• A modern metropolisz

    0

    A városok növekedése, amely a múlt század folyamán az iparosodás, a kereskedelem fellendülése s a nemzetek egységesülése révén oly látványos gyorsasággal ment végbe, világvárosi központok kiterjedt hálózatát hozta létre. Az 1800-ban még mindössze 54,000, majd száz év múltán immár 732,000 lakosú Budapest gyarapodása csupán egyike a modern urbanizáció megannyi, főként Nyugat-Európában és Észak-Amerikában szembetűnő példájának, melyek rendre előrevetítették, párhuzamos jelenségként kísérték, sőt nem egy esetben jócskán túlhaladták a magyar főváros dinamikus fejlődését. Ehelyütt elég csupán néhány nagyváros példáját idéznünk. London lélekszáma e száz év leforgása alatt 1,117,000-ről 6,586,000-re, Berliné 172,000-ről 1,189,000-re, míg a semmiből egyszeriben Amerika közép-nyugati metropoliszává lett Chicagóé a nulláról 1,100,000-re emelkedett! Ezzel együtt azon országokban, ahol e fenti városok találhatók, a városlakók össznépességen belüli aránya is érzékelhető növekedésnek indul. A tanulmánykötetünk által vizsgált korszak küszöbén, 1900-ban még csupán Angliában találunk jelentékenyebb (8,2%-os) arányban nagyvárosi (esetenként legalább százezres lélekszámú) népességet. Ám alig egy évtized múltán, 1910 körül ugyanez az arány Nagy Britanniában immár 40,7, Németországban 21,3 míg az Egyesült Államokban 22,1%-ra rúg. [1] A huszadik századi népességszaporodás lelassultával a városok növekedése is csökkent. Ezt követően a világháborús felfordulás és a nemzetközi vetélkedés zavarta meg az urbanizáció távlatosabb trendjét. Az 1945-től napjainkig tartó időszak folyamán jónéhány amerikai nagyváros, mely korábban prominensnek számított, lélekszámát tekintve folyamatos apadást mutat. Közülük talán Detroit a legfigyelemreméltóbb példa, az a város, amelynek sorsa szorosan egybefonódott az amerikai autóipar fénykorával és hanyatlásával. Hiszen míg Detroit lakossága 1940-ben, tetőzése évében 1,623,000 embert számlált, mára alig valamivel haladja meg az egymilliót. Másutt ugyanakkor – főként az Egyesült Államok „napövnek” nevezett déli és nyugati vidékén – újabb, kevésbé centralizált, az autóhasználathoz jobban kötődő, ám a régieknél nem kevésbé nagyvárosi jellegű központok kerültek előtérbe – elég csak néhányukra: Atlantára, Hustonra, Phoenixre, vagy éppenséggel Los Angelesre gondolnunk.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern művészet és irodalom eredete

    0

    Hauser Arnold életművének kiadása keretében A művészettörténet filozófiája című kötet után a magyar olvasóközönség most a szerző nagyszabású monográfiáját kapja kézbe a manierizmus átfogó történetérő. A művészet és irodalom társadalomtörténetén kívül talán ez a világhírű magyar származású művészetszociológus legnagyobb visszhangot kiváltó műve,mely első, 1964-es német nyelvű kiadása óta szinte valamennyi európai nyelven több kiadásban is megjelent, s a témának mindmáig elismerten legteljesebb feldolgozása. A mű első részében a szerző a manierizmus fogalmának körülhatárolására tesz kísérletet, a manierizmust egy meghatározott történelmi kor termékének tartja. A reneszánsz és a barokk határán álló, alapvetően antiklasszikus művészeti irányzatként jellemzi, amelyben kiteljesedik a harmonikusnak tartott reneszánszban már benne rejlő válság. A mű második része a manierizmus irodalmának és képzőművészetének részletes és virtuóz leírását tartalmazza, rendkívül árnyalt és találó jellemzésekkel és elemzésekkel.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern szobrászat

    0

    Herbert Read elméleti és kritikai munkássága végigkísérte a XX. századi művészet fejlődését, ő volt az egyik első összefoglalója a jelenkor festészeti és szobrászati törekvéseinek. A modern szobrászat – A modern festészet társkötete – a múlt század végétől a legújabb időkig követi nyomon a szobrászat új útjait, és rendszert igyekszik teremteni a korszak gomba módra szaporodó stílusainak és műfajainak első pillantásra áttekinthetetlennek tűnő szövevényében. Elöljáróban ismerteti Rodin, Maillol és két festő: Degas és Matisse szobrászi munkásságát. Majd ismét festő kövekezik: Picasso, aki a szobrászatban is egy sor új törekvés elindítója volt. A könyv megvilágítja a kubizmus, a futurizmus, az expresszionizmus és a szürrealizmus hatását a szobrászat alakulására, és mélyrehatóan elemzi néhány eredeti, nagy egyéniség – Brancusi, Giacometti, Gabo, Moore és mások – munkásságát. Read mélységesen szerette a modern művészetet. Bensőséges barátság fűzte Henry Moore-hoz, Barbara Hepworthöz és több más szobrászművészethez. Talán ezzel is magyarázható, hogy míg a festészet történetét nagyobb tárgyilagossággal és átfogóbban vizsgálta, a mai plasztikáról és annak kialakulásáról írott könyve személyesebb hangot üt meg. Ez a könyv nem törekszik a XX. századi szobrászat átfogó történetének megalkotására, és nem is nyújtja a világ mai szobrászatának hézagtalan körképét (hiszen Kelet-Európa vagy a „harmadik világ” művészetéről alig esik szó). Read az általa legjellemzőbbnek és legújszerűbbnek ítélt nyugati stílusáramlatok és egyéni törekvések szerint tekinti át a modern szobrászat csaknem évszázadnyi történetét, így több ponton is kielégítetlenül hagyja vagy vitára készteti a mélyebb elemzést, teljesebb társadalmi-történeti háttér felderítését is igénylő olvasót. Az általa kiemelt irányzatok és életművek bő terméséből viszont szigorú kritikával, biztos ízléssel és egyedülálló tárgyismerettel válogatta össze a legkvalitásosabb műveket. Ezek alkotják a kötet gazdag illusztrációs anyagát: 48 színes és 291 egyszínű reprodukciót.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • A modern táncművészet útján

    0

    Öt tanulmányt foglal magában Körtvélyes Géza kötele; mind az ötöt egy célkitűzés vezeti: különböző oldalakról megvilágítani a táncművészet XX. századi fejlődését, felvázolni azokat az eszméket, törekvéseket és eszközöket, amelyek ezt a fejlődést világszerte elindították. Tehát megmagyarázni: mit nevezünk korszerűnek, modernnek a tánc, a balett területén. Körtvélyes a komplex munkamódszer híve. Ezért tanulmányai is sok oldalról közelítenek a problémához, a táncművészetben jelentkező új vonásokat a színpad, a muzsika és a képzőművészet századunkbéli fejlődésével összefüggésben vizsgálja. A kötet első két tanulmánya komplex vizsgálati módszert mutatja be, egy-részt a drámaiság, a zene és a tánc általános esztétikai kapcsolatainak megvilágításával, másrészt a század első felében felbukkant nyugati képzőművészeti, zenei és táncbéli stílusirányzatoknak tárgyalásával. Hasonló elvek alapján mutatja be a szerző a korai szovjet balett modern irányzatait ebben a tanulmányban számos eddig ismeretlen vagy kellően figyelemre nem méltatott összefüggés villan fel és lényegében ez a módszer hat-ja át a Csodálatos mandarinról szóló két tanulmányt is.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A modernizmus sorskérdései. Válság és megújulás a 19. és a 21. század festészetében

    0

    Ki, milyen alapon, honnan „számítja” a képzőművészeti modernizmust? Szabadi Judit minden témában megtalálja azt a pontot, ahonnan ő másként látja, és teszi mások számára is beláthatóvá a már ismert vagy eddig még ily módon fel nem tárt művészettörténeti tényeket. Alkotói életútjának legfontosabb darabjait tartalmazó, szépirodalomként is olvasható könyve a modernizmus sorskérdésit koherens egységben láttatja. Egyedi szemléletét esszéisztikus stílusban fogalmazza meg, s tanulmányai továbbgondolásra késztetnek minden olvasót, legyen az „laikus” avagy szakember. A magyar századelő és az európai modernizmus egybejátszatása, egymásra-montírozása a korszak izgalmas aszimmetriája ellenére is megteremti az egységet a tanulmánykötet két ciklusa között. A könyvet olvasva talán lehetőség nyílik majd arra is, hogy tovább töprengjünk a magyar és az egyetemes festészet korrelációjának máig megoldadan kérdésein. A kötet az 1969 és 2005 között keletkezett, e kiadás számára kiegészített, nem egy esetben újrafogalmazott írásai egy gazdag tudományos pálya ívét rajzolják meg. Egy tudományos pályáét, mely önmagában is tananyag lehetne.

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A mongolok titkos története

    0

    A mongol nyelvnek és irodalomnak ezt a ma ismert legrégibb emlékét aránylag nemrég fedezték fel a világirodalom és a tudomány számára. Szövege kalandos úton hagyományozódott ránk, és mindmáig teljes homály borítja a szerző személyét, életét és működését. Nem tudjuk, mikor írta meg e művet a mongol Anonymus. Hallatlanul izgalmas olvasmány, mert – a szerző szándéka ellenére – leplezetlenül feltárja, mint indul el világhódító útjára a jelentéktelen kis mongol törzsfőnök fia, Temüdzsin, s mint lett Temündzsinből Dzsingisz kán, és milyen szerény kezdetekből sarjadt ki a hatalmas mongol világbirodalom.

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A mórok

    0

    711-ben arab seregek özönlöttek keresztül a Gibraltári-szoroson, s ezzel kezdetét vette Spanyolország muszlim megszállása. A félsziget csak 1492-ben szabadult fel, amikor a keresztény királyok az utolsó mórokat is kiverték Granadából. Az iszlám Észak-Afrikában és az Ibér-félszigeten több mint ötszáz évig uralkodott. Az iszlám vallás és kultúra rendkívüli erejének és szívósságának titka ebben rejlett, hogy képviselői rendíthetetlen meggyőződéssel vallották: hitük és szokásaik felette állnak az összes többinek. Költészetük fénye, kerámiaművészetük és fémművességük művészi tökélye, de legfőképpen csodálatos és páratlan építőművészetük egy olyan kultúra hagyományait idézi, amelynek ma is óriási a hatása ezeken a területeken. Michael Brett felidézi a nagy dinasztiák és birodalmaik felemelkedését, lehanyatlását, bemutatja, milyen volt az emberek mindennapi élete, s arról is szól, hogy mit köszönhet nekik az asztronómia, a filozófia, a természettudomány. A 13. századig mindeme területeken jóval az európai társadalmak előtt jártak és a modern ismeretek alapjait jelentős mértékig ők rakták le. A szerző bepillantást nyújt az arab gondolkodásba, a muszlim társadalom bonyolult szövetét is megvilágítja. A leírást Werner Forman evokatív fotográfiái teszik szemléletessé, elénk varázsolván a táj megejtő szépségét és a mór művészet csodálatos alkotásait.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A most hatalma a gyakorlatban

    0

    A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet. Eckhart Tolle szavaival élve: „Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeni lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető – nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudatosság eme megvilágosodott állapotába, s milyen módon tarthatod ezt fenn a mindennapi életedben.” E kötet minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a „megbocsátást, könnyűséget és fényességet”. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük gondolatainkat, és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Olvassuk a könyvet lassan, vagy éppen csak nyissuk ki hirtelen, töprengjünk a szavakon, s a közöttük lévő űrön, hogy – talán egy idő után, talán azonnal – felfedezhessünk valami „életmegváltoztató” összefüggést. Találjuk meg a hatalmat: a képességet, hogy átalakítsuk, és emelkedetté tegyük életünket, s világunkat is. A lehetőség itt van, most, ebben a pillanatban: a szent jelenlét a Létezésünkben. Egy hely bennünk, ami mindig jelen volt, és mindig is jelen lesz a zavaros életen túl, a nyugalom világa a szavak mögött. Ez mind a mi kezünkben van. Fedezzük fel a most hatalmát!

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A mozaik

    0
    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A múlt arcai

    0

    A ​múlt egyetlen eseményének és szereplőjének sincs örök időkre és mindenki által egyformán elfogadott olvasata. Bár a szakszerű történetírás elősegíti a biztosra vehető ismeretek folyamatos bővülését, a múlt totalitásának rekonstruálhatatlansága és a mindenkori társadalmak különböző szociokulturális csoportjainak eltérő értékszempontjai, valamint múlttal szembeni elvárásai elkerülhetetlenné teszik az interpretációk sokféleségét. Ez különösen az egyes közösségek sorsának alakulását alapvetően befolyásoló momentumok esetében van így. Ez a kötet a magyar történelem 9 folyamatosan vitatott eseménye és személye körül konstruált, és többnyire még napjainkban is konstruálódó diskurzusát mutatja be. Kitüntetett szerepet a történetírás teljesítményének, vagyis a historiográfiának tulajdonít, ám emellett a múlt egyéb reprezentációs formáit is vizsgálja. Törekvése, hogy világos különbséget tegyen a biztosra vehető adatok, lehetséges értelmezések és hipotézisek, valamint a múlt ismert valóságától elrugaszkodó hiedelmek, legendák és a politikai propaganda különféle termékei között.

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A must és a bor egyszerű kezelése

    0

    A szerző munkássága felöleli a szőlőfeldolgozás és a borkezelés különböző területeit.
    Könyvében a helyes borkészítés alapjait mutatja be a legkorszerűbb ismeretekkel és mindenki számára érthető, egyszerű formában. Útmutatásai alapján – a szürettől a borkészítésig és kezelésig – a legkisebb szőlőmennyiséggel rendelkezők is jó bort készíthetnek.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig

    A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig

    0

    Ez a csaknem négy évtizedes könyv háromszoros értelemben is alapmű. Egyrészt azért, mert az első modern leírása az iszlám kultúra fénykorának, másrészt azért, mert kulcsszerepet játszott a második világháború után, az úgynevezett „arab kérdés” kiéleződésének alakításában, harmadsorban Mazahéri műve lenyűgöző vallás-, nemzet-, világrész- és korközi példázat az emberi civilizáció sokféleségeken túli egységéről.

    1 300 Ft
    Kosárba teszem
  • A művelt leány

    0

    Az ember megműveli a földet, hogy így táplálja a belévetett magot és termést hozó növénnyé fejlessze.
    De művelheti az ember a lelkét is, hogy abból gazdag, értékes életet fejlesszen. A tudás magában még nem műveltség, csak a lélekbe vetett mag. Hogy mivé fejlődik, az a lélektől függ.
    A műveltség emberi méltóságunk tudata, mely minden cselekvés előtt elsősorban arra gondol: Illik-e ez az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberhez vagy sem?
    A műveltség tehát voltaképen nem más, mint a tágabb értelemben vett illendőség.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A művészet birodalma

    0

    Bő Yin Râ, a német Joseph Anton Schneiderfranken (1876-1943) festőművész és író lelki-szellemi neve. Aschaffenburgban (Bajorország) született és Luganóban (Svájc) halt meg, ahol 1924-től élt családjával. Festői képzését, többek között, Bécsben, Münchenben, Berlinben és Párizsban kapta. Ezt a könyvét a festőművész tapasztalataiból írta meg, de a szobrászat és, kisebb mértékben, a nagy európai zene is tárgyát képezi fejtegetéseinek. Kiderül, hogy miben is áll, túl minden elméleten és irányzaton, az igazi, a valódi művészi alkotás értékadó, idő-feletti eleme. A szerző nyelvezetéből – amely a német eredetiben fenségesen művészies nyelvezet – a szellemileg alkotó és teremtői művészi erő érezhető ki. A szerző ezt a kötetet nem sorolja „szellemi tanítói művéhez”, amely 32 kötetet ölel fel, habár itt is ősi szellemi tudás és megismerés tárja fel önmagát a művészetek iránt érdeklődő, lelkileg fogékony olvasó előtt. A kötet minden egyes tanulmánya remekmű, páratlan úti kalauz a művészet birodalmát mélyebben megérezni akaró ember számára. Nagy haszonnal forgathatják művészek, műbarátok és a művészetek iránt érdeklődők egyaránt.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A művészet története

    0

    Bevezetés (részlet): Az ókor kezdetei a történelem előtti idők homályába vesznek; elmosódottak és határozatlanok, s ilyen a kép is, amelyet az ember legrégibb művészeti tevékenységéről rajzolhatunk. A történelmi időket megelőző korszakot őskornak szoktuk nevezni; határtalan fogalom, időtlen idő, amely évszázezredeket ölel magába, az emberiség történetének legnehezebb éveit, annak a heroikus küzdelemnek korát, amelynek során az ember kiemelkedik az állatok közül s megalapozza az emberi művelődés csodálatos épületét. Az őskor kezdeteire soha többé nem fog fény vetődni; – vége a történelmi idők kezdeteivel keveredik.

    24 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A művészet története (reprint)

    0

    Az ókor kezdetei a történelem előtti idők homályába vesznek; elmosódottak és határozatlanok, s ilyen a kép is, amelyet az ember legrégibb művészeti tevékenységéről rajzolhatunk. A történelmi időket megelőző korszakot őskornak szoktuk nevezni; határtalan fogalom, időtlen idő, amely évszázezredeket ölel magába, az emberiség történetének legnehezebb éveit, annak a heroikus küzdelemnek korát, amelynek során az ember kiemelkedik az állatok közül s megalapozza az emberi művelődés csodálatos épületét….

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • A Művészi Ipartól az Ipari Művészetig

    0

    2 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A múzsák neveletlen gyermeke

    0

    A színház ősi szimbóluma két maszk: az egyik sír, a másik nevet. Az előbbi a tragédiát, az utóbbi a komédiát jelképezi, de a maga módján mindkettő a való élet problematikáját viszi színpadra és oldja meg. Az irodalomtörténet túlnyomórészt a tragédiára összpontosítja figyelmét, jóllehet a mindennapi élet sokféle fonáksága, az emberi élet tömérdek apró mozzanata a nagy néptömegek vágya, óhaja, gondolkozása és főként a felszabadító nevetés csak a komédiában nyerheti el valóságos helyét. A tragédia fennkölt apostolai azonban szemmel láthatólag más véleményen voltak; ezért minden úton-módon, minden elképzelhető eszközzel megpróbálták megakadályozni fejlődését, terjedését. A könnyű zenés színház és közönsége azonban erről alig, vagy egyáltalán nem vett tudomást és így a műfaj mint valami „Keljfel-jancsi”, fejét újból és újból felemelve adott életjelt magáról. A könnyű zenés színpad kétezer esztendő óta folyó lét-küzdelmeiről ad fordulatos, lebilincselő képet Gáspár Margit írónő.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A muzsikáról

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • A nádor asszonyai

    0

    A történet folytatódik…
    Esterházy Miklós birodalmi herceg, Magyarország nádora körül három asszony szoknyája suhog: feleségéé, Nyáry Krisztináé, aki első az ország nemesasszonyai között; a kisemmizett Báthory Annáé, aki az Erdélyi menyegző című előző regény főhősnője; valamint a két asszonyt felnevelő Várday Kataliné, a nádor anyósáé. Erdély trónján Esterházy, a katolikus főúr régi kálvinista vetélytársa, Bethlen Gábor ül, hatalma teljében, és újból nősülni készül.

    1 500 Ft
    Tovább olvasom
  • A Nagy Dekameron I. szám

    0

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy ember

    0

    600 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy gatsby

    0

    „Megértőn mosolygott rám – sőt, több mint megértőn. Az a fajta ritka mosoly volt, melyből árad a megnyugtatás, és amivel legfeljebb négyszer-ötször találkozik az ember az életben.”

    1 000 Ft
    Tovább olvasom
  • A nagy hegyi tolvaj

    0

    Válogatta és a bevezetőt írta Ortutay Gyula. A jegyzeteket összeállította Kríza Ildikó.

    650 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy istennő városa

    0

    A Tigris és Euphratész közötti termékeny alföldön már időszámításunk előtt négyezer évvel virágzó városok álltak: Uruk, Nippur, Babilón, Ur és a többiek. Ezek az ősi babilóniai városok a történelem viharaiban elpusztultak, és évezredes álmukat aludták a sivatag pora alatt egészen a múlt század derekáig, amikor megkezdődtek – eleinte szórványosan, később rendszeresen – az ásatások. Az ásók nyomán apránként napvilágra kerültek házak, templomok, tornyok, paloták, istenszobrok, sírok, a mindennapi élet használati tárgyaival. Uruk, amelynek feltárásáról ez a könyv szól, Mezopotámia egyik legrégibb városa, a sumerek nagy istennőjének, Inanna-Istárnak a kultuszhelye volt. Tíz éven át vett részt Uruk feltárásán e kötet írója, és így személyes tapasztalatai alapján számol be az ásatásokról, a fáradságos munkával napvilágra hozott városfalakról és épületekről, az agyagkorsókban őrzött ékírásos agyagtáblákról, amelyeknek megfejtése nyomán feltámadnak a sumer kor istenei, királyai és hősei, megelevenednek egy rég letűnt világ mítoszai és mindennapjai. A sivatag megragadó színei és fényei, a beduinokból lett munkások és a több nemzetből összeverbuválódott régészek életének epizódjai egészítik ki ezt a szakszerű és egyszersmind hangulatos, színes beszámolót. A könyvborítón az uruki szentély szögmozaikkal díszített oszlopcsarnokának egy részlete látható (Vorderasiatisches Museum, Berlin) A kötéstábla belső oldalán egy-egy mezopotámiai pecséthenger és lenyomata látható.

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy KADARKAkönyv

    0

    Könyvünk a Kadarka útját követi végig, szándékunk szerint felidézve történetét, bemutatva a szőlőnemesítő szakemberek mai álláspontját, néprajzi tanulmányok, könyv- és levéltári kutatások segítségével a borkészítés módját, specialitásait. A szerzők számára talán az a legfontosabb, hogy Kadarkát művészi szinten és mégis a fajta iránti alázattal készítő borászok véleménye kapjon hangot: mit tud a szőlő, mit a bor, van-e helye ma és a jövőben itthon és a világban. Sajnálatosan rövid villanást jelent a vörös borhoz, ezen belül hangsúlyosan a Kadarkához kapcsolható irodalom néhány szemelvénye. S mert magyarok vagyunk, nem maradhat ki a gasztronómia sem: Kadarkához és Kadarkával készített ételremekek kelthetik fel a Tisztelt Olvasó figyelmét.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy mágus

    0

    Az alma-atai író regénye a kora középkori Irán legmozgalmasabb – s talán legzavarosabb – időszakában, a Szászánidák idején játszódik. Szimasko azonban nem szokványos történelmi krónikát ír, hanem egy forradalmi eszme történelmi sorsát követi nyomon születésétől elbukásáig: a kor egyik igen jelentős vallási- társadalmi mozgalmát – a mazdakita mozgalmat – helyezi a cselekmény középpontjába.

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • A Nagy Parázna szemtanúja

    0

    János, a patmoszi látnok, A Jelenések Könyvében „A nagy parázná”-nak nevezi Rómát, amelynek szörnyűséges hírei az akkori ismert világ valamennyi táján utálkozást és borzalmat keltettek. Erről, ugyanerről a Rómáról, császári udvarának bűneiről és paráznaságáról írta Tacitus halhatatlan történelmi híradását, és ennek a kornak bűnöző, olykor elmebeteg császárairól jegyezte fel nem sokkal később Suetonius nevezetes pletyka- és anekdotagyűjteményének hol mulatságos, hol hátborzongató történeteit. – Nos, a mai író – aki a klasszikus remekműveknek is a klasszikus mendemondáknak is lelkes olvasója, Szent János apokalipszisének, Tacitus történelmi műveinek, Suetonius életrajzainak és mellettük a kor divatos filozófiai műveinek újraolvasása után, megpróbált kitalálni egy alakot, aki annak az időszaknak bűneit és paráznaságait saját szemével, közelből láthatta, de szerencsésen túlélte, hogy utána felidézhesse mindazt, aminek tanúja volt. Ez a szemtanú olyan ember, aki jól lát, de őt nem veszik észre; jelentéktelen külsejű, csúnya kis írnok a császári palota hivatalában. Szerencsétlen külseje a szerencséje. A szépek, a daliásak, a látványosak – akár bűnösök, akár ártatlanok – belepusztulnak a történelem kavargásába. Az okos és művelt jelentéktelenek legyőzhetetlenek; ők a túlélők, ők a szemtanúk. Az ő „alulnézetében”, mint politikai, bűnös és erotikus kalandok sorozata vonul itt az olvasók elé Caligula, Claudius és Nero vérgőzös és cselszövényes orgiákkal és tömeggyilkosságokkal teljes két évtizede.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy titok

    0

    Kazinczy Ferenc nemcsak formálója, hanem tudatos krónikása is a magyar felvilágosodás és nyelvújítás korának. A Széphalmi vezér személyén keresztül kapcsolódott egymáshoz a kortárs értelmiség színe-java. E forrongásban lévő, sokszínű, hosszú álmából öntudatra ébredő világnak legfőbb szereplőivel Kazinczy optikáján keresztül ismerkedhetünk meg.
    Természetesen helyet kapnak a válogatásban a két nevezetes prózai mű, a Pályám emlékezete és a Fogságom naplója szép részletei, de megtalálható e lapokon néhány alig ismert tanulmánya is.

    600 Ft
    Tovább olvasom
  • A nagy utazás

    0

    Tizenhat esztendeig várt Jorge Semprun, hogy az idő megérlelje benne A nagy utazást. Várt türelemmel, önfegyelemmel, hogy emlék és gondolat, és mindaz, amit közölni akar az emberiséggel, megtisztuljon az esetlegesség salakjától, tiszta és természetes kapcsolatokba, hajlékony és szigorú rendbe rendeződjön.
    Négy napig utazik Jorge Semprun, a politikai fogoly, a buchenwaldi koncentrációs tábor felé. Formentor-díjas könyve, A nagy utazás, ennek a négy napnak a története. De csak szerkezetileg ennyi a regény időtartama: Semprun mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az „utazás” előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit életéből lényegesnek, közölnivalónak érez.
    A francia kritikák nagy műnek nevezik Semprun könyvét. Valóban, erről az iszonyatos, megrázó témáról még soha ilyen modern, ilyen fegyelmezett művet nem írtak. A magyar fordítás egy időben jelenik meg a nagy nemzetközi kiadói díjjal jutalmazott mű tizenöt egyéb idegen nyelvű kiadásával.

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • A nagy utazás

    0

    Tizenhat esztendeig várt Jorge Semprun, hogy az idő megérlelje benne A nagy utazást. Várt türelemmel, önfegyelemmel, hogy emlék és gondolat, és mindaz, amit közölni akar az emberiséggel, megtisztuljon az esetlegesség salakjától, tiszta és természetes kapcsolatokba, hajlékony és szigorú rendbe rendeződjön.
    Négy napig utazik Jorge Semprun, a politikai fogoly, a buchenwaldi koncentrációs tábor felé. Formentor-díjas könyve, A nagy utazás, ennek a négy napnak a története. De csak szerkezetileg ennyi a regény időtartama: Semprun mesterien szerkeszti egybe a négy nap történetével az „utazás” előtti és utáni emlékeit, tulajdonképpen mindazt, amit életéből lényegesnek, közölnivalónak érez.
    A francia kritikák nagy műnek nevezik Semprun könyvét. Valóban, erről az iszonyatos, megrázó témáról még soha ilyen modern, ilyen fegyelmezett művet nem írtak.

    800 Ft
    Kosárba teszem