Előszó: Sétára hívjuk az olvasót a régi magyar világba. Nem tróntermekbe, nem főúri kastélyokba, hanem a vidéki városokba, falvakba, tanyákra és ki a régi magyar pusztákra. Meglátogatjuk őseinket otthonukban, hétköznapjaikon, mindennapi munkájuk, mulatozásaik, szórakozásaik közben és katasztrófák idején. A történelem időgépén oly hirtelen lepjük meg őket, hogy nincs idejük történelmi pózba helyezkedniök, páncélt, díszmagyart ölteniök és fényképezőlencsénk a maguk természetes, emberi mivoltában, gyámoltalan kétségbeesésében, vagy hetvenkedő, boros mámorában, vagy imádkozó áhítatában örökíti meg – nem a történelemből ismert nagy embereket, hanem a tömegmagyart, nem a történelem nevezetes napjain, hanem elfelejtett dátumok alkalmával.

Bevezetés: Gyúrhatatlan, végzetébe merevített kövület-e egy faj, vagy alakítható a változó élettel együtt – ez itt a kérdés! a feleletet nem nekünk kell megadni reá. Már maga ez a szó, nevelés, feltételezi a derűlátó meggyőződést, hogyha van sorsot másító, fajt tökéletesítő emberi hatalom, ami az emberfölötti erők között komolyan számbajöhet, ez csakis a nevelés, semmi más.
A nevelés, vagy még tágabban a művelődés leggyakrabban a bölcselettel kapcsolódik. Egyben világraszóló bölcsek is a neveléstudomány nagy elmélkedői.

E ​kötetben egy esztendőre elegendő magyar történelmi olvasmányt, művelődéstörténeti adatsorokat, hasznos tudnivalókat talál az olvasó. Általában olyan dolgokat, amelyekkel kevesen foglalkoznak, de sokakat érdekel. A kötet szerzője nem állítja, hogy valamennyi leírás saját kutatási eredménye – hiszen 365 új búvárláshoz több élet sem lenne elég –, igyekezett viszont a legjobb szakemberek leginkább elfeledett kutatásait előásni és előtárni, s igyekezett a vitatható írásművek közül a legmegbízhatóbbak mellett hitet tenni. A művelődéstörténet sokoldalúsága e mű lapjairól is kitűnik, hiszen szó esik itt egyháztörténetről, iskolatörténetről és oktatástörténetről, éppúgy, mint a természettudományokról, az orvoslásról, a technika történetéről, az intézmény- és hivataltörténetről, no meg a kapcsolattörténetről, a családtörténetről, a címertanról, éremtanról, kronológiáról és a történelem több segédtudományáról. A nyomdászattörténet, gazdaságtörténet is része ennek a művelődéstörténet-írásnak. E kötet a széles alapokon nyugvó kultúrhistóriához kíván tehát adalékokkal szolgálni, kiemelvén a magyarság gondolkodástörténetéből néhány száz olyan momentumot, amely akár pozitív, akár negatív volta miatt – figyelmeztető példákként – megőrzésre méltó.

Az ​1940-es évek elején kiadott ötkötetes Magyar művelődéstörténet után 1997-ben jelent meg először nagyobb szabású összefoglaló a magyar kultúra múltjáról. A munka tematikája sokfelé ágazik, mégis a történetkutató tudományok együttműködéséből egységesen bontakozik ki az a kulturális-civilizációs folyamat, amelyet mai hazájába érkezése előtt, majd 1100 éves Kárpát-medencei története során a magyarság létrehozott, és ami földrészünkbe gyökereztette, egyedi vonásokkal ruházta föl a magyar művelődést. A kötet egyes fejezetei a nagy történelmi korszakokat és stílusáramlatokat követik, azonban nemcsak a szűkebb értelemben vett kultúrát (művészetek, oktatás, tudomány) tárgyalják, hanem jóval szélesebb kitekintéssel az életmódot, a mentalitást, a mindennapi gondolkodást, az ember és természet sokrétű viszonyának alakulását és az egészségügyet is. A könyv kedveltségét és keresettségét, széles körű használatát tanúsítja, hogy első megjelenése után rövid idővel több újabb kiadást ért meg. A jelenlegi kötet tetszetősebb kiállítású, a szerzők újabb részletekkel, kutatási eredményekkel és szakirodalommal is bővítették, képanyagát frissítették.