-
Hogyan bánjunk a nehéz emberekkel?
0600 FtBár a legtöbb emberrel előfordul, hogy alkamasint nem könnyű vele együttműködni, néhányan valóban a nehéz emberek közé tartoznak: a fölényes fönök, aki mindenkit az idegesség és szorongás állapotában tart; a fecsegő kolléga, aki állandóan megjelenik és félbeszakítja munkánkat; a szupervédekező beosztott, aki minden javaslatnak ellenáll, minha az életére törnének.
-
Hogyan csináljunk Pavarottit?
01 500 FtEz a könyv a sztárcsinálóknak szól. És persze a sztároknak is, hogy ráébredjenek: legalább annyira művészet sztárt csinálni, mint sztárnak lenni! Vagy talán van olyan ember, aki elhiszi, hogy immár lassan negyven éve Pavarotti, Carreras és Domingo a világ legjobb énekese? Hát persze, hogy van, hiszen ezt a képzetet építették fel az operaüzlet moguljai. Megcsinálták és kitűnően menedzselték a három sztárt, és ezt az imázst. Ám ha ez igaz, akkor tulajdonképpen bárkiből Pavarottit, vagy éppen Madonnát, Britney Spearst, vagy Justin Timberlake-et lehet varázsolni. Vagy mégsem? Erre a kérdésre (is) választ kaphatunk ebből a könyvből.
-
Hogyan éltek elődeink?
0800 FtKit ne érdekelne, hogyan éltek a régi magyarok? Milyen településformákat alakítottak ki? Milyen házakban laktak, miként rendezték be otthonaikat? Mivel táplálkoztak? Mi módon gazdálkodtak? Miféle eszközök, tárgyak vették körül őket? Milyen ruhákat viseltek hétköznap és ünnepnap? Milyen volt a családi életük? Mivel töltötték a szabad idejüket? Milyenek voltak a szokásaik? Hogyan ülték meg ünnepeiket? És végtére milyen gondolkodásmód rejlett e szokások mögött, milyen értékrend testesült meg az életmód tárgyi darabjaiban, környezetében?
A felvetett kérdésekre 12 fejezetben ad választ ez a könyv. Minden fejezet a magyarság múltjának egy-egy nagy korszakát tárja elénk, a honfoglalás korától egészen a második világháborúig. E fejezetek egyúttal fényt vetnek a társadalmi osztályok és rétegek helyzete, életszínvonala, szokásai közti különbségekre is, minthogy az életmód és a gondolkodásmód rétegjellemző tényeket tár fel. A jeles történészek által összeállított fejezeteket irodalmi szemelvények és egykorú képek illusztrálják. -
Hogyan írjunk a szakdolgozatot?
01 200 FtKatalóguscédulák, jegyzetek, bibliográfiák. Ezekről az embereknek általában könyvtárak ásító unalma és reményvesztetten átvirrasztott éjszakák jutnak eszébe. Umberto Eco, A rózsa neve megjelenése óta már nálunk is közismert író jelen könyvében arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, talán nincs is ennél izgalmasabb dolog a világon. Arra tanít meg, amire a legtöbb egyetem sajnos nem: hogyan kell tudományos kutatást folytatni (aminek eredménye éppenséggel szakdolgozat is lehet). Teszi ezt fergeteges humorral, egy tudománnyal eltöltött élet rengeteg tapasztalatával és a középkori kommentátorok rendszerességével. Minden megtudható a szóban forgó kérdésekről: a helyes témaválasztás, a bibliográfiák összeállítása, a cédulák típusai, stiláris fogások, sőt még gépelési szabályok is. Mindez remek stílusban előadva. Eco könyve pazar mű a maga sajátos műfajában: aki ettől sem kap kedvet a tudományhoz, magára vessen!
-
-
Hogyan lehetnénk boldogabbak?
01 800 FtEz a válogatás azokból az írásaimból és előadásaimból született, amelyekben a pszichológia üzeneteit éppen ma, mostanában rendkívül fontosnak érzem. Olyannyira, hogy legszívesebben folyvást mondanám, tanítanám ezeket mindenkinek. Terjeszteném… Ezt a lehetőséget kínálja a könyv is. Lapjaiba, betűibe költöztetem a lelkem, és olvasótársaimmal együtt élem át: az ilyen tudásanyagban rejlik a lélektan igazi emberszolgálata! Segít nekünk örülni az életnek, tudatosítani, mit tehetünk önmagunk és szeretteink életminőségének jobbítása érdekében. Az elkötelezett odatartozás, a szeretet, az egymásra figyelő segítőkészség, a felelősségvállalás, az örülni tudás, a boldogító párkapcsolatok és szeretetkötelékek lélekápoló erői, a hála, a megköszönni tudás és a megbocsátás megannyi erő, amelyek által megújulhat az életérzésünk, javulhat az egészségünk. Ami ebbe a könyvbe belefért, csupán egy csepp talán az életbúsulás, a reménytelenség, a megkeseredés lelki kövültségeinek feloldására, de ha személyesen is utánagondolunk, vajon érvényesek-e az életünkben ezek a tanítások, akkor máris előbbre lépünk az önismeretben és kapcsolataink minőségének tökéletesítésében.
-
Hókuszpókusz
01 000 FtKurt Vonnegut kötete egy nagy amerikai börtönben játszódik. A börtönt japánok működtetik – bérmunkában. Csupa feketét őriznek itt. A börtönnel átellenben amerikai egyetem – csupa fehér bőrű, gazdag diák jár ide. A börtönben váratlanul lázadás tör ki. A lázadást – véletlenül – egy fehér ember szervezi. Ugyanaz, aki nemrégen még a szomszédos egyetemen tanított, majd pedig a börtönben lett nevelőtiszt. Ki ő?
Nos, miatta érdemes elolvasni ezt a könyvet. -
Hol a pofátlanság határa? 2
0400 FtBayer Zsolt vagyok, 1963-ban születtem Budapesten. Meglepő módon előbb általános iskolába jártam, majd utána gimnáziumba. Pontosabban a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba, éppen öt évig, mert orosz nyelvből nem tudtam abszolválni elsőre a harmadik évet. Érettségi után voltam segédmunkás, képesítés nélküli tanító, miegymás. Majd elvégeztem az ELTE TFK magyar-történelem szakát. Közben 1988-ban alapítója voltam a Fidesznek, kenyeremet pedig műtősfiúként kerestem. Diploma után újságot írtam. Előbb az akkor induló Mai Napnál majd az akkor induló Kurírnál dolgoztam (Istenem, de hülye is tud lenni az ember!), innen hívott el a Fidesz, hogy legyek a sajtófőnökük. Az lettem. Három évig. 1993 nyarán hosszas egyeztetéseket követően a Népszabadság munkatársa lettem. Ne kérdezzék miért, ma már én sem tudom. Hirtelen jó ötletnek tűnt. Egy évig voltam ott, majd a Magyar Televíziónál dolgoztam. Ezután saját céget alapítottam, és elkészítettem az 1100 év Európa közepén című sorozatom első 14 epizódját. Ezt követte a Kamaszkorunk legszebb nyara – Amerika című sorozat, és következett az 1100 év… második, Nagy-Magyarországot bemutató része. Eddig megjelent köteteim: Tündértemető (novellák, 1994), Falig érő liberalizmus I-II (tárcák és publicisztikák 2000), 1956… „Hogy legyen jel (2000), 1100 év Európa közepén I (2001), Hol a pofátlanság határa? (2001). És most ez. Tényleg, Önök tudják, hogy hol van a pofátlanság határa?
-
Hollóidő
07 000 FtEgyszerre valóságos és képzeletbeli a táj, ahol Szilágyi István, a Kő hull apadó kútba szerzőjének újabb regénye játszódik. Mintha a béke szigete lenne Revek városa, a török hódoltságba került dél-magyar Duna-tájon, a három részre szakadt Magyarországon. Szinte várszerű a lelkipásztori porta, ahol Terebi Lukács tiszteletes él háza népével – dévaj menyecskékkel, kóbor prédikátorokkal, illetve Fortuna Illés mesterrel, a rebellis lelkű szökött katonával meg egy sihederkorú, apátlan-anyátlan deákkal.
-
-
Hologram a királynak
0800 FtDave Eggers már első könyvével világszerte ismertté vált – alig húszévesen egy éven belül elveszítette mindkét szülőjét. Erről írott dokumentumregényét 2000-ben Pulitzer-díjra jelölték, és további kötetei is díjak sokaságát nyerték el. A kezünkben tartott regény, amelynek filmváltozatát Tom Hanks főszereplésével idén fogják bemutatni, 2012-ben került fel a Nemzeti könyvdíjra jelölt művek rövid listájára. Alan Clay, az amerikai kommunikációs nagyvállalat üzletkötője prezentációval készült. A kis csoport Abdullah Király épülő Gazdasági Városába utazott, és várják, mikor mutathatják be hologramos távközlési megoldásukat. Alan kiégett, nem találja a helyét, kicsúsznak a kezéből a problémái. Ül a sivatagban, és emészti magát otthoni ügyei miatt. A szomszédja öngyilkos lett, nincs pénze lánya egyetemi tandíjára, feleségétől rég elvált, de még mindig bántja, amiket az asszony mondott. Egyedül érzi magát Szaúd-Arábiában. Ráadásul a tarkóján, mintegy élete főműve gyanánt, különös púp növekedik. Dave Eggers regénye hihetetlen érzékkel sűríti regénye lapjaira az idő múlásának tapintható lassúságát, és egyetlen apró cseppben, egy kocsmai beszélgetés közérthetőségével mutatja meg a tőkeáramlásra épülő világ átalakuló viszonyait, az USA, Kína és a Közel-Kelet bonyolult gazdasági-társadalmi összefüggéseit. Mitől emberi az emberi? Ki a barátod? A Hologram a királynak a középkorú főszereplő krízisének megvilágító erejű sztorija.
-
Homeopátia az mi?
02 800 FtTöbb évtizedes kényszerű szünet után ismét hallhatunk Magyarországon a homeopátiáról.
Ezt a kétszáz éves – Samuel Hahnemann német orvos által rendszerbe foglalt – szelíd gyógymódot hazánkban 1949-ben betiltották. Ez a tiltás a világon egyedülálló volt.
A volt szocialista országokban ha nem is támogatták, de eltűrték a homeopátiás gyógymódot, míg Európa többi országában, Amerikában, Ázsia keleti és délkeleti részén, Ausztráliában, Afrika számos országában egyre népszerűbbé vált. A magyarországi tiltást 1991-ben oldotta fel az Egészségügyi Tudományos Tanács.
3 évvel ezelőtt néhány orvos kollégámmal együtt homeopátiás tanfolyamon vettünk részt. Az igazat megvallva eleinte nagyon is kételkedéssel hallgattuk a fantasztikusnak tűnő eredményeket. S elhinni igazán csak akkor kezdtünk, amikor saját betegeink körében is sikereket láttunk. -
-
Hommage á Rónai Mihály András
01 000 FtGábor Marianne festészetében Rónai Mihály András a főszereplő, a tudós apa, a különlegesen szép, törékeny anya, a gyerekkor szereplői, a festőművész és a költő barátok (Csók István, Kassák Lajos, Szép Ernő, Füst Milán, Frank Frigyes stb.), Velence, Róma, Párizs, az olasz, a francia és a dalmát tengerpart, ernyők, lámpák, a lovaskocsik, a bohócok, az öregasszonyok mellett- Közülük is újra meg újra hozzá tér vissza s ő mindig vele van, ha könnyedén és ironikusan, boldogan és magától értetődő természetességgel rajzolja s festi a mindennapi lét szépséges, bohókás, szomorkás, tébláboló, ilyen-olyan alakjait, élőit, élettelenjeit, tárgyait- Ez a szerelem, összetartozás, együtt létezés biztonsága, a soha nincs magány, mert mindig, időtlen idők óta és időtlen időkig ott a másik, akivel ketten együtt egyek ők.
-
Homokba temetett városok
04 000 FtA Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára elnevezésű könyvsorozat 1902 és 1943 között jelent meg Budapesten. Kezdetben a Lampel Róbert (Wodianer Fülöp és Fiai) Császári és Királyi Könyvkereskedése nevű kiadóvállalat, majd a Franklin-Társulat adta ki. Több mint 60 kötete főleg tudományos igényű útleírásokat tartalmazott. A sorozat külföldön is jegyzett könyvészeti érdekesség, egyes darabjai igazi ritkaságnak számítanak.
-
Honfoglaló gének
02 400 FtA gének elfoglalták méltó helyüket mindennapi gondolkodásunkban. Eljutottunk oda is, hogy őseink genetikájával érdemben foglalkozhatunk. Ezért a kettősen értelmezhető cím. A szerző felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy elsősorban a gének honfoglalásáról lesz szó e kötetben és csak másodsorban honfoglalóink génjeiről. Ismerteti a populációk genetikai alapú geográfiai eredetvizsgálatának, jellemzésének mai lehetőségeit, valamint azt a kezdeti stádiumban lévő, de úttörő munkát, amit mi a honfoglaló magyarok eddig rendelkezésünkre álló genetikai jellemzői feltérképezésével végeztünk. Honnan jöttünk, honnan származunk? Mikor és hol alakult ki a modern ember? Miért hasonlítunk egymásra, és miért vagyunk mégis annyira különbözőek? Létezik-e tudományos magyarázat, a Homo sapiens, az emberiség, a különböző emberi populációk eredetének megfejtésére? Természetesen igen, és erre a választ számos tudományág, közöttük a modern genetika is keresi. Az talán mindenki számára ismert, hogy az örökítőanyag, a DNS határozza meg egy ember külső és belső tulajdonságait. Az azonban kevésbé köztudott, hogy ugyanez a molekula tartalmazza az emberiség eredetére, ill. akár az egyes népcsoportok eredetére és rokonsági viszonyaira vonatkozó információkat is. A DNS nemcsak saját egyéni életünk történetét, de az emberi faj egész históriáját is tükrözi. Ez a könyv a populációk jellemzésének genetikai vizsgálati lehetőségeiről szól, melyben a szerző a legmodernebb adatok alapján, lehetőség szerint közérthető nyelven igyekszik bemutatni az adatokat, hiszen célja, hogy a szakmában nem járatos, de a témában érdeklődő ember is érthető információkhoz juthasson.
-
Hongkong
02 500 FtA National Geographic Society sokat próbált utazói, szakavatott világcsavargói folyton-folyvást járják glóbuszunk pazar tájait, érdekes országait. De nem csak a díszleteket bámulják meg – a kulisszák mögé, a nemzetek, népek, kultúrák titkaiba is örömest bepillantanak. Vérbeli felfedezőként összegyűjtött tapasztalataikat, bölcs tanácsaikat osztják meg az utazni vágyó olvasóval a National Geographic Traveler sorozatának köteteiben. Az utazás megtervezése: Rövid az idő, tenger sok a látnivaló – hogyan állíthatjuk össze a legokosabban hongkongi kirándulásunk menetrendjét? Kalandra fel!: Dim sum, bevásárlókörút, feng shui mesterek, teaházak – megannyi különleges, kihagyhatatlan élmény. Bennfentes tipp: Csak a beavatottak számára ismerős helyek, fontos tudnivalók – a National Geographic fotósainak, újságíróinak, szakértőinek kincset érő tanácsai. Gyalogos és autós túrák: Gyarmati Hong Kong, Nathan Road, Stanley Village, Sai Kung – részletes leírással, térképpel. Kirándulások: Mai Po-lápvidék, Cheung-sziget, Clear Water-öböl, Guangzhou – háborítatlan zugok, csodás hongkongi látnivalók. Ne hagyjuk ki!: Különösképpen ajánlott helyek és programok. Fényképek, illusztrációk, térképek: Gazdagon illusztrált segédlet az úti célok kiválasztásához, a tájékozódáshoz, a tartalmas és szórakoztató időtöltéshez.
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-