Ábel népmesei ihletésű hős, az ő sorsát kiséri végig Tamási Áron trilógiája – Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában -, küzdelmét a létért, a megmaradásért. Csavaros észjárású, furfangos emberke, aki kalandjai során talpraesettségével, humorával, emberségével, segítőkészségével úrrá lesz a nehéz helyzeteken. Megjárja a rengeteget, a várost, Amerikát, hogy aztán visszatérjen szülőföldjére, a havasokhoz, mert ahogy a könyvben található, már szállóigévé vált mondat állítja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

A Magyar Írók Egyesülete Lyukasóra-könyvek sorozatának új kötete Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, a nemzet művésze 90. születésnapját köszönti. Ebben a kötetben az életmű jelentős darabjai közül öt írást jelentetünk meg. A különböző időben és helyszínen játszódó történetek, szóljanak bár francia hadifogságról, az ötvenes évekbeli katonáskodásról, a balatoni szőlőhegyen élő asszony tragédiájáról, párizsi szerelmes napokról vagy egy öreg pincérről, valójában mind a magányból való menekülés változatai.

Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza – egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál felejti a karóráját, és többé nem lehet elérni, egy nő ellop egy piros kabátot a céges buliban, valaki nem találja a szemüvegét, rejtélyes üzenet érkezik, hogy meg kell etetni egy ismeretlen kutyát. Az Ahonnan látni az eget a jelenről szól, a velünk, körülöttünk élő emberek életének egy-egy hétköznapi epizódját emeli ki és mutatja meg: az olvasó pedig hol a háttérben meghúzódó válságokat, tragédiákat, hol pedig a mindennapi abszurditást, a felszabadult nevetést viszi magával belőlük. Tóth Krisztina kis történeteink nagy mestere – éleslátása, humora, finom megfigyelései méltán teszik napjaink egyik legjobb írójává.

Az amerikai Kurt Vonnegutot eddig részben tudományos-fantasztikus íróként ismerte a magyar olvasóközönség. Kötetünkben közreadott két kisregénye is bővelkedik fantasztikus elemekben, amelyek azonban szervesen beépülnek a XX. század társadalmi-történeti valóságába.
Az Áldja meg az Isten, Mr.Rosewater az őrület és az ép elme határmezsgyéjéről, a farkasétvágyú kapitalizmus és az idealista lelkesedés groteszk együttéléséről írt, a reális és az abszurd között mozgó alkotás.
Az ötös számú vágóhíd részben az író személyes emlékein alapul: amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, melynek során a város nagy része és 130 00 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.

A regény előterében 17. századi kalóztörténet áll: észak-afrikai kalózok meglepik egy francia főnemes birtokát, s a kincsekkel, személyzettel együtt elhurcolják Alaine-t, a grófkisasszonyt is. Ha sikerül eljutniuk Isztambulba, a lány a szultán háremébe kerül, s onnan élve többé nem jut ki. Anselmus Alaine megszabadításáért indul harcba, s a kalandok során szenvedélyes szerelem ébred benne a lány iránt.

A talán legnagyobb Balassi-kutató, Eckhardt Sándor szellemének ajánlja életrajzi regényét Takács Tibor. Az író ugyan sok mindent megtanult Eckhardt Sándor műveiből hőse életéről (bár e vonatkozásban is bakizik néha), arról azonban hogy kicsoda is volt Balassi – akár emberként, akár költőként – alig-alig nyújt képet. Így regénye, amely elsősorban a szerelmes, asszonyszerető és nők után kószáló költőt mutatja be, nem több, mint enyhén erotikus lektűr, amelynek „zamatát” az adja, hogy a 16. században játszódik (hiányos történeti staffázzsal), és hogy hőse állítólag azonos az egyik legnagyobb magyar zsenivel. – A hitelességre keveset adó életrajzi regényeket is szívesen fogadó olvasóknak ajánlható.

Az átok-sorából született új eszme, embertől, Istentől idegen, mert természetellenes, bejárja, felbolygatja a világot, fertőz, mert csábít, hatalomra juttatja a lustákat, a gyávákat, akik a hatalom eszközeivel uralkodnak. A vége – a romlás, amely elkerülhetetlen.

Az emigrációban angol nyelven írt, főleg az Erdélyben a magyarokkal együtt élő népek szokásvilágát megörökítő magvas novella-ciklus, amelyet Gálfalvi Ágnes fordított magyarra.