Kortörténet? Kormány(ok) története? A rendsezrváltás krónikája? Gazdaságtörténet? Igazolódott és be nem vált jóslatok sorozata? Magyarország legutóbbi tíz évének szubjektív szempontból megfogalmazott, de objektivitásra törekvő históriája? Politikai arcképcsarnok a többpártrendszer hőskorából? Lengyel László könyvében mindez így együtt benne foglaltatik, mégsem mondhatná senki nyugodt lelkiismerettel, hogy csak ez vagy csak az. A szerző önálló, csakis általa művelhető műfajt teremtett, mert komplex látása, többirányú felkészültsége s legfőképpen a minden sablontól elütő, izgalmas gondolatkísérletek kikövetelték maguknak a semmi eddig voltra nem hasonlító formát. Politikai regénynek is nevezhetnénk, hiszen a szerző olykor szépírókat megszégyenítő invencióval, novellisztikus kidolgozottságú metaforák segítségével mondja el, mi zajlott le az Antall-, illetve a Horn-kormány évei alatt. Akik 1992-ben már olvasták Lengyel László Útfélen című könyvét, meglepetéssel tapasztalhatják, hogy annak fejezetei (bár e kötet első felében újra olvashatók) alaposan kibővültek, módosultak, a későbbi történések fényében némiképp átértékelődtek: tehát a „régi” is vadonatúj lett. A Horn-kormány négy évének komplex elemzése pedig első és egyetlen kísérlet ennek a periódusnak a definiálására, s időben elmegy addig, ameddig csak lehetséges: éppen csak az 1998-as választások eredményét nem várhatta be (a nyomdai átfutás miatt) a történelemmel mindvégig szinkronban dolgozó szerző.

Nehéz megindultság és fölháborodás nélkül olvasni Bartis Ferenc könyvét. 1945-ben nem a békés építőmunka és nyugalom köszöntött a Székelyföld tájaira, hanem a román hatalmi önkény megtorló terrorja, a ki tudja miért, bosszúálló vérengzések időszaka. Csak a szerző szülőfalujából rövid hetek leforgása alatt több mint háromszázan estek áldozatául a népirtásnak, és senki nem számlálta máig össze, hány embert kínoztak nyomorékká, kergettek az őrületbe vagy az öngyilkosságba. Ám mindez még csak a pokol első köre volt; a kollektív szenvedés helyébe itt ugyan az önéletrajzi ábrázolás lép, amely azonban nem nélkülözheti természetesen a közösség meghurcoltatásának perspektíváját. Bartis élete – túlzás és pátosz nélkül mondható – golgotás sors volt: kínzókamrától börtöncelláig, kihallgató pincétől a vízzel elárasztott sötétzárkáig vezetett. Mi volt az író ezerszer megbűnhődött vétke? Annyi, hogy legális úton (műveivel, illetve hivatalos beadványaival) és féllegális módon (irodalmi, művelődési körök szervezésével) próbált meg az emberi jogoknak, a humánum egyetemes eszméinek megfelelő bánásmódot kérni az erdélyi magyarságnak. Nem előjogokért, nem közösségi autonómiáért emelt szót, csupán az emberhez méltó létezés minimális föltételeiért. Ezért pedig Romániában 1945-től válogatott kínzások, a józan emberi ész számára szinte fölfoghatatlan lelki és fizikai gyötrelmek járnak. A haláltáborok irodalma után az olvasó úgy gondolná, immár nem érhetik meglepetések, csakhogy Bartis ellenőrizhetően adatolt, hiteles beszámolója erre rácáfol: a román államvédelem (Securitate) hihetetlen találékonysággal párosult öncélú kegyetlenkedése, horrort megszégyenítő brutalitása bizonnyal példa nélküli a 20. század utolsó harmadának Európájában.

Ifjú szocialistáinkra gondoltam elsősorban, amikor ennek a kis munkámnak a kiadását elhatároztam. Mi ennek a szerény írásnak voltaképpen lényege és célja? Egész igénytelen formában, csak egy-egy odavetett vonással, bemutatom a szocialista munkásmozgalom mai fiatalabb nemzedékének az előtte járt generáció érdemes harcosai közül azokat, akik az egyes országokban a munkásmozgalom élén haladtak. Néhány tollvonással megrajzolom az alakjait azoknak a nagy szocialista egyéniségeknek, akikkel az életben szerencsém volt találkozni, akiknek emlékét azzal a tisztelettel őrzöm, amelyet – ebben bizonyos vagyok! – a történelem is biztosítani fog számukra. Szocialista előharcosoknak, tudósoknak, agitátoroknak és dicső mártíroknak cselekedeteit, szavait idézem és elevenítem fel néhány apróbb-nagyobb jelentőségű megemlékezéssel és többé-kevésbé jellemző történelmi epizódon keresztül. Elmúlt, de mégis nagyon érdekes és tanulságos korszakra irányítom ezzel az olvasó figyelmét. Néhány nagyon hasznos történelmi adattal is szolgálok és az európai munkásmozgalom legkiválóbbjairól lévén szó úgy vélem, a fiatalabb szocialistákra bizonyos mértékig lélekformáló hatással is lesz.

„E munka első ízben kísérelte meg felvázolni Magyarország helyét a brit külpolitikában egy rövid, de eseményekben gazdag időszakban, 1918-1919-ben – írja lebilincselően izgalmas, forrásértékű kötetében a kitűnő történész, Arday Lajos. – Alig egy év leforgása alatt olyan, milliók számára sorsdöntő kérdésekben kellett ál-lást foglalni Londonban, mint az Osztrák-Magyar Monarchia fenntartása vagy szét-zúzása, az utódállamok határainak kiala-kítása, a Pétervártól Berlinig és Münchenig végigsöprő forradalmi hullám feltartóz-tatása, a gazdasági és politikai konszolidá-ció kérdései, az ellenforradalmi mozgal-mak és restaurációs kísérletek.”