-
Életszikra
02 400 FtZaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a helyszínre siet. A telefonjára érkező üzenetekből jön rá, hogy tizenöt éves lánya, Wren is a klinikán tartózkodik. De vajon hogy reagálnak a túszok? Egy nővér úrrá lesz saját pánikrohamán, és segít egy sebesült nőn. Egy orvos a hite miatt gyakorolja hivatását… Most éppen ezt a hitet teszi próbára az élet. Egy magzatvédő aktivista páciensnek álcázva tapasztalja meg, milyen annak a gyűlöletnek a kereszttüzében lenni, amit ő is szított. De vajon mi a túszejtő valódi célja? A lebilincselő történet visszafelé halad az időben, így az emberi sorsok szépen lassan bontakoznak ki. Jodi Picoult korunk egyik legvakmerőbb írója. Most éppen azt boncolgatja, hogyan lehet egyszerre figyelembe venni a várandós nő és a még meg nem született gyermeke jogait. Az Életszikra beszélgetésre, vitára inspirál… és talán megértésre sarkall.
-
-
-
Elfelejtett tél, farkasokkal
02 400 FtA képek, kicsi fejezetek ugrálnak, de az emlékezet is szeszélyes, jóllehet csak látszólag, mert törvényszerűbb ennél, hogy a gyerekkor idilli kronológiáját – akár a természet, az évszakok és tájak örök rendjét – az éjféli repülőzúgás felkavarja. Az erdélyi világ földet és embert, flórát és faunát testvériségbe foglaló egysége változó ritmust kíván, én máig fekete-fehér jelenésnek látom, de a szivárvány ígéretét sem tagadhatom. Talán ezért kedves nekem ez az írás, melynek igazi műfaját nem tudhatom.
-
-
Elkezdődött…
01 500 Ft„Új korszak küszöbén állunk. Vannak, akik már régen várják, vannak, akiket rettegéssel tölt el, és vannak olyan társaink is, akik a már bekövetkezett változásokból alig vettek észre valamit, sőt, jövőképpel is csak korlátozott mértékben rendelkeznek… Az emberek többsége azonban nyugtalan, és – miközben életét mindenki csak az örök MOST-ban élheti – gondolatban előre-hátra szaladgál az időben, kutatja, keresi, hogy valójában mi az, ami volt (gondolok itt a torzításmentes történelmi eseményekre), és – főleg – mi az, ami felé haladunk?” A korszakváltás – az átmenet a Halak korszakából a Vízöntő korszakába – belső folyamat. Az anyagi világ értékrendje szerint élő ember szembesül a valósággal: a pusztán anyagi értékekre és érdekekre épülő világ összeomlóban van, helyreállíthatatlan és menthetetlen. Az univerzális érvényű régi-új értékrendet – bár minden ember a szívében hordozza – felvállalni kevesen merik. Ez a belső konfliktus a külvilágban gazdasági krízisek, természeti katasztrófák és csapások formájában jelenik meg. Békésebb átmenetre csak azok számíthatnak, akik meg tudják teremteni a belső békét, és rá tudnak hangolódni a spirituális értékrendre. Lehet, hogy a soron következő Aranykorszak bölcsője a Kárpát-medence, és a folyamat már elkezdődött? A belső béke megteremtésében nyújt segítséget a könyvhöz mellékelt meditációs CD.
-
-
-
Elmés mulatságok. Anekdoták
02 400 FtAz Előszóból: Azok az elmés mulatságok, melyeket a cím ígér, voltaképpen anekdoták. Mi magyarok, mindenkor anekdota-kedvelő nemzet voltunk. Anekdotáztak íróink, képviselőink, ügyvédeink, nem is beszélve a táblabírákról, kiknek az egyik legkedvesebb foglalkozásuk volt. De anekdotáztak parasztjaink is, amit már sokkal kevesebben tudnak. A népköltési gyűjtemények tömve vannak ízesebbnél ízesebb anekdotákkal.
Hogy mi az anekdota, bajos volna pontosan megmondani, mert nagyon sokféle anekdota van. Maga a kifejezés a görög anekdoton szóból származik, ez pedig kiadatlan írásművelt jelent. Tehát olyan kis történetet, mondást, megállapítást, ami nem méltó arra, hogy komoly történelmi műbe belevegyék. -
Élni és enni Umbriában
07 000 FtUmbria a magyar olvasó számára Olaszország legismertebb, legotthonosabb régiója, hiszen az Utas és holdvilág legszebb fejezetei játszódnak itt. De milyen ma Umbriában élni? Melyek a jellegzetes umbriai ételek, milyenek a borok, az emberek, az utcák, milyen a városok hangulata? És egyáltalán, miért élünk mi ott és milyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt négy évben, mióta Todiba költöztünk? Ezt mind megtudhatja ebből a könyvből az olvasó, sőt, a saját szemével meg is láthatja, hiszen legkedvesebb fotóinkat (és barátaink legkedvesebb fényképeit) gyűjtöttük össze benne. Ez a könyv, amelyben három umbriai város, Todi, Assisi és Foligno szerepel, egyszerre útirajz, írói napló, történelmi kalandozás, gasztronómiai esettanulmány, szakácskönyv és útikönyv: írói és élet-élvezői tapasztalataink az umbriai dolce vitáról. De van benne néhány irodalomtörténeti jelentőségű felfedezés az Utas és holdvilág hátteréről és végre lehull a lepel arról is, hogy tulajdonképpen mi is az az Umbriai Magyar Köztársaság…
-
Élő ételek könyve
0800 FtAz élő – azaz nyers, 43 ºC fölé nem hevített – ételek fogyasztását ajánló új táplálkozási irányzat egyre növekvő népszerűségének oka elsősorban az azzal járó életmódváltozás áldásos hatásában rejlik. A hőkezeletlen, magas energiájú növények és gyümölcsök olyan „energiabombát” jelentenek szervezetünk számára, amely biztosítja egész napi aktivitásunkat. Növekszik koncentrációs képességünk, fizikai teljesítményünk, eltűnnek a gombás megbetegedések, bőrünk élővé, tisztává válik. Természetesen mindezek mellett ha igényünk van rá, ehetünk főtt ételeket is. A fontos az, hogy minél több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, s ezt nagy örömmel, megelégedettséggel tegyük! Ebben nyújt segítséget ez a Magyarországon úttörő könyv.
-
Előretekintő élettartam
02 400 FtA társadalmak öregedése összetett, többdimenziós jelenség. Azonban annak ellenére, hogy a mindennapok számos területén észrevehető az életkor kitolódása, továbbá az adatok elérhetőségében és a számítások elvégzésére képes technológiában is jelentős fejlődés ment végbe, az idősödést legtöbbször továbbra is csupán egyetlen dimenzió mentén, a kronológiai értelemben vett életkor alapján vizsgáljuk. Warren C. Sanderson, aki a Stony Brook Egyetemen a közgazdaságtan professor emeritusa, és Sergei Scherbov professzor, a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet Világnépesség programjának igazgatóhelyettese kötetükben a népesség öregedését egy új dimenzió beemelésével, az úgynevezett előretekintô élettartam mentén is elemzik.
-
-
-
Eltemetett dicsőség
02 800 Ft20. század egyik legnagyobb horderejű fejleménye a Szovjetunió kialakulása és világhatalmi státuszra való emelkedése. Ez utóbbiban döntő szerepet játszottak a szovjet tudósok. A Szovjetunió technológiai-katonai vetélkedése az Egyesült Államokkal, amellett hogy izgalmas, fordulatokban gazdag történet (a szovjet atombomba az amerikai hű mása a sikeres kémkedésnek köszönhetően), alapvetően határozta meg az emberiség közelmúltjának történelmét.
Hargittai István tizennégy nagy szovjet tudóst kelt életre legújabb könyvében, személyes ismeretségeire, interjúkra, levéltári és egyéb anyagokra támaszkodva. A hátteret a szovjet történelem meghatározó korszakai nyújtják, a szovjet hatalmi rendszer kialakulása, a Nagy Honvédő Háború, a háború előtti és háború utáni sztálini terror, a hidegháború évtizedei, köztük az olvadás, majd a stagnálás kora. -
-
Eltitkolt életek
02 400 FtSkandináv krimi. Patrik Hedström nyomozó felesége, Erica Falck, döbbenten fedez fel egy náci érmet és egy véres gyermekruhát elhunyt édesanyja hátrahagyott holmija között. Erica mindenképpen tudni akarja, hogyan kerülhettek ezek a tárgyak a padlásukra.
-
Eltűnik a hóri domb
01 000 FtA szerző új novelláit és a Kadocsa, merre vagy? című, egyszer már megjelent kisregényét – Sinkának egyik legszebb művét – tartalmazza ez a kötet. Első írása az Élet és Irodalomban megjelent Viszontlátásra, pankotai juhászok című riport, az utolsó egy parasztasszony életútját – a kisparaszti feltörekvési kísérletektől a termelőszövetkezetbe lépésig – művészi hitelességgel ábrázoló novella. A kötet többi novellája a régi paraszti életet idézi a mai olvasó elé-
-
-
Elveszett mesék könyve I.
02 800 FtAz Elveszett Mesék Könyve I. része A szilmarilok legelső elbeszélésének bevezető történeteit tartalmazza. Kibontakozik a mitológiarendszer kiindulópontja, és nyomon követhetők páratlan fejlődésének kezdő lépései: a világ teremtése, a valák cselekedetei, a tündék ébredése, legnagyobb alkotásaik születése és Melko pusztító lázadása – ahogy azt maguk a tündék Eriolnak, a nyugati óceánon átkelő ember-hajósnak elmesélték.
-
Ember a sötétben
03 600 FtEgy erőszakos világ regénye, a sötétség regénye, amely groteszk módon mégis megmutatja, hogy van mit ünnepelni az életben. – Time Out (Chicago)
Briliáns, torokszorító regény arról, hogy minden emberben egy sor különböző valóság létezik, miközben lángokban áll körülöttünk a világ.
August Brill hetvenkét éves, autóbalesete volt, a lánya vermonti házában lábadozik. Amikor nem tud aludni, és ez gyakran előfordul, azzal múlatja az időt, hogy történeteket talál ki. Próbálja elhessegetni azokat a gondolatokat, amelyekkel nem szívesen szembesül: hogy nemrég elvesztette feleségét, és az unokájának a barátja, Titus borzalmas körülmények között halálát lelte. A történetben, amit kitalált, egy párhuzamos világ jelenik meg, ahol 2001. szeptember 11-én nem dőlt le a Világkereskedelmi Központ két tornya, és nincs iraki háború. Viszont polgárháború tört ki az USA-ban, sorra válnak ki az államok a szövetségből. Brill a nyugalmazott könyvkritikus története felismerhető párhuzamokat mutat saját múltjával, élethelyzetével. Vajon mit hoz a hajnal – megnyugvást, vagy a valósággal való szembesülést? Lehetséges, hogy a kettő ugyanaz?
Az Ember a sötétben eredetileg 2008-ban jelent meg az USA-ban. Magyarul most először vehetjük kézbe, és ezzel válik teljessé Auster regényeinek sora magyar nyelven. -
Ember és háza
02 000 Ft,,Ekler Dezső komplex módon gondolkodik az építészetről. Megépült házai, tervei és az építészettel, a várossal, a társadalom belső mozgásaival kapcsolatos gondolatai ebben a kötetben egységes rendszerré állnak össze. Ekler gondolatai lakható, szerethető, szimbolikus tartalmakat pontosan kifejező házakban öltenek testet. Építészeti attitüdjét ember- és környezettisztelet, a társtudományok alapos ismerete és a társadalmi kérdések iránti érzékenység formálja. Az összeállításban kép és szöveg, tervek és írások ugyanazt a lényeget járják körül, korunk legfontosabb alternatíváját: azt, hogy az emberiség kollektív öngyilkosság felé halad-e, vagy sikerül visszatalálnia a természettel való harmóniához. Ekler az építészetet ajánlja eszközként a világ és az ember viszonyának tisztázására.”
-
Ember és írás
01 200 FtMiért írunk? Mit akarunk az írással? Örök kérdések, amelyeket minden igazi író feltesz magának és válaszol is rá, ki így, ki úgy. Van, aki egyenesen tanulmányokban, van aki képzelt személyek mögé rejtőzködve, nagy könyvekben válaszol, de mindenki válaszol. Nem a világnak van szüksége az írás igazolására, hanem neki. Mi újat mondhatnék hát én erről a számtalanszor letárgyalt kérdésről?
Hát újat nemigen, de mást és másképpen mégis mondhatok. Már ősidők óta minden igazi írónak van mondanivalója az Írásról s ez így lesz a jövőben is. Vagy mint művészetről beszélünk róla, vagy mint tudományról, vagy mint társadalmi tettről. -
Ember és kutya
01 200 Ft„Konrad Lorenz legnépszerűbb írásának születése idején még nem volt kutyaetológia, sőt az etológia maga is éppen csak formálódott a szerző kezei között. Azok a tulajdonságok azonban, amelyek segítségével e tudományterületet is kialakította, már gyermekkorában megvoltak. Nem különös képességek ezek; „csupán” az állatok szeretete, minden állaté, és szüntelen, aprólékos megfigyelésük. Lorenznek rengeteg kutyája volt, és szinte mindent tudott ezekről az állatokról, számos megfigyelését csak manapság, bonyolult kísérletekkel tudjuk tudományosan is igazolni. Neki tűnt fel az is, hogy a kutyák sokszor a majmokat is felülmúlják az emberhez kapcsolódó szociális tulajdonságaikban. Ő már sejtette, hogy a kutyák „szőrös gyerekek”.” (Csányi Vilmos)
-
Emberek és jelmezek. Emlékek polifóniája
02 000 FtE könyv eseményeit magam éltem át korai eszmélésem óta sajátos, fotografikus szemlélettel, amely nyilván elfogult néha, mégis őszinte, s számomra így igaz. Lehet, hogy néhányan az olvasók közül – nem sokan lehetnek már – másképp látták a múlt sűrűn torlódó tragédiáit, komédiáit, de ez bizonyosan megbocsátható egy olyan műnél, amely nem törekedett teljességre, egyéni szemszögből vetítettem ki élményeimet. A világ, amelyről írok, nagyrészt elsüllyedt már a felejtés vizében. Bizonyos elemei valószínűleg csak bennem maradtak meg. E mélybe merült Atlantisz néhány eleven részletét próbáltam kiemelni az idő oceanikus iszaprétege alól. Talán nem lesz érdektelen azoknak, akik átélték történéseit, de a fiataloknak sem, akik egyáltalában nem tudtak róla eddig.
Szepes Mária -
Emberi játszmák
0600 FtEric Berne (1910-1970) amerikai pszichiáter eredetileg segédkönyvnek szánta az Emberi játszmákat szakemberek számára, így őt magát is meglepte, amikor kötete a művelt laikusok körében is villámgyorsan bestsellerré vált. A siker nemcsak drámaian újszerű elméletének volt köszönhető, hanem a könyv nyelvezetének is, mely frappáns, izgalmas, „letehetetlen” olvasmánnyá avatja a mindnyájunk által mindennap elszenvedett, de soha korábban néven nem nevezett „játszmákat”.
-
Emberi potenciál mint tőke
01 200 FtHogyan működik egy társadalmi rendszer, amikor gazdasági működése nem független többé a benne ténykedő emberek pszichikus működésétől? A könyv azzal a válasszal foglalkozik, amelyet a XX. századi második modernizáció ad erre a kérdésre: amiképp a modernizáció XVIII-XIX. századi első szakaszában a működés anyagi feltételeit maga a rendszer termeli, a XX. században termelni kezdik a működés emberi feltételeit is. Ugyanazzal a számítással, mint amilyennel az anyagi termelést is végzik: hogy a lehető legkisebb ráfordítással olyan tőke képződjék a tulajdonosánál, amelynek a továbbiakban a lehető legnagyobb hozama lesz. A könyv bemutatja, hogy a két kérdést – ki eszközli a ráfordítást és ki a haszonélvező – hogyan teszi fatálissá a harmadik: ki az emberi tőke tulajdonosa? Az ezzel kapcsolatos dilemma: minél magasabban kvalifikált emberi potenciálról van szó, annál nagyobb tőke lekötését igényli a gyártása, másfelől annál nagyobb autonómiát az üzemeltetése. így amikor a gyártás feltételét javítja, hogy az állam a humán fejlesztéshez biztosítja a forrásokat, ugyanakkor az üzemeltetés feltételét rontja, hogy ennek érdekében az emberi tőkét a maga tulajdonaként kezeli. Ennek a dilemmának a szemszögéből tárgyalja a könyv zárófejezete a ,,létezett szocializmus” rendszerét mint olyan nagyüzemet, amely emberi tőkével való gazdálkodásra képződött – amelynek vesztét is ez okozta.
-
-
-
Embert ültettél a nyakunkra
01 200 FtEz a könyv visszaemlékezéseket tartalmaz. A napjainkban még élő valamikor kuláknak csúfolt befogadók és a Budapestről kitelepített befogadottak visszaemlékezéseit. Emlékezve egy embertelen diktatúra máig feldolgozatlan, orvoslás nélkül maradt, szigorúan titokban tartott, és az érintettek által a levéltárakban még ma is csak különleges engedéllyel kutatható bűneire.
-
Emil vagy a nevelésről
02 000 FtRousseau fogalmazza meg a XVIII. században a legnagyobb nyíltsággal és részletességgel azt az évszázadok óta üldözött gondolatot, mely szerint a természet s így az ember is, aki egy darabja a természetnek, születésétől fogva jó, s csak a társadalom rontja meg. Ez a gondolat szöges ellentéte a feudális világnézetnek, mely az emberi természetet eredendően gonosznak tekintette. A kereszténység e lényeges világnézeti tételéből következett, hogy a gyermeket állandóan dorgálták, elméjét korlátok közé szorították. Rousseau gyökeresen szakít e nézettel. Nála a hibás ismeretanyag és a hamis előítéletek távoltartása áll a gyermek Emil neveltetésének elő-terében. A nevelő feladata szerinte elsősorban nem ismeretközlő, hanem ismeretelhárító tevékenység. Csak a feltételeket szabad megteremtenie, az ismeretszerzést s az erkölcsi érzék kialakítását a növendék saját aktív kíváncsisága végzi. Az életre nevelés igénye; a dolgok és nem a szavak, az élet és nem a könyvek tanulása; a testi nevelés fontossága olyan elvek, amelyeket külön-külön több író már régebben is hirdetett, de Rousseau volt az, aki ezeket az elveket az európai gondolat történetében addig még soha nem tapasztalt szuggesztivitással, következetességgel és sodró érzelmi hévvel egységes nevelési rendszerben fejtette ki.
-