Traven életművének egyik legjelentősebb alkotása Mexikóban játszódik, a huszadik század első évtizedében. Szereplői a fakitermelésre szegődött nincstelen nyomorultak, akik embertelen körülmények között dolgoznak, hogy soha meg nem fizethető adósságaikat törlesszék. Közöttük dolgozik Cándido, az indián paraszt is, aki kölcsönszerzésre kényszerült, hogy feleségét tisztességgel eltemethesse; így került a monteriára, ahol a vadon élővilága is kevésbé veszedelmes, mint a munkafelügyelők. A gyötrelmek és megaláztatások azonban nem tudják megtörni az embereket; az akasztottak, a kikötéssel járó kínokon edzett munkások puszta kézzel támadnak hajcsáraikra, emberi méltóságuk kivívásáért.

Az amerikai Kurt Vonnegutot eddig részben tudományos-fantasztikus íróként ismerte a magyar olvasóközönség. Kötetünkben közreadott két kisregénye is bővelkedik fantasztikus elemekben, amelyek azonban szervesen beépülnek a XX. század társadalmi-történeti valóságába.
Az Áldja meg az Isten, Mr.Rosewater az őrület és az ép elme határmezsgyéjéről, a farkasétvágyú kapitalizmus és az idealista lelkesedés groteszk együttéléséről írt, a reális és az abszurd között mozgó alkotás.
Az ötös számú vágóhíd részben az író személyes emlékein alapul: amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, melynek során a város nagy része és 130 00 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.

Az Új Anomalista című, paranormális jelenségekkel foglalkozó lap munkatársnője asztmában szenved. Az angyaltrombita összetört magjaival próbálja enyhíteni a kínzó tüneteket. Ez a gyönyörű virág azonban veszélyes gyógyszer, már az illata is hallucinációt okoz, lerombolja a képzelet és a valóság közötti válaszfalat… Munkája során különös emberekkel és lényekkel, okkult tudományokkal, alternatív gondolkodási módokkal ismerkedik meg a regény főhőse, és a velük kapcsolatos élményeit és tűnődéseit papírra veti. Ám hogy ezek a feljegyzések arról szólnak-e, ami valójában történt, azt maga az író sem tudja, nemhogy az olvasó. Annyit mindenesetre megtanulhatunk, hogy „a valóság csak munkahipotézis. Egy egyezség, melyről nem tudjuk, hogy megköttetett. Egy tévhit, aminek mindenki bedől. De ez az illúzió egyetemes és szükségszerű, egészséges elménk, képzeletünk és érzékeink végterméke, egészségünk és munkabírásunk alapja, ez a mi valóságunk. Ragaszkodj hozzá, ez minden, szinte minden, amid van. Próbálj meg kilépni belôle, és az életed – ha ugyan véget nem ér – visszavonhatatlanul meg fog változni.”

William ​Wharton amerikai író megrendítően szép regényében az öreg szülők magatehetetlenné válásának s gyerekeik kétségbeesett igyekezetének lehetünk tanúi, amellyel megpróbálják felvenni a harcot az elkerülhetetlennel, a végső összeomlással.
A főhős, John Tremont, az ötvenes éveiben járó, Párizsban élő festő táviratot kap Los Angelesben élő húgától, hogy anyjukat szívroham érte. Azonnal repülőre ül, odahagyva feleségét és kisebbik fiát, hogy segítsen apjának átvészelni a megpróbáltatást. A helyzet igazában válságosra akkor fordul, amikor az apja is kórházba kerül, s az orvosok nemtörődömsége következtében gyakorlatilag magatehetetlen ronccsá válik, akit úgy kell etetni és tisztába tenni, mint egy csecsemőt. Van-e ebből az állapotból visszatérés?