-
A parasztéletforma csődje
0800 FtNagyon mélyről indultam el. Apám kulcsár volt József kir. herceg alcsúti uradalmában. Ez olyan botosispán-féle állásnak felel meg: már nem cseléd és még nem gazdatiszt. A pusztán, ahol laktunk – Göböljárás a neve, – a béresek, kocsisok, tehenesek, és főleg a parancsolok „Kúcsár úr”-nak szólították. Engem is csak egyszerűen „Kúcsár” Imrének hívtak. Ugyanígy a két öcsém „Kúcsár” Endre és „Kúcsár” László voltak. Apám állása tehát több volt mint egyszerű foglalkozás: sajátságos fogalom volt az, mely mindnyájunkra kiterjedt és amely a cselédek szemében egy másik világot jelentett. De csak látszatra.
-
-
-
A pármai kolostor
0800 FtStendhalnak, aki a Vörös és feketével kezdte regényírói pályáját, A pármai kolostor öregkori, utolsó, legérettebb remekműve. A maga korában kevesen értették meg, de e kevesek közt nagy vetélytársa, Balzac, így nyilatkozott róla: „Stendhal olyan regényt írt, amelynek minden fejezetében a fenséges szólal meg!… Csak lángész teremthette meg ezeket a helyzeteket, eseményeket, újra és újra feltáruló bonyodalmakat – egy zsarnok udvarát!… Nagyszerű, szellemes, szenvedélyes és mindvégig igaz mű!… Micsoda könyv! A szenvedély nagy kiáltásait halljuk majd minden oldalán!”
-
A párviadal
0800 FtJohn Lukacs – akinek Budapest, 1900 című könyve 1991-ben jelent mg az Európa Könyvkiadónál – 1924-ben Budapesten született, és 1946 óta él az Egyesült Államokban. Történészprofesszor; tizenhét könyv szerzője. A párviadal arról a küzdelemről szól, amely Hitler és Churchill között zajlik 1940. május 10. és július 31. között – vagyis attól a naptól fogva, amikor Churchill Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Hitler pedig megkezdte villámháborúját, majd alig hat hét alatt bekebelezte jóformán a teljes kontinentális Európát. Így kezdődött a „párviadal” a két férfi között, akiknek a kezében volt akkor a nyugati civilizáció sorsa. John Lukacs mindeddig kimerítetlen forrásokra támaszkodva írja le az eseményeket, és ebben a könyvében is felcsillantja kivételesen vonzó elbeszélőtehetségét. Nem éri be a történelmi tények feldolgozásával: alapos és részletes elemzést nyújt mind Churchill, mind Hitler személyiségéről és pszichológiájáról.
-
A patkányfogó
0600 FtA regény egy külvárosi csapszékről, Colombe apó „Patkányfogó”-járól kapta a címét. Ez a csapszék a regényben félelmetes jelképpé mélyül: mint valami iszonyú mocsár, elnyeli Coupeau-t, a szerencsétlenül járt bádogossegédet, elemészti iszákos munkatársait, sírjává lesz Geraise-nek, a Párizsba szakadt, szánalomra méltó mosónőnek is. Gervaise – a regény főhőse – szívósan küzd a fojtogató sors ellen, de felőrlődik férje és szeretője között, akik irgalmatlanul gyötrik, s lelketlenül kihasználják.
-
A patriarchátus természetrajza
04 000 FtA patriarchátus miért szilárd és megingathatatlan egyes társadalmakban már évszázadok óta, míg máshol soha nem vált uralkodóvá? Miért volt a vadászó-gyűjtögető társadalmak többsége egyenlőségelvű, és mi az oka annak, hogy a férfiak hatalma erősödött a mezőgazdaság megjelenésével? És vajon merre tart az emberiség most, a huszonegyedik században? Dávid-Barrett Tamás, az Oxfordi Egyetem evolúciós viselkedéskutatója öt kontinens negyven országában végzett kutatásai alapján tárja fel, hogy a patriarchátus nem univerzális és szükségszerű, hanem egy történelmi „közjáték”, amelynek a végéhez közeledünk. Ahogy a fizikai erő és az erőforrások birtoklása helyett a tudás, az együttműködés és a kreativitás válik kulcsértékké egy társadalomban, a nemi egyenlőség követelménye erősebb lesz, mint valaha. A Patriarchátus természetrajza egyedülálló módon ötvözi az antropológia, a hálózattudomány, a biológia és a közgazdaságtan eredményeit, hogy tudományos alapossággal, politikai elfogultság nélkül mutassa be: a nemi normák nem esetlegesek, hanem társadalmi és evolúciós törvényszerűségek formálják őket. „Ma ismét küszöbön áll a változás. A modern társadalmakban fokozatosan gyengül a férfidominancia, és a jövőben talán teljesen el is tűnik majd. 60 évvel ezelőtt még szinte minden politikai vezető férfi volt. Ma az országok 9 százalékát nők irányítják, és a világ parlamenti képviselőinek 26 százaléka nő – ez új, de egyre erősödő trend. […] Mint e könyv megmutatja, a nemek egyensúlyát megteremtő logika visszatért, csak az intézmények és a hagyományok még nem tudnak lépést tartani ezzel. Minden társadalom a nemi egyenlőség felé tart, csak nem egyforma sebességgel.”
-
A pátriárka alkonya
0800 Ft„Tudom, mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét.
Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában.
gyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott. -
-
-
A Pendragon legenda
01 000 FtA Pendragon legenda Szerb Antal talán legnépszerűbb műve, és nem véletlenül. Ő maga filológiai detektívregénynek nevezte, de valójában nehezen behatárolható műfajú, hiszen egy páratlan stílusú intellektuális kaland misztikummal, filozófiával, szerelemmel, nyomozással, csillogó humorral. Egyszerre nyújt könnyed kikapcsolódást, ajándékoz meg mély gondolatokkal, miközben feltárja a 17. századi angol misztikusok világát: az alkímiától kezdve a fekete mágiáig.
Kihagyhatatlan remekmű. -
A penge élén
04 500 FtA sztálingrádi csata egyértelműen fordulópontot jelentett a második világháború menetében. A város elfoglalása 1942 őszén, majd nem sokkal később a teljes szovjet bekerítése, utána a hiábavaló német felmentési kísérletek – mindez mindkét oldalon rettenetes emberi áldozatokkal járó, felőrlő jellegű hadviselést hozott magával. Paulus tábornagy sztálingrádi kapitulációja 1943 januárjában jelentősen meggyengítette a többi német hadsereg pozícióját a keleti fronton, de a szovjet erők is hatalmas veszteségeket szenvedtek, miközben igyekeztek kiaknázni ezt a stratégiai győzelmet. Az ezt követő szovjet offenzívák már azzal fenyegettek, hogy a teljes front összeomlik a Szovjetunió délnyugati területein (a magyar 2. hadsereg pusztulása is ekkor következett be). Ezt Erich von Manstein, a második világháború egyik legtehetségesebb német tábornokának ellenoffenzívája akadályozta meg – többek között sikerült visszafoglalnia Harkovot, némileg megváltoztatva ezzel a háború menetét. Prit Buttar, a második világháború keleti hadszintérének avatott szakértője ebben a könyvében kiegyensúlyozottan, széles forrásbázisra támaszkodva elemzi a szovjet és a német hadműveleteket és stratégiai elképzeléseket, a katonai vezetők döntéseit a sztálingrádi és a gyakran figyelmen kívül hagyott harkovi hadművelet időszakában (1942. november–1943. március). Mindezt a frontvonalban harcolók első kézből származó, megrendítő beszámolói és visszaemlékezései egészítik ki, és teszik emberi szempontból is átélhetővé. Külön erőssége a könyvnek, hogy a főszereplők életútját szélesebb kontextusban, tágabb időbeli kitekintésben mutatja be.
-
A penitenciatartás lélektani megvilágításban
0900 FtBár megismernék a katolikus egyház penitenciatartási gyakorlatának természeti és természetfeletti értékeit azok, kiket a körülmények téves ítélete vagy ismerethiány távol tart. És bár azok, akik elég szerencsések ahhoz, hogy a bűnbocsánat ezen forrásához járulhatnak, bár megismernék annak minden áldását. Nemcsak a bűnök bocsánatát, nemcsak az újrakezdés örömét, nemcsak a megszentelő kegyelem növekedésének kincsét és a segítő kegyelmek támogató erejét kísértések idején. Hanem bár megismernék azt a békét és örömöt, melyet egy bölcs lelkiatya irányítása mellett a jellem kialakulása, főleg pedig az Isten-szeretet mélyülése a siralomvölgy szegény vándorának biztosít.
-
-
A permetezés és műtrágyázás technikája a házikertben
01 000 FtA permetezés eredménye rendkívül változó. Az okok kutatása közben kiderült, hogy a növényvédő szer hatásossága elmarad, ha a védekezés módszere nem megfelelő, vagy az alkalmazás időzítése helytelen. A védekezéshez megfelelő szórástechnikai és biológiai ismeretekre van szükség.
Ehhez nyújt segítséget a szerző könyvével, melyben részletesen tárgyalja a permetezés hatásosságát befolyásoló tényezőket, a házikertben használható szóróeszközök és gépek szerkezeti felépítését, karbantartását és szórástechnikai jellemzőit.
Külön fejezetben foglalkozik a szórószerkezetek jellemzőivel, a szórásképvizsgálatokkal, valamint a gépek beállításával és ellenőrzésével. Ismerteti a növényvédő szerek és műtrágyák összetételét, kiszórhatóságát. Végül táblázatban összefoglalva adja meg néhány szórófej főbb jellemzőit, a fajlagos permetlé-felhasználástól függő elméleti, fajlagos cseppszámot, a fedettségértékeket, valamint a cseppek várható elsodródási távolságát. -
A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye
08 000 FtScruton azt állítja, hogy az európai történelem tragédiái és katasztrófái a hamis optimizmusnak és az abból származó tévhiteknek voltak a következményei. E tévhitek helyett a szerző szenvedélyesen védelmezi mind a civil társadalmat, mind a szabadságot. Bemutatja, hogy az európai civilizáció igazi öröksége nem a hamis idealizmusok – a nácizmus, a fasizmus és a kommunizmus különböző formái -, melyek majdnem elpusztították, hanem a megbocsátás és az irónia kultúrája, ami mostanában védelemre szorul. A pesszimizmus haszna egy mélyreható változás idején íródott szenvedélyes védőbeszéd az ésszerűségért és felelősségért.
-
A Pesti Hírlap Nyelvőre
01 000 FtA Magyar Tudományos Akadémia szükségét érezte, hogy síkraszálljon veszélyeztetett nyelvünk épségéért és szépségéért. Megalakította nyelvművelő bizottságát, mely immár nemcsak könyvtárakban búvárkodik, hanem kilép társadalmi porondra is, küzd a nyelv romlása ellen.
Egy nemzet legnagyobb kincse szellemi életének, lelki összetartozásának oltalmazója -: a nyelve. Ezt nem érinthetik pillanatnyi történelmi változások. Őrzője a múltnak, záloga a jövendőnek. Ez a belátás érlelte meg a Pesti Hirlap-ban az elhatározást, hogy tetté váltsa tudós-társaságunk szándékát. Sokszázezer példányban nyomatja ki, terjeszti el ezt a munkát, melynek minden sora a magyar nyelv érdekében tör lándzsát. Ajándékul küldi meg előfizetőinek, az iskoláknak. a könyvtáraknak és a nemzeti hadseregnek.
Közleményeit jeles szakemberek írták, élükön dr. Négyesy László egyetemi tanár, a nyelvművelő szakosztály elnöke. Nyelvészetünk úttörői gazdag tudásukból áldozatos önmegtagadással csak azt közölték, ami mindenki számára érthető, hozzáférhető. Azokat a cikkeket, melyek itt megjelentek, előzőleg sok figyelmes szem olvasta át. Maguk a tudósok ellenőrizték, vitatták meg egymás szempontját. Ez a könyv tehát mintegy a mai tudomány megállapodásának, nyelvünk törvénykönyvének tekinthető.
Kérjük az olvasót, szeresse, forgassa, lássa hasznát. Szeresse mindenekelőtt nyelvünket, védelmezze, harcoljon érette. Ne engedje, hogy csonka országunk nyelve is csonka legyen.
A PESTI HIRLAP -
A Pesti Hirlap Vasárnapja 1933. julius 30.
0200 FtA lap kiemelt témája az 1933-as Cserkész Világtábor kapcsán a cserkészet.
-
-
-
-
A Podmanini Podmaniczky-család története
04 000 FtA Podmaniczky-család történetének megírása gróf Vigyázó Ferenc végrendelete értelmében a Magyar Tudományos Akadémia kötelessége lévén, ennek a kötelességnek kívántunk eleget tenni akkor, midőn kiváló munkatársak segítségével, hosszú és fáradságos munkával kiadtuk a családra vonatkozó okleveles anyagot, hogy annak alapján a család történetét megírhassuk. Az 1559-ben kihalt Podmanini Podmaniczky-családra vonatkozó kutatásokat befejeztük és ezzel gróf Vigyázó Ferenc végrendeletének részben eleget tettünk.
Ez a kötet lényegileg azokból a bevezető tanulmányokból áll, amelyek a Podmaniczky-Oklevéltár kötetei élén megjelentek. Minthogy azonban az I. kötet megjelenése óta (1937) a család történetére vonatkozó kutatás állandóan tovább folyt és ennek következtében számos olyan adat került napvilágra, amely módosította vagy kiegészítette a bevezető családtörténeti tanulmányok megállapításait, szükségessé vált e tanulmányok átdolgozása és kiegészítése, hogy a Podmanini Podmaniczky-család története iránt érdeklődők kezébe hiteles adatokon nyugvó, megbízható családtörténetet adhassunk. -
A pokol cséplője
01 500 FtA kiegyezés utáni évtizedeket az utókor nem értékelte megfelelően. Vagy szép de inkább túl sötét képet festett róluk. Hermann Ottó, aki e korszak egyik nagyszabású közéleti szereplője és vezető tudósa is volt, kora majd mindene fotnos társalami és politikai kérdésében szót emelt, véleményt alkotott, saját véleménye és a kor szellemének megfelelően. Noha a kora társadalmát élesen bírálók közé tartozott írásai mégis alkalmasak arra, hogy az utókor a maga összetettségében, bonyolultságában nagyszerű és riasztó oldalaival együtt alkothasson képet ezekről az évtizedekről. Herman Ottó gondolkodásmódja szóhasználata, nézeteinek alakulása egy jellegzetesen múlt századi tudós közéleti ember magatartásának egyéniségének dokumentuma.
-
A pokol tornáca
01 500 FtAz időpont: 1949 decembere. A tét: megakadályozza-e a magas rangú szovjet diplomata, hogy a Kreml kezébe kerüljön az atombomba titka, elkészül-e Moszkva I. számú szakbörtönében, a saraskában a világ legtökéletesebb lehallgatókészüléke. Szolzsenyicin 1955 és 1958 között írott regénye az egy hónapos jelenetben az 1917 óta zajló történelmi fejlődés valamennyi lényeges kérdését felveti, és rendkívül szuggesztív módon megválaszolja. Nem véletlenül mondják a kritikusok e regényt a XX. századi orosz élet enciklopédiájának, Szolzsenyicin mestere Lev Tolsztoj szellemében építi fel monumentális művét, nagy formátumú hősöket teremt, filozófiai alapkérdéseket feszeget, olyan helyzetekbe állítja szereplőit, hogy a legfontosabb emberi döntéseket kelljen meghozniuk. A pokol tornáca a XX. századi orosz nyelvű irodalomban olyan szerepet játszik, mint Gogol A köpönyegje száz évvel korábban, a mai irodalom megannyi alkotója e műből merített, ki látásmódot és bátorságot, ki motívumokat és helyzeteket.
-
A polgárháború
01 500 Ft„…egy államférfi-hadvezér szólal meg kétezer év távlatából. Nem szépíró, kenyere nem a jelzők megválogatása, a szóhangulat árnyalása, nem is az emberi lélek kutatása vagy a társadalom rajza. Szerzőnk katona volt és politikus, egy világbirodalom alapítója és ura, aki – mellesleg – írt is. Különös, szinte egyedülálló írói sors: azt írta le, amit maga átélt, elvégzett – ami önmagában még nem ritkaság -, de tevékenysége milliók életét formálta, ezrek halálát okozta, új vonalakat rajzolt az ismert világ térképére, szóval egy darab történelem volt.” Ürögdi György
-
-
A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere
04 000 Ft„Ha az előszónak, mint mondani szokták, a könyv keletkezése történetét kell tartalmaznia, nekem ebben csaknem életem felét kell leírnom, mert több mint huszonhárom év mult el azóta, hogy az első kétség támadt bennem a közgazdaságtan uralkodó elméletének helyessége iránt, s amióta azon fáradozom, hogy tévedéseit és ezek okait felfedjem. Valóban sajnálatraméltó volnék, ha végül is az derülne ki, hogy e hosszú időn át csak agyrémek után futottam, mert sem erőimnek túlbecsülése, sem túlzott becsvágy nem vezetett, amikor ily magas célt tűztem magam elé és oly állhatatosan követtem. Az első alkalmat erre hivatásom adta, majd sorsom ösztönzött ellenállhatatlan erővel, hogy a kétség és vizsgálódás megkezdett útját folytassam. Német kortársaim bizonyára emlékeznek arra, hogy Németország jólétében 1818-ban mily süllyedés következett be. Abban az időben kellett közgazdasági előadásaimra előkészülnöm. Megtanultam, miként mások, mindazt, amit e tárgyról gondoltak és írtak, de nem elégített ki, hogy az ifjúságot csak e tudomány jelenlegi állásáról tájékoztassam, hanem meg akartam tanítani arra is, hogy miként lehet Németország jólétét, műveltségét és hatalmát közgazdasági úton növelni. Az elmélet a szabadkereskedelem elvére utalt. Ezt az elvet mindenképen észszerűnek és a gyakorlat által is igazoltnak láttam, ha figyelembe vettem a francia belső vámok felfüggesztéséinek és a három szigetország egyesítésének hatását. Ámde a szárazföldi zárlat bámulatos hatása és megszüntetésének pusztító következményei még túlságosan közel voltak ahhoz, hogy azokat figyelmen kívül hagyhattam volna… „
-
A politikai gépezet 1951 tavaszán Magyarországon
02 000 FtHuszár Tibor akadémikus monográfiájának középpontjában Sántha Kálmán világhírű agysebész Akadémiáról való kizárásának, illetve a debreceni Egyetem Ideg- és Elmeklinikájáról történő eltávolításának ügye áll. Sántha Kálmánt 1944-ben az ideiglenes Nemzetgyűlés alelnökévé választják, közéleti szerepvállalása a demokratikus átalakulás időszakában azonban időleges csupán. 1948-ban harcot kezd a helyi hatalmasságokkal, 1949-ben lemond a Magyar Tudományos Akadémián viselt tagságáról, szembeszáll Gerő Ernővel. 1951-ben négy jelentéktelen feljelentő levél, amely szerint egyetemi előadásán a sztahanovista mozgalmat kapcsolatba hozta a neurózissal, ügyét újra napirendre tűzi. A kötet betekintést nyújt az ötvenes évek politikai gépezetébe: az egyetemek, a vidéki helyi társadalmak, a minisztérium-egészségügy világába, az Akadémia testületeibe, valamint abba, hogy a politika és a szigorú pártirányítás, illetve -ellenőrzés minden teret átszövő döntési szintjein hogyan élik át, gerjesztik vagy fékezik e konfliktust. A könyv anyaga kiterjedt levéltári kutatásokon alapul, s függelékében közli a legfontosabb dokumentumok teljes és eredeti szövegét.
-
A politikai tudomány kézikönyve
04 000 FtAz állambölcselők legnagyobbikának Aristotelesnek találó megjegyzése szerint: az országászat művészetek művészete, a legnagyobb és legnehezebb mesterség, és a politikai a tudományok koronája. Nem lehet e szerint kétség e tanszak jelentősége, szüksége, sőt nélkülözhetetlen volta felett sem, egyáltalában, s főleg korunkban és alkotmányos államokban, hol e tanszak elveinek ismerete nélkül oly honpolgár, a ki jogaival helyesen élni, a haza iránti kötelességeinek megfelelni, s a közügyek menetelére befolyni vagy azok iránt magának helyes itéletet alkotni akar: alig gondolható.
-
-
A Pozsony – országhatárszéli helyiérdékű villamos vasút története
08 000 FtA XIX. század utolsó negyedében, és a XX. század elején, Magyarországon dinamikus vasútépítés bontakozott ki, az addigra már jórészt kiépült fővonali hálózat kiegészítése céljából, elsősorban a helyi érdekek kielégítése érdekében. Az akkori Magyarország területén az első világháború kezdetéig közel 200 helyiérdekű vasúttársaság alakult, összesen mintegy 13 ezer kilométer vonalhosszúsággal. Ennek a lendületnek köszönhető a Pozsonyt és Bécset összekötő villamos üzemű helyiérdekű vasút kiépítése is, amely Európa egyik első villamosított városközi (Interurbán), ráadásul nemzetközi forgalmú vasútja volt. A vasútvonal kiépítésének gondolatát az illetékesek közel két évtizedig érlelték, viták, változatok kidolgozása és értékelése közepette. A könyvben igen nagy alapossággal és színes képanyaggal bemutatásra kerülő Pozsony Országhatárszéli Helyiérdekű Vasút a két fővárost összekötő vasútvonalnak magyarországi szakasza, melynek különleges érdekessége, hogy a vonal Pozsony belvárosából villamosként indul, természetesen a városon kívüli szakaszokon is a városi egyenáramú villamosítási rendszert használva. A POHEV folytatása az osztrák szakaszon váltakozó áramú, egyfázisú nagyvasúti rendszerrel épült ki, a két rendszer átmenő forgalmát mozdonycserével bonyolították le. A gyors mozdonycsere lebonyolítására Köpcsény határállomáson egyedülálló villamos feszültség-átváltó rendszert építettek ki. Mivel a vonal a másik végén, Bécsben is városi villamosként funkcionált, ott ismét egyenáramú energiaellátással, a teljes vonal a ma egyre jobban terjedő tram-train rendszer egyik első kísérleteként is tekinthető. A könyv szerzője korábban megjelentette szlovák nyelven, – más Pozsony-környéki vonalak történetével együtt, – ezt a rendkívül érdekes, színesen illusztrált anyagot. Köszönjük, hogy a szerző, a magyar vasút kitűnő ismerője, egyben a felvidéki vasutak történetének alapos kutatója magyarul is elkészítette a P.O.H.É.V. történetét. Mindannyiunk örömére most közreadhatjuk a magyar vasúttörténet egy igen érdekes, különleges szakaszának pontos ismertetését.
-
A prágai temető
03 000 Ft…[A] földrengés tördelte padlózathoz hasonlatos kövek közt egyszer csak görnyedt hátú, kaftános-föveges, ősz kecskeszakállat viselő ármányos rabbinusok vegyülnek el, és támaszkodnak-dőlnek maguk is a düledező sírokra, girbegurbán sűrűsödő kísértetsokaság az éjben. S középen annak a Löw rabbinak a sírja, aki a XVI. században életre keltette a Gólem nevű szörnyet, hogy az álljon bosszút a zsidóság nevében mindenért.
Jobb ez, mint Dumas, jobb, mint a jezsuiták… – képzel kívánatos ellenséget a „holdvilágos boszorkányéj-hangulatú” helyszínre Simonini kapitány, és munkához lát.