„A »nemzeti kérdés« köztudottan ellentmondásos téma. Nem volt célom, hogy kevésbé ellentmondásossá tegyem” – írja E. J. Hobsbawm könyve előszavában. A kötet eredetileg egyetemi előadásokra épült, majd 1992-ben kiegészült, éppen azoknak a robbanásszerű változásoknak a hatására, amelyek századunk nyolcvanas-kilencvenes éveiben bekövetkeztek. Ha csak a Szovjetunió felbomlására, Jugoszlávia polgárháborúira, a Közel-Kelet nacionalista mozgalmaira utalunk, aligha kell bizonygatni a téma rendkívüli jelentőségét, időszerűségét. És ha mindehhez hozzávesszük a szerző élvezetes stílusát, az élőbeszéd laza közvetlenségét, bizton állíthatjuk, hogy a kutatókon kívül a művelt olvasók is élvezettel forgathatják a művet. Kötetünk felsőoktatási segédkönyv.

Scruton azt állítja, hogy az európai történelem tragédiái és katasztrófái a hamis optimizmusnak és az abból származó tévhiteknek voltak a következményei. E tévhitek helyett a szerző szenvedélyesen védelmezi mind a civil társadalmat, mind a szabadságot. Bemutatja, hogy az európai civilizáció igazi öröksége nem a hamis idealizmusok – a nácizmus, a fasizmus és a kommunizmus különböző formái -, melyek majdnem elpusztították, hanem a megbocsátás és az irónia kultúrája, ami mostanában védelemre szorul. A pesszimizmus haszna egy mélyreható változás idején íródott szenvedélyes védőbeszéd az ésszerűségért és felelősségért.

Azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni tehát, hogy utal-e bármiféle történeti tény vagy szöveghely arra, hogy az alapító atyák azt a hatalmat szánták a Legfelsőbb Bíróságnak, amellyel ma rendelkezik. Merőben analitikus szempontból nyilvánvaló, hogy egyetlen politikai demokrácia sem követeli meg egy ilyen Bíróság létezését. Maga Oliver Wendell Holmes bíró ismerte el, hogy noha a miénkhez hasonló szövetségi rendszer, amelyben minden államnak megvan a maga állami legfelsőbb bírósága, szükségessé tesz egy általános Legfelsőbb Bíróságot, amely megítélheti az alárendelt bíróságok egymással ellentétes rendelkezéseit, azt nem követeli meg, hogy egy a választók felé nem felelős bíróságot olyan hatalommal ruházzanak fel, amelynél fogva megsemmisítheti a választók felé felelős képviselők törvénykezését. Ennél nyugodtan tovább is mehetünk, és kijelenthetjük, hogy nemcsak hogy nem szükséges ez egy demokratikus rendszer működéséhez, de egyenesen összeegyeztethetetlen a demokrácia szellemével.

Julius Evola A szexus metafizikája című művében radikálisan új megközelítésben tárja fel a szerelem és az érosz spirituális dimenzióit, messze túlmutatva a modern kor biológiai és pszichológiai értelmezésein. Evola a ťmetafizikaŤ kifejezést abban az értelemben használja, hogy feltárja a szerelem és a szexualitás mélyebb, szakrális, transzcendens jelentését, és rámutasson az azokban rejlő spirituális lehetőségekre.A könyv egyedülálló gyűjteménye az ókori hellén-római, indiai, indo-iráni, kínai, egyiptomi és más kultúrák mítoszainak, vallási hagyományainak és szimbólumainak. Evola bemutatja, hogyan értelmezték és élték meg a nemek kapcsolatát ezen kultúrákban, és hogyan kapcsolódott a szerelem és az érosz a szakralitáshoz, a spirituális fejlődéshez. A szerző kitér a középkori lovagi eszményekre és a kereszténység szerepére is a szexualitás értelmezésében, miként a jelenkori megközelítések kritikájára.Evola elemzi az érosz különböző formáit, rávilágítva a férfi és nő közötti alapvető különbségekre. A férfi és nő közötti szexuális kapcsolat erejét az ontológiai különbségek megőrzésében látja.