A ​római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel.

Tom ​Allen negyven-egynéhány évesen indult el a maga odüsszeiájára, hogy gyerekkorát felfedezze. Tom Allen, eredeti nevén Berendi Tamás, négy és fél éves volt, amikor 1956 végén egy menekülő csoporttal apja ki akarta vinni az országból, de a határon lelőtték az idősebb Bárándit. Őt egy kedves, idősebb házaspár vitte át, nyakába kötött zacskóban a maga és apja anyakönyvi kivonatával. Végül kijutottak Angliába, ahol a gyerektelen Allenék örökbe fogadták.

Mérgezés, élve befalazás, hordóba rekesztés – Krakennek, azaz Unai López de Ayala nyomozónak ezúttal egy titokzatos történelmi regényben elkövetett gyilkosságokat másoló tettest kell kézre kerítenie: egyszerre kell megküzdenie a múlt és a jelen kíméletlen árnyaival és mitológiai szörnyetegeivel. A tét pedig nem kevés: a családja élete – a jövőben.
A fehér város-trilógia befejező része az előző kötetek izgalmát továbbörökítve, lenyűgöző módon vegyíti a középkori krónikák és a modern bűnügyi történetek világát egyetlen nagyívű, időtlen elbeszéléssé.

Önéletrajzi novellaciklu ez a könyv. Visszaemlékezések a költő gyermekkorára. Az első novella egy nyári szünidőr a walesi hazában, a dombos-völgyes pázsitos tájon. Az otthoni környezet már kevésbé derűs. Sírva menekül haza onnan mamájával a szünidőre meghívott városi pajtás. A többi történet: mozaikképek nyirkos lebujokból, éjjeli pillangókról. Ez a könyv mint költői vázlatkönyv éppoly izgalmasan érdekes, akár a nagy festők vázlatkönyvei, amelyeken keresztül személyesebb ismeretséget kötünk a művésszel, mint amikor a teljes nagy orkeszter megszólal a vásznon. És az itt-ott elrajzolt, itt-ott elnagyolt vázlatok mégis legalább annyit elárulnak a művész tehetségéből, mint az aranykeretes díszruhájukat viselő képek vasárnapi pompája.

A regény cselekménye 1944-ben, a nyilas terror napjaiban játszódik. Négy kisember beszélget estéről estére egy kocsmában az élet nagy kérdéseiről, erkölcsről, lelkiismeretről. A könyv megfordítja a mindennapi históriát: ezek az emberek, amikor komolyan, őszintén végiggondolják a sors kínálta lehetőséget – embertelenség árán menekülni az embertelen pokolból –, elbuknak, de amikor maga az élet állítja eléjük a nagy kérdést, egytől egyig az emberi tisztaság és bátorság hőseivé magasodnak.

A 30 év sorozat új kötete Örkény István válogatása e három évtized prózájában legjavából. Számtalan ismerős írás, szállóigévé lett Egyperces – de a kötet címét az egyik „hagyományos” novellától kölcsönözte, mégpedig nem véletlenül, hanem ezzel is mintegy hangsúlyozandó, hogy az újfajta, a groteszk látásmód, amely annyira jellemző Örkény István mai művészetére, semmiképpen sem a régivel való szakítás eredménye.

„Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron. Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét. Nála jobban csak Francisca néni vesztette el: ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:
Fiú! Fiú! – És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad!
A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot, hogy megünnepelje az eseményt, hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet, aki ettől majd feléled talán. Juana de Freytes kisasszony, akit a Gondviselés hozott a hálószobába, sokszor elmesélte nekem, hogy nem a köldökzsinór volt a legnagyobb veszély, hanem az, hogy anyám rosszul feküdt az ágyban. Gyorsan igazított rajta, de nem volt könnyű újjáéleszteni engem, úgyhogy Francisca néni sürgősen rám locsolta a keresztvizet. Olegariónak kellett volna elnevezniük, mert szent Olegario napja volt, de senkinek sem volt a keze ügyében a szentek könyve, így aztán gyorsan megkereszteltek az apám első nevére, a második meg José lett, az ács neve, mivel ő Aracataca védőszentje, és mivel március az ő hónapja. Juana de Freytes kisasszony egy harmadik nevet is javasolt annak emlékére, hogy világrajöttöm meghozta az általános megbékélést a családok és barátok között, de a hivatalos keresztelésemkor, három év múlva kiállított okiratba elfelejtették beírni: Gabriel José de la Concordia.”

A művek szerzői: Balassi Bálint, Tinódi Sebestyén, Farkas András, Istvánfi Pál, Sylvester János, Ráskai Gáspár, Sztárai Mihály, Szegedi András, Bornemisza Péter, Enyedi György, Ilosvai Selymes Péter, Bogáti Fazekas Miklós, Huszti Péter, Csáktornyai Mátyás, Telegdi Kata, Gyarmati Imre, Gergei Albert

Passuth László kora ifjúsága éveit Kolozsvárott töltötte, a nyugtalan vérkeringésű, lázas életritmusú és mégis sűrű történelmi levegőjű század eleji városban, ahol a múlt megismerésének és megértésének igénye magától értetődően ébredt fel a művészet és a filozófia iránt érdeklődő fiatalemberben. Később, a külföldi utazások és tartózkodások idején (két évig élt Milánóban) ez az igény csak fokozódott, szenvedéllyé erősödött, és a sokrétű ismeretanyag epikus megfogalmazásának szándékával párosult. Önéletrajzának kötetei: Kutatóárok, Rézkor, Gyilokjáró, Barlangképek.