-
Szót kérek Amerikából
0Előszó helyett égi üzenet Bartis Ferenctől: Ég tudja, miért vállalta olyan lelkesen megírni az előszót a „Szót kérek Amerikából” című könyvemhez Bartis Ferenc. Ennek megírásában csak a hirtelen súlyosra változó, alattomos kór akadályozta meg. Igen, „akarta”, szinte eget ostromló akarattal, hogy – szavai szerint – leírja azt hogy mit, hol és miért látja jónak verseim és előadásaim „üzenetét”: a könyv címét is megváltoztatta egy kicsit. A könyv korai megjelenését is ő kívánta, amit már betegen szerkesztett meg. Kezdeti vonakodásom, ami főleg a költségek miatt támadt kennem, bosszantotta, és a rá jellemző durva őszinteséggel kioktatott, kb. ezekkel a szavakkal: „Nem nekem fontos, hogy megjelenjen ez a könyv, hanem népünknek és hazánknak – a nemzeti megmaradásért! Megismerni őstörténetünket és büszke lenni arra! Útvesztett és agymosott jelenkori generációjával kapcsolatkan éppen te idézted Adyt: »S ha néhányan nem kiáltoznánk, Azt sem tudná, hogy őt pofozzák.« Azonkívül szeretem az eszközeidet: a hazaszeretet, a bátorság, a kutatott és meglelt történelmi igazság fegyvereivel karcolsz, hogy ne tűnjön el ősi népünk a nemzetköziség jellegtelen, szürke közegéken. Te mondod így, egyik írásodban! S ezt nem akarod, hogy megismerje a magyar nép?! A több mint 9 millió magyarnak nem jelent semmit, hogy Cleveland, Ohio államban (USA) székelő Árpád-Akadémia évente több példányt ad a magyar könyvtáraknak KRÓNIKA című évkönyvéből – amiken a te írásaid is megjelentek. Hányan látták vagy olvasták? Talán százan?! Az emberi élet útja egyénenként nagyon különböző lehet, de az utolsó út egyben teljesen azonos: kikerülhetetlen. Akár késlelteti, akár sietteti azt valaki! A megrendelt halál ott leselkedett Bartis Ferenc fiatal korában, több mint 10 éven át. Azonban mindig volt egy-egy hű barát, aki elébe állt a halálnak, hogy Bartis Ferencet megmentse. Úgy látszik 2006 júniusára elfogytak a Gilgamesek Feri környezetéből. De ez a régóta leselkedő halál tette őt halhatatlanná és legyőzhetetlenné. Öt világrész magyarsága gyászolja őt. Égigérő lármafává nőtt gyógyító intelmei, a könnyek és virágok közé én is odateszem könyvemet – virágcsokor helyett.
-
T.E.T. – A tanári hatékonyság fejlesztése
0A tanítás egyetemes tevékenység – valamennyien csináljuk. A szülők tanítják gyermekeiket, a munkaadók tanítják alkalmazottaikat, az edzők tanítják játékosaikat, a feleségek tanítják férjeiket (és megfordítva), no és természetesen a tanárok tanítják diákjaikat.”
Jól tudjuk azonban, hogy ez-az egyébként örömteli tevékenység- milyen gyakran jár kudarccal, milyen gyakran kell átélni azt a keserű tapasztalatot, hogy minden igyekezetünk ellenére tanításunk eredménytelen marad. Thomas Gordon világsikert aratott könyve arról szól, hogyan válhat a tanítás az átlagosnál jóval eredményesebbé; miképpen nyújthat nagyobb tudást és érettséget a tanulóknak és ugyanakkor miképpen csökkentheti a konfliktusokat és teremthet több időt a tanároknak, hogy taníthassanak”. Bemutatja, miképpen tehetjük az iskolát olyan hellyé, amelyben valóra válhat a régi szállóige: „A tanítás a szeretet egyik módja. -
Találkozásom Európa szocialista vezetőivel
0Ifjú szocialistáinkra gondoltam elsősorban, amikor ennek a kis munkámnak a kiadását elhatároztam. Mi ennek a szerény írásnak voltaképpen lényege és célja? Egész igénytelen formában, csak egy-egy odavetett vonással, bemutatom a szocialista munkásmozgalom mai fiatalabb nemzedékének az előtte járt generáció érdemes harcosai közül azokat, akik az egyes országokban a munkásmozgalom élén haladtak. Néhány tollvonással megrajzolom az alakjait azoknak a nagy szocialista egyéniségeknek, akikkel az életben szerencsém volt találkozni, akiknek emlékét azzal a tisztelettel őrzöm, amelyet – ebben bizonyos vagyok! – a történelem is biztosítani fog számukra. Szocialista előharcosoknak, tudósoknak, agitátoroknak és dicső mártíroknak cselekedeteit, szavait idézem és elevenítem fel néhány apróbb-nagyobb jelentőségű megemlékezéssel és többé-kevésbé jellemző történelmi epizódon keresztül. Elmúlt, de mégis nagyon érdekes és tanulságos korszakra irányítom ezzel az olvasó figyelmét. Néhány nagyon hasznos történelmi adattal is szolgálok és az európai munkásmozgalom legkiválóbbjairól lévén szó úgy vélem, a fiatalabb szocialistákra bizonyos mértékig lélekformáló hatással is lesz.
-
Talán eltűnök hirtelen…
0Kötetünk magyar tudósok, művészek és politikusok életére tekint vissza rendhagyó módon: az őket búcsúztató jeles társak beszédein keresztül, valamint saját utolsó üzeneteik közreadásával. Olyan mondatok is közkinccsé lesznek a könyvben, amelyekkel az olvasó az eddigi életrajzokban, történelmi munkákban még nem találkozhatott.
-
Tanulmány a szabadságjogokról
0„A második világháborút követő időszak-ban Párizsban két értelmiségi szellemi és személyes párbajt vívott… Az egyik Jean-Paul Sartre egzisztencialista filozófus, a másik Raymond Aron szociológus és politikai kommentátor volt. Az első, mintegy 25 éven át tartó szakaszban Sartre, akinek nagy tehetsége volt a túlzó megfogalmazásokhoz és erkölcsi dilemmák dramatizálásához uralta a vitát, Aront mint a Nyugat védelmezőjét… gúnyolták. Az utóbbi másfél évtizedben elhalványodott Sartre neve, Aron viszont annak a francia liberalizmusnak a megtestesítőjeként jelent meg, mely szinte egyeduralkodóvá vált a valaha marxista ortodoxia uralta szellemi harctéren.” Daniel Bell
-
-
-
Térkép,csata után. Magyarország a brit külpolitikában (1918-1919)
0„E munka első ízben kísérelte meg felvázolni Magyarország helyét a brit külpolitikában egy rövid, de eseményekben gazdag időszakban, 1918-1919-ben – írja lebilincselően izgalmas, forrásértékű kötetében a kitűnő történész, Arday Lajos. – Alig egy év leforgása alatt olyan, milliók számára sorsdöntő kérdésekben kellett ál-lást foglalni Londonban, mint az Osztrák-Magyar Monarchia fenntartása vagy szét-zúzása, az utódállamok határainak kiala-kítása, a Pétervártól Berlinig és Münchenig végigsöprő forradalmi hullám feltartóz-tatása, a gazdasági és politikai konszolidá-ció kérdései, az ellenforradalmi mozgal-mak és restaurációs kísérletek.”
-
Természet és szabadság
0A Lányi András szerkesztette humánökológiai olvasókönyv a felsőoktatás számára készült kiváló összefoglalás. A bevezető oldalak a humánökológia eszmetörténeti összefüggéseit világítják meg, ilyen formában társadalomfilozófiai, társadalompolitikai megalapozás is; eddig használt fogalmak tisztázása is. Az anyagát négy fejezetben közlő kötet a természet- és környezettudományok művelői közül a legfontosabb egyéniségeket sokirányú megközelítéssel mutatja be. Az első részben az ökológiai ismeretek összefoglalása, a másodikban a környezetetikai alapvetése (Aldo Leopold, Hans Jonas és mások), a harmadikban a társadalomökológia szemléletének változása, az utolsó részben pedig A fenntartható társadalomról írott alapelvek találhatók. A tanulmányok végén jegyzetek és bibliográfia segíti a megértést, a témában való további elmélyülést. – Fontos munka, melyet elsősorban a humánökológiát hallgató egyetemisták és a környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek figyelmébe érdemes ajánlani.
-
Tiltott égbolt
0A könyv ´56-ról szól, és amennyiben helyes volt lefordítani, annak valójában egyetlen nagyon fontos oka van: hangsúlyozza ´56 egyedülálló jelentőségét a nemzetközi kommunizmus elleni küzdelemben.
-
-
-
Titokkal a lelkemben éltem
0Könyvükben Az ötvenhatosok második nemzedéke címmel folytatott kutatásuk eredményeit mutatják be a szerzők. Vizsgálatuk során arra kerestek választ, hogy hogyan alakult a forradalom leverése után kivégzettek vagy börtönbüntetésre ítéltek gyermekeinek sorsa, miként nőttek fel a szülő forradalmi szerepe miatt büntetett generáció tagjai a súlyos örökség terhe alatt. Személyes sorsukat és a hivatalos, illetve a magánszférában szerzett tapasztalataikat megismerve értékelhető információkhoz jutottunk a Kádár-korszak mikrotörténelmével és társadalmi mentalitásával kapcsolatban is.
-
Tizenkét nap szabadság 1956
0Salamon Konrád albuma izgalmas áttekintésben tárja elénk az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét a forradalom kibontakozásától egészen a megtorlásig. A történeti eseményeket közérthetően átfogó kötetet mintegy 200 kép illusztrálja, köztük számos nyomtatásban korábban nem megjelent ’56-os vonatkozású fotóval, így a könyv egyszerre tud kézikönyve és képes albuma lenni 1956 történetének.
-
-
Törvénysértés nélkül…
0Magyarországon több mint 2500 családot deportáltak szervezett körülmények között a Hortobágyra.
1950–1953 között mintegy tízezer fő, családok ezrei sínylődtek itt, a sztálini magyar Szibérián – tizenkét kényszermunkatáborban, amiről a közvélemény a mai napig is alig tud valamit. A rendszerváltozásig a meg elő tanuk nem beszeltek, nem beszelhettek, s a „szigorúan titkos” levéltári anyagok 1995-ig a történészek elől el voltak zárva. /részlet a könyvből/ -
Totem és tabu
0Az őshorda állapotában a szabad és kötetlen szexuális élet lehetett a domináns vágy, ezt a vezérhím korlátozó hatalma gátolta, amíg ezt a hatalmat le nem lehetett küzdeni, az ősapát meg nem ölték fiai. Ezzel azonban el is vesztették azt, bűntudatuk támadt, és a szeretett-gyűlölt apa megölésének kényszerét elhárítandó kialakították az incesztus tilalmát. Ez viszont nagy terhet ró a vágyakra, ösztönökre, ezt a tilalmat nagyon nehéz betartani, ezért is kell a tilalmat határokkal messze kihelyezni, megtiltani az endogámiát, tiltani mindenféle lázadást a paternális hatalom ellen. Ezt szolgálja a tabu, egyes viszonylatokban a totem. A totem és a tabu tehát a védekező mechanizmusok projektív, rituális megnyilvánulása.
-
Totem és tabu
0Az őshorda állapotában a szabad és kötetlen szexuális élet lehetett a domináns vágy, ezt a vezérhím korlátozó hatalma gátolta, amíg ezt a hatalmat le nem lehetett küzdeni, az ősapát meg nem ölték fiai. Ezzel azonban el is vesztették azt, bűntudatuk támadt, és a szeretett-gyűlölt apa megölésének kényszerét elhárítandó kialakították az incesztus tilalmát. Ez viszont nagy terhet ró a vágyakra, ösztönökre, ezt a tilalmat nagyon nehéz betartani, ezért is kell a tilalmat határokkal messze kihelyezni, megtiltani az endogámiát, tiltani mindenféle lázadást a paternális hatalom ellen. Ezt szolgálja a tabu, egyes viszonylatokban a totem. A totem és a tabu tehát a védekező mechanizmusok projektív, rituális megnyilvánulása.
-
-
Trianon utóélete
0Előző kiadványunk, a Trianon utóélet című bibliográfia folytatásaként adjuk közre a könyvet. A több mint kétezer tétel közül kiemeltünk 24-et különböző szerzőktől, s azokról írtunk recenziókat. Amikor az olvasó kezébe veszi kötetünket, abban nemcsak tudományos ismertetésekkel, elemzésekkel találkozhat, hanem átfogó képet kaphat az egész kérdéskörről, ugyanakkor a tanulmányírók egyéni látásmódjával is megismerkedhet. Az elemzések átölelik az egész 20. századot, és segítenek tájékozódni a trianoni békediktátum szövevényes folyamataiban és következményeiben. A bevezető tanulmány tárgya Gróf Apponyi Albert emlékiratai, melyek elsősorban a kiegyezés utáni kort tekintik át, záró írása pedig Fábián Gyula irodalomtörténész címadó munkája, amivel nemcsak Trianonnak az egész magyarságra ható tragikus folyamataira mutatunk rá, hanem az egész ügy képtelenségére, lezáratlanságára is, Wass Albert írásain keresztül.
-
-
Túlkapások
0Ennyi idő elteltével is sokkoló és drámai a 2006-os őszi események áldozatainak történetét újra olvasni. Ennél is drámaibb azonban, hogy a felelősök többnyire megúszták a felelősségre vonást. A demokrácia és a jogállamiság megcsúfolásának krónikája ez a könyv. -(Vajda Éva oknyomozó újságíró) Az Index cikksorozata korábban más sajtótermék által nem publikált esetek leírásával támasztotta alá, hogy a rendőrség 2006 forró őszének zavargásai és tüntetései alatt, illetve ezek nyomán a törvényesnél és a szükségesnél jóval több erőszakot alkalmazott, illetve hogy nem tett komoly lépéseket az ilyen ügyek kiderítéséért. -(A Göbölyös Soma-díj kuratóriuma) Nem egyedi „túlkapások” történtek a 2006 őszi eseményekben, hanem azonosító jelvény nélküli csapatok követtek el tömeges és brutális jogsértéseket a Köztársaság polgáraival szemben. A demokratikus politikai közösséget összetartó közös feltételezések között kitüntetett helyet foglal el a törvényes következmények elmaradhatatlanságába vetett hit. Bodoky Tamás kötete ennek a hitnek a megrendülését dokumentálja. -(Schiffer András)
-
Turulmadár az Akropoliszon
0Az antológiában helyet kapott írások többségét hajthatatlan eszmei radikalizmus hatja át. Ahhoz, hogy az olvasó együtt rezonáljon velük, nem kell más, csak szabad szellem, tragikus lélek és lázadó szív. És ez épp elég. Akkor viszont úgy érezheti, „mintha előfutár lenne, aki tudja, hogy a holnap vagy a holnapután élcsapatához tartozik” (Mircea Eliade). Statisztikailag mérve, az Új Jobboldal rovat 28 szerzőt és 174 cikket jelentett a Magyar Demokratában, 243 oldalon, 120 lapszámban, 28 hónapon keresztül, 2002. június 13. és 2004. október 14. között. Ami a tartalmi mérlegünket illeti, noha nemo judex in propria causa, mindenképpen érdemünknek tudhatjuk be, hogy számos olyan témát, fogalmat és nevet hoztunk köztudatba, amelyek korábban nálunk csaknem teljesen ismeretlenek voltak. Többek között olyan fogalmakat, mint autentikus európaiság, etnocivilizációs patriotizmus, Konzervatív Forradalom, emberi-jogizmus, Egyengondolat, etnomazochizmus, éltető politeizmus, katasztrófák konvergenciája, illetve elsősorban is olyan szerzőket, mint a francia Új Jobboldal vezéralakja, Alain de Benoist, vagy másik nemzetközi prominense, Guillaume Faye, akik rendszeresen feltűntek írásaikkal. Ez alkalommal a rovatban publikáló hazai szerzőktől válogattunk, egyfajta „hungaricumként” jelenítve meg hozzájárulásukat ehhez a jellegzetesen európai és európaiságát komplexusok nélkül felvállaló gondolatiskolához.
-
Úz-völgyi magyarok
0BÁRTH JÁNOS néprajzkutató, történész, nyugalmazott múzeumigazgató (Kalocsa, Kecskemét), címzetes egyetemi docens (Szeged).
1944. december 15-én született a hajdani Bács-Bodrog vármegye legészakibb szögletében, Jánoshalma határában, az illancsi tanyavilágban. Kalocsán járt gimnáziumba (1959-1963). A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelmet és néprajzot tanult (1963-1968). Bács-Kiskun megye múzeumaiban, leginkább múzeumigazgatóként dolgozott (1968-2007). Rendszeresen tanított a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Ant-ropológiai Tanszékén (1999-2024). Jellemző kutatási területei, a Duna-Tisza köze és a Székelyföld. -
-
Vagyunk és leszünk
0Tartalom:
Ölvedi János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza
Révay István: A demográfia tükrében
Varga Imre: A statisztika tükrében
Duka Zólyomi Norbert: Az asszimilálódás
Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban
Darvas János: Politikai életünk húsz éve
Hantos László: Gazdasági életünk húsz éve
Bólya Lajos: A polgárság
Haltenberger Ince: A parasztság
Noszkay Ödön: A magyar katolicizmus
Kövy Árpád: A reformátusok
Baráth László: Az evangélikusok
Ungár Joób: A magyar zsidóság
Vájlok Sándor: Szlovákok és magyarok
Dobossy László: Csehek és magyarok
Krammer Jenő: Európa és a csehszlovákiai magyarság
Borsody István: Magyarország és a csehszlovákiai magyarság
Esterházy János: A szlovákiai magyar család élete a második sorsforduló óta
Peéry Rezső: Peremmagyarok az idő sodrában
Duka Zólyomi Norbert: Szórvány magyarok
Szalatnai Rezső: Memorandum -
Vakmerő diplomácia
0Nincs olyan fantáziadús regényíró, aki kalandosabb történetet tudna kitalálni, mint maga a história. Ki gondolta volna, hogy az 1848/49-es szabadságharc számtalan emigránsa közül épp egy magyar honvédszázados miatt kerül egymással szembe az osztrák Hussar és az amerikai St. Louis hadihajó? Pedig megtörtént: 1853. június-július fordulóján a törökországi Szmirna kikötőjében. Az osztrák konzul ügynökei elrabolták Koszta Mártont, aki már az Egyesült Államokból érkezett vissza, s előzőleg szándéknyilatkozatban rögzítette, hogy amerikai állampolgár kíván lenni. Ezért az amerikaiak védelmére keltek. De hogyan? Miként és miért sikerült a kiszabadítása? Mit akarhattak az osztrákok? Miért vált ez az esemény a nemzetközi jogban precedensértékűvé? Milyen diplomáciai csatározás indult meg a kulisszák mögött Koszta Márton ügyében, illetve ürügyén?
A nemrég Washingtonban elhunyt Sziklay Andor – A. C. Klay (1912-1996) amerikai magyar kutatásai és izgalmas könyve révén megismerhetjük e kalandos történet részleteit és összefüggéseit. A szerző neves diplomata volt, számos szépirodalmi és diplomáciatörténeti könyv szerzője. Ő az Egyesült Államokban már emléket állított Koszta Mártonnak, ideje, hogy Magyarországon is tudomást szerezzünk a maga korában nagy figyelmet keltett eseménysorozatról. -
Válság és apokalipszis
0Egymást érik a világvégejóslatok, a világ gazdasága válságos helyzetbe jutott, az erőforrások végességéről szóló híradások mindennaposak, a vallás hétköznapokban betöltött szerepe csökkenni látszik… Egy újabb világvége. Kijelenthetjük-e, hogy a virtuális világ fokozódó jelenléte csökkenti a transzcendens gondolkodás esélyeit, illetve a felgyorsult fejlődés előrébb hozza-e a vég kezdetét? Milyen deformációk figyelhetők meg az emberen, a civilizáción? A klímaváltozás kérdésének politikai Maya-fátyla mennyire engedi, hogy valóban a mögötte rejlő problémákra fókuszálhassunk? A Manréza-füzetek legújabb kötete ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresi a lehetséges válaszokat Almár Iván csillagásszal, Csaba László közgazdásszal, Csányi Vilmos etológussal, Czelnai Rudolf meteorológussal, Falus András genetikussal, Fürst Zsuzsanna farmakológussal, Kroó Norbert fizikussal, Pataki Ferenc pszichológussal, Székely János esztergomi püspökkel és Varga János virológussal folytatott beszélgetések formájában.
-
Válság és infláció
0Milyen a globalizált gazdaság pénzügyi rendszere? Hasznosak-e a jegybankok, vagy az állami elnyomás eszközei? Tényleg stabilitást ad-e, ha az aranyhoz kötjük a valutáinkat? Hogyan alakult ki a dollár egyeduralma a világgazdaságban? Milyen előnyöket biztosít ez az Egyesült Államoknak? Meddig marad fenn? Lesz-e egyeduralkodó a kínai jüan? Melyek az eurózóna súlyos belső szerkezeti problémái? Kinek előnyös az euró, és kinek nem? Mi a Modern monetáris elmélet? Képes-e az állam pénzteremtésből finanszírozni a kiadásait? Hogyan károsítja meg a világgazdaságot az offshore, és hogyan lehet felszámolni? A kriptovaluta tényleg az államtól független szabadság záloga? Pénz egyáltalán, vagy egy végiggondolatlan spekulatív eszköz? Hogyan változtatja meg a digitális jegybankpénz és a fintech a pénzügyi rendszer jövőjét? Meddig lesznek még bankok?
-
Változó világtérkép
0„Akár ókori agyagtábláról, akár korszerű műholdképről van szó, a térkép mint olyan alapvető fontosságú emberi célokat és igényeket szolgál – a valóság térképészeti leképezését. Készüljön bármilyen adatrögzítési és ábrázolási eljárással, a térkép világunk adott állapotáról és változásainak mikéntjéről mesél.” Daniel Yergin gazdaságtörténész, energiaszakértő jelen kötetében nem vállal kevesebbet: a geopolitikában és az energetikában jelenleg zajló, világunkat átformáló változásokat tárja az olvasó elé. A Pulitzer-díjas szerző rendkívüli tudását úgy adja át olvasóinak, mint ahogy a régi korok világlátott felfedezői: egy térképet kiterítve, régiónként veszi sorra a nagyhatalmi szereplőket. Az Egyesült Államokra, Oroszországra, Kínára, valamint a Közel-Keletre új perspektívából tekint, s kiváló lényeglátással közelít rá egy-egy állam történelmében bizonyos fordulópontokra, kritikus döntésekre vagy elszalasztott lehetőségekre, melyek a mai geopolitikai viszonyok kialakulásához vezettek, s segítenek megérteni az adott szereplő jelenkori politikai tettei mögött rejlő motivációkat. Egy olyan korban, amikor a megalapozott érvek fogyóban vannak, szemléletes statisztikákkal világítja meg az átalakuló nemzetközi trendeket, realista módon értelmezi az energiaátmenet körüli tényeket és tévhiteket, ezáltal segít az olvasónak eligazodni egy új, dinamikusan változó globális térképen.
-
-