• Isten embere

    0
    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten és a bor

    0

    Magyarországról mindeddig csak ketten kaptak borral kapcsolatos „Oscar-díjat”. Szepsy István borász 2013-ban vehette át a „Les Seigneurs du Vin” kitüntetést, Dékány Tibor pedig 2014-ben Párizsban nyerte el a „Terroirs d’Images”, a szőlő-bor témájú fotográfia fődíját.
    Az ő könyvüket tarthatja kezében az olvasó. Dékány Tibor fotóművész szőlőhegyi kápolnákat, védőszenteket, feszületeket bemutató képeihez Szepsy István írt bevezető gondolatokat. Dékány Tibor mintegy harminc éve járja, fotografálja a szőlőhegyeket: mindig is fontosnak tartotta, hogy megörökítse a szőlő, a bor szakrális vonatkozásait. Szepsy István életében a szakrális tisztelet természetes gyakorlat volt, hiszen édesapja már kiskorában kivitte minden szenteste a hegyre, hogy átadják karácsonyi örömüket a szőlőtőkéiknek is.
    A csaknem 100 képhez Krassó László választott idézeteket, számos fotó pedig Petrőczi Évát ihlette versre, hogy a látvány és a szöveg együttes élménye emelhessen minket a „magasabb lét” felé.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten közelében

    0

    Az ​idősebb nemzedék úgy ismerte Reményik Sándort és szerette verseit, hogy nevét és költői munkásságát a legnagyobbakéval együtt emlegette. Különösen igaz ez a protestáns egyházak híveire. Reményik Sándor Erdélyben élt, erdélyi magyar költő volt, akinek munkássága a két világháború között teljesedett ki. Magyarságtudata, istenhite világító fáklyaként mutatta az utat, a megmaradás lehetőségeit és Istenben való megnyugvás békéjét az erdélyi és az itthoni magyarságnak. Azután évtizedekig – különböző politikai meggondolásokból – nem volt „divat” róla beszélni, verseivel megismertetni az újabb nemzedéket. Születésének századik, halálának ötvenedik évfordulója alkalmából az Unikornis Kiadó és az Evangélikus Egyház Sajtóosztálya közös kiadásban egy válogatást nyújt át Reményik Sándor istenes verseiből. E versek gyönyörűek. De ezen túlmenően ezekben a versekben a mai istenkereső embert találjuk meg, mondhatnánk azt is, hogy saját magunkat, ki hívő hitetlenségével, meggyötörten, de mégis reménykedve keresi az Urat, akiben megkapaszkodhat, akiben feloldódhat, aki reményt ad a reménytelenségben, értelmet ad az értelmetlen életnek, célt ad az egyéni és nemzeti céltalanságban. Ady költészetével rokon minden tusakodása, hinni akarása, Istenre, a megváltó Krisztusra találása. A legkeresztényibb magyar költő vallásos verseinek e kis gyűjteményét meleg szívvel ajánljuk azoknak, akik maguk is talán sokszor így imádkoznak: „Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Isten markában

    0

    Válogatás a mélyen hívő és nagy műveltségű szerző bibliai ihletésű karcolataiból, melyek elsősorban gyülekezeti tapasztalatainak jóízű gyümölcsei. A szellemes, szívet-elmét tápláló írások mindegyikét személyes, drámai életrajzi elemek teszik még hitelesebbé és számos, ma is érvényes, megszívlelendő igazságot tartalmaznak. Zsindelyné Tüdős Klára neve – a Református Egyházban főként nőszövetségi tevékenysége révén – századunk derekán fogalommá vált. A főként a Reformátusok Lapjában megjelent írásaiból válogatott kötet az ifjúság számára is ajánlható, a benne rejlő tanulságok révén.

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó

    Isten rabjai

    0

    Egy ​XVI. századi nyelvemlék, a Margit-legenda hívta föl Gárdonyi figyelmét IV. Béla király leányának, Margit regényes élettörténetére. A Ráskai Lea másolatában megmaradt legenda föltételezett szerzője Marcellus páter, Margit gyóntatója volt, akivel a regény több jelenlétében mi is találkozhatunk.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Isten rabjai

    0

    „János kertész víg ember volt. Szerette a névnapokat, disznótorokat, lakodalmakat. Meg is hívták a fejérváriak minden alkalommal. Egyszer azonban hogy hazafelé dülöngött, belekapaszkodott tréfából egy paripának a legyezőjébe. A paripa oldalba rúgta. Attólfogva János kertész nem volt többé víg ember. Hívhatták torba, névnapra, lakodalomra, nem ment el. Csak búsult és fogyott. Csak lézengett a kertben. Egy őszi napon, mikor már vetkőztek a fák, leült a kert fala mellé, a nap melegére, a kajszibarackfa sárga leveleire. És magához intette a fiát. – Jancsikám! Ülj le ide elém, a gyepre. A fiú falevelet gereblyélt. Letette a gereblyét. Tizenkét esztendős gyerek volt akkor, pufók, mint a kulacs és borzas mint a pemet. Az apja korán munkára szoktatta. Persze csak könnyű munkára, aminőt gyerek bírhat. Iskolába nem járt. (Nem volt még akkor iskola Magyarországon, csak egy-két papi-iskola, de az se gyerekeknek.) Jancsi leült hát az apja elé, és okos szemmel pislogatott reá. Az apja ünnepies hangjából érezte, hogy valami komoly beszéd következik. – Én már nem sokáig élek, – kezdte az apja azon a rekedt susogó hangon, ahogyan a mellbajosok beszélnek. – Érzem, hogy lehullok én is, mint a falevél.”

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Isten rabjai

    0

    „János kertész víg ember volt. Szerette a névnapokat, disznótorokat, lakadalmakat. Meg is hívták a fej érváriak minden alkalommal. Egyszer azonban hogy hazafelé dülöngött, belekapaszkodott tréfából egy paripának a legyezőjébe. A paripa oldalba rúgta. Attólfogva János kertész nem volt többé víg ember. Hívhatták torba, névnapra, lakodalomra, nem ment el. Csak búsult és fogyott. Csak lézengett a kertben. Egy őszi napon, mikor már vetkőztek a fák, leült a kert fala mellé, a nap melegére, a kajszibarackfa sárga leveleire. És magához intette a fiát. – Jancsikám ! Ülj le ide elém, a gyepre. A fiú falevelet gereblyélt. Letette a gereblyét. Tizenkét esztendős gyerek volt akkor, pufók, mint a kulacs és borzas, mint a pemet. Az apja korán munkára szoktatta. Persze csak könnyű munkára, aminőt gyerek birhat. Iskolába nem járt .(Nem volt még akkor iskola Magyarországon, csak egykét papi-iskola, de az se gyerekeknek.) Jancsi leült hát az apja elé, és okos szemmel pislogatott reá. Az apja ünnepies hangjából érezte, hogy valami komoly beszéd következik.”

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten romokban

    0

    Kate Atkinson Ursula Todd különleges életét tárta fel előző, nagyszabású, Élet az élet után című regényében, melyben hőse tragikus halálai szerencsés megmenekülésekkel, újabb és újabb választási lehetőségekkel váltakoznak. A csaknem egy évszázadot felölelő családtörténet a helyét önálló műként megálló Isten romokban című könyvében folytatódik. Ezúttal Ursula kedvenc fiútestvére, Teddy, a majdani költő, bombázópilóta, férj, apa és nagyapa szemszögéből követhetjük tovább az egyéni sorsokat a XX. század második felének történelmi hátterével. Ő az, aki a háborúban megbékél a halállal, de amint a háborúnak vége, nem tud alkalmazkodni ahhoz, hogy lesz még jövője. Sorsában tanúi lehetünk, amint egy hétköznapi ember drámai fordulatok közepette keresi eseményeken, veszedelmeken át vezető útját. Rendkívüli időkben, oly korban, amikor az ember kegyvesztett lett, s ami isteni természetű volt benne, az romba dőlt. A szerző egyéni történetmesélő technikája bravúros, stílusa megrendítő és lebilincselően izgalmas, szereplői sokszínűen árnyaltak, gazdag eszköztárából nem hiányzik az irónia, sem a feketehumor. A kritika a Costa Book Awards regényírói díjjal jutalmazta ezt a könyvét, amelyben élményszerű példát mutat arra, miként kell elképzelni azt, amit nem tudhatunk.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Isten városáról I.

    0

    Szent Ágoston mintegy 15 évig dolgozott a De civitate Dei – Isten városáról című munkáján, mire az végső formáját elnyerte, és az egyházatya történelemteológiájának monumentális összegzésévé lett. A huszonkét könyvből álló munkában Ágoston a pogány és szent történelem eseményeinek felvonultatására, értelmezésére, a pogány filozófusok nézeteinek tárgyalására és cáfolatára is vállalkozik, miközben bámulatos alapossággal bontja ki azt a tételt, hogy Isten városa és az ördög városa a jelen világban elválaszthatatlanul együtt létezik, noha eltérő az eredetük és más lesz a végső sorsuk is. Az Isten városáról ezért Ágoston politikai teológiájának legteljesebb kifejtését is magában foglalja, amelynek hatása mindmáig érezhető. A Kairosz Kiadó négy kötetben, Földváry Antal legendás fordításának felújított változatában adja közre a teljes magyar szöveget.

    3 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Isten városáról II.

    0

    Szent Ágoston mintegy 15 évig dolgozott a De civitate Dei – Isten városáról című munkáján, mire az végső formáját elnyerte, és az egyházatya történelemteológiájának monumentális összegzésévé lett. A huszonkét könyvből álló munkában Ágoston a pogány és szent történelem eseményeinek felvonultatására, értelmezésére, a pogány filozófusok nézeteinek tárgyalására és cáfolatára is vállalkozik, miközben bámulatos alapossággal bontja ki azt a tételt, hogy Isten városa és az ördög városa a jelen világban elválaszthatatlanul együtt létezik, noha eltérő az eredetük és más lesz a végső sorsuk is. Az Isten városáról ezért Ágoston politikai teológiájának legteljesebb kifejtését is magában foglalja, amelynek hatása mindmáig érezhető. A Kairosz Kiadó négy kötetben, Földváry Antal legendás fordításának felújított változatában adja közre a teljes magyar szöveget.

    3 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Istenek órája

    0

    „… Minden vallásnak van üdv-tana. Minden vallás képvisel valamilyen erkölcsi törvényt. Minden vallás hierarchikus felépítésű. Minde vallás úgy gondolja, hogy az embernek küldetése, missziója van a világban. A lényege a dolognak az, hogy ez az a közös, ami eltérő kultúrák, eltérő történelmi időszakokban keletkezett vallásokban azonos, fölébreszti azt a gondolatot, hogy valami közös, általános emberi lelki igényt fejez ki…”

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Istenek vándorútján

    0

    Tanulnányok Voigt Vilmos tiszteletére

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Istenről beszélünk

    0

    Az Egy Isten és a Szentháromság titkáról

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • István király

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Iszom, tehát vagyok

    0

    Aki átélte már egy(néhány) pohár bor után a bölcsesség ellenállhatatlan kiáradását, az egyet fog érteni Roger Scrutonnal: „A megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő társaságban elfogyasztott bor az elmélkedéshez vezető út és a béke előhírnöke”. Bár a szerző látszólag módszeres következetességgel vezeti az olvasót kisebb-nagyobb francia és újvilági birtokok, borok és dűlők között, mégsem hagyományos borkalauzt olvasunk. Az orrát magasan hordó borsznobizmust könnyű derűvel kifigurázó rendhagyó könyv nem évjáratokban és divatokban, nem obskúrus íz- illatjegyekben, hanem a hagyományait tisztelő és a természettel együtt élő és ember lelki békéjében találja meg a civilizációval egyidős borkultúra lényegét. A népszerű angol konzervatív gondolkodó természetesen nem bújik a bőréből, a kötet második részében a bortúra szellemes filozófiai és kultúrtörténeti utazássá alakul. Ne tartson azonban senki elvont okoskodástól. A szerző nem tanít, inkább mesél; óvatos kortyokban kóstolgatjuk a megidézett bölcselők témához illeszkedő gondolatait. Az Iszom, tehát vagyok Scruton vitathatatlanul legélvezetesebb könyve. Olvasása egy(néhány) pohár bor mellett javasolt.

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Isztambul és az oszmán civilizáció

    0

    1453 májusában az ifjú Mohamed szultán, akit a Hódító jelzővel ruházott fel a történelem, utolsó csapást mért Konstantinápoly falaira, és a császárvárost hozzácsatolta az elődei által már korábban meghódított bizánci birodalom területén megalapított államhoz. Amikor a görög székesegyházból mohamedán dzsámivá lett Hagia Szophia falairól a müzezzin imára szólította a hívőket, új korszak vette kezdetét, az oszmán uralom kora.
    A város hamarosan ismét egy hatalmas birodalom fővárosává, egy virágzó civilizáció központjává emelkedett. Az egykori Bizánc romjain felépült új mohamedán metropolisz Kelet és Nyugat kapuja, az iszlám védőbástyája lett.
    Bernard Lewis, a közel, és közép-keleti történelem professzora a londoni egyetemen, könyvében áttekintést ad a 15. és 17. század között fénykorát élő oszmán civilizációról és fővárosáról, Isztambulról.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Isztria

    0

    A horvát sorozat első kötete a címben jelzett északi tengerparti szakaszt ismerteti meg az olvasóval. Klasszikus útikönyv, mindenről informál, de csak azzal az óvatos mértéktartással amit egy nyaraláson lévő utazó igényel. Nagy támasz lehet azoknak is, akik még csak tervezgetik nyaralásukat, mert a könyv képi hatása segithet eldönteni a legnehezebb kérdést, hogy hová is menjünk? Opatijába vagy Krk szigetére, netán egy soha nem hallott nevű mini városba? Bármelyiket is választjuk a könyvet vigyük magunkkal, mert a helyi kirándulások szervezésénél nagyon sok ötletet merithetünk belőle. A kötet végén található Tudnivalókon kívül nagyon jó ötletnek tartjuk az idevágó internetes címek gyüjteményét! A bizonytalanok kedvéért megemlitjük, hogy a kötet – a már emlitett városokon túl – Rijeka, Pula, Porecs, Lovran, Rovijn, sőt az Olaszországi Trieszt városát és térségét ismerteti.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Itália

    0
    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Itália története. A birodalom bukásától a birodalom megalapításáig

    0

    Részlet: Az V. század második felében a nyugatrómai birodalom majdnem egészen a barbárok kezén volt; bár fennállt még a nyugati birodalom neve, a császár már csak az itáliai félszigeten, Dél-Gallia egy részén, s néhány dunamelléki területen uralkodott.

    2 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Itáliai székesegyházak

    0

    Kétezer esztendő hite és imái, az ebből is táplálkozó művészi szenvedély és alkotóerő olyan örökséget hagytak ránk, melynek bemutatására vállalkozik e könyvsorozat. Az illusztrációkon megjelennek a festmények és a freskók, a korabeli metszetek. Itália legjelentősebb templomai közül negyvennél is többet mutat be a kötet azzal a céllal, hogy csodálhassuk az alkotásokat. A törzsszöveg után eltérő színű papíron, 236 templom betűrendes mutatóját találjuk, ezzel is segítve a tájékozódást. A vallási építészetben használt szakkifejezések megértését a magyarázó szójegyzék támogatja.

    4 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Itt és most

    0

    A két író 2008-ban találkozott először az Adelaide-i Irodalmi Fesztiválon, mely után Coetzee azzal a szerény javaslattal fordult Austerhez, hogy vágjanak bele valami közös projektbe. Austernek tetszett az ötlet, és ő javasolta, hogy két éven keresztül folytassanak egymással levelezést, és beszélgessenek el olyasmikről, amikről akkor beszélgetnének, ha egymás közelében laknának. A levélfolyamot olyan olvasni, mintha az ember egy szellemes értelmiségi beszélgetés fültanúja volna, amelyben a felek egymás álláspontját tiszteletben tartva, mégis szenvedélyesen társalognak az élet és a mûvészet kérdéseirôl.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Itt kávéztak ők

    0

    „Kávéház nélkül nincs irodalom” – írta Márai Sándor, és nem túlzott. A kávéház közel kétszáz évig nemcsak második lakhelye volt a magyar művészeknek, hanem az egymást formáló eszmék és a polgári szabadság iskolája is. Nélküle irodalmunk, sőt, a teljes magyar kultúra is alapvetően másmilyen lenne. Ez a Kármán Józseftől Kertész Imréig, Csokonaitól Csoóri Sándorig tartó két évszázad legalább harminc éve lezárult. A kávéházak korszaka lejárt, de egykori művész vendégeik öröksége ma is velünk él. Az ő törzskávéházaikról, mindennapjaikról, komoly vitáikról és komolytalan mulatságaikról szól ez a könyv – a Nyáry Krisztiántól megszokott, információkban gazdag, szórakoztató stílusban.

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • IV. Károly

    0

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Ivan Gyenyiszovics egy napja

    0

    Az Ivan Gyenyiszovics egy napjá-t első ízben 1963-ban jelentette meg az Európa Könyvkiadó. A következő esztendőben írta róla Lukács György: „… A múlt feltárása nélkül nem tárható fel a jelen, Szolzsenyicin műve, az Ivan Gyenyiszovics egy napja jelentős előjátéka annak, hogy az irodalom újból önmagára találjon a szocialista jelenben. (…) Szolzsenyicin tette abban rejlik, hogy egy tetszés szerinti tábor eseménytelen napját irodalmilag a még le nem győzött, íróilag még nem ábrázolt múlt szimbólumává tette. Noha maga a tábor a sztálini korszak legszélsőségesebb kiéleződése, Szolzsenyicin szürkére művészien szürkével festett részletét a sztálini hétköznapok jelképévé emelte. ez éppen a költői kérdésfeltevés miatt sikerült neki: Milyen követelményeket támasztott ez a kor az emberekkel szemben? Ki védte meg emberi lényét? Ki mentette meg emberi méltóságát és integritását? Ki – és miként – állt helyt? Ki őrizte meg emberi szubsztanciáját? Hol görbült, hol tört el, hol semmisült meg? Mivel Szolzsenyicen rigorózusan a közvetlen tábori életre szorítkozott, a kérdést egyidejűleg tudta egészen általánosan és egészen konkrétan feltenni. (…) Szolzsenyicin elbeszélése véleményünk szerint mérföldkövet jelent majd a jövő felé vezető úton.”

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Ivánc (Száz magyar falu könyvesháza)

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Iványi-Grünwald Béla

    0

    „Tizenkét-tizenhárom éves koromban kezdtem el rajzolgatni. Hogy tulajdonképpen festő lettem, ezt elsősorban egy öreg juhásznak köszönhetem. Nem messze tőlünk volt Zichy Mihálynak a birtoka, ez az öreg juhász tőle került hozzánk. Ő mesélt nekem mindig Zichy Mihályról hogyan fest, hogyan rajzolgat, mikor néha-néha hazalátogat Oroszországból. Én is rajzolgatni kezdtem, lerajzoltam, ami körülöttem volt…” „… a magyar művészet fejlődésében Nagybánya milyen nagy szerepet játszott, ez ismeretes. Az akkor együttérzés kapcsán együvé került emberek a természetes evolúció folytán most válni készülnek, hogy új elemekkel gazdagodva, új haladásért, tehetséggel telítetten folytassák a nemzeti művészet fejlesztését.” „Szó sincs róla, hogy is került volna dekadenciába a magyar festészet! Éppen ellenkezőleg! Nyugodt lelkiismerettel és szent meggyőződéssel mondhatom: sose volt a magyar festészetnek ilyen termékeny korszaka, mint most! Azelőtt volt egy kimagasló zsenije a festőművészetnek, egy Munkácsy, egy Paál László. Ma könnyedén számlálhat fel negyvenet-ötvenet akárki. Itt vannak az öregek, a 40-50 évesek immár világhírű gárdája és minden kiállításon egy sereg ragyogó fiatal tehetség… A művészet világképe kétségtelen stagnálást mutat és mi büszkén mondhatjuk, hogy nálunk legkevésbé.” „Ha a festő sokat nézi a Balatont, feltétlen modern festővé válik. Mit tud kezdeni a naturalizmus ilyen fénytömeggel? A Balatont nem lehet lefesteni, csak kifejezni lehet.” (Iványi-Grünwald Béla)

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • Izmusdúlás

    0

    Régóta tapasztalom, hogy az ún. avantgárd irányzatok között, illetve a 20. század művészetében milyen nehezen igazodnak el a laikusok, sokszor még a művészek és a teoretikusok is. Sokan földolgozták már az izmusok történetét, komoly dolgozatok egész sora keletkezett a témáról, de egy sincs közöttük, amelyik magyarázatot adna arra a kérdésre, hogy ami történt, miért történt. Minden írás, legyen az bármily fennkölten tudományos is, csupán leírja a jelenségeket, fölsorolja a történet elemeit, megszámolja a művészeket és a műveket, akkurátusan hozzájuk rendeli az évszámokat, hivatkozik korábbi szaktekintélyekre, tudós szerzőkre, akik valamikor hasonlóan számba vették már mindazt, vagy majdnem mindazt, amit most ismét számba vesznek az új szerzők – sajnos hasonlóan leíró aspektusból. Ha nem tudjuk, hogy valami miért történt, akkor hiába mondják nekünk százszor és ezerszer, hogy ez és ez történt, valójában nem értjük az egészet. Tudjuk, hogy megtörtént, ami megtörtént, de képtelenek vagyunk ítéletet alkotni arról, hogy jó vagy rossz, helyes vagy helytelen, igaz vagy hamis, értékes vagy értéktelen számunkra az, ami történt. Így a dolog roppant problematikus marad, akárhány szerző, akárhány dolgozata írja le a témát – éppen mert csupán leírja, de a miértre nem keresi a választ.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Izrael

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Izrael, az igéretek földje

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Izsó Miklós levelei

    0

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Ízzel-lélekkel

    0

    A ​főzésnél minden „előadás” – premier!
    A jó ételhez nemcsak remek ízek kellenek. hanem lélek is. Szeressük, amit elkészítünk és akinek elkészítjük! Ne sajnáljunk néhány percet az ízléses tálalásra vagy a díszítésre! Előbb-utóbb alakítani, alkotni tudunk majd a magunk és a szeretteink kedvére. Törekedjünk az ízek, a színek harmóniájára, mert így a közös étkezéseinket, a mindennapjainkat meghitté, állandó ünneppé varázsolhatjuk. Mint minden jótétemény, ez is meghozza a maga hasznát.
    Ételeink minden alapanyaga hazánkban beszerezhető, kapható, hangsúlyozottan igazodik a magyar ízléshez, az ősi, népi receptekhez. Sok ezer év gasztronómiai érdekességei mellett fölhasználtuk a legújabb orvosi és természetgyógyászati kutatások eredményeit. A magyar szakácskönyvek közül először itt olvashatunk csicsókából, csalánból és mungóbabból készült ételekről. Ötleteinkkel a szakács segítségére sietünk, ha éppen csak egyféle alapanyagot találunk otthon a rögtönzéshez. Ezért ételfajtánkként „tálaljuk” könyvünket az olvasók elé.

    600 Ft
    Kosárba teszem