-
Kulturális hadviselés
03 000 FtMinden a kultúrában veszi kezdetét, rajta keresztül történik és oda is tér vissza. Aki a kultúra hegemóniáját felismeri és benne ki tudja alakítani a maga hegemóniáját, az végül mindent megnyer. A kulturális többség megszerzése előbb-utóbb ugyanis politikai többség kialakulásához vezet. Ez a könyv útmutató ahhoz, hogy miért, mivel és hogyan lehet a politika hátterében ható kulturális szférát meghódítani. Vagyis a kulturális hatalomért folytatott küzdelem elméletéről és gyakorlatáról szól, arról, hogy miként hozzunk létre kulturális hegemóniát.
-
Kun Béla
01 500 FtKun Béla életművének tudományos feltárása a felszabadulás után sokáig váratott magára. Most Borsányi György történész írásával pótolta ezt a hiányt. A szerző feltárja Kun Béla politikai pályafutásának kevésbé ismert szakaszait is. Bemutatja az életpálya indulását: az erdélyi újságíró-korszakot, a szociáldemokrata pártban végzett munkáját. Természetesen nagy teret szentel a Kommunisták Magyarországi Pártja alapítója és a Tanácsköztársaság vezére tevékenységének. Pontos képet ad az 1919— 1920-as ausztriai kényszertartózkodásról, Kun Béla szerepéről a Vörös Hadsereg Vrangel elleni had-műveleteiben és az 1921-es németországi felkelésben. A szerző részletesen elemzi azt a sok vitát kiváltott tevékenységet, amelyet Kun Béla a 20-as évek magyar kommunista mozgalmában végzett. Eddig ismeretlen dokumentumok felhasználásával mutatja be azt a munkát, amit Kun Béla a nemzetközi kommunista munkásmozgalom vezérkarában, a Kommunista Internacionáléban az agitációs és propagandaosztály, majd pedig a Balkán-titkárság vezetőjeként folytatott. Illegális munkája során Kun Bélát 1928-ban Ausztriában letartóztatták. Szabadulása után a Szovjetunióban élt. Ekkor részben a Kommunista Internacionáléhoz, részben a Kommunisták Magyarországi Pártjához kötik feladatai. Mindkét területen nagy érdemek és súlyos hibák jellemzik tevékenységét. Az utóbbiak közül legnagyobb a szektásság, amely főleg a „szociálfasizmus” jelszavának elméleti megalapozásában fejeződött ki. Bár a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán elfogadott népfrontpolitikával Kun Béla egyetértett, ezzel a kongresszussal veszi kezdetét az a folyamat, amelynek következményeként eltávolítják őt a Komintern és a KMP vezetéséből. A szerző szigorúan a dokumentumokhoz ragaszkodva vezeti végig az olvasót a „Kun-ügy” valamennyi állomásán, egészen az 1937-ben bekövetkezett letartóztatásáig. Kun Béla nem mentes az ellentmondásoktól. A könyv fő értéke az, hogy retusálás, idealizálás nélkül mutatja meg Kun Béla emberi és politikai nagyságát.
-
Kun László
0900 FtSzabó Károly (1824-1890) nevét és életművét idáig elsősorban a könyvtárosok társadalma ismerhette, hiszen ő adta közre a Magyarország történetének forrásai és a Régi magyar könyvtár nevezetes köteteit. A fentiekhez képest Szabó Károly Kun Lászlója elfeledett mű, holott a címszereplő portréja – a sokat, sokszor – osztrák és cseh részről is – vitatott Árpád-házi uralkodónkról szóló legteljesebb – szakszempontból is értékes, lelkiismeretes monográfia. A szemléletes korrajzot is kínáló könyv eredetije ma már hozzáférhetetlen ritkaság. Csakúgy, mint a Magyar Történeti Életrajzok című, a maga idejében méltán népszerű milleniumi sorozat szinte valamennyi darabja, ez is szépen illusztrál, tényszerűségében is szórakoztató írás. Szabó kötete IV. (Kun) László szenvedélye házasságának, a kunok, magyarok között őrlődő politikájának, belső vívódásainak, a segítségül behívott kunok lemészárlásának drámai dokumentuma.
-
Kun László siratása
0400 FtA Lisszaboni Nemzeti Levéltárban egy XIV. századi kéziratra bukkannak, amelynek nyelvét ott senki sem érti. A filozófus Saudade Madridban élő, magyar történész barátjához fordul tanácsért. Kiderül, a kézirat magyar nyelvű, egy öreg pap, Márkus, Nagyvárad egykori őrkanonokjának alkotása. Márkus, ifjú korában, szemtanúja volt IV. László király holttestének a váradi székesegyházból történő kiutasíttatásának, és később, az ifjú Károly Róbert kérésére, írta le a történteket. Károly lemásoltatta és illumináltatta az öreg pap szövegét. Ez a másolat került Lisszabonba. Fő részét a László életében végzetes szerepet játszó asszony, Kun Erzsébet, az anya, Nápolyi Izabella, a feleség, Édua, a kun asszony találkozása és szóváltása teszi – a megölt László ravatala előtt.
-
Kutatóárok
0600 FtAz író vallomása: „Onnan kezdem önéletrajzom történetét, amikor – tizennégy éves korom küszöbén – kitör az első világháború. Ettől kezdve annak az évtizednek feltérképezése, melyet ebben a könyvben megkíséreltem, csak úgy volt lehetséges, ha egy felnövő fiú külső és belső életét egybe tudom kapcsolni azokkal a világtörténeti eseményekkel – sorsfordulatokkal, háborúval –, melyeknek tanúja voltam s különös módon néha kissé szereplője is.
-
Küzdelem a vasfüggöny mögött 1-2.
0800 FtFülszöveg
Magyarország egykori kisgazdapárti miniszterelnökének, Nagy Ferencnek egyéni sorsa tragikusan egybefonódik nemzetéével.
A Baranya megyei Bisse falucskából származó ifjú parasztember első harcát az úri Magyarország ellen vívja; tehetségével önerejéből följebb és följebb emelkedve, az 1930-ban újonnan szerveződő Független Kisgazdapárt országos titkáraként rendíthetetlenül küzd, hogy jogfosztott osztályát bejuttassa „az alkotmány sáncai közé”. -
-
Küzdelmeink a nemzeti királyságért
07 000 FtA Magyar nemzet önnálóságáért és függetlenségéért vívott küzdelmek története – Az 1505-iki Rákosi Országgyűléstől a Rákóczi-emigratio kihaltáig.
Dr. Thaly Kálmán Alapítványából kiadja a Magyar Történelmi Társulat.
Első kötet. -
-
Kvíz a kézben
01 000 FtMi a jelentése a kvíz szónak? Miben született VII. Konstantin? Melyik magyar falu szabadult föl 1945. április 4.-én? Hová lett az Atlantisz? Kik a szkipetárok? Mi volt a Szent Bertalan éj? Mely államok tagjai az atomklubnak? Mit jelent magyarul Shakespeare neve?
-
Kyrgyzstan
04 000 FtBishkek 1 : 30 000
Map for Businessmen & tourists
Geographical map
With index
Relief with elevation tints -
-
Lagúnák
0600 FtAz Udvari asszony regényének nevezhetnénk ezt a művet, olyan értelemben, ahogyan Castiglione az Udvari Ember kifejezést használta. A XV-XVI. század fordulója már férfi-erényeket is követel a nőtől, az iménti értelemben vett Udvari Asszonytól: azt, hogy folyamatosan uralkodjék értelmével szenvedélyein, érzelmein és érzékein, azt, hogy legyen benne valami „démoni tárgyilagosság” önmagával és az udvarokkal szemben, azt, hogy a test és a lélek szépségei az értelem uralma alatt harmonizáljanak benne.
-
-
Lángoló tengerek
04 000 FtA kiváló tudós és közkedvelt ifjúsági író ebben a kötetben a világ legnagyobb tengeri csatáiról ad izgalmas képet. Minden sora lebilincselő érdekes olvasmány, az egész mű pedig páratlanul tanító-, ismeretterjesztő- és nevelőhatású alkotás.
-
-
Lassú teher
01 500 FtAz utoljára több mint húsz éve megjelent kötetben Tar Sándor huszonhat írását olvashatjuk három ciklusba rendezve. A történetek a szerző szociográfiájának és megrendítő, de a humort sem nélkülöző prózájának legfényesebb pillanatait idézik. Tar mindent tud, amit mesterségéről tudni lehet és tudni érdemes: nemcsak a világot, az abban élő embert is ismeri, emellett mesterien szerkeszt, prózájában a különböző elemek remekül ötvöződnek.
-
Latinovits
01 000 FtA kötetben megszólalnak: Cenner Mihály, Frenreisz Istvánné (az édesanyja), Hernádi Gyula, Horvai István, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Karcsai Kulcsár István, Kazimir Károly, Király István, Nemeskürty István.
-
Lawrence Ferlinghetti versei
0600 FtLAWRENCE FERLINGHETTI állítólag maga sem biztos benne, 1919-ben vagy 1920-ban született-e, csak abban, hogy március 24-én, a New York állambeli Yonkersben. Olasz bevándorló apjának és portugál anyjának ötödik gyermeke volt. Apja váratlanul meghalt, anyja megőrült, őt anyjának egyik nőrokona néhány évre Franciaországba vitte. A háború kitörése után Ferlinghetti bevonult a haditengerészethez, majd 1948-ban a Columbia-egyetemen megszerezte a Művészetek Magisztere fokozatot, 1951-ben pedig a párizsi Sorbonne-on doktorált.
Költészete a beatmozgalommal együtt az ötvenes években bontakozott ki San Franciscóban. Magyarul a Nagyvilágban és az Üvöltés című antológiában jelentek meg versei, Egyes szám negyedik személy című regénye pedig a Modern Könyvtárban látott napvilágot. -
Lázadás a Tiszánál. Kalandos korrajz
01 200 FtA kötet szerepel a Magyar Ideiglenes Nemzetgyűlés által 1945/1946-ban összeállított „Fasiszta szellemű, antidemokratikus és szovjetellenes sajtótermékek I-IV.” címmel megnevezett zárolt könyvek tételes és hivatalos listáján.
-
Lázadás a Zöld-folyóban
0750 FtKétezer-ötszáz elítélt izzad a Green River Állami Büntetőintézet hatalmas üvegkupolája alatt, az iszonyú gránit-, üveg- és acéllabirintusban – kétezer-ötszáz fegyenc lelkében tombol az ember ősi erőszakvágya.
r. Ray Klein, a „ sotokan harcos” három kemény évet húzott le az intézetben s annak AIDS-fertőzöttekkel teli gyengélkedőjében – itt sajátította el a túlélés egyedül hatékony filozófiáját: KURVÁRA SEMMI KÖZÖM HOZZÁ. -
Lázár
02 400 FtSkandináv krimi. Svédország leghírhedtebb sorozatgyilkosát, Jurek Waltert évekkel ezelőtt kiiktatták, de a nyomozók sosem pihenhetnek, hiszen valaki mindig a helyébe lép. Ezúttal egy rejtélyes gyilkos után kutatnak, aki egymás után végzi ki Európa leggyűlöltebb bűnözőit.
-
Lean Startup
02 400 FtEric Ries szerint a startup olyan vállalkozás, amelynek célja új termék vagy szolgáltatás létrehozása szélsőségesen bizonytalan feltételek között. Ez ugyanúgy igaz a garázsában szerencsét próbáló egyéni vállalkozóra, mint a Fortune 500-as egyik vállalatának tárgyalótermében összegyűlő rutinos szakemberekre. Hiszen ugyanaz a küldetésük: át kell hatolniuk a bizonytalanság ködén, hogy megtalálják a fenntartható vállalkozáshoz vezető sikeres utat.
A lean gyártás tapasztalataira építve a Lean Startup forradalmian új menedzsmentmódszert kínál. Arra biztatja az innovatív vállalkozókat – cégmérettől függetlenül -, hogy ne dőljenek be a hiúsági mutatóknak, inkább a tényleges előrehaladást mérjék, és mielőbb derítsék ki, mit is akarnak valójában az ügyfelek. Üzleti elképzeléseiket pedig folyamatosan teszteljék, és igazítsák a körülményekhez, mielőtt még túl késő lenne. -
Lechner Ödön
06 000 FtA nemzeti önkifejezésre való törekvés a századforduló idején a velünk szomszédos országok mindegyikében megjelent, s mindenütt a helyi történelmi stílusok valamelyikére, illetve a regionális népi építészet emlékeire épült rá. Valamennyi efféle irányzaton, s a századforduló egész építészetén belül Lechner Ödön az egyetlen, aki az általa forrásnak tekintett történelmi motívumkincsből nem historizáló felfogással hozott létre korszerű „magas művészeti” stílust. Ennek révén művészete felülemelkedett a regionális és nemzeti kategórián. Lechner építészeti nyelve felismerhetően és érzékelhetően kötődik a népművészet formavilágához, de azt építészeti stílussá alakítva, kiemeli etnikai határai közül.
-
Legkedvesebb verseim gyűjteménye
01 100 FtÉdesapám, Busay Balázs 1876-ban Jászapátin született egyszerű, sokgyermekes család gyermekeként. Korán elkerült otthonról Battonyára, ahol nyomdásznak tanult. Fiatal korában Budapesten az Atheneum Nyomdában dolgozott korrektorként. A könyvek iránti szeretete itt teljesedett ki. Autodidakta módon vált művelt emberré. Németül, franciául beszélt. Az Iparművészeti Főiskolán könyvgrafikát tanult. Kialakította egyéni stílusát. Saját maga által összeállított versesköteteken kívül imakönyveket, elbeszélő költeményeket. (Petőfi: János Vitéz) írt le kézi díszírással, amelyeket egyéni motívumokkal és iniciálékkal díszített. Az Iparművészeti Múzeum 1923-ban megvásárolta egy könyvét, sőt művei még napjainkban is felbukkannak aukciókon. Élete delétől haláláig (1947) Jászapátin élt és alkotott. Barátjának tudhatta Vágó Pált, a Jászság világhírű festőjét. Bensőséges barátságukról megemlékezik Móricz Pál Magyar sirató” című könyvében.
Lâm Zoltánné Busay Irén -
Legújabb magyar anekdotakincs
02 000 FtNem csupán idő és erő, de ezeken túl betáplálás, feltöltődés is kell ahhoz, hogy egy új könyv megszülessék. Aki a ma anekdotaikonját akarja megírni, annak a ma eseményeinek bizonyos körével kell feltöltődnie – szikrafeszültségig. És rá kellett jönnünk, hogy ez olyan nehézkes és hosszadalmas folyamat, amit nem lehet kallantyúval bekurblizni. Mód, alkalom, figyelem kell hozzá, véletlen és előkészített találkozások sora, kölcsönös mesélőkedv, állandó, éber készenlét, a sebesen váltakozó színhelyek és szituációk szabatos rögzítése, s végül aprólékos mérlegelés és válogatás.
Ildomtalan és botor dolog lenne az Olvasót e kötet küszöbén hosszadalmas magyarázkodással visszatartani.
Mégis: egy sor megfigyelés, ami a korszerű anekdota problémáiról, keletkezéséről, kialakulásáról munka közben felgyülemlett – közlésre kívánkozik. Úgy gondoltam tehát, nem állom útját a küszöbön az Olvasónak, de megkérem, hogyha majd a sokszáz történet végére érkezik, szánjon rá még egy kis fáradtságot és fussa át a huszonegy fejezetet követő néhány oldalt, tapasztalataim summázatát.
Az anekdoták bábjátéka után nézze meg a szerkezetet.
Szerzői ravaszkodás is ez: lehet, hogy ettől kap kedvet az újraolvasáshoz. -
Légy diplomata! Hogyan szolgálhatja hazája ügyét a külföldet járó magyar (Anekdóták, adatok és társalgási ötletek)
01 000 FtDiplomáciai notesz külföldet járó magyarok részére.
-
Legyen hited és lészen országod!
04 000 Ft1920. június 4-én írták alá a franciaországi Versailles-ban, a Nagy-Trianon-palotának nevezett épületben az első világháborút lezáró békediktátumot. A szerzők olyan dokumentumokat és emléktárgyakról készült fotókat válogattak össze a kötetben, amelyek a nemzet lelkületét szemléltetik abban a tragikus helyzetben, amikor az ország területének kétharmada elveszett. Apróságok, hétköznapi használati tárgyak, különféle kiadványok, egyszeri és alkalmi nyomtatványok, sajtópublikációk, bélyegek, kották, képeslapok mesélnek precíz történelmi alapossággal arról, hogyan élte meg a nemzet Trianont. ,,Van egy nagyon gazdag illusztrációs anyag, amely arról informálja az olvasót, hogy a két világháború között hogyan gondolkodtak Trianonról, és miféle módon juttatták kifejezésre tiltakozásunkat Trianon ellen” – mondta Romsics Ignác akadémikus.
-
Lékiratok I-II-
03 600 FtNem, nem elírás, Jankovics Marcell tudatosan választotta a kellemesen lágy hangzású emlékiratok szó helyett a Lékiratokat könyve címéül. Ezzel utal arra, hogy saját és családja múltja „többé-kevésbé nem kedves” számára, még ha alapvetően derűs természetének köszönhetően „igyekszik kedélyesen szemlélni”.
A regényes életrajz J. M. élete első 19 évére terjed ki, ám a valós történelmi háttér, amit felrajzol, majd egy fél évezred: felvázolja egész családjának történetét is, visszamenvén az időben az egykori horvát, székely, örmény, lengyel ősökig. -
-
Lélekedzés
0500 FtTársadalmi és történelmi perspektívájú ez a pompás pszichológiai regény, amelynek hosszú, pompás, pontos Mercedes-útjain egy mindent tisztázó és lezáró párbeszéd mondatait fogalmazza, készítgeti magában, szüntelenül a lelkét edzve, szüntelenül egy göböt érezve a gyomrában, egy vezérigazgatói sofőr. A kesztyűtartóban kés, a Főnök magnetofonjában Mozart-zene.
-
Leletek
04 500 FtMásfél évszázaddal ezelőtt – a fényképezés feltalálásával – megszületett az emlékek rögzítésének az a módja, amellyel megmenthetővé lettek az egyéni és kollektív emlékezet múlandó élményei…
…A szerkesztők – mint a régészek – leletfeltárást és gyűjtést végeztek és ennek eredményét kapja kézhez az olvasó. Időrendben, egymásra épülő metszetekben rétegződik az anyag, mely nem a nevek, hanem a teljesítmény, s az új, időteremtette jelentések érvénye alapján rendeződött össze. Sok fényképezőről – akiket valaha oly nagy tisztelet övezett -, kiderült hogy esetlegeset alkotott, másokról, akiket korábban számba se vettek, hogy maradandót.
Kötetünk nem törekszik, hisz nem is törekedhet a teljességre. Igénye egy van csupán: a magyar fotográfia még meglehetősen ismeretlen múltjából, képanyagából olyan válogatást nyújtani át az olvasónak, amelyet kedvvel és sokszor lapozhat át; amely klasszikus művek és új felfedezések élményét ígéri; képeskönyv, mint vállalt elődei: Rosner Károly 1939-es és Kaukovszky Tamás 1945-ös Magyar fényképezése, a Magyar fotóművészet 1961-62-es kötetei, melyeket Vadas Ernő szerkesztett, vagy az 1971-ben megjelent Fotografia Hungarica (Szántó Tibor összeállításában). Tükör, amely önnön képünket adja vissza. Híradás, amely másokról tudósít. Nyom, amely jelen (és volt) létünkről őríz üzenetet.