-
-
-
A primitiv ember hajdan és most
08 000 FtRészlet: Manapság egész másképen gondolkodunk a kezdetleges állapotban élő emberekről, mint a hogy csak száz évvel ezelőtt is gondolkoztak. Őseink között hitczikkely számba ment, még kételkedni sem volt szabad benne, hogy a néger örök rabszolgaságra van kárhoztatva, – egyszerűen azért, mert Ham fiának született, örök időkre fát kell vágnia és vizet húznia Jáfet ivadékainak hasznára. Ma ellenben némelyek még arról is hajlandók megfeledkezni, hogy fekete testvérein k ifjabb testvéreink, a kiket nem szabad engedni, hogy fölénk kerekedjenek. De mi a különbség a minden fajta ember között, ha még oly vad is és a legfogékonyabb és legcivilizáltabb állatok között?
-
-
A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme
04 000 FtA kötet címadó írása Max Weber, német közgazdász és szociológus egyik leghíresebb műve, hipotézise szerint a protestáns hivatásetika (mások mellett) fontos szerepet játszott a kapitalista gazdasági rendszer kialakulásában.
Weber szerint a kapitalizmus szelleme nem egyszerűen üzleti bölcsességek halmaza, hanem etikusan színezett életszabály – ethosz –, etikai mezben fellépő, normákhoz kötött meghatározott életstílus, hivatásbeli kötelesség. A protestáns etika megszabadította a javak szerzését a tradicionalista etika gátlásaitól, úgy rombolta le a nyereségvágy korlátait, hogy nemcsak legalizálta, de egyenesen isteni akaratot látott benne. Mindamellett a nyugati kapitalizmus nem csupán felszabadította a szerzési ösztönt, de egyben meg is fékezte azt a fogyasztás korlátozásával, ideális feltételeket teremtve a tőkeképződésnek. -
-
A providenciális államférfi
08 000 FtNemzetközi konferenciával s a jelen kötettel kívánunk megemlékezni annak az államférfinak az életéről, aki a közel négy évszázados osztrák-magyar együttélés időszakában a legmagasabbra vitte a magyar politikusok közül. 1871-1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztereként idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula gyakorlatilag a második ember volt a kettős monarchiában az uralkodó, I. Ferenc József után. Andrássy Gyula életpályája azért is tanulságos, mert jól mutatja az utat, amelyet a magyar politikai elit az 1840-1870 közötti három évtizedben bejárt. Andrássy életpályája annak példája, hogy az adottságokkal számot vető, de az alapvető elveket szem elől nem tévesztő politizálás hosszú távon meghozza gyümölcsét, s hogy a 19. század magyar államférfiai nemcsak az ország polgári átalakításában, de a nemzetközi viszonyok alakításában is kiemelkedő szerepet játszottak.
-
A pszichoanalízis és modern irányzatai
01 800 FtA művek szerzői: Sigmund Freud, Anna Freud, Ruth L. Munroe, Ferenczi Sándor, Karl Menninger, Lawrence S. Kubie, Hermann Imre, David Rapaport, Urie Bronfenbrenner, Karen Horney, Abram Kardiner, Patrick Mullahy, Erich Fromm, Thomas S. Szasz, Jay Haley
-
A pszichológia alapkérdései
01 000 FtTizedik nyelven jelenik meg Hebbnek, a kiváló kanadai pszichológusnak e könyve. Sikerét egyaránt köszönheti korszerű, természettudományos szemléletének, az egyes témakörök alapos, rendszerező áttekintésének és közvetlen – egyben didaktikus – hangvételének. Az olvasó megismerkedhetsz általános pszichológia legfontosabb kérdéseivel: a viselkedéssel, a tanulással, az emlékezéssel, az örökléssel, a gondolkodással. Emellett a szerző számos jelenség lélektani és élettani alapjait, megjelenési formáit mutatja be, némelyikük hétköznapi „furcsaságnak” számít vagy a patológia területére vezet át. Hebb sohasem egyetlen elméletrõl, hanem több, a tudományosság igényét kielégítõ, vagy legalábbis eddig meg nem cáfolt teóriáról és hipotézisrõl tájékoztat; éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudománnyal ismerkedõknek meg kell tanulniuk bizonyítékokat és cáfolatokat keresni, illetve bíráló szemmel tekinteni az újabb elméletekre és kísérleti eredményekre. Ennek érdekében igyekszik minél több vizsgálati eljárást, megközelítési módot bemutatni: laboratóriumi kísérletek, természetes környezetben végzett megfigyelések, matematikai-statisztikai feldolgozás, spekulatív elméletek gyakorlati próbára tétele – mindezek nemcsak az ismeretanyagot bõvítik, de formálják az olvasó tudományos szemléletét is. A fejezetek és a könyv végén található irodalomjegyzék, és a fontosabb szakkifejezések magyarázó listája segíti a jobb tájékozódást. A könyvet egyaránt szánjuk a pszichológiával ismerkedõ egyetemi, fõiskolai hallgatóknak és az e tudományág iránt érdeklõdõk szélesebb körének, akik az alapoktól a magasabb szintekig kívánják megismerni az általános pszichológia kérdéseit.
-
A public relations szakma története
0800 FtDr. Beke Tamás a Szegedi Tudományegyetem PR vezetője, egyetemi oktató, gyakorló public relations tanácsadó, az Amerikai Public Relations Szövetség (PRSA), az Oktatói Akadémia (EA) és a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) tagja. Szakmai tapasztalatait a gyakorlatban ügynökségeknél, multinacionális nagyvállalat kommunikációs vezetőjeként és public relations tanácsadóként szerezte. A public relations szakma fejlődésének feldolgozása mellett más témákban is elmélyült kutatómunkát folytat.
A public relations szakma hazai fejlődésének korszakos jelentőségű szakkönyve született meg Beke Tamás munkája nyomán. E manapság divatos kommunikációs és kapcsolatszervező szakterület nemzetközi (elsősorban amerikai és európai), va-lamint magyarországi történetével, a szakmafejlődés kiemelkedő személyeivel, azok munkásságával és szakmai érdemeivel ismerkedhetünk meg a szerző rendszerező történeti munkájából, amellyel régóta létező oktatási, és a szakmai műveltség alapismeretei körébe tartozó hiányt pótol a mű. -
A quakerek vallása
01 000 FtAz Előszóból: Az embert a szelleme szabadságra serkenti. Szabadságra vagyunk teremtve s szabad emberekként kell élnünk. Ha nem vagyunk szabadok, nem élünk. Állati sorsban vagyunk, ha mindjárt két lábon járva gondolkozunk is. Az emberi értékek, az igaziak, a szellemiek, nem megkötnek, hanem felszabaditanak bennünket. A tudomány felszabadit a természet rabigájából, az erkölcs ösztönösségünkből, a művészet és vallás a földhöz kötött mivoltunkból. A szellemi értékek fejlődése a mindjobban megnyilvánuló szabadságvágyunk tökéletesebb kifejeződhetései vagy megnyilvánulásai. A vallási érték a tökéleletesebb szabadságot jelentette, midőn Jėzus tanitását vallotta lényegéül; az erkölcs, midőn az autonomiát szentesitette; a művészet, midőn a tiszta emberi egyéniséget ismerte el legfőbb teremtő elvéül s a tudomány, midőn a kutatás napról napra való elmélyítésével vagy kiszélesitésével bálványokat rombol, korlátokat dönt le s a jövő lehetőségek szédületes perspektiváit sejtteti a cselekedni vágyó, érvényesülni akaró emberi akarattal.
-
-
-
-
-
-
A rák kódja
03 600 FtA rák messze az orvostudomány legnagyobb rejtélye. Az orvosok és a kutatók már régóta feltárták a bennünket sújtó számos más betegség okait. A fertőzéseket baktériumok, vírusok és gombák okozzák. Az artériák elzáródása szívbetegséget, stroke-ot és perifériás érbetegséget okoz. A cisztás fibrózis genetikai betegség. A köszvényt a felesleges húgysav okozza. A gyakori betegségek között a rák egyedülálló. Mi váltja ki? Miért létezik? Egyáltalán mi ez? A rák megértésében három nagy paradigmán mentünk keresztül. A rákparadigma 1.0 a rákot a túlzott növekedés betegségének tekintette. A rákparadigma 2.0 a rákot véletlenszerű genetikai mutációkból eredő betegségnek tartotta, amelyek indokolatlan sejtburjánzást okoztak. Mindkét paradigma előmozdította a rák történetének megértését, de elmaradtak a megoldástól. A rák keletkezésének rejtélyét, az emberiség kezdeteitől egészen a többsejtű élet határáig követve, a rákparadigma 3.0 új betekintést engedett ebbe a megfoghatatlan ellenségbe.
A rák semmi máshoz sem fogható, amivel az orvostudományban szembesülünk. A rák története elképesztőbb, mint egy sci-fi, és egy asztrobiológus néhány új megközelítése kellett ahhoz, hogy a helyes útra tereljen minket. A rákgyógyászat új paradigmájának felismerése azt jelenti, hogy évtizedek óta először van esélyünk arra, hogy valódi előrelépést érjünk el a rák elleni, régóta tartó háborúban. Egy új remény ébred. Egy új hajnal virrad. -
-
A reformáció kincsei III.
04 500 FtA háromkötetes sorozat záró kötete, amely a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház története után a Kisegyházak történetét mutatja be, így járulva hozzá a Reformáció 500. évfordulóján a megemlékezésekhez. Ez a három kötet a történelmi Magyarország Protestáns Egyházainak történetét dolgozta fel, azok jellemző, meghatározó fordulataira, korszakaira koncentrálva. Nagy értéke a sorozatnak, hogy ezt a hatalmas anyagot áttekinthetően, követhető világossággal, érdekesen és érdeklődést keltve tárja az olvasó elé, kiváló lényeglátással koncentrálva egy éppen meghatározó esemény, személy, épület, irat, műalkotás, intézmény, szöveg kapcsán a fontos információra. Az anyag összeállítása, szerkesztése éppen ezért hatalmas és önmagában is értékelendő munka, nem is beszélve annak hasznáról, érdeklődők és szakemberek körében egyaránt. A harmadik kötet az adventista, baptista, metodista, unitárius, pünkösdi egyházak történetét mutatja be, és a kötet végén egy tanulmány a kötetben nem szereplő többi protestáns kisegyház történetét foglalja össze, így állítva elénk a protestáns „összkép” történeti vetületét, egészen napjainkig.
-
-
-
A református egyház Romániában a kommunista rendszer első felében
03 200 FtAz elmúlt évek román törvényhozása lehetővé tette a volt román állambiztonsági szolgálat, a rettegett Szekuritáté irattárának vizsgálatát. Az alábbi kötet betekintést kíván nyújtani ebbe a levéltárba és abba a világba, amelyet a szolgálat tartott ellenőrzése alatt.
-
-
A régészet csodái
05 000 FtA régészet csodái több mint 40 kiváló régész, történész és kulturális antropológus együttműködésének eredménye. A legújabb felfedezéseket is tartalmazó, gazdagon illusztrált kötet átfogó képet nyújt a régészettudományról. Számba veszi az öt világrész kultúráinak és civilizációinak maradványait, és a leletek alapján rekonstruálja a múltat – a ruházkodástól és az étkezéstől kezdve a társadalomszerveződés legösszetettebb kérdéseiig.
A szerzők régióról régióra és kultúráról kultúrára járva mutatják be a világ legfontosabb régészeti lelőhelyeit, és ezeken keresztül az emberiség történetét. A hatalmas leletanyagban való tájékozódást elősegítik a kiemelt témákról szóló fejezetek, amelyek többek között a múmiákkal és a mumifikálással, a mocsári hullákkal, az írás kialakulásával, az azték emberáldozatokkal és a sziklaművészettel ismertetik meg az olvasót. -
A régészet regénye
01 500 FtRitkán sikerül ilyen megnyerő módon összehangolni egy tudományos történet gazdag tényanyagát eleven, érdekes és vonzó stílussal. Erre az igen nehéz feladatra vállalkozott Ceram, amikor regényében” lebilincselő módon hozza közel a ma emberéhez az elmúlt két évszázad kiemelkedő régészeti munkáját és eredményeit. Nem kevesebbre vállalkozott a szerző, mint időben 5000 évet, térben négy kontinenset végigszáguldani az ásók nyomában, feltárni az archeológiai felfedezések történetét, melyek mögött felsorakoznak a lángeszű dilettánsok, a nagy koncepciójú kutatók, a hangyaszorgalmú szobatudósok óriási erőfeszítései, apró, szívós és kitartó munkái. Az olvasó mintegy szemtanúkén: kísérhetí végig az egyes feltárások izgalmas mozzanatait, az újabb felfedezések kísérletezéseit, az egyes kutatók nem mindennapi történetét.
-
-
A régi Buda-Pest építőművészete
02 400 FtBudapesti Építő Mesterek, Kőmíves-, Kőfaragó- és Ács Mesterek Ipartestülete kiadása.
-
-
A régi Budapest erkölcse I-III.
05 000 FtBudapestnek erkölcstelen hire van. Egyes jelenségek kiszínezése költötte ezt a hirt, amelyet csak részletes, őszinte önvallomással lehetne megcáfolni. Emberhez méltó feladat volna Budapest mai erkölcsrajzát komolyan, hiteles adatokkal bemutatni. Egy erkölcsi bemutatkozásnak azonban nem a jelennel, hanem a multtal kell kezdődnie. Budapest erkölcsi multjának bemutatására vállalkoztam ebben a könyvben és tervezett folytatásaiban, amelyek 1848-cal zárulnak. Ez a mult elejétől végig érdekes. Vannak sötét lapjai is, de nem sötétebbek, mint más nagy városokéi. Nincs is takarni valónk. Sőt Budapest erkölcsi történelméből számos tanulság vonható le.
-
A régi Erdély népeinek képeskönyve
05 000 FtA 17-18. század fordulóján, feltehetően azonos erdélyi műhelyből egy sor kézzel festett viseletkódex került ki, melyeknek lapjain az alkotók a fejedelemség népeit és főembereit örökítették meg. A kódexek Bukaresttől Londonig szerteszóródtak a világban, közülük az egyik legszebbet és legbővebbet az Országos Széchenyi Könyvtár őzi. A jelen kötet ezt a kódexet adja közre elemző tanulmányok kíséretében.
-
-