A spirituális ébredés egyik jele lehet a népmesék egyre növekvő népszerűsége is. Ezért lettek annyira keresettek például még a ’60-as években megjelent népmese-kötetek is, hogy már vagy nem kaphatók sehol, vagy ha igen, csak „csillagászati” pénzösszegekért. E jelenség magyarázata az lehet, hogy a jelenkor szorongató, sivár, materialista világából egyre többen szeretnének kitörni, és ösztönösen az ősi felé fordulnak, a tiszta forrást keresik. A népmesék valóban az archaikus szemléletet (a misztikus-mágikus világlátást) tükrözik, hiszen javarészük – elsősorban a tündérmesék – az archaikus ember (a Homo Magus) korából származik. Ezért tárhatók fel ún. archetipikus minták e mesékben. Ezt a tényt jól kiegészíti az, hogy „a mesék és mítoszok a tudattalan tartalmakat megjelenítő szimbólumok nyelvén szólnak hozzánk”. Ez azt jelenti, hogy kitágítják a beszűkült tudatot, hiszen tudatossá teszik a tudattalanba szorított archetipusos tartalmakat, azaz mintegy felélesztik a lélek ősképeit. Épp ebben rejlik a varázsuk titka.

A szabadságharcot követő két évtizedben parasztságunk élete gyökeresen átalakult. Ez a bibliográfia több mint 17 000 könyv, tanulmány, cikk adatait sorolja fel, amelyek bemutatják az átalakulás folyamatát a földművelés, az állattartás, a falusi bútorzat, a népi művészet, szokások, hiedelmek, a népköltészet, a zene és a tánc területén. Évszázados hagyományok élnek így tovább, színeződnek át vagy adnak helyet új életformáknak a népi kultúra minden területén. Olyan jeles néprajzkutatók munkásságát tekinthetjük át ebből a korból, mint amilyen Kriza János volt vagy Orbán Balázs, Magyar László, Xántus János és még sokan. Az összeállított anyagból kitűnik, hogy a néprajz ekkor nemcsak tükre volt népünk önismeretének, hanem jelentős eszköze is, amely a magyarság függetlenségi törekvéseit szolgálta az önkényuralom ellen. A kötet nemcsak a néprajz iránt érdeklődők és a kutatók számára nélkülözhetetlen, hanem a honismereti mozgalmak, a társadalmi néprajzi gyűjtés munkájához is értékes segítség.