Egy Porto Alegre-i felhőkarcoló tizenharmadik emeletéről az utcára zuhan egy lány. Öngyilkosság? Bűncselekmény? Az eset nyomasztó emléke – mint sima víztükrön a körkörös hullám – sokáig gyűrűzik sok szemtanú, egy divatos író, egy rongyos rikkancsfiú, egy élősdi szenátor-arisztokrata, egy ostoba nyugalmazott bíró, egy fásult öreg nyomdász, egy csőd szélén álló üzletember-világfi és egy boldogtalan asszony lelkében. És mire fény derül a tragédiára, széles körkép bontakozik ki előttünk, a brazil Dél színes, mozgalmas világa. Veríssimo a bravúros tollú, európai kultúrájú író könnyedségével cseveg erkölcsről és életformáról, eszmékről és felelősségről, és világhírű regénye egy nálunk ismeretlen hangot szólaltat meg: az igényes brazil bestsellert.

1558. ​Anglia.
Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll, Erzsébetet, aki sokkal türelmesebb vallási kérdésekben, az anglikán egyházhoz csatlakozó protestánsok és puritánok támogatják. Erzsébet ellen uralkodása alatt számtalan merényletet kíséreltek meg – gyakran Stuart Mária támogatásával – a katolikusok, akik mellett jelentős külföldi erők is álltak.

Csáth Géza írja 1913-ból való önéletrajzában: „1887-ben születtem Szabadkán. Ügyvéd apám, aki szenvedélyes zenélő, hegedűművészt akart belőlem nevelni. Valóban gyorsan és jól fejlődtem, de az alkotás vágya megölte bennem a gyakorlatozáshoz szükséges türelmet. Festő akartam lenni. Bizarr színkeveréseimet és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette, és elégségest adott. Ugyanígy jártam a dalaimmal is. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, aszimmetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök. Apám kijelentette, hogy amit írok, az nem zene. Az írással simán ment a dolog. Tizennégy éves koromban mutatkoztam be először a Bácskai Hírlap közönségének, mint zenekritikus. Tizenhét éves koromig azonban nagyon keveset írtam. Mint nyolcadikos gimnazista elküldtem Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének egy novellámat. A kályha volt a címe. Válaszolt rá. Azt írta, hogy küldjek mást is, jót, sőt feltűnőt vár tőlem. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Nem sokáig tehettem. Jön az érettségi, azután az orvosegyetem. Másfél évig csak az anatómiának és az élettannak éltem. Egy napon azonban mégis ráhatároztam magam, hogy kopogtatok a Budapest Naplónál. Pár hónap alatt már vasárnapitárcaíróvá lettem. Természetes, hogy nagy kedvvel és szorgalommal dolgoztam. A Nyugat-nak alapítása óta munkatársa voltam. Ide írtam azt a kis tanulmányomat, amellyel eddig talán legnagyobb sikeremet arattam Pucciniról, s amely azóta németül is megjelent. Ugyanebben az időben látott napvilágot első novellás kötetem: A varázsló kertje (1908) Körülbelül egy év távolságban követte ezt azután a többi: Az albíróék (1909), Dél utáni álom (1911), Schmith mézeskalácsos (1912). Muzsikusok (1913) 1911-ben a Magyar Színház két színdarabomat mutatta be. A Janika című kétfelvonásos zenés játékot. Azóta még egy színművem készült el, továbbá munkában van egy vígjátékom és két regényem.”
Mindössze harminckét éves volt, amikorra a morfium teljesen szétroncsolta testét és szellemét 1919-hen tragikus körülmények között vetett véget életének.
Meglesni a romló anyag iszonyú elváltozásait, a magány esszenciáit, az őrületbe csukló fintorokat, a test titokzatos kiterjedését, a halál kiütköző tigris-foltjait ezek a pillanatok Csáth Géza novella témái… Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test. – írja bevezető tanulmányában Illés Endre, aki Csáth Géza legszebb, legmaradandóbb novelláiból állította össze ezt a kötetet.

A Magyar Írók Egyesülete Lyukasóra-könyvek sorozatának új kötete Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, a nemzet művésze 90. születésnapját köszönti. Ebben a kötetben az életmű jelentős darabjai közül öt írást jelentetünk meg. A különböző időben és helyszínen játszódó történetek, szóljanak bár francia hadifogságról, az ötvenes évekbeli katonáskodásról, a balatoni szőlőhegyen élő asszony tragédiájáról, párizsi szerelmes napokról vagy egy öreg pincérről, valójában mind a magányból való menekülés változatai.

Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza – egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál felejti a karóráját, és többé nem lehet elérni, egy nő ellop egy piros kabátot a céges buliban, valaki nem találja a szemüvegét, rejtélyes üzenet érkezik, hogy meg kell etetni egy ismeretlen kutyát. Az Ahonnan látni az eget a jelenről szól, a velünk, körülöttünk élő emberek életének egy-egy hétköznapi epizódját emeli ki és mutatja meg: az olvasó pedig hol a háttérben meghúzódó válságokat, tragédiákat, hol pedig a mindennapi abszurditást, a felszabadult nevetést viszi magával belőlük. Tóth Krisztina kis történeteink nagy mestere – éleslátása, humora, finom megfigyelései méltán teszik napjaink egyik legjobb írójává.

„-Mi vagy? Szokta kérdezni, ha egy-fajbelije jött hozzá.
-Oláh mondá.
-Helyes, édes fiam, én magam is oláh vagyok, mindketten magyar oláhok vagyunk, ülj le nálam.
Hanem jaj, ha a fajabeli azt felelte, hogy ő ”román”. Takarodsz ki gazember a szobámból! Romániába… Én nem ismerek románokat!”
A kötetben többek között Ady Endre, Asztalos István, Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Füst Milán, Kemény János, Kosztolányi Dezső, Lovass Gyula, Mikszáth Kálmán, Tamási Áron, Török Sándor novelláit, publicisztikai írásait olvashatjuk a román emberről és a korabeli Romániáról.