Egy kisregény és néhány elbeszélés alkotja kötetét, melyben a második világháború megrázó katasztrófáinak és katarzisainak erkölcsi és lélektani reakcióit ábrázolja igen ökonomikusan és egyszersmind bensőségesen.

Az Előszóból: Nagyon sokan irtak a meyerlingi drámáról és sokan állitották, hogy a valóságot egyedül csak ők tudják. Állitólagos szemtanuk egész hálózatát szőtték körém a hazugságoknak világgá kürtölt hiresztelésökkel, vonatkozással unokafivérem Rudolf osztrák trónörökös és Wetsera Mária bárónő halálára. Ez ideig nem tudtam a rágalmakat visszautasitani, mivel szavam nem nyomott a lahtban. Miután azonban fiam, Larisch gróf, egy ilyen hazugság elolvasása után meglőtte magát és leányom életét is elkeseríté valótlan szereplésem beállitása a drámába, elhatároztam, hogy megtöröm a huszonötéves hallgatást és a világ tudomására hozom a tragédia előzményeit és bekövetkezését.

Hiába ​a 18 nyitott fiók az íróasztalon, hogyha egyetlenegy zárva. Legelőször mindig azt akarjuk kinyitni, legvégül azzal szembesülünk, hogy nincs hozzá kulcsunk. A méltán népszerű amerikai írónő Nicole Krauss harmadik magyarul megjelent regényének író hősnője több mint 25 éven át dolgozik ennél az eredetileg csak kölcsön kapott íróasztalnál. Miközben írja a sikeres regényeket, talán csak sejti, hogy a fiók mélyén titkos szöveg lapul. A Nagy Palota szövevényes, évtizedeket és kontinenseket átszelő története, katartikus sorsmozaikja ettől az asztaltól indul el. Így jutunk el a hetvenes évek alternatív New York-i értelmiségi miliőjétől az 1944-es Budapestig, a közelmúlt multikulturális Londonjától Pinochet Chiléjén át a sejtelmes Izraelig. A tárgyak története mindig emberek története is. A tárgyak gyakran élik túl az embereket. Az embernek pedig a múlt század embertelen rendszereiben időről-időre újjá kell születnie. Emlékekből kell teremtenie, tárgyakba kell kapaszkodnia. Erre az emlékmunkára utal a regény bibliai címe is. Olyan tökéletes lesz a Palota emléke, hogy lényegében maga válik eredetivé.

Kötetünk a Rigó és apostol és az Istenek és falovacskák című két nagy sikerű esszékötetének írásait tartalmazza, kibővítve két újabban megjelent írásával.

1831-ben egy néger rabszolga, Nat Turner az Egyesült Államok Virginia államában hetvenedmagával föllázadt, lemészárolt több tucat fehér embert, és három napig rettegésben tartotta a környéket. De Nat Turner személy szerint csak egy ember haláláért felelős, szerelmét, a fehér Margaret Whiteheadet ölte meg.

A regény Erdély történelmének néhány évét idézi fel, azt a néhány évet, mely Báthory István fejedelemmé választásától megkoronázásáig, lengyelországi trónra jutásáig eltelt. A regény jelentős része annak a nagyarányú korképnek, mely Passuth László műveiben összefüggően kirajzolódik a XVI. és XVII. század Európájáról.

A Németh László munkái c. gyűjteményes életmű-sorozat első kötete három nagy fejezetre oszlik. – Első nagy fejezete, a Negyven év, egy hosszabb pályatörténeti esszé, amelyet 1965-ben, az Iszony párizsi megjelenése idején írt Németh László, a kiváló francia filozófus-író, Gabriel Marcel tájékoztatására. „Az érdeklődését akartam ezzel a tájékoztatóval kielégíteni. De tán épp az, hogy az ismertetés viszonyainkban tájékozatlan olvasót tételez fel, teheti alkalmassá arra, hogy újabb nemzedékek kezében, akik pályámról, kibontakozásom körülményeiről éppoly keveset tudnak, úti vezetőül szolgálhasson.” – De nemcsak ez az esszé, Németh László, „franciaországi kopogtatásának a gyümölcse” lehet teljességgel ismeretlen a hazai olvasóközönség előtt; a könyv második fejezetének anyaga, a Horváthné meghal (amely a novellista Németh László munkásságát tartalmazza), úgyszintén javarészt eddig kiadatlan írásokat fog össze; olyan novellákat, amelyeket csak a legöregebb olvasók, vagy azok sem ismerhetnek, mert évtizedekkel ezelőtt, különböző folyóiratokban és lapokban szétszórva, gyakran élnéven jelentek meg, vagy kéziratban maradtak, s csak az életmű-sorozat számára rendezte sajtó alá őket az író. Pedig a novella „írói pályámon a végzet szerepét játszotta – emlékezik vissza Németh László –, egy novella volt a sorsjegy, amelyen nevemet az íróavató húzáson kihúzták.” Ez a novella a Horváthné meghal, a nevezetes alkalom pedig a Nyugat ma már irodalomtörténeti jelentőségű novellapályázata volt, amelynek első díját éppen ezzel az írásával nyerte el az irodalmi életben addig teljesen ismeretlen Németh László. „Novelláimban szálltam meg az életdarabot, amelyet a Horváthné meghal csak kijelölt; bennük vált írói feudumonná a mezőföldi falu, a nagy család, s ami vele ott összefüggött. Az itt felvillanó alakok embermitológiám törzsalakjaivá lettek, s az Emberi Színjáték-ban,Gyász-ban, Utolsó kísérlet-ben, sőt az Iszony-ban, Irgalom-ban is visszatérnek.” A kötet anyaga a Gyásszal zárul, azzal a regénnyel, amelyet – Németh László véleménye szerint – nem egy olvasója, s épp az igényesek között, makacsul az író legtökéletesebb regényének tart. Miért? Talán Illyés Gyula kritikájában találhatjuk meg a választ, aki a regény első megjelenése idején így írt a Gyászról: „Parasztkörnyezetben játszódik le a regény, tárgya azonban nem a paraszti élet. Kurátorék, Pordánék paraszt mivoltukon túl tágabb, emberibb sors ábrázolói, ezáltal példázzák népiségüket is a szokványosnál hitelesebben és megrázóbban. Maga a hősnő, Kurátor Zsófi is végeredményben éppúgy lehetne arisztokrataszármazék vagy polgári szalonlakó. Nem a személyisége a lényeges, hanem az indulat, amelyet megtestesít. Porhüvelyében antigonei jellem támad életre… Németh László Kurátor Zsófi valóságos modelljében görög vonásokat látott meg. Tudta ábrázolni is azokat: a könyv különös kettősségével igéz. A Balaton menti rékliben és tutyiban Ödipusz leánya futkos, a kiskapuk mögött összehajló vénasszonyok a tragédia kórusának szövegét zümmögik. Kiszeláné fiának biciklijén egy pillanatra mintha egy csábító királyfi közeledne. Nem az közeledik. Emelkedésein, ahol kilódulhatna a keretből, a regény helyes egyensúllyal visszahajlik a magyar valóságba. Ilyen szerencsés kettősséget mutat a regény nyelvezete is, az író ábrázolási módja. Németh Lászlónak gazdag és ritka értékű élményei vannak raktáron a módos parasztok életéből; az adatokat úgy önti, mint Móricz, a keserűséget és reménytelenséget, mint Kodolányi. Épp, mert felülről, egy különös szempont magasságából nézi: a magyar gazdag parasztságról megdöbbentően éles és hiteles intellektuális tárgyú írók nyelvén hangzanak. A hatást szerintem ez csak erősíti. Metszően éles, tömör mondatok, egyre-másra villantják a fordulatokat és hasonlatokat, amelyeknek egy költeményben is helyük lehetne.

Nem ígérhetem, hogy az olvasó rendszeres lóverseny-történeti ismereteket szerezhet itt. Azt sem, hogy kíváncsiságát minden lehető pletykával, ténnyel, adattal kielégítem. Remélem, mégis jól fogunk mulatni. Magam, hogy emlékeimet felidézhetem, az olvasót pedig, hogy – ha jól végzem a dolgom – az események irdatlan bősége magával fogja sodorni, el fogja ragadni, s hogy honnan? A mindennapok taposómalmából.