-
Michelangelo és a vatikáni Pietá
02 400 FtMindig izgalmas kihívás a nagy mesterek és halhatatlan remekműveik vizsgálata a másolók, a követők szemszögéből, akik alkotásaikban erejüket a fölülmúlhatatlan példaképpel szerették volna összemérni. Ilyen például az a mester, aki a vatikáni Pietà nyomán a római Palazzo Barberini monokróm képét festette, és talán együtt tanult Michelangelóval a Giardino di San Marcóban. De ki lehetett az, akinek a Londonban lévő Krisztus sírba tétele tulajdonítható? A könyv szerzője szerint semmiképpen sem azonos Michelangelo Buonarrotival, ahogyan azt a művészettörténészek többsége ma gondolja.
A kötet magyarázatot keres arra is, hogy miért volt fontos a teológusoknak Mária szüzessége, és miért ábrázolta Michelangelo a nőket férfiasnak. Mi az értelme a halott Krisztus látszólag mozgó ujjainak? Hogyan tekintettek a korban Krisztus siratására? Mindeközben megelevenedik az olvasó előtt a quattrocentóvégi Firenze és Róma, valamint az időszak meghatározó alakja, Girolamo Savonarola, akinek prédikációi s azok morális üzenetei a fiatal Michelangelót is megérintették. -
-
Miért nem bírjuk az amcsikat?
0800 Ft„…az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak…” (I. István magyar király intelmei fiához, Imre herceghez) A mellbevágó sorozatcím ne tévesszen meg senkit. Idegengyűlöletről szó sincs. A szerzők csokorba gyűjtötték az egyes nációkról mások tudatában kialakult sommás megállapításokat és közhelyeket. Az olvasó – reméljük – bírni fogja az adott ország népét, vicceit, szokásait, s talán elgondolkodik azon is, hogyan vélekednek róla más népek olvasói… „Amikor az amerikaiak nyaralni mennek, a szokásosnál is amerikaibbnak látszanak, ha ez egyáltalán lehetséges: eszement mintájú rövidnadrágot, fehér futócipőt és valamilyen idióta felirattal ellátott trikót öltenek magukra. Tárcájukat »pocaktasaknak« becézett övtáskában hordják, amely még inkább kiemeli förtelmes derékbőségüket, s szabadidejük java részét fagylaltosok és cukorkaárusok standjánál töltik.”
-
-
Mikael I-II.
01 000 FtA fiatal Mikael Európa történelmének egyik leghányatottabb időszakában, a XVI. század húszas éveiben kél hosszú vándorútra Turku városából, hogy bejárja az akkori keresztény világ nagy részét. Történelmi események szemtanúja, megfordul Keresztély dán király és V. Károly császár udvarában, a nagy Paracelsus tanítványa, megismerti Luthert, Dürert, a kor számos hírességét.
-
-
Mikor eltűntek a galambok
01 800 FtLebilincselő és kivételesen bátor hangú „nagyregény” Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben. A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland – az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar – aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit – akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is. Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket – de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba.
-
-
Mikszáth Kálmán és a gyermekjátékok világa
01 500 Ft„A gyermekjátékok – játék és költészet ölelkezése” – állapította meg főművében, az Ormányság-ban találóan a kákicsi tudós tiszteletes, Kiss Géza. Vajon ez a tündéri világ – a gyermekjátékok világa – hogyan tükröződik művelődéstörténetünk egyik legnagyobb alakjának életművében? Annak a lángelmének életművében, aki – talán szabad így fogalmaznunk – maga is valósággal „játékból és költészetből” volt összegyúrva… Hogyan látta ő ezt a világot kisgyermekként a XIX. század közepén a nógrádi szülőtájakon? Hogyan élte át, hogyan szívta magába? Mit őrzött meg és mit hordozott belőle magában élete folyamán? Végül mit hagyott hátra belőle nekünk, utókornak? És túl mindezeken: vajon mivel járult az hozzá egyfelől gondolatvilága és egyénisége, másfelől nyelve és stílusa kiformálódásához? Hívjuk az olvasót, hogy mindennek feltárásában tartson velünk…
-
Millet Angelusának tragikus mítosza
0800 FtDalí elméleti jellegű írásai hozzátartoznak életművéhez. Közülük az egyik legérdekesebb az általa elméletírói főműként interpretált Angelus-tanulmánya, amely 1932-ben született, de csak több évtizedes kallódás után, 1963-ban került a nyilvánosság elé. Millet képe Dalí több festményét is megihlette, mégis kevésbé konkrét hatása, mint inkább az általa kiváltott asszociációk és szürrealista munkamódszerének „megtermékenyítése” miatt vált Dalí egész szemléletére nézve korszakos jelentőségűvé. Dalí az Angelusban alkalmazott módszerét „paranoia-kritikai” analízisnek minősíti, amely lényegében nem más, mint egy kissé popularizált pszichoanalitikus módszer; alapja a mindenben rejtett szexuális szimbolikát kereső freudi tétel.
-
Mimi
0800 FtA regény egy fiatal magyar bárónő hősi küzdelmeit rajzolja meg a korabeli süllyedő világban. Galánffy Mimi, a kor felfogásával szemben, mély barátságot köt a szergényparaszti sorban élő Marival és a zsidó származású Eszterrel. Később, családja ellenzését és osztálya szokásait félretéve, feleségül megy a társadalmilag alatta lévő Péterhez.
-
-
Mindennek vége!. Andrássy Ilona grófnő első világháborús naplója
03 000 FtAndrássy Ilona a kiegyezés nagy formátumú politikusának, csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyulának az unokája, Katinkának, a „vörös grófnőnek” a nővére volt. Több nyelven beszélő, a politika és a művészet iránt érdeklődő, művelt kisasszony. 1909-ben feleségül ment rajongva szeretett vőlegényéhez, Esterházy Pál grófhoz. Pápai kastélyukból rendszeresen eljártak a budapesti „világba”, ki-kiruccantak Bécsbe, elutaztak Olaszországba nyaralni vagy az Alpokba zergére vadászni. Élték az arisztokraták kellemes gondokkal teli életét.
-
Mindig magasabbra
02 400 FtTom Whittaker, a világ egyik leghíresebb extrém sportolója 1948-ban született az angliai Yorkban. Autóbaleset következtében 31 évesen térd alatt amputálni kellett a jobb lábát, ám ez nem akadályozta abban, hogy emberfeletti energiával folytassa a sportolást meghódítsa a világ legmagasabb és legveszedelmesebb csúcsait, köztük a Mount Everestet, s emellett elszántan küzdjön a mozgáskorlátozottak életének teljesebbé tételéért. Az Egyesült Államokban, ahol nemzeti hősként tisztelik, doktori fokozatot szerzett, és speciális tréningcentrumokat alapított a mozgáskorlátozottak sportolási tevékenységeinek segítésére. Tom Whittaker könyve a bátorságról, az elszántságról és olyan emberi nagyságról ad számot, amely bárkit meggyőz a kihívások jellemformáló erejéről. Sportolóknak, hétköznapi, egészséges és mozgássérült embereknek egyaránt bizonyítja: kitartással és merész álmokkal képességeink úgy alakíthatók, hogy rácáfolnak minden, a társadalomból gyakran felénk sugárzó hátrányos megkülönböztetésre.
-
Mindig más strandra vágyik
02 000 FtPolina, az ukrán származású prágai lány azt tanulta a nyolcvanas években, hogy a kapitalista Nyugat egy hatalmas munkatábor, melynek lakói egyedül arra vágynak, hogy a Kelet elvigye nekik a szabadságot. A kilencvenes évek meghozták Polinának a fájdalmas kijózanodást – kiderült, hogy a helyzet éppen fordítva van, csak éppen ezt a bizonyos keleti tábort a kutya sem akarja felszabadítani. Éppen ezért lakói, főként a fiatalok úgy döntenek, hogy inkább ők mennek nyugatra vagy teremtik meg maguknak azt, amit szabadságnak, kapitalizmusnak és boldogságnak vélnek. Ez a regény Polina felfedezőútjának története, amely Európa nagyvárosain és saját testének megismerésén keresztül a mi életünk felé vezet. Jegyzetek a tengerről, a nevetésről és a korszellemről.
-
Mindkettő emberül
01 600 FtBaranyi személyiségének legfőbb meghatározó jegye a hűség mindahhoz, amit értéknek gondol: világnézethez, barátokhoz, szerelmekhez. Szerelemfelfogása a partner egyenértékűnek tartásán alapul, ez nem a Szabó Lőrinc- féle hímsovinizmus (tudom a minősítésért az irodalmárok 90 százaléka megkövezne), hanem a modern, humanista ember viszonya az emberszámba vett másik nemhez. Van egy kedvenc szerelmesverse, a Mindkettő emberül. A tisztaság, a bölcsesség remekműve! (Szepes Erika)
-
Mindszenty bíboros az elbeszélt történelemben
01 600 FtA történettudományban mára elfogadottá vált, hogy a korábban kissé lebecsült jelentőségű elbeszélt történelem az írottakkal egyenértékű forrás. Ebből kiindulva a kötet az angol nyelvű Oral Historynak nagyrészt a szerző által újonnan felkutatott és egyúttal magyar nyelven első alkalommal közreadott forrásanyagára támaszkodik, és veti össze az új információkat a Mindszenty-irodalom eddigi amerikai és magyar forrásaival. A következtetések levonása a már gyakran idézett egyes források újraértelmezésével is jár. Mindszenty József bíboros közel tizenöt éves (nagy)követségi menedékének amerikai szereplői közül az évek múltán számosan adtak interjút. Az olvasók számára a mindennapok és azok színes epizódjai mellett a menedék 1956. november 4-i kérésének és kivételes megadásának lehetséges csatornái, továbbá fő- és mellékszereplői lesznek a legizgalmasabbak. Vajon Mindszenty hajnali visszahívása a Parlamentbe lehetett-e már a menedék tudatos előkészítésének az első lépése? Miről tudott, vagy nem tudott a hajnalban felébresztett bíboros, amikor budai palotájából visszaindult az épületbe? Valójában hány csatornája volt a menedékérésnek, és ki volt annak a kezdeményezője? Bevontak-e a folyamatba közvetítőt, és amennyiben igen, vajon ki lehetett az? Hogyan viselkedett a frissen Budapestre érkezett Edward Wailes kinevezett követ, amikor november 4-én reggel nyolc óra előtt néhány perccel Mindszenty bíboros a szemtanúk számára váratlanul megjelent a kapuban? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy mindezen lényeges eseményeket még ma is jótékony homály fedi?
-
-
-
-
-
-
Misu és a piros kenu
01 200 FtA csöpp bagolyfióka, Guszti messzire téved a családi fészektől. Misu megtalálja, és úgy dönt, visszaviszi a szüleihez. Az ám, de a fióka otthonát, a rejtélyes Bagolytanyát lehetetlenség száraz lábbal megközelíteni. Ezért aztán Misu és barátai, életükben először, elindulnak a folyón egy kenuval – és persze Gusztival. Vajon sikerül-e eljutniuk a sűrű bozóttól ölelt, rejtélyes Bagolytanyára? A csodakosaras című könyv nagy sikerű szerzőpárosa,Nógrádi Gergely és Hajba László ezúttal a barátságról, az állatok iránti felelősségünkről, és az egyik legősibb és legkedveltebb sportról, az evezésről mesél a gyerekeknek.
-
Misztériumok
08 000 FtREGŐS PROLOGUSA.
Haj regő rejtem
Hová, hová rejtsem
Hol volt, hol nem : kint-e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent
Urak, asszonyságok?lm szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent:
Hol a szinpad : kint-e vagy bent,
Urak, asszonyságok?Keserves és boldog
Nevezetes dolgok,
Az világ kint haddal tele,
De nem abba halunk bele,
Urak, asszonyságok.Nézzük egymást, nézzük.
Regénket regéljük.
Ki tudhatja honnan hozzuk?
Hallgatjuk és csodálkozzuk,
Urak, asszonyságok.
(A függöny szétválik a háta mögött. Halk zene.)Zene szól, a láng ég
Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd ha lement.
Urak, asszonyságok.Régi vár, régi már
Az mese ki róla jár.
Tik is hallgassátok. -
Misztikus írásai
012 000 FtSuso (Heinrich Seuse, 1295-1366) a középkori német vallásosság kiemelkedő alakja volt; Eckhart mester tanítványa. Válogatott kötetünk, mely az első magyar nyelvű Suso-kötet, megismerteti az olvasót a nagy nyelvi gazdagságú költő-misztikussal. Misztikáját az érzelmek túláradó gazdagsága jellemzi, és törekvés arra, hogy élményeit tudatos formában közvetítse az olvasónak. Válogatásunk a költő-misztikus mellett a filozófus Suso minél teljesebb bemutatására is törekszik. A teljes terjedelmében közölt Az Igazság könyvét, melyet eretnekséggel megvádolt mestere védelmében írt, komoly figyelmébe ajánljuk Eckhart minden mai olvasójának is. A kötet bölcseleti fejezetei a középkori filozófia rövid összegzését adják.
-
-
-
Mit érdemes megvenni? A 100 legjobb magyar bor
01 000 FtPálffy István könyve a szerző kedvenc témájáról, a magyar borokról szól. És még nagyon sok mindenről. Mert ez a könyv nem egy szokványos borkalauz: igaz, rengeteg dolgot megtudunk belőle az adott borról, a borászról, a magyar borászat történetéről és trendjeiről, és azt is megtudjuk, hogy melyik borhoz mit jó enni, és melyik az a bor, amelyiket nem szabad azonnal meginni, mert csak jót tesz neki az idő.
-
Mit jelentenek az álmok?
0800 FtA modern lélektan egyik legfontosabb ága az álomkutatás. HANNS KURTH, a fiatalabb német pszichológus-generáció tehetséges képviselője nagy elődökre, Freudra és Jungra támaszkodva írta meg tudományos igényű, mégis szórakoztató álmoskönyvét. Bevezetőjében az álmokról és az álmok sajátos nyelvéről ír, majd az álomfejtés fejezete következik, s végül, a legterjedelmesebb rész, egészen szokványos, már Krúdytól is ismert álmoskönyv. Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akiket érdekelnek lelki életünk titokzatosnak tűnő, de e könyv tanúsága szerint többé-kevésbé mégis megfejthető titkai.
-
Mit tud a gyerek?
01 600 FtHogyan segítsük gyermekünk fejlődését? Ez a könyv részletes, tudományosan megalapozott és közérthető választ ad e tipikus szülői kérdésre. Dr. Miriam Stoppard, a Nők könyve, A gyermekbetegségek A-Z-ig, a Tinilányok könyve és a Babakönyv népszerű szerzője, gyönyörűen illusztrált művében a csecsemőkortól az iskoláskorig térképezi fel a fejlődés menetét és szakaszait. Bemutatja, hogyan ébresszük fel gyermekünk érdeklődését a környező világ iránt, hogyan bátorítsuk kísérletező kedvét, hogyan fejlesszük képességeit.
-
Mit tudsz önmagadról?
0500 Ft„Gyermekkoromban szerettem volna mélyebben érteni: mi van az emberben legbelül. Nem a szíve, mája, vérkeringése, nem az anatómiája és a fiziológiája érdekelt, hanem a szándéka, a vágyai, a gyűlölködése, a szeretete, a hajtóerői. Gyöngédségének és dühöngéseinek eredete, félelmeinek okai. Miért szeretik az egyik embert, s miért nem a másikat? Miért lesz az egyikből gonosztevő, a másikból meg hős? Miről álmodnak, miért tanulnak, miért boldogok és miért boldogtalanok? …Azoknak ajánlom a könyvet, akik a ‘milyenek az emberek’, ‘milyen legyek’ kérdéseken szívesen gondolkoznak, és bonyolódó emberkapcsolataikat – legalább valamennyire – érteni szeretnék.”
-