-
A végtelen bennünk van
0650 FtA háború utáni finn költészet és próza kiemelkedő alakja, Lauri Viita 1916. december 17-én született Tampere elővárosában, Pispalában. Úgyszólván minden írásának cselekménye szülővárosában játszódik. A végtelen bennünk van című regényben is a szülőhely tájait örökíti meg.
-
-
Add tovább!
0800 FtAnna Nyikolszkaja (1899-1977) regénye emlékirat, amelyben a szerző egy szibériai munkatáborban töltött éveiről számol be aprólékos gonddal. Az írónőt és társait erdőírtási munkára küldték Szibériába, és eleinte könyvelőként dolgozott az irodán, később viszont megbízták egy műkedvelő színház megszervezésével. Az Add tovább! tulajdonképpen a színház megalakításának és működésének históriája, és egyben a munkatábornak és lakóinak, az írónő fogolytársainak a története is…
-
-
Akhilleusz halála
02 500 FtEraszt Fandorin – miután korábban leleplezett már egy nemzetközi összeesküvést, egy török kémet és egy kalandornőt, aki „az évszázad bűncselekményét” követte el Párizsban – 1882-ben Moszkvába érkezik. Azóta, hogy nem találkoztunk vele, Japánban szolgált követként (ahol, mint a történet során megtudjuk, sok mindent megtanult a keleti harcművészetekből), s most vele van hűséges japán szolgája, Masza.
A város kormányzója mellé helyezik különösen titkos ügyek nyomozójának – de különösen titkos ügy egyelőre ne ígérkezik.
Fandorinnak azonban nem kell sokáig várnia. Moszkvában ugyanabban a szállodában száll meg, mint régi ismerőse a háborúból, Mihail Szoboljev tábornok, más néven „az orosz Akhilleusz”, a hős, a nemzet kedvence; s Szoboljevet reggel holtan találják: éjszaka váratlanul szívrohamot kapott. Semmi sem utal a gyilkosságra, és a rendőrség el sem kezdené a nyomozást, ha Fandorin nem figyelne fel azonnal néhány gyanús apróságra.
Az, hogy bűncselekmény történt, hamarosan a napnál is világosabb számára, de sokáig minden rejtélyesnek, kibogozhatatlannak látszik.
Egyáltalán: hogyan követték el a gyilkosságot, hiszen a boncolás során nem találtak mérget a holttestben?
És kik tehették el láb alól Szoboljevet? A németek, hogy meggyengítsék az orosz hadsereget? A moszkvai alvilág egyik feje, hogy megkaparintsa a pénzét? Vagy netán a legmagasabb állami körök állnak a gyilkosság mögött?
Egyre messzebbre vezetnek a szálak, de végül Fandorin ezúttal is mindent kiderít, s ezúttal is varázsos szépségű nők segítik – vagy épp hátráltatják – a nyomozását. -
Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater – Az ötös számú vágóhíd
01 800 FtAz amerikai Kurt Vonnegutot eddig részben tudományos-fantasztikus íróként ismerte a magyar olvasóközönség. Kötetünkben közreadott két kisregénye is bővelkedik fantasztikus elemekben, amelyek azonban szervesen beépülnek a XX. század társadalmi-történeti valóságába.
Az Áldja meg az Isten, Mr.Rosewater az őrület és az ép elme határmezsgyéjéről, a farkasétvágyú kapitalizmus és az idealista lelkesedés groteszk együttéléséről írt, a reális és az abszurd között mozgó alkotás.
Az ötös számú vágóhíd részben az író személyes emlékein alapul: amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, melynek során a város nagy része és 130 00 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket. -
Állat az emberben
0600 FtA Rougon-Macquart ciklus Állat az emberben című kötete, bármily különös is ez Zolánál – vérbeli bűnügyi regény. Zola indítéka természetesen nem azonos a detektívregény-írókéval, célja ezúttal is a környezet és életmód, a társadalmi és biológiai körülmények hatásának vizsgálata. Ebben a regényében azonban olyan területen folytatja tanulmányait, olyan súlyosan terhelt figurákon végzi vizsgálatait, hogy – talán szándéktalanul – izgalmas bűnügyi történettel, érdekes kriminálpszichológiai tanulmánnyal lepi meg olvasóit. A cselekmény két szálon fut: az egyik egy lány megrontásának és megrontója szörnyű bűnhődésének története, a másik pedig egy alkoholista szülőktől származó, roncsolt idegzetű emberé, akit terheltségében szüntelenül a legiszonyúbb bűn, a kéjgyilkosság kényszere kísért…
-
Anna Karenina I-II.
01 200 FtAnna Karenina életének, szerelmének és halálának megrázó története már sok évtizede mindig mély nyomot hagy az olvasóban. A gyönyörű arisztokrata asszony bátor és tragikus szerelmében az az erkölcsi eszmény jut kifejezésre, mely nem hajlandó megbékélni a környezetében uralkodó képmutatással, szennyel és kegyetlenséggel.
Az Anna Karenina nem csupán egy nagy szerelem történetét foglalja magábak, hanem a hatvanas-hetvenes évek orosz társadalmának hatalmas freskóját is adja, s páratlan művészi erővel tárja az olvasó elé Oroszország életének egész korszakát.
Tolsztoj örökbecsű művét Németh László költői fordítása teszi felejthetetlenné. -
Aragon válogatott versei
01 800 FtNagy vállalkozás ez a kötet: a huszadik század egyik legtöbbet vitatott – de mind hívei, mind ellenfelei szerint a legjelentékenyebbek, a legizgalmasabbak közül való – költőjének költői pályáját, változatos, bonyolult költői életútját igyekszik összefoglaló igénnyel bemutatni. E nemben nemcsak a magyar, hanem a francia könyvkiadás viszonylatában is egyedülálló.
Aragon életműve szinte magától rendeződik néhány könnyen áttekinthető korszakba. Útkereső, lázadó ifjú költő, aztán egy villanásnyi kubizmus, dadaizmus, utána pedig szürrealizmus tartós, nagy szenvedélye, amely el is vezeti a kommunista költőt a szocialista realizmushoz.
Nagy terjedelmű válogatásunkba Aragon költészetének legjavát vettük fel, anyagunk végigkíséri Aragon költői életútját; költői prózájából is közlünk részleteket.
A „magyar Aragon” megteremtésére Illyés Gyula, Rónay György és Somlyó György vállalkozott. -
Arrowsmith
01 200 FtKevés író klasszikus már életében is. Ilyen író volt Sinclair Lewis. Szerte a világon olvasók milliói az ő regényein keresztül ismerték meg a két világháború közötti Amerikát. Még kevesebb az olyan író, akinek klasszikus alkotásai egyúttal „best-seller”-ek is. Példa erre az Arrowsmith. Harminckét éve írta meg Sinclair Lewis ezt az első orvos-regényt, ő tette „divatossá” ezt a témát. Azóta száz meg száz regény jelent meg az orvosok életéről és munkájáról, de egyik sem közelítette meg az Arrowsmith mély demokratizmusát, emberiességét, becsületességét. Martin Arrowsmith alakja a 30-as évek haladó magyar olvasóinak is egyik eszményképe lett és ma sem veszített semmit nagyságából.
-
Árulás
01 000 FtHelen Dunmore Ostrom című regénye a második világháború idején a blokád alá vont, szenvedő Leningrádban játszódott. Főszereplői közül csak két fiatal meg egy gyerek élte túl a borzalmakat. Az Árulás vagyis a folytatás cselekménye tíz évvel utóbb, 1952-ben indul, és egy évvel később, Sztálin halálával zárul. Andrej, a hajdani medikus immár kiváló gyermekorvos, Anna a felesége lett, újra óvodában dolgozik, és együtt nevelik Anna lázongó kamasz öccsét, a most már tizenhat éves Kolját. A leningrádiak rettegnek a besúgástól, a szomszédoktól, mindenkitől. Annyira, hogy amikor egy fejes (ráadásul állambiztonsági főtisztviselő) gyereke bekerül a kórházba, és világossá válik, hogy amputálni kell a lábát, kollégája kétségbeesetten Andrejre sózza az ügyet. És közben már készül a „gyilkos zsidó orvosok” pere… Félelem, szerelem, árulás, paranoia. Mire a már nem is olyan ifjú pár gyereke megszületne, a leendő apát egy hajnalon elviszi a fekete autó. A történelem meg versenyt fut az emberi sorsokkal: ki pusztul el előbb, a diktátor vagy leendő legújabb áldozatai?
-
Az arany virágcserép / A homokember / Scuderi kisasszony
0600 FtA német romantika mindmáig nagy hatású elbeszélőjének varázslatosan szép fantasztikus kisregényében „Az arany virágcserépben” Anselmus, a félszeg diák a mindennapi életnél nemesebb és szebb közegben, a mesevilágban oldódik fel. Munkaadójának, Lindhorstnak és három lányának fantasztikus története a sejtelmes mesék forrásvidékén játszódik. Szalamandrák, kígyók vagy emberek ők? A káprázatos kolorittal égő világ a lényeges, amelyben izzó szirmú virágok, pazar tollú madarak, zenélő szökőkutak és egyéb földöntúli csodák alkotják a környezetet. Anselmus megérti a madarak beszédét, övé lesz az arany virágcserép és Serpentina is. Ez a felhőtlen öröm és boldogságérzet a mese végén nem más mint a kötészetben, általában véve a szép emberi tettekben, alkotásokban, rejlő boldogság. A Scuderi kisasszony története reális időben és környezetben a Napkirály uralkodása idején játszódik Párizsban, középpontjában egy nemes lelkű idős irónővel. Madeleine Scuderivel és egy borzongató bűnügyi történettel. Fordulatos meseszövés, lebilincselő olvasmányosság és hajlékony stílus jellemzi a kisregényt.
-
Az eltűnt idő nyomában
01 200 FtNem csupán a kritika, ma már a magyar olvasó is tudja, hogy Az eltűnt idő nyomában Marcel Proustnak egyetlen és a XX. századnak egyik legnagyobb regénye. Első része, a Swann, magyarul hat évvel ezelőtt jelent meg, és ezt követi ezúttal a második: a Bimbózó lányok árnyékában. A kötet első fejezeteiben tovább kísérheti az olvasó Swann és Odett házasságának és nagyvilági szereplésének történetét. Feltűnik Swann kisasszony – Gilberte – vonzó-taszító alakja, az elbeszélő játszótársa és első szerelme, akinek révén bejuthat Swannék elérhetetlennek vélt otthonába. Megismeri az Swannt, a házas Swannt, és az új Odette-et, az immár előkelő Swann-nét s szalonjának értékes és értéktelen vendégeit, a párizsi társaság egy színes, átmeneti rétegét.
-
Az eltűnt idő nyomában I-III.
05 500 FtJellegzetes alakjai, Swann a léha műkedvelő, Guermantes hercegnő, a nagyvilági dáma, Francoise, a szakácsnő, Verdurinék, a társasági élet zsarnokai, és rabszolgái, Bergotte, az író, Berma a nagy színésznő és még mások oly eleven típusok, hogy már bevonultak a Rastignacok, a Goriot-k, a Sorelek, a Bovarynék társaságába.
A mai olvasót talán a századvégi francia társadalom prousti ábrázolása köti le elsősorban, az író aprólékosan elemző, megjelenítő módszere, amely a tájak, a tárgyak, az emberek pontos és árnyalatos rögzítésében, az élet valóságának sajátos érzékletességével tárja fel egy letűnt korszak arisztokratáinak semmittevő, hívsággal teli, önző és üres életét, és mint Rembrandt fényárnya az alakokat és tárgyakat – mindent a mesélés, az emlékezés, a költészet légkörébe burkol. -
Az emberiség ellenségei
0800 FtA római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel.
-
AZ I-II.
06 000 FtHeten voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele – hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetítet.
-
Az idő urai
03 000 FtMérgezés, élve befalazás, hordóba rekesztés – Krakennek, azaz Unai López de Ayala nyomozónak ezúttal egy titokzatos történelmi regényben elkövetett gyilkosságokat másoló tettest kell kézre kerítenie: egyszerre kell megküzdenie a múlt és a jelen kíméletlen árnyaival és mitológiai szörnyetegeivel. A tét pedig nem kevés: a családja élete – a jövőben.
A fehér város-trilógia befejező része az előző kötetek izgalmát továbbörökítve, lenyűgöző módon vegyíti a középkori krónikák és a modern bűnügyi történetek világát egyetlen nagyívű, időtlen elbeszéléssé. -
Az író arcképe kölyökkutya korából
0800 FtÖnéletrajzi novellaciklu ez a könyv. Visszaemlékezések a költő gyermekkorára. Az első novella egy nyári szünidőr a walesi hazában, a dombos-völgyes pázsitos tájon. Az otthoni környezet már kevésbé derűs. Sírva menekül haza onnan mamájával a szünidőre meghívott városi pajtás. A többi történet: mozaikképek nyirkos lebujokból, éjjeli pillangókról. Ez a könyv mint költői vázlatkönyv éppoly izgalmasan érdekes, akár a nagy festők vázlatkönyvei, amelyeken keresztül személyesebb ismeretséget kötünk a művésszel, mint amikor a teljes nagy orkeszter megszólal a vásznon. És az itt-ott elrajzolt, itt-ott elnagyolt vázlatok mégis legalább annyit elárulnak a művész tehetségéből, mint az aranykeretes díszruhájukat viselő képek vasárnapi pompája.
-
Az ország titka
0600 FtWaltari regénye az Újtestamentum világába viszi el az olvasót. Szemünk előtt elevenednek meg Jézus életének eseményei, érthető-érthetetlen csodák tanúi leszünk mi is, míg a Biblia rendkívül érzékletesen megjelenített tájait járva megismerkedünk mindazokkal, akik részesei az evangéliumi történetnek.
-
Azazel
01 600 Ft2002-ben indította útjára az Európa a Fandorin-sorozatot, s ma már „erasztománok” ezrei várják nálunk is a mind újabb részeket: a zseniális nyomozó, Eraszt Fandorin újabb kalandjait. Itt az ideje tehát, hogy azoknak, akik később kapcsolódtak be, közreadjuk Borisz Akunyin immár világhírű krimisorozatának első részeit: a legelsőt már csak azért is, mert hollywoodi film készült belőle, melynek forgatókönyvét Paul Verhoeven írta, s olyan sztárok játszanak benne, mint Anjelica Huston és Milla Jovovich. Az Azazel elején Eraszt Fandorin a moszkvai rendőr-főkapitányság tejfölösszájú írnoka, akit egy furcsa öngyilkossági ügy nem hagy nyugodni – igaz, hogy holmi nihilisták naponta ölik meg magukat, de itt a részletek sehogy sem stimmelnek. A szálak előbb egy démoni szépségű nőhöz vezetnek, aki az ifjú egyetemistát ravaszul rávette az öngyilkosságra, majd pedig… Nos, az ügy egyre bonyolultabb, de az ifjú Eraszt Fandorin hátborzongató kalandok közepette kibogozza a rejtélyt. S közben élete nagy szerelmét is megtalálja…
-
Babits Mihály versfordításai
0800 FtA Babits-sorozatnak ez a kötete két részre oszlik. Az első részben a fiatal Babits szabadabban csapongó versfordításait találjuk, 1910-ig, a második részben az érett, mindenkor teljes hűségre törekvő Babits nagy fordítói remekléseit. A két rendszeren belül a költők időrendjét követtük, s ez magyarázza, hogy gyakran közvetlenül az Amor sanctus középkori áhítattal lobogó himnuszai mellett találjuk az Erato profánul vad érzékiséggel ragyogó darabjait. Jelképe ez annak a kimeríthetetlen, mohó érdeklődésnek, a nagy lírai költő kíváncsiságának, amellyel Babits a világirodalom annyi területe felé fordult; annak a maradandó és immár véglegesen magyar gazdagságnak, amit Babits világirodalmi kincstára összegyűjtött. A nagy magyar fordító-költők között sem igen akad, akinek műfordítás-gyűjteménye ilyen gazdag, sokoldalú és tökéletes volna – méltán állítható Babits saját verskötetei, és hatalmas fordításkötetei, az Isteni színjáték és a Dráma-fordítások mellé.
-
Baktérítő
01 000 FtHenry Miller (1891-1980) szabadszájú regényeit hosszú ideig hazájában is cenzúra sújtotta. A Baktérítő 1939-ben Párizsban jelent meg először. Amerikában csak 1962-ben adták ki. A tiltás persze csak növelte a lappangó hírnevét, híveinek táborát, noha Miller soha nem kapcsolódott irodalmi körhöz, nemzedéki csoporthoz. Úgy élt, ahogy írt: csavargott, bejárta a világot, állást állásra váltott – néhány évig a New York-i közműveknél a küldöncök személyzeti főnöke volt. Végletesen individualista nézeteit áradó nyelvezetű exhibicionista kitárulkozástól sem visszariadó önéletrajzi műveiben fogalmazza meg. Magyarul ezeddig csak szórványosan lehetett tőle egy-egy esszét, novellát, interjút olvasni, fontosabb művei közül csak a A légkondicionált lidércnyomás jelent meg. A Baktérítő egy Henry Miller-sorozat első darabjaként jelenik meg.
-
Bécs és Hitler
04 500 FtA Hitlerről, letűnő századunk e sátáni fi¬gurájáról szóló monográfiák mindeddig viszonylag keveset foglalkoztak azzal a ténnyel, hogy Hitler Ausztria, pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia szülötte volt. Brigitte Hamann tabutémáktól sem visszariadó vállalkozása ezért vezetett világsikerhez. Bátor és eredeti Hitler¬könyvében a gyökerekig ásott le, hogy -nagy sikerű Erzsébet- és Rudolf-életrajzához hasonló módszerrel – Hitler eseté¬ben is feltárja az emberi élet legfogéko¬nyabb éveit, a gyermekkort, a kamaszkort és az ifjúságot. Márpedig ezeknek az évek¬nek a színtere a századfordulós Ausztria és a főváros, Bécs volt. Az a Bécs, amelyben Hitler megismerhette Lans von Liebenfels zavaros faj elméletét, tanúja lehetett a nagynémet birodalom eszméjét hirdető Schönerer és az egyetemi diákság erősza¬kos fellépésének, valamint a csehek iránti fokozódó ellenszenvnek, azonkívül meg¬tanulhatta az antiszemita Kari Lueger pol¬gármestertől, az első vérbeli néptribuntól, hogyan kell manipulálni a tömegeket. Az új Hamann-könyv ismét világsiker. Eddig több mint harminc nyelvre fordítot¬ták le. Sikerét nyilván annak köszönheti, hogy eddig még ismeretlen szempontok alapján közelíti meg a Hitler-jelenséget, és hatalmas tényanyagát kitűnő, élvezetes és olvasmányos stílusban kezeli.
-
Becsület és kötelesség I-II.
02 400 FtGróf Edelsheim Gyulai Ilona 1918. január 14-én született Budapesten, gyermekkorát és fiatal kora javarészét azonban Szlovákiában töltötte, hiszen Trianon a felvidéki családi birtokot is elszakította az anyaországtól. Életének döntő fordulata 1940 áprilisában következett be, amikor férjhez ment Horthy Miklós kormányzó fiához, Istvánhoz, akkor a MÁVAG vezérigazgatójához.
-
Boccaccio művei I-II.
01 000 FtHat évszázaddal ezelőtt írta Boccaccio, a nagy olasz író, a novellairodalom atyja, világhírű elbeszéléseit. Dekameron címmel egybegyűjtött borsos történetei azóta se veszítettek elevenségükből, mert az író nem éri be azzal, hogy egyszerűen elbeszéli a szerencsétlen vagy boldog szerelmesek megpróbáltatásait vagy kacagtató kalandjait, tréfás vagy szomorú történeteket: elbeszéléseiben ott kavarog korának egész társadalma, megtollasodott vagy tönkrement kereskedők, uzsorások, művészek, kalandorok, féktelen nemes urak, ravasz kópék, huncut parasztok, álszent, nagybélű, parázna papok, ostoba és agyafúrt törvénytudók, orvosok. Boccaccio a középkor alkonyán már az újkor hírnöke: a vakhit helyett a kétkedést, a józan észt, az önsanyargató vezeklés helyett a derűs életörömöt hirdeti.
-
Boldogság esetén
0800 FtJean-Jacques, egy pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja, nyolc év után unni kezdi szépséges feleségét, Claire-t, és szenvedélyes viszonyba bonyolódik az erotikus köztes térből kibontakozó Sonia nevű gyakornokkal. Nem sejti, hogy a neje átlát ügyefogyott alakoskodásán, és titokban magándetektívvel, a kórosan félénk Igorral figyelteti. Egy könyörtelenül kötelező, örökkévalóságnak tűnő családi ebéd végén jön az érzelmi sokk, Claire nem túl tragikus mozdulattal, egyszerűen csak szép lassan feláll és határozott léptekkel elindul a függőágyban vegetáló, fincsi ebédtől eltelt, tunya férjurához, és valami különös felsőbbrendűséggel közli: „Elhagylak.”
-
Börleszk
01 000 FtBörleszk avagy nincs többé magány. A világhirű amerikai szerző egyik legfontosabb munkáját – több kritikusa szerint fő művét – végre ismét kezében tarthatja a magyar olvasó.
-
Caesarok élete
02 000 FtSuetonius születésének időpontja I. sz. 70 tájára tehető, halála évét sem tudjuk bizonyosan, csak annyit, hogy igen öregen valószínűleg 161 körül halt meg. A „Caesarok élete” tizenkét római császár életrajzát adja a szerző személyes élményei, levéltári tanulmányai, kortársak dokumentumai és családi hagyományok alapján. Adatai megbízhatók, mégsem folyamodik a száraz történetírás módszeréhez. A tudós és a jószemű riporter érzékével választja ki a legfrappánsabb dokumentumokat, s felhasználja röpcédulák, gúnydalok szövegét, sőt a római házak falára, kerítésére mázolt jelmondatokat, útszéli feliratokat is. Ezért friss és ma is eleven Suetonius tizenkét császár-életrajza.
-
Candide vagy az optimizmus
0800 FtTragikus és mulatságos kalandok során járja be Candide a világot (még Eldorádóba is eljut), hogy gyötrelmes megpróbáltatásai végén feltegye a kérdést: igaza volt-e tanítómesterének, Panglossnak, aki azt vallotta, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika? Ha csakugyan így van, vajon miért annyi a nyomorúság, mire való a háború meg az inkvizíció, a vakhit meg a nyomor? S mit tehetünk ellenük?
-
Capote
01 200 Ft1988-ban, négy évvel Truman Capote halála után jelent meg először Gerald Clarke könyve, és tizenhárom héten át vezette a sikerlistákat. Az amerikai irodalom történetében még soha egyetlen író életrajza sem váltott ki ilyen tömeges érdeklődést, s ennek magyarázata Truman Capote írói karrierjének, sorsának, sikereinek és kudarcainak különös drámaiságában rejlik. Nagy történet, nagyszerűen megírva – nemcsak egy élet aprólékos rekonstruálása, hanem hasonló „tényregény”, a tragédiához vezető összetett belső motívumok feltárása, mint amilyen Capote főműve, a Hidegvérrel.
Egy alacsony, madárhangú fiú az 1940-es évek közepén publikált néhány elbeszélést New York-i folyóiratokban, s egyszeriben kinevezték csodagyereknek, az új amerikai próza üdvöskéjének. Más idők jártak akkor: az amerikaiak még sokkal többet olvastak, akár egyetlen elbeszélés is „esemény” lehetett, az izgalmas írók igazi sztárok voltak – bulvárlapok lesték minden lépésüket. És Capote izgalmas volt: gyermekien szép és pimaszul rámenős – valósággal elcsábította a fényképezőgépet és az olvasókat.
Jöttek a finom, artisztikus kisregények – a Más hangok, más szobák, A fűhárfa, az Álom luxuskivitelben –, amelyekben Capote főként alabamai gyerekkorának élményeit fogalmazta meg, magányát, lelki gyötrelmeit, homoszexualitásának vállalását, de az igazi nagy témát még nem találta meg. Különös őszinteségével, bravúros, érzéki stílusával már rabul ejtette az olvasókat, s az amerikai társasági élet és kultúra legnagyobb alakjaival barátkozhatott Tennessee Williamstől kezdve Marilyn Monroe-ig, de tudta, hogy még meg kell írnia az „amerikai nagyregényt”. Neki, és nem másnak. Emésztő becsvágy élt benne – sikerre, hírnévre, pénzre vágyott; bár mindezek mögött talán nem volt más, mint a vágy, hogy elismerjék és szeressék, mert ezt a szeretetet anyjától és apjától sohasem kapta meg.
És aztán jött a nagy téma – egy kansasi kisvárosban hidegvérrel meggyilkoltak négy embert –, a hosszú éveken át tartó kutatás, a rengeteg beszélgetés a két gyilkossal (egyikben Capote szinte önmaga sötét felét találta meg), majd az addigra már Amerika-szerte hisztérikusan várt regény megjelenése, az óriási népszerűség, a rengeteg pénz és aztán az alkohol és a kábítószerek, az írói hanyatlás… Truman mindent elért, amire vágyott, de van, amikor ez is kevés. Ennek a lelki drámának a regénye Gerald Clarke könyve. -
Csokoládé
01 500 FtA regényben szereplő per, amelynek eredményeként a főhőst kivégzik, mai szemmel nézve, de részben már az 1920-as évek polgárháborús etikai normái szerint is prekoncepcióra épülő, konstruált per. A hatalom birtokosainak belső köréhez tartozó szerző azonban, akaratlanul, önmaga számára is szinte észrevétlenül feltárja azt a sátáni mechanizmust, amely arra kényszeríti az illegalitás körülményei között, a cári börtönökben és száműzetésben megedződött tipikus bolsevikot, hogy alávesse magát az igazságtalan, de állítólag a közösség javát szolgáló halálos ítéletnek – amelyről ma már tudjuk, hogy semmivel sem igazolható. Zugyin, egy Kormányzósági Cseka elnökeként nemrég még élet-halál ura, azzal a döntésével, hogy együttműködik a hóhéraival, alighanem a konstruált perekről szóló orosz irodalom legelső hőse.
-
Cyrano de Bergerac
0800 FtMikor Edmond Rostand a múlt század végén megírta a nagyorrú és nagylelkű szerelmes megindító drámáját, egy kicsit divatjamúltan elegáns, mutatványos rímekkel, káprázatosan kizengetett, szikrázóan szellemes verssorokban, egészen másféle színdaraboknak tapsolt a közönség, s még inkább a kritika. De ez a nemesen érzelmes, mindig a szívet célba vevő tragédia hihetetlen sikert hozott. S nem is rövid életűt: azóta is világszerte játsszák, nézők és színészek nem múló gyönyörűségére.