Várkonyi Nándor (1896-1974) a harmincas évektől kezdve Pécs szellemi életének egyik legjelentősebb polihisztora, irodalomszervezője volt. Irodalomtörténeti írásai mellett művelődéstörténeti munkássága is jelentős: SZIRIÁT OSZLOPAI című műve méltán vált népszerűvé, több kiadást megért.
Ez a kötet az ELVESZETT PARADICSOM című vaskos kézirat mintegy negyedét tartalmazza, a Sziriát Oszlopai-nak méltó folytatása. A szerző az egyetemességre való törekvés igényét és gyakorlatát megtartva a „régi embert”, mint kozmius létezőt vizsgálja, akinek a kezdetektől fogva természetes tudása van saját és az őt körülvevő mindenség létmódjáról.

A szamurájkézikönyvek alighanem leghíresebbikének, az 1645-ben íródott Az öt gyűrű könyvének a szerzője, Mijamoto Muszasi valódi csatákban edződött, híres vívómester, aki a saját tapasztalatain alapuló gyakorlati útmutatással szolgál mindazoknak, akik a Harcos Útját választják. Könyve nem egyszerűen a Stratégia elméletét magában foglaló kézikönyv, hanem egy vezérfonal éppúgy a karddal vívott csatákhoz, mint az élet bár-mely más területéhez, sőt magához az élethez. Könyvét ugyanazzal a precíz, szigorú logikával állította össze, amely vívótechnikáját is jellemezte.

Az előszót, az összekötő szövegeket és a jegyzeteket írta Albert Soboul.
Robespierre mellett a francia forradalom másik „megvesztegethetetlen” és „feddhetetlen” alakja, a forradalmi terror elméletének megalapozója, Saint-Just szólal meg e könyv lapjain. Nevét jó ismerik a magyar olvasók is, de egyénisége, tettei, törekvései teljességében csak e beszédekben tárulnak fel. Hol lázas szenvedéllyel, hol meg hűvös logikával áradó szavaiból fény derül a köztársaság valamennyi megoldásra váró súlyos problémájára, és elénk tárul a jövőnek, a demokratikus köztársaságnak az az az ideális képe, amelyért a jakobinusok harcoltak. A romantikus regények rejtélyes hőse helyett Saint-Just igazi alakját ismerjük meg. „Sem arkangyal, sem szörnyeteg, sem tigris. Húsból és vérből való ember volt… Mindörökre a II. esztendő forradalmának megtestesítője marad: e kor nagyságának éppúgy, mint ellentmondásainak” – írja Albert Soboul kitűnő előszavában. A beszédek sorozata tragikusan ér véget, a thermidor 9-i félbeszakított beszédben, amely után Saint-Justre a guillotine vár, a francia nép számára pedig az ellenforradalmi terror következik. Üstökösszerű pályája együtt haladt a forradalommal, halálával véget ért a II. év demokratikus köztársasága is.

A ​könyv a nagynevű francia szociológus és politikai filozófus egyik legismertebb munkája. Aron ebben foglalta össze a lehető legközérthetőbben demokráciaelméletét, valamint a modern totalitarizmus mibenlétére vonatkozó felfogását. A könyvet még a hatvanas években számos nyelvre lefordították (magyarra azért nem, mert „a hidegháború egyik ideológusaként” számon tartott szerző művei a szovjet világban ez idő tájt teljes tilalom alatt álltak). Az eredetileg egyetemi hallgatók számára készült és a párizsi Sorbonne-on előadott fejtegetés három részből áll. Az elsőben a szerző azt a fogalomkészletet bontja ki, melynek segítségével a demokratikus és az antidemokratikus politikai rendszerek egymással szembeállíthatók; a második a szerző által „alkotmányos-pluralistának” nevezett demokráciák szerkezetét és működési módját, illetve ezeknek különféle változatait elemzi; a harmadikban pedig a „monopolisztikus egypártrendszer” (vagyis a totalitarizmus) fő jellegzetességeiről van szó. A könyvet az a Kende Péter fordította, aki az ötvenes évek végén, kezdő szociológusként, élőben hallgatta Raymond Aron előadásait a párizsi egyetemen.

Sorozatunk tíz kötetét azoknak ajánljuk, akik szeretik az aforizmákat, a mély bölcsességeket hordozó gondolatokat, s képesek arra is, hogy e gondolatokat életre keltsék a mindennapok forgatagában.

A ​jelen kötetbe válogatott írások nemcsak Heidegger politikai működésének olyan fontos aspektusait vizsgálják, mint a szerepvállalás politikai filozófiai háttere, a német egyetem megújításának filozófiai megalapozása, a 30-as évek második felében kifejtett nácizmuskritika, hanem megpróbálják a felmerülő módszertani kérdéseket is megválaszolni. A kötet tanulmányai összefüggő képet rajzolnak Heidegger és a nemzetiszocializmus kapcsolatának tényeiről, fázisairól, a politikai aktivizálódás filozófiai motívumairól és a kiábrándulás filozófiai konzekvenciáiról, továbbá kirajzolódnak azok a kritikai perspektívák is, ahonnan megfelelő távolságból tekinthetünk e rendkívül összetett viszonyrendszerre.
A kötet hátterét részben Heidegger 2014-ben megjelent jegyzetfüzetei németül: Schwarze Hefte alkotják, melyek a Heidegger-filológiának komoly megrázkódtatást jelentettek. Mindmáig tizennégy jegyzetfüzet jelent meg a kritikai kiadás négy kötetébe tagolva. Ezek az 193141 közötti időszakot ölelik fel, vagyis náci párt hatalomra jutásának, Heidegger rektori tevékenységének, és a háború első éveinek időszakát. Megjelenésük és tartalmuk gyökeres fordulatot hozott a nemzetközi Heidegger-kutatásban és recepcióban.

E könyv Heidegger szkepticizmushoz való viszonyának s egyúttal a heideggeri gondolkodás szkepticizmusként való felfogásának beható vizsgálata. Heidegger elvi kritikát gyakorol a szkepticizmus fölött, ám egész gondolkodása fölfogható egyfajta következetesen végigvitt szkepticizmusként. E szkepticizmus neve: hermeneutika.