A ​kötet több mint ezer hosszabb-rövidebb szócikkében a folklorisztika és bizonyos rokon tudományok összehasonlító irodalomtudomány, néprajz, antropológia, poétika és esztétika, művelődéstörténet, kultúraelmélet, szemiotika legfontosabb fogalmait, jelenségeit rendszerezve és egymással összekapcsolva találja meg az olvasó. (Ugyanakkor nem találkozhat a népművészettel, a néptánccal és a népzenével összefüggő kutatások alapfogalmainak magyarázataival.) A tárgyalt fogalmak meghatározásai és azok rendszerezése különös gonddal készültek. Nem csak magyar, hanem nemzetközi áttekintést is adnak, s ezt gazdag szakirodalom-jegyzékkel egészítik ki. Külön előnye a kötetnek az, hogy egyetlen szerző felfogását és szóhasználatát tükrözi, és ezáltal összefüggő egészet alkot. Ennek köszönhető, hogy a közelmúltban különösen nagy számban megjelent hazai lexikonok között a jelen mű önálló jelenségnek tekinthető. Gazdag utalórendszere segítségével sok irányban tájékozódhat az olvasó észreveheti például a tág értelemben vett folklór sokrétűségét, szinte kimeríthetetlen gazdagságát. Ezért is javasoljuk az olvasónak, ne csak egy-egy címszóval ismerkedjen meg, hanem túllépve ezeken olvasgassa nagyobb számban a különböző témákról szóló, sok érdekességgel szolgáló áttekintéseket. A kötet bevezetése beavatja az olvasót a lexikonok és címszavaik készítésének különös világába.

„Válogatásom majd fél évszázad műhelymunkájáról ad számot. Részben folyóiratokban rekedt dolgozataim jelentősebb részét gyűjti össze, másfelől régen elfogyott könyveimből idéz egy-egy részletet. A szövegek elvi mondanivalóin nem módosítottam, még akkor sem, ha itt-ott már másként, érettebben fogalmaznám meg. Úgy véltem, hogy a kötetnek nemcsak az eredményeket kell bemutatnia, hanem számot illik adnia egy kutatásban eltöltött életpálya szellemi, módszerbeli hullámzásairól, kereséseiről is. A dokumentációkat az áttekinthetőség érdekében több helyen megrövidítettem, összevontam. A kötet laza taglalását érdeklődési köröm szabta meg. Életművemet elsősorban a népi hitélet, illetőleg a szegedi hagyomány és emberség vizsgálata jellemzi. Könyvem is elsősorban ezt az érdeklődést tükrözi. Végül néhány emberi portrét, illetőleg művet mutatok be, amelyek talán rólam is elárulnak egyet és mást” – írta könyvéről Bálint Sándor, néprajztudós, a szakrális hagyományok kiváló ismerője, a „szögedi nemzet” hűséges fia, aki már nem érthette meg munkája megjelenését.

Egy ​tudományszak bonyolult és gazdag európai történetével s egy jelentős tudós művével ismerkedik a magyar olvasó a következő lapokon. Giuseppe Cocchiara palermói professzor műve (Storia del folklore in Europa, Torino 1954. Einaudi) a népköltészet tudományának európai történetéről megjelenése óta mind nagyobb elismerést arat a szakma szűkebb körein kívül is. Miközben a bevezető sorait írom, a könyv oroszul is megjelenik a Szovjetunióban, s már nyilvánvaló, hogy a néhány éve ismét annyira felélénkült szovjet folklór vita egyik központi témája lesz Cocchiara műve is. Nemcsak egyszerű tudománytörténeti összefoglalást kapunk Cocchiarától, bár ez önmagában is érdem volna, hiszen még az egyetemes néprajznak, aztán az etnográfiának, szociológiának sincs ily gondos, minden irányzatra, minden részletre kiterjedő tudománytörténeti összegezése, mint Cocchiara segítségével a folklór tudományának.

Élő erdélyi és moldvai magyar népballadák, dallamanyaggal.

Az 1990-es évtized közepétől irányult figyelmem a hajdani Jászkun kerület népének mindennapjait tükröző dokumentumokra. A gyűjtőmunka eredményének közreadását a munka közben felmerülő újabb és újabb kérdések tisztázására tett törekvéseim halasztották. Arra kerestem választ, hogyan illeszkedtek a Jászkun kerület organizált társadalmába annak organikus közösségei, miként élhették meg szabad létüket a közösség tagjai. Különös figyelmet szenteltem a nők helyzetének, a családon belüli hatalmi viszonyoknak, az egyének boldogulásának bemutatására.
Női szemmel a nőkre koncentráltam, de felderített információim a férfiak helyzetéről éppúgy szólnak, mint a nőkéről, hiszen a családban elfoglalt pozícióík egymástól elvá-laszthatatlanok, a helyi társadalomban betöltött szerepük csak együtt értelmezhető. Kíváncsiságom a társadalmi viszonyok miértjei mellett a hogyanokra irányult. Igyekeztem felderíteni, hogy a problémák milyen megoldásokat, válaszokat, történéseket váltottak ki a jászkunsági emberek, elsősorban a nők részéről. Választ kerestem arra, hogyan érvényesíthette az elképzeléseit a Jászkunságban egy nő a 18. században. Lehetett-e önálló elképzelése, volt-e érdekérvényesítő képessége és lehetősége? Kutatásomban a nők és a férfiak szerepét sem biológiai meghatározottságukban, hanem társadalmi viszonyaik gyakorlatában vizsgálom. Szeretném láttatni: mint él az ember, ha jászkun, mit ér az ember, ha jászkun, mindazt, ami a kor dokumentumainak közelségéből látható.
Bánkiné dr. Molnár Erzsébet

Jókai Mór a puszták metropolisaként” aposztrofálta Kecskemétet. Valóban, a tágas határral rendelkező patinás mezőváros hatalmas pusztaságot birtokolt a XVII. században, de még a XIX. században is maradt néhány pusztája, amely tekintélyes méretűvé növelte területét. A jeles író – aki abban a mezővárosban joghallgatóskodott -, ha ismerte volna közelebbről Hódmezővásárhelyt, bizonyára rávonatkozóan, még inkább használta volna ezt a megtisztelő jelzőt. Ha a XIX. század végi adatokat vesszük tekintetbe, vagy a XX. század elejit, akkor megállapíthatjuk, hogy Hódmezővásárhely a maga mintegy 132 ezer katasztrális hold nagyságú területével az óriás határú települések sorába tartozik az Alföldön (Debrecen 160, Kecskemét 150 ezer kat. hold). A közvetlen szomszédságában fekvő Szeged 140 ezres nagyságrenddel alig haladja meg Hódmezővásárhely területét. Debrecen és Kecskemét belső határától messze távol is feküdtek puszták, viszont Szegedhez hasonlóan, Hódmezővásárhely abban a szerencsés helyzetben volt, hogy pusztái közvetlenül körbe vették, és a belső és külső határ egységesen összetartozott. Így valóságosan is Hódmezővásárhely a puszták,metropolisának” tekinthető.
Kutatómunkánkban ennek a tekintélyes mezővárosnak szentelünk különösebb figyelmet. A szűkebb tájban vizsgáljuk a települést, kialakulásának táji és történeti körülményeit. Elsődlegesen is a társadalmi és birtokviszonyokra leszünk tekintettel, hiszen azok alapvetően meghatározták a település szerveződését, a településrendszer kialakulását, az élet kereteit. A településnéprajz kutatási célkitűzése is ez egyben. Lehetőség adódik arra, hogy a települési keretek között a gazdálkodásra is figyelemmel legyünk. Annális inkább, mivel a gazdasági, határhasználati viszonyok döntően meghatározták a településrendszer kialakulását.

kiadói fűzött táblakötés