Anna Nyikolszkaja (1899-1977) regénye emlékirat, amelyben a szerző egy szibériai munkatáborban töltött éveiről számol be aprólékos gonddal. Az írónőt és társait erdőírtási munkára küldték Szibériába, és eleinte könyvelőként dolgozott az irodán, később viszont megbízták egy műkedvelő színház megszervezésével. Az Add tovább! tulajdonképpen a színház megalakításának és működésének históriája, és egyben a munkatábornak és lakóinak, az írónő fogolytársainak a története is…

Az amerikai Kurt Vonnegutot eddig részben tudományos-fantasztikus íróként ismerte a magyar olvasóközönség. Kötetünkben közreadott két kisregénye is bővelkedik fantasztikus elemekben, amelyek azonban szervesen beépülnek a XX. század társadalmi-történeti valóságába.
Az Áldja meg az Isten, Mr.Rosewater az őrület és az ép elme határmezsgyéjéről, a farkasétvágyú kapitalizmus és az idealista lelkesedés groteszk együttéléséről írt, a reális és az abszurd között mozgó alkotás.
Az ötös számú vágóhíd részben az író személyes emlékein alapul: amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, melynek során a város nagy része és 130 00 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.

Kevés író klasszikus már életében is. Ilyen író volt Sinclair Lewis. Szerte a világon olvasók milliói az ő regényein keresztül ismerték meg a két világháború közötti Amerikát. Még kevesebb az olyan író, akinek klasszikus alkotásai egyúttal „best-seller”-ek is. Példa erre az Arrowsmith. Harminckét éve írta meg Sinclair Lewis ezt az első orvos-regényt, ő tette „divatossá” ezt a témát. Azóta száz meg száz regény jelent meg az orvosok életéről és munkájáról, de egyik sem közelítette meg az Arrowsmith mély demokratizmusát, emberiességét, becsületességét. Martin Arrowsmith alakja a 30-as évek haladó magyar olvasóinak is egyik eszményképe lett és ma sem veszített semmit nagyságából.

Helen Dunmore Ostrom című regénye a második világháború idején a blokád alá vont, szenvedő Leningrádban játszódott. Főszereplői közül csak két fiatal meg egy gyerek élte túl a borzalmakat. Az Árulás vagyis a folytatás cselekménye tíz évvel utóbb, 1952-ben indul, és egy évvel később, Sztálin halálával zárul. Andrej, a hajdani medikus immár kiváló gyermekorvos, Anna a felesége lett, újra óvodában dolgozik, és együtt nevelik Anna lázongó kamasz öccsét, a most már tizenhat éves Kolját. A leningrádiak rettegnek a besúgástól, a szomszédoktól, mindenkitől. Annyira, hogy amikor egy fejes (ráadásul állambiztonsági főtisztviselő) gyereke bekerül a kórházba, és világossá válik, hogy amputálni kell a lábát, kollégája kétségbeesetten Andrejre sózza az ügyet. És közben már készül a „gyilkos zsidó orvosok” pere… Félelem, szerelem, árulás, paranoia. Mire a már nem is olyan ifjú pár gyereke megszületne, a leendő apát egy hajnalon elviszi a fekete autó. A történelem meg versenyt fut az emberi sorsokkal: ki pusztul el előbb, a diktátor vagy leendő legújabb áldozatai?

A ​római Minutus Manilianus naiv-ironikus közvetítésével most Claudius és Nero korába kalauzolja az olvasót, hogy az utóvirágzását élő, hanyatlásnak indult római birodalom mindennapi életét mutassa be a mai szemmel látó és láttató művész történelmi hűségével és a tőle megszokott lebilincselő mesélőkészséggel.

Önéletrajzi novellaciklu ez a könyv. Visszaemlékezések a költő gyermekkorára. Az első novella egy nyári szünidőr a walesi hazában, a dombos-völgyes pázsitos tájon. Az otthoni környezet már kevésbé derűs. Sírva menekül haza onnan mamájával a szünidőre meghívott városi pajtás. A többi történet: mozaikképek nyirkos lebujokból, éjjeli pillangókról. Ez a könyv mint költői vázlatkönyv éppoly izgalmasan érdekes, akár a nagy festők vázlatkönyvei, amelyeken keresztül személyesebb ismeretséget kötünk a művésszel, mint amikor a teljes nagy orkeszter megszólal a vásznon. És az itt-ott elrajzolt, itt-ott elnagyolt vázlatok mégis legalább annyit elárulnak a művész tehetségéből, mint az aranykeretes díszruhájukat viselő képek vasárnapi pompája.

Waltari regénye az Újtestamentum világába viszi el az olvasót. Szemünk előtt elevenednek meg Jézus életének eseményei, érthető-érthetetlen csodák tanúi leszünk mi is, míg a Biblia rendkívül érzékletesen megjelenített tájait járva megismerkedünk mindazokkal, akik részesei az evangéliumi történetnek.

Jean-Jacques, ​egy pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja, nyolc év után unni kezdi szépséges feleségét, Claire-t, és szenvedélyes viszonyba bonyolódik az erotikus köztes térből kibontakozó Sonia nevű gyakornokkal. Nem sejti, hogy a neje átlát ügyefogyott alakoskodásán, és titokban magándetektívvel, a kórosan félénk Igorral figyelteti. Egy könyörtelenül kötelező, örökkévalóságnak tűnő családi ebéd végén jön az érzelmi sokk, Claire nem túl tragikus mozdulattal, egyszerűen csak szép lassan feláll és határozott léptekkel elindul a függőágyban vegetáló, fincsi ebédtől eltelt, tunya férjurához, és valami különös felsőbbrendűséggel közli: „Elhagylak.”

Börleszk avagy nincs többé magány. A világhirű amerikai szerző egyik legfontosabb munkáját – több kritikusa szerint fő művét – végre ismét kezében tarthatja a magyar olvasó.

A ​regényben szereplő per, amelynek eredményeként a főhőst kivégzik, mai szemmel nézve, de részben már az 1920-as évek polgárháborús etikai normái szerint is prekoncepcióra épülő, konstruált per. A hatalom birtokosainak belső köréhez tartozó szerző azonban, akaratlanul, önmaga számára is szinte észrevétlenül feltárja azt a sátáni mechanizmust, amely arra kényszeríti az illegalitás körülményei között, a cári börtönökben és száműzetésben megedződött tipikus bolsevikot, hogy alávesse magát az igazságtalan, de állítólag a közösség javát szolgáló halálos ítéletnek – amelyről ma már tudjuk, hogy semmivel sem igazolható. Zugyin, egy Kormányzósági Cseka elnökeként nemrég még élet-halál ura, azzal a döntésével, hogy együttműködik a hóhéraival, alighanem a konstruált perekről szóló orosz irodalom legelső hőse.