Bernadette Soubirous története és a Lourdes-i jelenések annak idején megmozgatták egész Európát, és ez alól a nagy írók sem kivételek. Franz Werfel 1941-es regénye a lélek felő közelítette meg a témát, míg a csaknem 50 évvel korábban, a Zola tollából keletkezett változat a naturalizmus felől. Zola remekműve elsősorban a csodahívő és reménykedő emberek naturális szenvedései, a tömeg nyomorgása, a hitre épülő „ipar”, egyszóval a naturalizmus felől közelít. Mélységes emberi testi és lelki kínok naturális tablókban vonulnak előttünk, szinte agyonnyom ennyi szenvedés… Látunk érthetetlen gyógyulást, és még több elkerülhetetlen halált. A két igencsak eltérő felfogású regényt egymás után célszerű olvasni; mintegy kiegészítik egymást. A kötetet Bartos Zoltán remek műfordításában adjuk közre.

Gabriel García Márquez kolumbiai írót elsősorban regényeiből ismerjük, hiszen az idén negyedszázados Száz év magány és az 1990-ben megjelent Szerelem a kolera idején is hatalmas sikert aratott. A regényíró García Márquez mellett ezért kissé háttérbe is szorult az elbeszélő García Márquez. Pedig a negyvenes-ötvenes években megjelenő első írásaiban már ott szunnyadnak a későbbi nagy művek csírái. Kötetünk, amellyel a hazánkba látogató kolumbiai írót köszöntjük, az elmúlt évtizedekben magyarul megjelent elbeszélésekből és kisregényekből válogat, s néhány eddig ismeretlen írást is közöl. Szeretnénk az olvasót bevezetni García Márquez vegykonyhájába, hogy láthassa, miképpen formálódott lépésről lépésre, hogyan épült föl az élmények mozaikkockáiból a Száz év magány mágikus világa.

Fegyvert s „vitézt” énekel a groteszknek, a sandán és sután emberinek ez az örökké megújulásra kész krónikása. Balfácán hőseinek sorát gyarapítja új regényének főszereplője és elbeszélője – Rudy Waltz, a „semlegesnemű patikus”, aki tizenkét esztendős korában önhibáján kívül kétszeres gyilkossá lett, és azóta „Mesterlövész” néven ismeretes ohiói szülővárosában. Családjának nem ő az első és egyetlen torz csudabogara: apja, a félreismert festőzseni, egy másik, ugyancsak félreismert festő inspiráló társaságában töltötte ifjú éveit: Adolf Hitlernek hívták ezt a sorstársat. Rudy bátyja pedig, a világegyetem legmélyebb basszus hangjának tulajdonosa, feleségek gyűjtésében tett szert honi hírnévre. Van továbbá a könyvben titokzatos körülmények között elveszített fejű házitanító, új jégkorszak, háztáji neutronbomba-robbanás, és még sok egyéb, ami csak ennek a szertelen fantáziájú és mesteri tollú írónak a kiapadhatalan ötlettárából kikerül…

Akszjonov történelmi trilógiája – mely 1924-től 1953-ig követi nyomon egy moszkvai család történetét – hátborzongatóan különös sorsok sokaságát, gyilkosokat, gyógyítókat és a szadista történelem passzív vagy lázadó áldozatait felvonultatva ábrázolja a sztálinizmus korszakát.
A regény a hatalomra törő Sztálin aljas tettével kezdődik: 1924-ben elteszi láb alól egyik fő vetélytársát, Frunzét. Ekkor ismerjük meg Borisz Gradovot, a már fiatalon jó nevű sebészorvost, akinek asszisztálnia kell a gyomorműtét álcájával elkövetett gyilkossághoz. Egyik fia, Borisz, a polgárháború ifjú vörös parancsnoka, a kronstadti matrózlázadás egyik leverője, aki aztán megjárja a Gulagot, s végül a németek elleni háborúban igazi hőssé válik, a másik, Kirill, lelkes kommunista agitátor, lánya, Nyina pedig a történet elején avantgárd költő.
Valamennyiük sorsa furcsa kanyarokat vesz; Akszjonov úgy alakította a történetet, hogy már-már enciklopédikus módon írhassa meg a Szovjetunió harminc évének történetét: a NEP-et, a kolhozosítást, a lágervilágot, a háborút, az orvospert…
Káprázatos fejezetekben ismerjük meg az aberrált Beriját, előttünk áll Sztálin öregen, letolt gatyával, a haláltól rettegve… s a következő pillanatban a moszkvai utcán vagyunk, vagy egy utolsó kis spion gondolatainak szövevényében… vagy épp egy kolimai lágerben…