Öt évvel ezelőtt, 1993-ban jelent meg Tündöklő szellemek című könyvem, melyben a sajtóban addig megjelent írásaimból válogattam össze hatvan portrét, ugyanennyi kiváló magyar íróról, művészről, tudósról, feltalálóról. E könyvet az alábbi sorokkal zártam: „Bízom benne, hogy később újabb kötetek követik majd e mostani válogatást, s így újabb alkotó géniuszaink bemutatására is sor kerül majd. Valamennyiünk épülésére.”
Nos, az akkor megfogalmazott óhaj most – részben – megvalósul. Ha újabb kötetekről így, többes számban még nem is beszélhetünk, egy, az Újabb tündöklő szellemek íme, megjelent. Harminc kiválóságunk életének és munkásságának leírását veheti általa kézbe a Tisztelt Olvasó – elsősorban az Új Idők, a Nemzeti Újság és a Duna Svájci Magyar Tudósító oldalain megjelent portrékat. Legtöbbjükre bizonyos távolságból tekintünk fel, s így kellő távlatból már biztonsággal megállapítható, hogy életművük nem hullott alá az idő rostáján, mióta eltávoztak e földi létezésből. Gróf Wass Albert és László Gyula esetében, – akik magas kort megérve hatalmas életművet hagytak maguk után – még fájdalmasan friss a múlt idő használata.
A kötetben szereplő, tiszteletünkre méltó nagyságaink között egyetlenegy található, aki örömünkre szolgálóan ma is körünkben él. S milyen érdekes; szerénységből fakadó tiltakozása ellenére, csak az én határozott kívánságomra került a kötetbe egy korábban, az Egyesült Államok-beli Baltimoréban megjelenő Amerikai Magyar Újságban megjelent és Őt köszöntő írásom. Gilde Barnáról, a svájci Fahrwangenben tevékenykedő Gilde Verlag GmbH alapítójáról és fáradhatatlan mindeneséről, az 1999- ben negyvenedik évébe lépő Duna Svájci Magyar Tudósító alapító kiadójáról és főszerkesztőjéről van szó. Arról a közöttünk élő tündöklő szellemről, aki túl a nyolcvannegyedik évén is fáradhatatlanul tevékenykedik az emigrációban a magyar Haza és Nemzet szolgálatában. A magyar betű és kultúra szolgálatában. Akinek e könyv megszületése is kizárólag köszönhető. S akinek ezt köszönöm… P. G. Budapest,

Változó ​színeivel, tájaival, arcaival szinte az egész ország élménye már a Balaton. Lehet-e új vonásokra, új távlatokra lelni a sokféle szépséget szelíd harmóniába ötvöző vidéken? Lírai kísérőnk Lipták Gábor, balatoni vallomásaiban éppen a megújuló-felfrissülő szemlélet lehetőségeiről szól: egyéni élményeket közvetít, ritka érdekességek, megnézni, megőrizni való emlékek titkaiba avatja olvasóit. Ki hinné, hogy egyészen új látványt nyit a tóra – a tihanyi patinás kilátással vetekedőt – a siófoki toronyszálló „kilátója”? Tudja-e valaki, hogy milyen romantikus története van a Kis-Balaton hajdani mocsárvilága peremén megbújó Csillag-várnak? Mit is kövessen a kíváncsi utazó, barangolva e tájon? Füred fényeit, „tömzsi hegyei karéjával”? Keszthelyre tartson-e római és longobárd emlékek nyomán, azután Hévíz kis trópusi rezervátumba, vagy a Kriptavilla sejtelmeit kutatgassa Fonyódon, apró vulkánhegyek között forgolódjon a badacsony-tapolcai tájon? Lipták Gábor minderről szakértő beavatottságával és a személyes jelenlevő meghittségével kalauzolja az olvasót, rokonszenves vezető módján.