Scruton azt állítja, hogy az európai történelem tragédiái és katasztrófái a hamis optimizmusnak és az abból származó tévhiteknek voltak a következményei. E tévhitek helyett a szerző szenvedélyesen védelmezi mind a civil társadalmat, mind a szabadságot. Bemutatja, hogy az európai civilizáció igazi öröksége nem a hamis idealizmusok – a nácizmus, a fasizmus és a kommunizmus különböző formái -, melyek majdnem elpusztították, hanem a megbocsátás és az irónia kultúrája, ami mostanában védelemre szorul. A pesszimizmus haszna egy mélyreható változás idején íródott szenvedélyes védőbeszéd az ésszerűségért és felelősségért.

Azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni tehát, hogy utal-e bármiféle történeti tény vagy szöveghely arra, hogy az alapító atyák azt a hatalmat szánták a Legfelsőbb Bíróságnak, amellyel ma rendelkezik. Merőben analitikus szempontból nyilvánvaló, hogy egyetlen politikai demokrácia sem követeli meg egy ilyen Bíróság létezését. Maga Oliver Wendell Holmes bíró ismerte el, hogy noha a miénkhez hasonló szövetségi rendszer, amelyben minden államnak megvan a maga állami legfelsőbb bírósága, szükségessé tesz egy általános Legfelsőbb Bíróságot, amely megítélheti az alárendelt bíróságok egymással ellentétes rendelkezéseit, azt nem követeli meg, hogy egy a választók felé nem felelős bíróságot olyan hatalommal ruházzanak fel, amelynél fogva megsemmisítheti a választók felé felelős képviselők törvénykezését. Ennél nyugodtan tovább is mehetünk, és kijelenthetjük, hogy nemcsak hogy nem szükséges ez egy demokratikus rendszer működéséhez, de egyenesen összeegyeztethetetlen a demokrácia szellemével.

Kötetünk a XX. század nagy francia filozófusának két tanulmányát tartalmazza. Az elsőnek a címe: Descartes a szabadságról. Ebben Sartre, Descartes eszmevilágából kiindulva, és saját gondolatrendszerével összefüggésben igyekszik a mai ember szemszögéből megvilágítani az ember szabadságtapasztalatának elemi erejű élményét. A második tanulmány a marxizmussal való dialógusának egyik fontos állomása, amelyben Sartre saját filozófiáját, az egzisztencializmust és a marxizmust a szabadságfelfogás tekintetében ütközteti. Igyekszik megszabadítani a marxizmust a determinizmus és a materializmus koloncától, éppen a forradalom filozófiája érdekében. Mindkét írás a második világháború végén született: a XX. század egy válságos, törékeny pillanatában kísérli meg ember és társadalom e lényeges problémáinak tisztázását.

Julius Evola A szexus metafizikája című művében radikálisan új megközelítésben tárja fel a szerelem és az érosz spirituális dimenzióit, messze túlmutatva a modern kor biológiai és pszichológiai értelmezésein. Evola a ťmetafizikaŤ kifejezést abban az értelemben használja, hogy feltárja a szerelem és a szexualitás mélyebb, szakrális, transzcendens jelentését, és rámutasson az azokban rejlő spirituális lehetőségekre.A könyv egyedülálló gyűjteménye az ókori hellén-római, indiai, indo-iráni, kínai, egyiptomi és más kultúrák mítoszainak, vallási hagyományainak és szimbólumainak. Evola bemutatja, hogyan értelmezték és élték meg a nemek kapcsolatát ezen kultúrákban, és hogyan kapcsolódott a szerelem és az érosz a szakralitáshoz, a spirituális fejlődéshez. A szerző kitér a középkori lovagi eszményekre és a kereszténység szerepére is a szexualitás értelmezésében, miként a jelenkori megközelítések kritikájára.Evola elemzi az érosz különböző formáit, rávilágítva a férfi és nő közötti alapvető különbségekre. A férfi és nő közötti szexuális kapcsolat erejét az ontológiai különbségek megőrzésében látja.

„Az európai ember azért ölti magára a morál álruháját, mert beteg, betegeskedő, nyomorék állat lett, amelynek jó okai vannak rá, hogy „szelíd” legyen, mivel szinte már torzszülött, félig kész, gyenge, félszeg valami… Nem a ragadozó állat félelmetessége az, amelynek szüksége van a morális álöltözetre, hanem a csordaállatnak a maga mélységes középszerűségével, félelmével és az önmaga láttán érzett unalmával.” „Mi nem „konzerválunk” semmit, nem akarunk visszatérni semmiféle múltba sem, egyáltalán nem vagyunk „liberálisok”, nem munkálkodunk a „haladásért”, nem szükséges előbb betömnünk a fülünket a jövő énekét zengő piaci szirének ellen – amit ők énekelnek: „egyenlő jogok”, „szabad társadalom”, „ne legyenek többé urak és szolgák” – az nem csalogat bennünket! – egyszerűen nem tartjuk kívánatosnak, hogy az igazságosság és egyetértés birodalmát megalapítsák ezen a Földön.”

„A pozitivizmus színeváltozása néven ismert folyamat szoros összefüggésben volt azzal, hogy a doktrína tételes tanát: dogmává merevedett, és végső fokon kultuszba torkollott. A társadalom tudománya, majd az emberiség vallása igényével jelentkezett. Miért és miként jelentkezett ez az igény? Ez a kötet központi kérdése, amelyre a szerző Auguste Comte, a pozitivizmus atyja, az „Emberiség főpapja” életműve egészének elemzésével igyekezett választ adni.”

Gordon W. Allport az amerikai szociálpszichológia egyik kiemelkedő egyénisége. Ebben a több kiadást megért könyvében az előítéletek létrejöttének mechanizmusát vizsgálja a csoportok közötti viszonyokkal összefüggésben. Gazdag empirikus anyagon tárja fel az amerikai társadalomban uralkodó legjellegzetesebb faji és politikai előítéleteket, a néger-problémát, az antiszemitizmust és a baloldali gondolatokkal szemben megnyilvánuló elfogultságokat. Liberális meggyőződésű lévén, felvázolja azokat a programokat, amelyek az előítéletes személyiség és magatartás háttérbe szorulásához és megszűnéséhez vezetnek. Műve – néha naiv megoldásai ellenére is – jelentős hozzájárulás a téma szociálpszichológiai irodalmához.

Az emberi szellem fejlődése,valóban a francia felvilágosodás filozófiai végrendelete,az értelem fejlődésébe vetett meggyőződés megfogalmazása