Az érdeklődő olvasó már ismeri az olasz Cocchiara professzor nevét: egy nagy munkája, Az európai folklór története 1962-ben megjelent magyarul. Ez az újabb műve olyan témával foglalkozik, amely nemcsak a szakemberek érdeklődésére tarthat számot. Hiszen kit ne érdekelne az a téma, hogy a primitív világ hogyan van jelen a modern kultúrában, milyen hatást gyakorol rá? A modern irodalomban, de főképp a zenében és a képzőművészetben olyan jelenségekkel találkozunk, amelyek sokunk számára érthetetlenek, s így értelmetlenek is. Cocchiara könyvéből – számtalan egyéb ide vonatkozó problémán kívül – erre a manapság különösen aktuális kérdésre is feleletet kapunk. A szerző tehát azt a célt tűzte maga elé, hogy bemutassa egy olyan tradiíció történetét, amely szorosan hozzátartozik a modern civilizáció és kultúra történetéhez.

A Balaton, mint országunk legnagyobb kiterjedésű tava több, egymástól nagymértékben elütő földrajzi kis tájat egyesít és ugyanakkor meglehetősen változatos történelmi múlttal rendelkező népességet és nagyon differenciált, sokrétű népi kultúrát fog össze. A Balatonmellék ennélfogva komplex táji és néprajzi fogalom, az országnak egyik legsajátosabb, legérdekesebb része.
Vajkai Aurél műve Jankó János történeti érdemű, de ma már elavult monográfiája óta az első korszerű, értékes összefoglalás a Balatonmellékről. A nagytudású szerző, mint a Bakony Múzeum igazgatója a helyszínen végzett sok évi adatgyűjtő és kutatómunkája eredményeként a táj és nép településrajzát, történetét adja könyvében, és ennek keretében tudományos színvonalon, de mindvégig népszerű, olvasmányos formában ismerteti a nép életét, munkáját, gondolkodását, szokásait, viseletét, folklórját és a természeti szépségekben gazdag vidék jellegzetes vonásait.
Vajkai Aurél nemcsak a Balatonmelléket kevéssé ismerő olvasóknak, hanem a Balatonmellék lakói nak is sok újat és érdekeset mond el könyvében a Balatonmellékről.

Kardos László néprajzi kutató egyetlen dunántúli falu, Bakonycsernye társadalmát mérte fel aprólékos szociográfiai munkával, hogy feltárja a hagyományos egyházaknak, elsősorban az evangélikus egyháznak a falu életében játszott múltbéli és mai szerepét.

Az 1990-es évtized közepétől irányult figyelmem a hajdani Jászkun kerület népének mindennapjait tükröző dokumentumokra. A gyűjtőmunka eredményének közreadását a munka közben felmerülő újabb és újabb kérdések tisztázására tett törekvéseim halasztották. Arra kerestem választ, hogyan illeszkedtek a Jászkun kerület organizált társadalmába annak organikus közösségei, miként élhették meg szabad létüket a közösség tagjai. Különös figyelmet szenteltem a nők helyzetének, a családon belüli hatalmi viszonyoknak, az egyének boldogulásának bemutatására.
Női szemmel a nőkre koncentráltam, de felderített információim a férfiak helyzetéről éppúgy szólnak, mint a nőkéről, hiszen a családban elfoglalt pozícióík egymástól elvá-laszthatatlanok, a helyi társadalomban betöltött szerepük csak együtt értelmezhető. Kíváncsiságom a társadalmi viszonyok miértjei mellett a hogyanokra irányult. Igyekeztem felderíteni, hogy a problémák milyen megoldásokat, válaszokat, történéseket váltottak ki a jászkunsági emberek, elsősorban a nők részéről. Választ kerestem arra, hogyan érvényesíthette az elképzeléseit a Jászkunságban egy nő a 18. században. Lehetett-e önálló elképzelése, volt-e érdekérvényesítő képessége és lehetősége? Kutatásomban a nők és a férfiak szerepét sem biológiai meghatározottságukban, hanem társadalmi viszonyaik gyakorlatában vizsgálom. Szeretném láttatni: mint él az ember, ha jászkun, mit ér az ember, ha jászkun, mindazt, ami a kor dokumentumainak közelségéből látható.
Bánkiné dr. Molnár Erzsébet