Informális hálózatok, átláthatatlan kapcsolatrendszerek és ellenséges titkosszolgálatok küzdenek egymással vagy játszanak össze annak függvényében, hogy a tőke érdeke éppen mit követel. Az Egyesült Államokból érkező pénzekből kapitalista üzletemberek építik a Szovjetunió totális diktatúráját, üzemeltetik a vörös polip csápjait, amelyek azonnal rátelepszenek a kulturális élet és a gazdaság ütőerére. Nácik és tegnapi üldözöttjeik kötnek szövetséget azért, hogy a lezáruló vasfüggönyön keresztül biztosíthassák a vadkapitalista tőke áramlását. Háborús bűnösök múltját vonják jótékony homályba, hogy erkölcsi gát nélkül üzletelhessenek velük a hatalmukat antifasiszta jelszavakkal legitimáló kommunista erők. Svájci központból magyarországi kereskedők irányítják a nyugati baloldali mozgalmak fellazító tevékenységét, és kialakítják a hidegháború megosztottságához illeszkedő sajátos külkereskedelmi formákat, amelyek segítségével lerabolják a megszállás alatt sínylődő ország szerény gazdaságát. Mindez nem fikció, hanem az elmúlt évszázad megrázó, rideg valósága. Levéltári forrásokból, az amerikai és a magyarországi hírszerzés fennmaradt dokumentumaiból bontakozik ki az a kém- és gengszterfilmekbe illő rejtett hálózati működés, amelyben a huszadik század két ordas diktatúrájának funkcionáriusai a nyugati hatalmakkal együttműködve építették ki a világtörténelem talán legsötétebb és legelvtelenebb érdekszövetségét.

A harag és a büszkeség című könyvével Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben manhattani otthonában a szeptember 11-ei apokalipszis pillanatáig élt. Most fülsüketítő zajjal törte meg ezt a csendet. Európában e könyv évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szócsatákat, szenvedélyes dicséreteket, vad támadásokat. Olaszországban, ahol több mint egymillió példány kelt el, a mai napig a könyveladási listák élmezőnyében áll. Több százezren vették meg, és bestseller lett Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is. Közismert bátorságával Oriana Fallaci az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegeti: az iszlám világ és a nyugati világ közötti ellentétet, sőt – véleménye szerint – összeférhetetlenséget, a Dzsihád világméretű realitását és az erre adandó válasz hiányát, a Nyugat nemtörődömségét. Fallaci brutálisan nyers szókimondásával és őszinteségével sorolja megalkuvás nélküli vádpontjait és szenvedélyes érveit, és leplezi le azokat a kényelmetlen igazságokat, amelyekről mindnyájan tudunk, de egyikünk sem meri kimondani azokat. Könyörtelen logikával és szárnyaló értelemmel veszi védelmébe kultúránkat, és ítéli el vakságunkat, süketségünket, mazochizmusunkat, kényelemszeretetünket és a politikailag korrekt arroganciánkat. Minderről Fallaci modern Kasszandraként, egy próféta szavainak költői ihletettségével ír könyv hosszúságúvá nőtt nyílt levelében, amelynek mindnyájan címzettjei vagyunk. A könyvet egy drámai hangú bevezető is gazdagítja, amelyben Oriana Fallaci leírja, miként született és formálódott A harag és a büszkeség, amit ő maga „a kicsiny könyvem”-nek nevez. Ebben az előhangban az írónő felidézi rendkívüli életútjának néhány epizódját, feltárja elszigetelődésének okait, elvárásait és megmásíthatatlan döntéseit. Nem véletlen, hogy a Fallaci által „kicsiny könyv”-nek nevezett írás remekmű, lelkiismeretünket felrázó könyv, ugyanakkor egy lélek portréja is. Az írónőé. E könyv nyomot fog hagyni, akár egy tüske, amely értelmünkbe és szívünkbe fúródott.

Megállapíthatjuk, hogy judaizmus és szemitizmus is létezik, és nagyrészt ez a szemitizmus váltja ki válaszreakcióként az antiszemitizmust. A szemitizmus mélyén a kiválasztottság tudata húzódik meg, amely kikényszeríti a kiválasztottak elkülönülését azoktól, akik nem kiválasztottak. A kiválasztottság történhet vallási-ideológiai, továbbá genetikai-etnikai elvek szerint, végül egy zárt érdekközösséghez tartozás alapján. A kiválasztott nép misztikus elképzelése központi helyet foglal el a zsidó hagyományban és liturgiában. Ezért a vallási alapon történő kiválasztottságot a judaizmus vagy szemitizmus egyik kulcsfontosságú meghatározó koncepciójának tekinthetjük. Ez a mai napig megmaradt a zsidók és a nem zsidók közti viszony egyik központi elemének és gyúanyaggal teli pszichológiai, történelmi és teológiai problémájának. A kiválasztottság státuszáért folytatott küzdelem a világ és a zsidóság közti viszony történelmének az egyik hajtóereje volt, és ma is az. A kiválasztottság napjainkban az antiszemitizmus, valamint az Izrael állam támogatásával, területének nagyságával – Jeruzsálem hovatartozásával – kapcsolatos közel-keleti konfliktus egyik meghatározó eleme.

Milyen diktatúrát épített ki a Fidesz a magyar kultúrában az elmúlt években? Hogyan tiltották be és lehetetlenítették el a balliberális oldalhoz kötődő értelmiséget? Minden idők legkegyetlenebb rendszere miként kergette nélkülözésbe a kultúrában tevékenykedők tízezreit csak azért, mert a baloldalhoz tartoznak? Mások mellett ezekre keresi a választ a Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozat. A megállapítások pedig sokakat megleptek eddig is, nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb visszhangot kiváltó tényfeltáró sorozata nemcsak a hazai sajtóban verte ki a biztosítékot, hanem terítékre került a Reuters, BBC és más külföldi sajtóorgánumok oldalain is. Egy társadalom lerombolása szinte mindig a kultúrán keresztül kezdődik. Az állam tradicionális tartópilléreinek szétverése, erejének meggyengítése, erkölcsének megsemmisítése a kultúrán keresztül ugyanolyan stratégiai művelet, mint a hadászatban alkalmazott egyéb taktikák. A kultúra is egy módszer a sok közül: felkészíti a társadalmat a változásra, hozzászoktat ahhoz, hogy a rossz tulajdonképpen jó, az aberrált szép, a bizarr gyönyörű, a deviancia kívánatos, a nemi identitás káros. Ebbe, a történelmi folyamatokat is bemutató kulturális térfoglalásba, a mindenkor alkalmazott kettős mércékbe enged bepillantást Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban megjelent Tűrhetetlen és Szakács Árpádnak a Magyar Időkben publikált Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata. Szigorúan tabumentesen!