-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Etymologia Medica – Orvosi szótörténeti tár
02 000 FtSzükséges-e előszót vagy ajánló sorokat írni egy olyan könyvhöz, melynek lényegét, feladatát, tárgyának keletkezéstörténetét maga a szerző írja meg nagy erudícióval bevezető gondolatainak kifejtése kapcsán? A jó könyv emlékeket ébreszt, asszociációkat indít el. Egy jól megírt szótörténeti gyűjtemény pedig, amilyen a most olvasott Etymologia Medica, különösen alkalmas arra, hogy az emlékezésen túl továbbgondolkodásra késztesse olvasóját. Talán nem felesleges hát az így felbukkant adatokat, történeti emlékeket és gondolatfragmentumokat az olvasóval is megosztani.
Az orvosi terminológia története, sőt a terminológia maga is egyfajta bevezetés az orvosi gondolkodásba. Kialakulása szorosan összefügg magának a disciplinának a fejlődésével. Ezért nemcsak szótárra van szükség, hanem a szavak és jelentésük, a mögöttük rejtőző fogalmak eredetének, történetének megismerésére is.
Szakszerű, tudományos névszármaztatásnak és fogalommeghatározásnak csak az a mű számítható, mely a vizsgált névnek, elnevezésnek nem a mai, hanem a legrégibb alakjából indul ki.
Az orvoslás történetében egyszerre kell vizsgálni az anyagi és a szellemi kultúrát, következésképpen mindkettőre ki kell térnie az orvosi terminológiának és etymológiájának. Ehhez egy szótörténeti mű nem csekély segítséget nyújt.
Schultheisz Emil -
Eucharisztia
03 600 FtRAFFAEL ÜNNEPELT VATIKÁNI STANZÁI között joggal leghíresebbek a Stanza della Segnatura falfestményei, melyek a hittudományt, bölcseletet, jogot és költészetet ábrázolják. Az volt Raffael elgondolása, hogy az itt ülésező legfőbb pápai bíróságnak és a végzéseit aláíró (segnatura = aláírás) pápának a hit, bölcseség, jog és szépség sugalmazása és irányítása alatt kell állnia.
-
Európa legszebb borútjai
04 000 FtRizling, chardonnay, Zweigelt, Nero d’Avola, Merlot, Tempranillo, az isztrai Malvazija mind-mind nemes fehér- vagy vörösbor. Arra várnak, hogy megkóstoljuk őket, méghozzá ott, ahol éppen készülnek: Európa legcsodásabb borvidékei egyikén. A szőlőkkel benőtt lejtőkön, mély völgyekben, kanyargó folyópartokon, helyenként eldugott, ismeretlen falucskákon át vezető gyönyörű borutak Németországból kiindulva a szomszédos országokon, majd Spanyolországon és Portugálián keresztül Magyarországig és Görögországig hálózzák be egész Európát. Természetesen mindenütt a boré a főszerep, a szőlő- és bortermelésnek sok helyen nagy hagyománya van, s erről a pincészetekben meg is bizonyosodhat a látogató. Az Európa legszebb borútjai című könyv 39 bortúrája híres borvidékekre – pl. Alto Douróba és Bordeaux-ba –, valamint kevésbé ismert, ám ugyancsak élbűvölően szép tájakra és finom borokban gazdag régiókba kalauzolja el az olvasót. Az útleírások a turistalátványosságok bemutatása mellett felhívja a figyelmet a történelmi városközpontokra, az érdeklődésre leginkább számot tartó pincészetekre, felvilágosítást nyújtanak a borvidékekről és az egyes országokra jellemző szőlőfajtákról. A piktogramokkal ellátott térképeknek és fantasztikus fotóknak köszönhetően az olvasó az útikönyv és a fotóalbum ideális kombinációját veheti kézbe.
-
Európa régiói a történelemben
0500 Ft„Abból a feltételezésből indulok ki, hogy Európa régióiról írt eszmefuttatásom (Vázlat Európa három történeti régiójáról, Bp. 1983, „Gyorsuló idő”) nem ismeretlen ebben a körben. A dolog természetéből következik, hogy ahhoz képest, amit már ott is csak üggyel-bajjal sűrítettem 130 oldalba, néhány oldalnyi további sűrítményben aligha lehet valami meglepően újat nyújtani. De ez nem is célom. Ugyanakkor az idő és a terjedelem korlátozottsága kikényszeríti, az a körülmény pedig, hogy felfogásomat már kifejtettem, lehetővé is teszi, hogy nézeteimet a témáról tézisszerűen – pontokba és alpontokba foglaltan – adjam elő.”
Szűcs Jenő -
Európa születése
01 800 FtEz a könyv a középkor kialakulásával foglalkozik, azzal a korral, amelyet általában „sötét előidők”-nek szokás nevezni. Könyvemet nem tartom feleslegesnek. A középkorral és annak kultúrájával egyre sűrűbben foglalkozó tanulmányok ellenére a tárgy távolról sincs kimerítve s a nagyközönség előtt úgyszólván ismeretlen. A későbbi századok mindegyikének – például a XI-iknek, vagy a XIII-iknak – megvan a maga sajátlagos jellege.
-
-
-
-
Évek illata
04 000 FtFalu Tamás (1898-1977) magyar jogász, költő és regényíró. Már jogász hallgató korában érdekelte az irodalom, humoros írásai jelentek meg Az Üstökös és a Borsszem Jankó című korabeli élclapokban. Költemények címen 1900-ban publikálta első verses kötetét, első regénye, a Hajnali mise 1905-ben jelent meg; ezeket még Balassa Lajos néven jegyezte. Kiss József fedezte fel Balassa írói tehetségét, s verseit gyakran közölte A Hét c. lapban; ettől kezdve a Hétben változtatta nevét Falu Tamásra, s a továbbiakban szépirodalmi műveit ezen a néven jegyezte. 1914–1940-ig az Új Időkben is publikált, 1920 és 1935 között állandó munkatársa volt a Nyugat c. folyóiratnak. Mintegy kilenc verskötete és tíz regénykötete került nyomdába még életében.
-
Évelő növények gondozása
04 000 FtAz évelők rendkívül népszerűek, mivel évről évre, újra meg újra megtöltik a kertet csodálatos virágokkal. A kerti növények legnagyobb csoportját alkotják, és egyedülálló sokszínűséget kínálnak minden talajra, évszakra és fényviszonyra.
Ez a gazdagon illusztrált útmutató tökéletes kertészeti referencia az évelők sikeres neveléséhez. Több mint hetvenféle különböző évelő igényeiről találunk benne információt, inspirációt különféle elrendezések és ötletek megvalósításához. Szinte minden helyzetre van egy megfelelő évelő, ez a kötet pedig leírja, hol és hogyan neveljük az egyes növényeket, segít eldönteni, melyik lesz a legjobb a saját kertünkbe vagy a teraszunkra. Végigvezet az évelő növények gondozásának általános alapelvein, ráadásként tizenkét könnyen követhető projektet is bemutat. -
Everest
08 000 Ft– Amennyiben sikerül – mondta Norman Dyhrenfurth, az 1963-as Amerikai Mount Everest Expedíció vezetője –, akkor ez lesz a legnagyobb dolog, amit a himalájai hegymászás története során eddig véghez vittek. Arra a kísérletre utalt, hogy az Everestet egy új útvonalon, a Nyugati-gerincen keresztül másszák meg, amellett, hogy a Déli-nyergen keresztül az első amerikait is feljuttatják a Világ Tetejére. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz lehetőségük saját lábnyomaikat követve a Nyugati-gerincen leereszkedni, Tom Hornbein és Willi Unsoeld mindent egy lapra feltéve nyomult tovább fölfelé, hogy elérje a csúcsot, majd – mivel a sötétben nem tudtak eljutni a Délkeleti-gerincen lévő VI. táborig – kénytelenek voltak, további két társukkal együtt, a szabadban tölteni az éjszakát 8530 méteres magasságban, bármiféle fedezék, élelem és oxigén nélkül. Mászásuk és túlélésük felejtehetetlen történetét meséli el Hornbein az Everest: A Nyugati-gerinc-ben. Az aneszteziológus és a filozófia-professzor mai napig is egyedülálló teljesítménye elfoglalta méltó helyét a Mount Everest megmászásának egyre növekvő történetében, és a beszámoló joggal tartozik a hegymászó-irodalom klasszikusai közé. Az Egyesült Államokban 1965 óta immár háromszori kiadást és többszöri utánnyomást megért könyv magyar kiadásának őszinte, érzelmekkel átszőtt és olykor humoros szövegét 24 oldalnyi színes kép és számos fekete-fehér illusztráció tarkítja. A szerző a három kiadáshoz írt egy-egy előszava és Will Siri bevezetője mellett olvashatjuk még Doug Scott, a híres Everest-veterán értékelését is. A könyv nem hiányozhat mindazoknak a könyvtárából, akiket egy kicsit is érdekel a hegymászás, a Mount Everest története vagy az olyan rendkívüli emberi teljesítmények, mint amit ez a két nagyszerű hegymászó véghezvitt.
-
Évezredek hangszerei
0600 FtA könyv rövid összefoglalása a hangszerek történetének, az első emlékektől napjainkig. A mostani, átdolgozott második kiadás a zenetörténeti kutatások legújabb eredményei is figyelembe véve ismertet meg a hangszerek felépítése mellett keletkezésükkel, fejlődésükkel, az emberi közösségek életében játszott szerepükkel. Első részében a történelem előtti idők, illetőleg a ma élő primitív népek, valamint Ázsia és a Közel-Kelet népeinek különös, számunkra idegen, ismeretlen hangszertípusaival foglalkozik. Második része az európai hangszereket kíséri fejlődésük útján, az utolsóban pedig a hangszerek együtteseinek, a szimfonikus zenekarnak, s a dirigálásnak történetét vázolja. A képekkel gazdagon illusztrált könyv a hangszerjátékosok, általában a muzsikusok, s a hangszeres zene iránt mindinkább érdeklődő nagyközönség számára egyaránt tanulságos, ismeretbővítő, értékes, érdekes olvasmány.
-
Évezredek, évszázadok kincsei / Lovag Zsuzsa / Aquamanilék
0300 FtA középkor emlékeit bemutató kiállításoknak mindenhol s mindenkor figyelemre méltó darabjai a bronzból öntött figurális vízöntőedények, az aquamanilék. A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításán is látható ezekből a jellegzetesen középkori, különös tárgyakból néhány szép példány. Jellegzetességük elsősorban abból adódik, hogy bár határozott rendeltetéssel készült, víz tartására szolgáló edények, egyúttal azonban a középkori művészet legkorábbi önálló körplasztikái közé tartoznak. Plasztikai alkotásként koruk stílusát, formavilágát, eszmei tartalmait tükrözik, funkciójuk azonban szigorúan meghatározott feladatot rótt készítőikre: gondoskodni kellett a víz beöntésére és kitöltésére szolgáló nyílásokról, a megfelelő űrtartalomról és a használatot biztosító fogantyúról. Ha figyelembe vesszük, hogy mindezt sikerült egyesíteni a harmonikus formájú edényekben, mégpedig igen magas fokú mesterségbeli tudást igénylő, egy darabban készült üreges öntéssel, akkor tudjuk csak megfelelően értékelni ezeket a tárgyakat.
-
-
Ez elment vadászni…
0800 FtSzász Imre 1927-ben született Budapesten; egyetemista koráig Kaposvárott élt, onnan került fel az Eötvös-kollégiumba magyar-angol szakos tanárjelöltnek. A tanári diplomát megszerezte ugyan, de soha nem használta; könyvkiadói szerkesztő lett, hosszabb ideig dolgozott a Franklin, majd a Szépirodalom Könyvkiadó lektoraként. Jelenleg az Új Tükör munkatársa. Első regénye a Szól a síp, huszonhat éves korában jelent meg. Utána két könyvvel hódolt a vizeknek és vízparti barátainak, valamint kedves szórakozásának, a horgászatnak (Vízparti Kalauz, 1958; Horgászbottal írtam, 1962). Több ifjúsági és gyermekkönyvet írt (Basa, 1956; Kisanna Kertországban, 1964). Gyertek este kilencre (1959-69) című regénye egy féktelen szombat este és éjszaka történetében a mai magyar életérzését bontja ki; a Felhőfejes (1967) a szülő-gyermek kapcsolat feszültségeit rajzolja meg. Száraz martini koktél (1973) című útikönyve hosszabb amerikai tanulmányútjának színes, gazdag naplója, egyszersmind önvallomás. 1975-ben megjelent színműve, az Áldozatok az egyéni terror témáját helyezi középpontjába. Legato című forgatókönyvéből Gaál István készített filmet 1977-ben. A kortársi irodalomról írott kritikáinak gyűjteménye, a Háló nélkül 1978-ban jelent meg. Szász Imre munkája nem vadászkönyv, hanem könyv a vadászatról. A vadásztársaságokról, vadgazdálkodásról, külföldiek vadásztatásáról, a hivatásos vadászok helyzetéről, visszaélésekről, balesetekről, orvvadászokról. Egyszóval a mai magyarországi vadászatról, mint társadalmi tevékenységről. E változatos témakör változatos írói eszközöket kíván: így a könyv alkalomnak és célnak megfelelően leír érdekes és eseményteli vadászjeleneteket, melyeknek a szerző szemtanúja volt, közöl beszélgetéseket vadőrökkel, vadászokkal, dokumentumokat súlyos fegyelmi ügyekről, olykor tragikusan vagy majdnem tragikusan végződő orvvadász kalandokat, vizsgálja a vadásztársasági választások célszerűségét és tisztaságát, bemutatja a vadgazdálkodás, főként az apróvad-gazdálkodás gondjait s a körülötte folyó vitákat. Ezzel azonban nemcsak vadászolvasóknak akarja összefoglalni az általuk részben amúgy is ismert gondokat és örömet, hanem a vadászaton kívülállóknak is úgy kínál olvasmányt, hogy egyúttal oszlatni igyekszik a vadászatot körülvevő misztifikációt, tudatlanságból származó előítéleteket, megalapozatlan és gyanakvó legendákat. Aligha túlzás azt állítani, hogy a magyarországi vadászirodalomban egyedülálló ez a munka; ilyen átfogó képet a szociográfia eszközeivel még soha nem rajzoltak erről az ősi, szépséggel, szenvedéllyel és gonddal teli passzióról.
-
-
-
Ezer év a Vénuszon
0600 FtA XXII. század elején űrhajó-járat közlekedik a Föld és a Vénusz között, teret és időt legyőzve, kozmikus sebességgel suhanó asztroplánok száguldanak száguldanak a világűrben. Óriási meteorraj tör a Naprendszer térségébe: a két bolygó között váratlanul megszakad a rádió-összeköttetés is. Tizenegy földi ember: köztük egy fiatal házaspár is – a soha fel nem szakadó ködtakaróba burkolt Vénuszon reked. Mintegy húsz földi évet töltenek itt, jól felszerelve, s mégis kényszerű száműzetésben. „Vendéglátóik”, az antropterák ez idő alatt csodálatos fejlődésen mennek át, a földi ember évezredes történelmét futják be. A házaspárnak gyermeke is születik. A kis Mark már tizenhárom esztendős, amikor a meteorfelhő végre elvonul, és ismét szabaddá válik az út. Az asztroplánról mint távoli fényes csillagot pillantja meg először a bolygónkat, a Földet Mark, a Vénuszon született ember.
-
Ezer jó tanács
03 600 FtElőszó
Ezt a könyvet az Új Idők küldi olvasóinak azzal a kéréssel, hogy fogadják szívesen.
Sokat töprengtünk azon: mivel is szerezhetnénk örömöt annak a nagyon intelligens, békebeli mérték szerint előkelő közönségnek, amely – az esetek nagyrészében – nemzedékeken át ragaszkodásával tisztelte meg lapunkat s hosszas tanácskozás után esett választásunk az Ezer jó tanács-ra.
Adhattunk volna mást is. Regényt, lexikont, műmellékletet, almanachot, a figyelemnek sok más jelét. Mi azonban olyasmivel akartunk szolgálni, ami az életet kényelmesebbé, kellemesebbé, jobbá, szebbé teszi. Mert az élet bizony sokkal, de sokkal nehezebb, mint akkor volt, amikor az Új Idők első számai kikerültek a sajtó alól.
Az «Ezer jó tanács» – ezer jó tanáccsal szolgál az élet kisebb-nagyobb problémáiban. Nem «nagy» kérdésekre akar megfelelni. De hiszen az élet kellemetessége túlnyomórészben nem is «nagy» dolgokon fordul meg, hanem apróságok sorozatán. Az «Ezer jó tanács» fegyver abban a küzdelembe, melyet nap, mint nap, minden órában, szinte minden percben vívunk az élet bosszúságai, a tárgyak rosszindulata, a kellemetlen véletlenek ellen. -
Ezer nap Velencében
01 500 FtMarlena, az ötvenes éveinek elején járó, elvált amerikai nő Velencébe készül, hogy cikket írjon a város gasztronómiájáról. Nincs kedve oda utazni: nem vonzza a város, amelybe mindenki szerelmes. És baljós előérzete beigazolódik: velencei útja után élete fenekestül felfordul. Belép az életébe egy férfi, – az Idegen – akiért Marlena otthagy mindent: házat, munkát, lassan felnőtté váló gyermekeket, és megpróbál igazi olasz feleség lenni. Ám ez nem könnyű ebben a meggyökeresedett, ősi városban – itt meg kell küzdenie a helyiek előítéletével, szokásaival, a férj rigolyáival, na és saját, szenvedélyes természetével. A nem várt, megható szerelem azonban minden viharon átsegíti, miközben Marlena egyre csak kóstol, kísérletezik, receptet ír és főz a csodás Velencében. A könyvben egyszerű, remek olasz receptek találhatók.
-