A Holnap városa című kitűnő regényében, akárcsak Nagy Endre a város, Nagyvárad századforduló éveit eleveníti fel, azt az időszakot, amikor a város kávéházait Ady Endre, Bíró Lajos, Nagy Endre, Szüts Dezső és a hozzájuk hasonló, velük egyivású nagyszerű tehetségek töltik meg élettel, izgalommal. S a hatalom fölöttük az újságok címlapján egyszerre átkozott és dicsőített gróf Tisza István.

Az Érdekes Újság Pünkösdi melléklete

„Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetérõl szól, vagyis a francia forradalom elõzményeirõl. A szokott történelmi életrajzoktól egyrészt abban különbözik, hogy nem életrajz, másként és fõleg pedig abban, hogy nem elégszem meg az események elmondásával, hanem igyekszem elmagyarázni azokat, elõzményeikkel és következményeikkel együtt.

Szegény emberek életéről szóló, mulatságosan megindító történetekben elevenednek meg egy hajdani elzárt és megalázott kis közösség mindennapi gondjai, keservei, ritka örömének percei. Sólem Áléchem, aki hittel vallotta, hogy az igazi író „népének fényes tükre legyen, amelyben az élet sugarai tükröződnek, mint tiszta patakban a fényes napsugarak”, leplezetlen valóságukban és mélységes megértéssel mutatja be hőseit; a legtöbbször velük mondatja el, ami a lelküket nyomja – s a megnyitott zsilipeken keresztül árad, gáttalan sodrással, a kacagtató, tragédiákkal terhes és rejtett, könnyekkel fűtött szózuhatag.

Csörgey tanácsos azzal a feltétellel hagyja vagyonát fiára, hogy az „egy lánykát nézzen ki magának, vagy szép legyen anélkül, hogy gőgösködjék, vagy tanult legyen, anélkül, hogy azt untalan fitogtassa”.
Károly szerelmes lesz Ránky Klárcsiba, de a fiataloknak elválnak útjaik. Majd Visnyai barátja biztatására „a külső országokban szedett tapasztalásait, tudományát és gazdagságát a hon boldogítására fordítani törekedjék”. Végül is megtalálja a szerelmet, és aki a végrendelet feltételeinek megfelel.

A világsikerű, Somerset Maugham-díjas regény, A Lempriére-lexikon, Lawrence Norfolk első műve. A XVIII. századi Londonban John Lempiére lázasan munkálkodik a klasszikus mitolgia ama leendő, ünnepelt lexikonján, amely az ő nevét viseli majd. Közben rábukkan egy, a tulajdon családja elleni összeesküvésre, amelynek gyökerei 150 évre nyúlnak vissza.

A ​szerző új regényét Tiziano halálával kezdi: Itáliában elhalványodik a képzőművészet sokszázados ragyogása s a múzsák az új művészet – a zene felé fordulnak. a cinqeucento utolsó évtizedeiben tűnik fel Claudio Monteverdi, Itália máig is legnagyobb komponistáinak egyike, az opera teremtő géniusza: fiatalon Mantuába kerül, ahol egy könnyűvérű, de elevenszellemű herceg (aki oly ismert szerepet kapott a Rigolettóban) ösztönzi arra,hogy kiemelkedjék a liturgikus zeneszerzők, madrigálisták szinte névtelen seregéből s kiformálja a „dramma per musica”-t – a mai operát.

Sziművek, novellák, filmforgatókönyv, egy párbeszéd esszéregénye, valamint tanulmányok, esszék, cikkek, az élet és a gondolkodás, a művek és a művészet korunkat foglalkoztató nagy kérdései fölött való töprengések, amelyeket több mint három évtizeden át (s 1957-től az Új Ember szerkesztőségi munkatársaként) vetett papírra, egyszóval: Pilinszky János szinte láthatatlanul, korallszigetszerűen növekedett s nagyrészt ismeretlen prózai munkásságának gyűjteménye ez a kettős kötet, amely mind stílusának, mind pedig a gondolkodásmódjának és ihletének tekintetében a Trapéz és korlát, a Harmadnapon és a Szálkák költőjének költészetével egynemű szöveg. „A versek-ből ismert Pilinszky-hang ezekben is megszólal – állapítja meg költészet es próza kapcsolatáról a kiadvány előszavában Jelenits István, a gyűjtemény összeállítója, s szinte az aláírásnál is meggyőzőbben hitelesiti őket.” Ami pedig ezt a prózairói magatartást illeti, Pilinszky, „mióta tollat fogott a kezébe – olvashatjuk az előszóban, a Szent Ágoston-i vallomás-irodalmat művelte, akár verset írt, akár prózát. Nem úgy, hogy folyton önmagát elemezte, árulta volna: Rousseau magamutogató híúsága teljesen įdegen tőle. A szó megszokott értelmében nem is föltétlenul lírai a prózája, inkább tartozkodó, tárgyilagosságra törekvő. Mégis minden írása vallomás, gyónás, s az olvasót is arra készteti, hogy öszinte legyen önmagához, s nézzen szembe az emberi lét végső kérdéseivel.”

Három elbeszélés és egy elmélkedés.
A kötet nem mindennapi és nem mindennapi módon megírt történetek gyűjteménye.

Az alma-atai író regénye a kora középkori Irán legmozgalmasabb – s talán legzavarosabb – időszakában, a Szászánidák idején játszódik. Szimasko azonban nem szokványos történelmi krónikát ír, hanem egy forradalmi eszme történelmi sorsát követi nyomon születésétől elbukásáig: a kor egyik igen jelentős vallási- társadalmi mozgalmát – a mazdakita mozgalmat – helyezi a cselekmény középpontjába.

Tizenhat esztendeig várt Jorge Semprun, hogy az idő megérlelje benne A nagy utazást. Várt türelemmel, önfegyelemmel, hogy emlék és gondolat, és mindaz, amit közölni akar az emberiséggel, megtisztuljon az esetlegesség salakjától, tiszta és természetes kapcsolatokba, hajlékony és szigorú rendbe rendeződjön.
Négy napig utazik Jorge Semprun, a politikai fogoly, a buchenwaldi koncentrációs tábor felé. Formentor-díjas könyve, A nagy utazás, ennek a négy napnak a története. De csak szerkezetileg ennyi a regény időtartama: Semprun mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az „utazás” előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit életéből lényegesnek, közölnivalónak érez.
A francia kritikák nagy műnek nevezik Semprun könyvét. Valóban, erről az iszonyatos, megrázó témáról még soha ilyen modern, ilyen fegyelmezett művet nem írtak. A magyar fordítás egy időben jelenik meg a nagy nemzetközi kiadói díjjal jutalmazott mű tizenöt egyéb idegen nyelvű kiadásával.