik, okulásunkra és gyönyörűségünkre.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy mozgalmas élet

    0

    „Pierre Vago – Vágó Péter – 1910-ben született Budapesten. Édesanyja, Lénárt Gitta, híres énekesnő és híresen szép asszony. Édesapja, Vágó József, fia születésekor már elismert építész, akinek művei kiemelkedő helyet foglalnak el kora építészetében… Az Egy mozgalmas életet úgy is olvashatjuk, mint egzisztenciális metaforát, melyben az egykori mindennapok apró hírei, melyeket a szerző életereje és mindig éber kritikus szelleme hat át, új életre kelnek, s arra késztetik az olvasót, hogy elgondolkodjon azon, mit jelent számára az akarat, a cselekvés, az etika, az elkötelezettség, a barátság és a szolidaritás.” Maurice Culot

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy muzsikus útinaplója

    0

    Albert Wolff előszavával. Az Offenbach-tanulmányt írta: Fischer Sándor

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy olasz vallomásai

    0

    A Palatinus Kiadó a Romantikus klasszikusok sorozatában adja közre az olasz szabadságmozgalmak lebilincselő regényét, az Egy olasz vallomásait. Szerzője, a tragikusan fiatalon meghalt Ippolito Nievo maga is olasz legenda, a mű pedig 1867-es megjelenése óta minden olvasóját a szülőföld szeretetének és a tiszta nemzeti érzelmek útkeresésének jegyében ragadja magával. A kötet Pálóczi Horváth Lajos remek, ugyancsak klasszikus fordításában jelenik meg.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy önkéntes naplója 1-2.

    0

    8 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy ördögűző tapasztalatai

    0

    Nagy örömmel írok néhány szót Gabriele Amorth atya könyve elé, aki számos éven át volt értékes segítségem az ördögűzői szolgálatban. Néhány itt leirt történetet együtt éltünk át, és osztoztunk az aggodalmakon, a fáradságon, a reménykedésben és a hozzánk forduló szenvedő emberek szolgálatában.
    Azért is örülök e könyv kiadásának, mert bár az utóbbi évtizedekben rengeteget írtak a teológia csaknem minden területén, az ördögűzésről mégis csaknem teljesen megfelejtkeztek. Talán a témával foglalkozó írások és az érdeklődés hiányára vezethető vissza az a tény is, hogy még a szertartáskönyvben is az idevonatkozó fejezet az egyetlen olyan rész, amit nem igazítottak a zsinat utáni előírásokhoz.
    Ugyanakkor az „ördögök kiűzése” szolgálatának fontossága egyértelműen áll előttünk az evangéliumok, az apostolok működése és az Egyház története alapján…
    P. Candido Amantini

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy polgár vallomásai

    0

    A könyv, amit eddig csak csonka változatban ismert a magyar olvasóközönség. A könyv, amiről azt hittük, hogy ismerjük minden részletét.
    A könyv, ami kora botrányműve volt. És hiányos 1935 óta.
    Az író talán legjelentősebb alkotása több mint hét évtized után jelenik meg teljes és csonkítatlan kiadásban! A kötetben egyaránt olvasható az eredeti szöveg, valamint az 1940-es cenzúrázott és kihúzott változat is, ezzel végre teljességében lát napvilágot. Rákóczi Confessiójához hasonló szenvedélyes önfeltárás jellemzi Márai írását, a legőszintébben, szinte pőrére vetkezetten írja meg gyermek- és ifjúéveit, testi és lelki fejlődését, férfivá érését.
    A kötethez dr. Fried István írt szakmai utószót.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy polgár vallomásai I-II

    0

    Az író legjelentősebb alkotásában – a két világháború közötti magyar irodalom egyik remekművében – egy városhoz: Kassához, egy osztályhoz: a polgársághoz, s egy életformához: az európai kultúrához való elkötelezettségéről vall, gyermekévei tájaira, a Felvidékre, ifjúkori élményeinek színhelyeire: Berlinbe, Párizsba, Velencébe kalauzolja el olvasóit. „S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében… láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát… kaphattam-e sokkal többet az élettől?”

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy provokatív misztikus önéletrajza

    0

    Osho a huszadik század egyik legismertebb és egyben legprovokatívabb spirituális tanítója. Több mint egy évtizeddel 1990-ben bekövetkezett halála óta tanításának hatása nőttön nő, és mára elér minden korosztályt a világ jóformán minden táján. Az indiai születésű mester először az 1960-as években, mint lázadó filozófiatanár vált ismertté. Ebben az időszakban rengeteget utazott Indiában, hogy előadásokat tartson, különböző vallási vezetőkkel nyilvánosan vitázzon, valamint nem utolsó sorban, hogy bemutassa az általa kifejlesztett, forradalmian új, aktív meditációs technikát, a Dinamikus Meditációt. 1974-ben az indiai Pune-ban megalapított egy meditációs és önfejlesztő központot, ami egy különleges kísérlet volt arra, hogy megteremtse az „új ember” megszületésének feltételeit. Ez az „új ember” nincs többé teletömve elavult ideológiákkal, életét nem terhelik merev doktrínák – ő már felkészült arra, hogy önmagában egyesítse a kelet spirituális bölcsességét és a Nyugat tudományos ismereteit. Oshót ma már a világon mindenütt a huszadik század egyik legjelentősebb spirituális vezetőjeként tartják számon, jóllehet megalkuvást nem ismerő szemlélete és nagyon is direkt, olykor radikálisnak ható megnyilatkozásai miatt gyakran értették félre élete során. Aroon Puria, az India Today szerkesztője írta róla egyszer: „Osho imádta az ellentmondásosságot. Sokszor tett különböző túlzó, vagy akár sértő kijelentéseket, hogy ezzel felháborítsa, felbosszantsa a hallgatóságát. Ez többnyire sikerült is neki, ami azonban éppen azt jelentette, hogy az emberek az üzenet helyett a hírnökkel voltak elfoglalva. Ma, hogy a hírnök már nincs itt többé közöttünk, az emberek végre egyre inkább az üzenetre kezdenek figyelni.”

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy regény regénye. Moszkvai naplójegyzetek 1935-1937

    0

    A huszadik század első felének egyik legizgalmasabb életművét magyar nyelven Sinkó Ervin alkotta meg. Híres-hírhedt Optimisták című regénye után most ismét megjelenik annak bolsevista története, az Egy regény regénye, amely a sztalinista rendszer leleplezésével a szerző számára ismertséget, hazai és máig tartó nemzetközi sikert hozott.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy repülőtiszt háborús élményei

    0

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy restauráczió 1844-ben

    0

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy sóhajtásnyi idő

    0

    Anne Philipe a zseniális és elbűvölő Gérard Philipe özvegye. Gérard Philipe, a sok rossz és kevés francia film kamaszbájú főszereplője, nem csúnyult meg, nem öregedett meg, nem foszlatta szét rajongói illúzióit: fiatalon itt hagyta őket. Nehéz kenyér nagy ember özvegyének lenni, egy nemzet szeme fényének árnyéka lenni. Nincs önálló élete a közvélemény tudatában, egy ország érzi a maga özvegyének, és számon kérné, hogy mit cselekszik. Pedig Anne Philipe maga is egyéniség, professzionátus útleírás- és riportkönyvíró, sok ismeretterjesztő filmet is készített, és tagja a néprajzi filmek francia bizottságának.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy Széchényi varázsa

    0

    Ez a történet egy fiatal magyar diákról szól, aki átélte a második világháború borzalmait, a légitámadásokat, szülővárosának bombázását és Budapest ostromát. Szovjet katonák hurcolták el 1945 februárjában mint hadifoglyot. A náci megszállás idején, családjával együtt, aktívan segítette zsidó honfitársait. A háború után évekig élt a szovjet kommunista terror elnyomása alatt. Hamis vádak alapján börtönbüntetés fenyegette, s hogy ezt elkerülje, áldiagnózis segítségével egy tüdőszanatóriumban talált menedékre. Az 1956-os forradalom alatt sebészként dolgozott Budapest egyik kórházában, ahová a harcok kitörése után az első áldozatokat szállították. A szabadságharc brutális vérbe fojtása után menekülni kényszerült.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy székely diák élete

    0
    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy szív, egy lélek

    0

    A kultúrának két alapvető meghatározója a vallás és a nemzeti hovatartozás. Ha ez a kettő elvész, megszűnik a lelki-szellemi és erkölcsi biztonságot nyújtó talaj. Egy másik kultúrába beilleszkedni pedig nem könnyű. S egyáltalán: lehetséges-e, hány nemzedéknek kell a beilleszkedéshez, s vajon megvalósítható-e az integráció – az idegen közegbe való beilleszkedés a magyar identitás elvesztés nélkül –, vagy a beolvadást, az asszimilációt kell inkább természetes folyamatnak tekintenünk? Mindmegannyi kérdés, amelyekre a Kanadában élő Miklósházy Attila, a külföldön élő magyarok nyugalmazott püspöke, jezsuita szerzetes saját élettörténete és sok évtizedes külföldi tapasztalata alapján igyekszik választ adni.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy tenyér ha csattan

    0

    Janet Shirley, a tévéreklámokat, idétlen műsorokat, képes újságokat és konzervből készült ételeket fogyasztó fiatalasszony látszólag elégedetten éli kisvárosi életét. Mindene megvan, ami a boldogsághoz kell: jóképű férj, kényelmes otthon, televízió, biztos állás a közeli élelmiszerboltban, az üveg portóiról és a citromos tonikról nem is beszélve. Egy napon a férje, Howard mesés összegre tesz szert, és ez megváltoztatja a házaspár életét, de hamarosan kiderül, hogy Howardnak különös elképzelései vannak a jövőt illetően. Az Egy tenyér ha csattan mindenekelőtt fergeteges humorral fűszerezett bravúros stílusával ragadja meg az olvasót, aki a könnyed sorok mögött Burgess kegyetlen társadalomkritikáját is felfedezheti.

    1 600 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy város legújabb titkai

    0

    Budapest még annál is izgalmasabb, mint amilyennek gondolnánk. Minden utcasarok rejt titkokat, érdekességeket, csak tudnunk kell, hogy mire figyeljünk. Kordos Szabolcs bestseller sorozatának harmadik, de független kötete, mint egy kedves, jól informált barát, újra oda-odamutat egy épületre, és felteszi minden mese legjobb indító kérdését: „Tudtad?”íbr>A kötet segítségével bepillanthatunk egy primadonna villájába, Ady Endre egyetlen „saját” lakásába, és Jókai Mór körúti fészkébe, ahol öt évtizeddel fiatalabb feleségével élt. Megismerjük egy mániákus műgyűjtő tragédiába torkolló életét. A Hotel Nemzeti falai bevezetnek Rigó Jancsi, a Corinthia lakosztályai pedig Krúdy Gyula botrányos szerelmi életébe. Különös sztorikat mesélnek nekünk romantikáról, politikáról, és gazdagságról a Károlyi palota termei. Beléphetünk Nagy-Britannia nagykövetének rezidenciájába, és kitárulnak előttünk a legismertebb bevásárlóközpont titkai. Végezetül találkozunk Budapest vőlegényével is.
    Az Egy város legújabb titkai olvasható fejezetenként, vagy felhabzsolható egyben is. Csak az olvasó tudásvágyán múlik.

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy vereség diadala

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy viharos emberöltő I-II.

    0

    A szerző honvédszázadosként szolgált a szabadságharcban, a kötet tartalmazza 1848/49-es naplójegyzeteit.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egy ​világbirodalom végvidékén

    0
    450 Ft
    Tovább olvasom
  • Egy zseni naplója

    0

    Zsenialitásának szédítően tudatában van. Úgy tűnik, ebből a lelkében gyökerező meggyőződésből merít leginkább erőt. Szülei azért keresztelték el Salvadornak, mert ő hivatott megmenteni az absztrakt művészet, az akadémikus szürrealizmus, a dadaizmus, egyáltalán minden anarchista „izmus” által fenyegetett modern festészetet. E napló tehát emlékmű, amelyet Salvador Dali önnön dicsőségére emel. Szerénységet hiába is keresnénk benne, annál megkapóbb az őszintesége. A szerző pimasz szemérmetlenséggel, féktelen humorral, sziporkázó játékossággal vesézi ki önmagát. Amiként a Salvador Dali titkos élete, az Egy zseni naplója is tisztelgés a Hagyomány, a Katolicizmus és a Monarchia dicsősége előtt. Már ebből is látszik, mennyire felforgatónak tetszhet ez az írás a tudatlanok szemében.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egybegyűjtött műfordítások I-III.

    0
    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyedül a világ ellen

    0

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyedül vagyunk

    0

    A két világháború közötti korszak méltán népszerű prózaírója, Surányi Miklós (1882-1936) máig változatlan frissességű fő művét Széchenyi Istvánról írta. Az Egyedül vagyunk „a legnagyobb magyar” életének lélektanilag és történelmileg egyaránt nagy távlatú regénye, melyet sokelemű életanyag, kivételes korismeret és művészi érvényű megformálás tesz izgalmassá és időtállóvá.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Egyenes úton

    0

    Ebben a címben van egy kevés dac, mert jő néha a dac, kárpótló ereje a küzdő férfinak. Azok, akik távolról látnak, vagy nem tudnak a magam egészében látni és különösen azok, akik nem akarnak annak látni, ami vagyok, következetlenséggel, elpártolásokkal, állhatatlansággal vádolnak. Pedig egész pályám, a zsenge gyermekkor küszöbétől fogva, egyetlen egyenes út egyetlen mozgató akarattal, egyetlen hívó céllal. Ez a cél: szerencsétlen balek fajom hozzájuttatása az élet asztalához, ahhoz a történelmi helyhez, melyet ezeréves súlyos európai munkájáért megérdemel. Konzervativizmus és radikalizmus, liberalizmus és szigorú faji elzárkózottság, kapitalizmus és szocializmus, agrárizmus és merkantilizmus, minden izmus, minden párt és minden vélemény tőlem, az egyéntől, a csak magában élő egyestől egyformán távol és egyenlően közel van. Én, mint egyén, éppen olyan képtelen volnék bármilyen ista, vagy bármilyen prozelita lenni, mint ahogy a napsugár nem tudna csak zöld, csak piros, vagy csak sárga lenni…
    Szabó Dezső

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Egyetemes művelődéstörténet

    0

    850 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyetemes művelődéstörténet

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyház és állam

    0

    A katolikus egyház és az állam viszonyának rendezése 194-1950

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyház és politika (1890-1918)

    0

    A könyv a magyarországi katolikus egyház társadalmi-politikai szervezeteinek tevékenységét tárja fel a múlt század utolsó évtizedétől az első világháború végéig terjedő időszakban.

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • Egyház és vallásos élet egy mai faluban (Bakonycsernye – 1965)

    0

    Kardos László néprajzi kutató egyetlen dunántúli falu, Bakonycsernye társadalmát mérte fel aprólékos szociográfiai munkával, hogy feltárja a hagyományos egyházaknak, elsősorban az evangélikus egyháznak a falu életében játszott múltbéli és mai szerepét.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem