Elérhetőség: Készleten

A magyar nemzet öszinte története

Szerző: Málnási Ödön
Cikkszám: 107667

1 200 Ft

„Szent István halálának kilencszázadik évfordulója előtt nemzeti zárszámadásra van szükségünk, melyből megállapíthatjuk ezer év munkáját és mulasztásait, erényeit és bűneit, hogy annak alapján megigazulásra és életmegújulásra vezető elhatározásokhoz juthassunk. Amidőn a kiadó kívánságára ezen feladatot elvállaltam, a számításainak megfelelő terjedelemben készített összefoglalásban mást nem nyújthattam, mint ezeréves múltunk filmjét, tizenhat kisfelvonásban. A csekély terjedelem folytán nem törekedhettem szigorúbb tudományos igények kielégítésére. A kiterjedt levéltári kutatásaim alapján készített résztörténelmi munkáimban hitelesen megállapított történelmi tényeket néhány hét alatt azon célzattal foglaltam egységes képbe, hogy az olvasó a nemzet életvonalát maga előtt láthassa és könnyebben tájékozódhasson a jelen létkérdéseiben. A magyar lélek időfelettiségének biztosítéka a közös mult emlékkészletének az élet munkás hétköznapjaiban való értékesítése. Előadásomban teljes elfogulatlanságra törekedtem, de jól tudom, hogy ez meddő törekvés. Tőlünk távoli nemzetek történetét tárgyilagosan szemlélhetjük, de a magunkét csak hungarocentrikusan, mert nemzetünk iránti határtalan gyermeki szeretetünk a hűvös tárgyilagosságot háttérbe szorítja. Múltunk ritmikus változásai érzelmeinket is ritmizálják. Gyönyörérzelmekkel fedezzük fel az emelkedési korszakokban érvényesült elveket és fájdalomérzelmek kísérik a hanyatlási korszakok nemzet pusztító elveinek felismerését…”

1 készleten

Leírás

További információk

Tömeg 0,2 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A magyar nemzet öszinte története” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük