Ez a könyv alig néhány évvel a Tanácsköztársaság bukása után, 1921-ben jelent meg, gróf Andrássy Gyula védnöksége alatt. Szerzői, a kor legjobb konzervatív közírói, lefegyverző logikával, olykor maró iróniával, mégis meglepő mértéktartással elemzik, hogy a hangzatos jelszavak mögül hogyan tűnik ki minduntalan „a szemérmetlen önkény szatír-ábrázata”. Alighanem sok olyan részlettel szolgálnak, amely ma újdonságként hat (hogy például a reformerek – internacionalista buzgalmukban – el akarták törölni a középiskolákban a magyar irodalom oktatását, s helyette csakis „világirodalmat” óhajtottak oktatni), a legnagyobb meglepetést mégis azzal okozzák, hogy mindössze négy hónap tanulságából is világosan látják, amire az ország többségének még jó 50 évre lesz szüksége: hogy a „bolsevista” (vagy kommunista, szocialista) rendszer már alapelvében is elhibázott, kártékony utópia. Az egyedülálló forrásgyűjtemény – érthető módon – 45 után egyszerűen hozzáférhetetlenné vált. Válogatásunk ezt a hiányt kívánja pótolni. Különös figyelmet érdemel a terrorról, az egyház „likvidálásáról” és az oktatási reformról szóló tanulmányok, az „antisémitizmus” okainak tárgyalás,a valamint Berzeviczy Albert naplószerű beszámolója túsz-fogsága történetéről.