-
-
A református egyház Romániában a kommunista rendszer első felében
03 200 FtAz elmúlt évek román törvényhozása lehetővé tette a volt román állambiztonsági szolgálat, a rettegett Szekuritáté irattárának vizsgálatát. Az alábbi kötet betekintést kíván nyújtani ebbe a levéltárba és abba a világba, amelyet a szolgálat tartott ellenőrzése alatt.
-
-
A régészet csodái
05 000 FtA régészet csodái több mint 40 kiváló régész, történész és kulturális antropológus együttműködésének eredménye. A legújabb felfedezéseket is tartalmazó, gazdagon illusztrált kötet átfogó képet nyújt a régészettudományról. Számba veszi az öt világrész kultúráinak és civilizációinak maradványait, és a leletek alapján rekonstruálja a múltat – a ruházkodástól és az étkezéstől kezdve a társadalomszerveződés legösszetettebb kérdéseiig.
A szerzők régióról régióra és kultúráról kultúrára járva mutatják be a világ legfontosabb régészeti lelőhelyeit, és ezeken keresztül az emberiség történetét. A hatalmas leletanyagban való tájékozódást elősegítik a kiemelt témákról szóló fejezetek, amelyek többek között a múmiákkal és a mumifikálással, a mocsári hullákkal, az írás kialakulásával, az azték emberáldozatokkal és a sziklaművészettel ismertetik meg az olvasót. -
A régészet regénye
01 500 FtRitkán sikerül ilyen megnyerő módon összehangolni egy tudományos történet gazdag tényanyagát eleven, érdekes és vonzó stílussal. Erre az igen nehéz feladatra vállalkozott Ceram, amikor regényében” lebilincselő módon hozza közel a ma emberéhez az elmúlt két évszázad kiemelkedő régészeti munkáját és eredményeit. Nem kevesebbre vállalkozott a szerző, mint időben 5000 évet, térben négy kontinenset végigszáguldani az ásók nyomában, feltárni az archeológiai felfedezések történetét, melyek mögött felsorakoznak a lángeszű dilettánsok, a nagy koncepciójú kutatók, a hangyaszorgalmú szobatudósok óriási erőfeszítései, apró, szívós és kitartó munkái. Az olvasó mintegy szemtanúkén: kísérhetí végig az egyes feltárások izgalmas mozzanatait, az újabb felfedezések kísérletezéseit, az egyes kutatók nem mindennapi történetét.
-
-
A régi Buda-Pest építőművészete
02 400 FtBudapesti Építő Mesterek, Kőmíves-, Kőfaragó- és Ács Mesterek Ipartestülete kiadása.
-
-
A régi Budapest erkölcse I-III.
05 000 FtBudapestnek erkölcstelen hire van. Egyes jelenségek kiszínezése költötte ezt a hirt, amelyet csak részletes, őszinte önvallomással lehetne megcáfolni. Emberhez méltó feladat volna Budapest mai erkölcsrajzát komolyan, hiteles adatokkal bemutatni. Egy erkölcsi bemutatkozásnak azonban nem a jelennel, hanem a multtal kell kezdődnie. Budapest erkölcsi multjának bemutatására vállalkoztam ebben a könyvben és tervezett folytatásaiban, amelyek 1848-cal zárulnak. Ez a mult elejétől végig érdekes. Vannak sötét lapjai is, de nem sötétebbek, mint más nagy városokéi. Nincs is takarni valónk. Sőt Budapest erkölcsi történelméből számos tanulság vonható le.
-
A régi Erdély népeinek képeskönyve
05 000 FtA 17-18. század fordulóján, feltehetően azonos erdélyi műhelyből egy sor kézzel festett viseletkódex került ki, melyeknek lapjain az alkotók a fejedelemség népeit és főembereit örökítették meg. A kódexek Bukaresttől Londonig szerteszóródtak a világban, közülük az egyik legszebbet és legbővebbet az Országos Széchenyi Könyvtár őzi. A jelen kötet ezt a kódexet adja közre elemző tanulmányok kíséretében.
-
-
A régi Magyarország 1711-1825
02 600 FtCsíkszentmihályi Mihály nagysikerű Flow című könyve a tökéletes élmény pszichológiájával ismertette meg az olvasót, ez a kötet pedig rávilágít arra, miként emelkedhetünk felül evolúciós örökségünkön, és válhatunk tudatos formálóivá kaotikus világunknak, hogy a harmadik évezredben egy harmonikusabb, élhetőbb bolygót teremtsünk magunknak. Felelősek vagyunk a jövőnk alakulásáért, és ez alól a felelősség alól nem bújhatunk ki azzal a kifogással sem, hogy a sors vagy a véletlenek határozzák meg a jövőt.
-
A régi orosz festészet kapcsolatai
02 000 FtRuzsa György a régi orosz festészet történetét mutatja be a kezdetektől a XVI. század végéig. Elemzi a bizánci, a délszláv, az itáliai és a nyugat-európai művészet hatásait, és részletesen tárgyalja az orosz fejedelemségek szerteágazó és sokat vitatott kapcsolatait. Az olvasó megismerkedhet a kiemelkedő mesterek művészetével, Feofan Greek, Andrej Rubljov, Gyioniszij falképeivel, ikonjaival és a korszak kevéssé ismert kódexfestészetével is. A kötet közel 150 illusztrációt tartalmaz.
-
A régi Pest emlékeiből
05 000 FtElőhang
„Közel hatvan esztendeje ismerem Pestet. 1863-ban jártam utcáin először. Azóta sűrűn fordultam meg benne s 1871-től fogva állandó lakója vagyok. Láttam hát emelkedését, változásait, épülését és szépülését. Örültem neki, boldog voltam növekedése szemléletén, búsultam gyarlóságain, szerettem volna a magam két keze munkájával tolni előbbre a világvárosok fejlődésének útján. Pedig ment az magától is.
És ma már nem ismerek reá. El kell ringatnom vén fejemet az álmok ködös országába, ha vissza akarom képzelni magamat abba a Pestbe, amelynek hangulata, színe, ócskasága felejthetetlen marad előttem. És az ő emberei, asszonyai, népe, lakossága, fénye és árnyéka… „ -
A reinkarnáció nagykönyve
03 000 FtA reinkarnáció nagykönyve nem ígéri, hogy minden reinkarnációval kapcsolatos kérdésre választ tud adni, de mindent elkövet, hogy valamilyen magyarázattal szolgáljon. Röviden ismerteti a reinkarnációs hit történelmét és azt, hogy gyakorlatilag minden vallás (a katolikustól a buddhistáig, a muszlimtól a drúzig, a szikhtől a mormonig) hisz a feltámadásban vagy a reinkarnációban. Olyan témákkal foglalkozik, mint a karma és a végzet, van-e a lelkünknek neme, jövőbeli életeinkről olvashatunk és bizonyítékokat sorol fel az újjászületésre. Megszólaltat hipnotizőröket és gyerekeket, akiknek emlékeit sorakoztatja fel érvként, illetve a szkeptikus tudósok véleményét is ismerteti és megpróbálja cáfolni, de a feltétlen hittel szemben is a felmerülő kétségeit is hangoztatja. A szerző igyekszik nem állást foglalni és a tényekre koncentrálni. Az olvasóra bízza, hogy mit tart elég meggyőzőnek, mit hisz el, vagy mit nem. Ehhez segítségül a végén bőségesen kapunk hozzászólásokat a téma legnevesebb kutatóitól, de újságíróktól és teljesen hétköznapi emberektől is. A kérdés eldöntését és a saját vélemény megformálását a könyv ismeretében ezennel az olvasóra bízzuk!
-
-
A renaissance
01 800 FtRészlet: A kilencedik és tizedik század folyamán a régi Gallia területe gyilkos és pusztító barbár betörések színhelye lett. Egyik vad horda a másikat követte, mint a vihartól felkorbácsolt tenger tajtékzó hullámai. Délfranciaországot szaracén hadak lepik el és a magyarok átlépik a frank birodalom keleti határait. A hullámok hátán érkező normannok az ország közepéig nyomulnak, »kalózmódra úszván az óceánon«.
-
A róka ökológiája és vadászata
010 000 FtMondanivalómat két lényeges rész köré csoportosítva új szemléletet szeretnék kialakítani az olvasóban. Az első és talán a lényegesebb rész a róka rokonságával, testfelépítésével, szaporodásával foglalkozik, és különös figyelmet szentel a rókapopulációk ökológiájának, valamint az azt befolyásoló tényezőknek. A második rész, amely a vadászoknak bizonyosan sokkal ismerősebb, a róka vadászatát és annak különböző módozatait tárgyalja.
Bárki jogosan kérdezheti, hogy milyen új szemlélet kialakítását remélem én ettől a könyvtől. Nem többet és nem kevesebbet szeretnék elérni vele, mint azt, hogy a rókát mindenki úgy tekintse, mint az életközösség egy tagját, amely környezetének alakításában olyan szerepet „vállalt”, mint amilyet az számára lehetővé tett. Tehát a róka – ökológiai értelemben – se nem káros, se nem hasznos, hanem egy olyan vad, amely táplálkozása során a vadgazdálkodás számára többé vagy kevésbé fontos állatfajokat, az apróvadat is fogyasztja. Emiatt el kell fogadni a vadgazdák és a vadászok azon törekvését, hogy ezt a „konkurenciát” minél kisebbre csökkentsék.
Ezekkel a mondatokkal ajánlja olvasóinak szíves figyelmébe új könyvét a szerző, akinek Kovács Györggyel közösen írt előző munkája, A mezei nyúl című, emlékezetes sikert aratott. -
-
A római iskola
06 500 FtFülszöveg:
A szerző írja könyve bevezető fejezetében: „Valamennyien, akik megjártuk Rómát, belső, titkos szövetségben élünk. Sohasem hallottunk egymásról, s mégis, mint valami különös szekta tagjai, akikben a dolgok új jelentése világosodott meg, eltéphetetlenül összetartozunk.” Amikor a költő, Berczeli A. Károly e sorokat leírta 1943-ban, a Via Giulia 1. alatt működő Collegium Hungaricum néhai lakói, a hivatalos ösztöndíjban részesült művészek – röviden a „rómaiak” – már valóban szektát alkottak. Megváltozott a magyar és az európai művészet klímája, megváltozott a világ, megváltozott minden. -
A római konyha
03 600 FtLénárd Sándor, a Völgy a világ végén című nagyszerű regény szerzője kulturális kalandtúrára hívja olvasóit: a gasztronómián, pontosabban az olasz konyhán keresztül vezet be minket Itália történelmébe, kultúrhistóriájába. Ám a legfontosabbak ebben a könyvben mégis a receptek – tésztáktól a zöldségételekig, borjútól, báránytól a csigáig. Minden ételnek megvan a maga meséje; nevek és alakok, évszámok, évszakok és alkalmak, kalandok és szituációk kötődnek hozzájuk, vagy ha nem is kötődnek, köthetőek, hiszen a leleményes és rengeteg humorral megáldott író mindezeket üde jókedvvel s magától értetődő módon képes a receptekhez passzítani. Az illatok és ízek kalandtúrája ezek által is igazolja Lénárd egyik tételét, miszerint: „Van lelke a városoknak, van illata.”
-
-
A rómaiak
0800 FtA rómaiak a legenda szerint a lángoló városuk alól menekülő trójaiak utódai voltak. A régészet szerint Kr. e. a 2. évezredben Itáliába vándorló törzsek keveredéséből születtek. Történetírói szerin egy isteni ikerpártól származtak, kiket egy anyafarkas táplált tejével. A kezdetben maroknyi pásztornép előbb Itália, majd a Földközi-tenger, végül az ókori világ nagy részének ura lett. Törvényt adott az embereknek, jogot, civilizációt, városi életet, hidat, vízvezetéket. Megőrizte és megtartotta más, régebbi kultúrák kincseit. Ezernyi dolog van mai életünkben is, amit a rómaiaknak köszönhetünk. A rómaiak megismerteti az olvasót az ókor legnagyobb népének történetével, eszméivel, mindennapi életével.
-
-
A román földrajzi gondolat
02 000 FtSzemügyre véve a románságot néhány évszázad leforgása alatt érintő politikai területváltozások számát és mértékét, könnyen belátható, hogy a geopolitika méltán vált a román politikai és közgondolkodás egyik legfontosabb alapkövévé. A háború ok-okozati összefüggéseit kereső tudományok közül a geográfia azzal tűnt ki, hogy képes volt az oknyomozó szemlélet érvényesítésére. Ez eredményezte az emberföldrajz és a politikai földrajz kialakulását, és végső soron a geopolitika megszületését. Az új „tudomány”, bár tudományos voltáról mindmáig nincs egyetértés, szinte átsöpört Európán, beleértve Magyarországot és Romániát. A szocialista időszakban a geopolitikáról még csak beszélni sem lehetett, kivéve, ha az ellenlábas imperialista világ „tudománytalan” nézeteinek elítéléséről volt szó. A román geopolitikai gondolkodás mélyebb ismerete még integrációs világunkban is kívánatos lenne, különösen akkor, ha egyik szomszédunkról van szó, amely a legnagyobb számú magyar nemzetiségű lakosságnak ad otthont. Hiánypótló a román geopolitikai iskola történetével foglalkozó feldolgozás, amelynek alapvető módszere és eszköze a forrásfeltárás és közlés.
-
-
A rózsa neve
02 500 FtA olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.
-
A rózsa neve
02 400 FtAz utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét aratta ezzel a regényével az olasz szemiotika-professzor. A súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regény: krimi. A rózsa neve persze nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén!) nem kapna választ arra a kérdésre, hogy miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk…
-
A rózsa neve
03 200 FtAz olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a regény végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. „Ki a tettes?” Ez a kérdés – figyelmeztet a regényhez írott „széljegyzeteiben” Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor – nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a „tettesig” sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk. „Nosza, adok én teneked sok latint és kevés nőt, teológiát dögivel, és vért, literszám, mint a Grand Guignolban, hogy te kifakadj: »Ez hamis, ez becsapás!« És ekkor kell a hatalmamba kerülnöd, beleborzonganod Isten végtelen mindenhatóságába, melynek a világ rendje semmi. És azután rájönnöd, ha ügyes vagy, hogy hogyan is húztalak be a csőbe, elvégre én minden egyes lépésnél szóltam neked, figyelmeztettelek, hogy a kárhozatba viszlek; csak hát az ördögi paktumokban épp az a szép, hogy az ember úgy írja alá őket, hogy nagyon is tudja, kivel paktál. Mi másért érdemelné ki a poklot? Mivel pedig azt akartam, hogy az egyetlen igazán izgalmas dolog, vagyis a metafizikai borzongás, kellemes hatást keltsen, nem maradt más hátra, mint hogy a legmetafizikusabb és legfilozofikusabb cselekménymintát: a detektívregényt válasszam.”
-
A Rózsakeresztesek teozófiája
02 500 Ft„A szellemi mozgalomnak határozott célja van, nevezetesen, hogy előre formálja a jövő emberiségét. Ez a cél csak a szellemi bölcsesség magunkba fogadása révén érhető el. Ez az a gondolat, amely abban a lélekben él, aki a szellemtudományt az emberiség nagy feladataként fogja fel, s úgy tekinti azt, mint a fejlődéstől elválaszthatatlant. Az ilyen lélek nemcsak vágyik a szellemtudományra, hanem kötelességének tartja ez irányú ismereteit belevinni a gyakorlati életbe. Minél inkább elismerjük ezt, annál inkább meggyorsítjuk az emberiség átalakítását olyanná, amilyennek a hatodik korszakban lennie kell. Amint a régi Atlantiszon – a mai Írország közelében – az előrehaladott emberek Kelet felé vonultak, hogy ott új kultúrákat alapítsanak, ma az a feladatunk, hogy a hatodik korszak érdekében munkálkodjunk, amikor is be fog következni az emberiség nagy szellemi felemelkedése! Meg kell kísérelnünk újból kikerülni a materializmusból – a spirituális társaságok feladata az, hogy ebben vezető szerepet játsszanak az emberiség körében! Nem szerénytelenségből és önteltségből, hanem kötelességérzetből! Egy bizonyos ember-csoportnak össze kell tehát állnia, hogy előkészítse a jövőt. De ez az egyesülés nem geográfiai természetű, a hely fogalma itt elveszíti jelentőségét, hiszen nem faji kapcsolatról van szó. A lényeg az, hogy az emberek az egész Földön szellemileg találják meg egymást azért, hogy a jövőt pozitív irányban formálhassák. Ezért hangsúlyozta a rózsakeresztes testvériség négyszáz évvel ezelőtt – amikor korunk elindult a legmélyebb materializmus felé – azt a gyakorlati szellemtudományt, amely az élet összes problémájára választ ad.”
-
A rutének (ruszinok)
02 400 FtBonkáló Sándor A rutének című 1940-ben megjelent monográfiája 1989-ig indexen volt, Kárpátalján fellelhető példányait elkobozták és elégették. A szlavista részletesen foglalkozik a ruszinok Kárpátaljára történt betelepítésével, s egyúttal cáfolja a szovjet történettudománynak azt az állítását, hogy a rutének őslakók, és Kárpátalja a Kijevi Nagyfejedelemséghez tartozott. Megismerkedhetünk e kis szláv népcsoport történetével, többnyelvű irodalmával, az ukránoktól eltérő szokásaival, kultúrájával, vallásával, hagyományaival, nyelvével.